Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-09 / 50. szám
A 28-KARÄTOS TOLVAJ 12. OLDAL MAGYAR HIRADÓ Irta: VAJDA Az év legmulatságosabb történetét egy francia újságíró barátomtól hallottam, úgy mondom el, ahogyan ő mesélte, nem teszek hozzá semmit, nem veszek el belőle semmit. Párizs egyik legelőkelőbb ékszerüzletébe, — nevezzük Perriernek, — beállított egy jólöltözött, őszülőhaju férfi és a simamodoru eladótól brilliánsot kért. Az eladó egyetlen szemvillanással lemérte a vevőt, anyagilag megfelelően súlyosnak találta, igy hát eltfint és kihozott egy sötétkék bársonytálcán vagy huszonöt különböző nagyságú csillogó követ. Vajda Albert ALBERT lerogyott egy székre és szaggatott szavakkal mondta: ..Azt csináltam, amit mondtál... bementem az ékszerészhez...úgy tettem, mintha eldugtam volna egy brilliánsot...és akkor megjelent két pasas, megfogott, betessékelt egy helyiségbe, ott összevissza vert és kidobott az utcára...” Az ügyvéd és az őszhaju döbbenten hallgatta a csirkefogó szavait. „Érthetetlen” mondta végül az értelmi szerző, az ügyvéd, „melyik ékszerüzletben voltál?” „Perriernél” felelte Karvaly Péppé és sajgó fejét tapogatta. „Te állat, te barom, te hülye” ugrott fel az ügyvéd, „hát nem megmondtam neked, hogy mindenhová mehetsz, csak Perrierhez nem, mert ott A vevő helyetfoglalt az aranyozott lábú, üvegpult előtt és nézegetni kezdte a brilliánsokat. Mindegyiknek meg volt a maga helye a tálca bársonyboritásán, a vásárló mindig felemelt egyet, megnézte, a fény felé tartotta, az eladó közölte, hogy hány karátos kőről van szó és a beható vizsgálat után, az őszhaju férfi visszatette a brilliánsot és kivett egy másikat. Ez igy ment egy ideig, amikor az eladó egyszercsak dermedt rémülettel látta, hogy az elegáns vevő félreérthetetlen mozdulatot tett. Olyant, mint aki zsebrevág egy brilliánsot. Ne tegnap próbáltuk ki a trükköt?” Karvaly Péppé vállat vont: „Emlékeztem, hogy mondtál valamit, de azt hittem, hogy Perriert ajánlottad.” „Én vagyok az elmebeteg, hogy ilyen ostoba, megbízhatatlan barmokkal kezdek” átkozódott az ügyvéd. „Minek ez az izgalom?” szólt közbe Karvaly Péppé. ,.A lényeg, hogy itt a kő...” És azzal nadrágzsebéből előhúzott egy 28-karátos szikrázó brilliánsot... felejtsük el, Párizs legelőkelőbb ékszerüzletében voltunk, a Perrier-nél királyok és maharadzsák egykori szállítójánál. Az eladó pillantása a tálcára esett. Az egyik bársonymélyedés üres volt...Semmi kétség, a kedves vevő zsebretett egy követ, méghozzá egy 28 karátos brilliánsot. Nem volt más választás: odahajolt az őszhaju úrhoz és végtelen udvarias hangon felkérte: tegye vissza a zsebrevágott követ. És ekkor meglepő dolog történt. A vevő, ahelyett, hogy zavarba jött volna és vörös fülekkel dadogva húzta volna elő a brilliánsot, — kiabálni kezdett! Kikérte magának a gyanúsítást. Az előkelő ékszerüzletben kínos csend támadt. Megjelent két férfi, a vevő ragaszkodott ahhoz, hogy hívjanak rendőrt, aki meg is érkezett. Egy helyiségben levetkőztették az őszhaju férfit, de nem találtak nála semmit. És néhány perccel később, az eladó rémülten jelentette, hogy a 28-karátos brilliáns valahogy a bársony-takaró alá csúszott, mert ott megtalálta. Kérték a vevő bocsánatát, de ez dühösen eltávozott. Másnap délután, egy ismert párizsi zugügyvéd irodájában az őszhaju férfi átvett fél-millió frankot az ügyvédtől, aki derűsen jelentette ki: „öregem, ez a bűnözés ty módja. Nem lopni kell, hanem úgy kell tenni, mintha lopna az ember. Amikor közöltem a Perrier főnökével, hogy tiz millió frank kártérítésre perlem őket a te nevedben, nyomban felajánlotta az egyezkedést. A Perrier mindennél jobban fél a botránytól. Kiegyeztünk egymillió frankban, a fele a tiéd, a fele az enyém, mint értelmi szerzőé.” Az őszhaju férfi elégedetten mosolygott és utána érdeklődéssel hallgatta, hogy az ügyvéd további hasonló „lopás nélküli lopásokat” tervez, nem csak Párizsban, hanem Londonban, New Yorkban és más nagyvárosokban. „Kiváncsi vagyok, hogy mit végez ma Karvaly Péppé” mondta az ügyvéd és órájára nézett. „Öt is elküldtem, hogy keressen ki egy előkelő ékszerészt és csinálja meg ugyanezt a trükköt.” Alig fejezte be a mondatot, megjelent az irodában egy magas, vékony férfi, tépett ruhában, véraláfutásos arccal. „Szent Isten” kiáltott fel a zugügyvéd,” hát veled mi történt, Karvaly Péppé?” A zilált csirkefogó FÉRFI SAROK AZ ÉREM MÁSIK OLDALA Havonta egyszer meglátogatta volt feleségét. Pénzt vitt neki. — Feladhatnád postán is a pénzt — mondta a volt feleség. — Szó sincs róla — tiltakozott az exfélj —, ezt nem kívánhatom tőled. Nagyon udvariasak voltak egymással, szolgálatkészek, tisztelettudóak. Néhány hónap alatt elfelejtették, micsoda viharok előzték meg a válást, hány tányér, bögre látta kárát, hogy nem értette meg a felesége lelkét, s az asszony nem látta be, hogy minden férfinak kell egy kis változatosság. Most már túl' vannak mindenen. Békésen kortyolgatják a feketekávét. Az asszony mindig kitűnő kávét főzött, ezt a félj sohasem a legnehezebb időben sem vitatta. — Hogy vagy? — kérdezte az asszony. — Köszönöm, jól — mondta a félj. Minek panaszkodjon? Miért mesélje el, hogy tulajdonképpen csöbörből vödörbe esett? Az uj asszonynak is van lelke. Igaz, az esküvő napjáig titkolta. Ráadásul takarékoskodni kell, szégyellné a volt feleség előtt. Havonta egyszer néhány mondatot beszélgettek, már várta ezeket a délutánokat. Igen, otthon óriási viharok előzték meg a látogatásokat, az uj feleség féltékeny volt, vagy legalábbis anak tetette magát. — Megcsalsz a volt nejeddel! — pattogott, s pontosan olyan volt, mint a másik a nagy veszekedések idején. Megcsalni? Nem, szó sincs róla. Szereti az uj hárpiát. Csak megnyugodni kicsit. Hátradőlni a fotelban. Nem hallani a csipkelődést. Nézte a régi feleségét. Csinosabb, mint volt. Vagy csak azért, mert ritkábban látja? — Pihenj nyugodtan — mondta az asszony, s mosolygott. Most már tudott mosolyogni. Eltűntek a ráncok a homlokáról. Udvarlója van, ezt nem tőle tudja, a régi barátok közül súgta meg valaki bizalmasan. Pihent. Nézegette a falakat. Fal volt, kellemes, jólesett ránézni. És csendben maradni. — Arra gondoltam — kezdte zavartan —, hogy ezentúl kéthetenként hoznám a pénzt. Nekem könnyebb... — Ha akarod — mondta az asszony egyetértőén. Az ő akarata... Most először érvényesül. De jólesik. Nem voltak illúziói. Bizonyos volt benne, hogy ha valamiképpen fordulna a világ, s újra elvenné volt nejét, kezdődne élőről minden. De most jó. Sóhajtva gondolt a hazamenetelre. Ha szerencséje van, egy órai veszekedéssel megússza. Ha nincs, hajnalig hallgathatja a szemrehányásokat.-1- Ki kellene találni valamit — töprengett —, valamit, ami olyanná teszi a házasságot, mintha nem volna az. De nem jutott eszébe semmi okos. Bende Ibolya FOGLALKOZÁSOK A KINCSVADÁSZ Nici Fisher hivatásszerűen vadászik elsüllyedt hajók kincseire. Fisher valamikor tyukf arm tulajdonos volt Amerikában, de az aranyrudak csillogásától megbabonázva szakított tisztes foglalkozásával. Fisher számos tengerben — Yucatánnál, Florida partjainál, a Panama és Kolumbia partjait mosó vizekben kutatta át az elsüllyedt hajók raktárait. Fisher nehéz és veszélyes foglalkozást választott. De vajon kifizetődő-e ez a foglalkozás? Eleinte szinte mindig üres kézzel jött a felszínre a kincsvadász. De 1964 óta, a floridai Fort Pearce alatt elért sikerek után beindult a kutatás. Fisher ma már eredménnyel vadászik. Sok két- és háromárbocos vitorlás, fregatt pusztult el viharok, tüzek, tengeri ütközetek, téves navigációs számítások, hajószerkesztési hibák következtében. A tengerfenéken tekintélyes számú arannyal, ezüsttel, fegyverekkel megrakott hajó fekszik. Azoknak az elsüllyedt kalózhajóknak a száma sem kevés, amelyek legénységének nem sikerült felosztania vagy elrejteni a zsákmányt. A kincsvadászokat főképpen az arany vonzza. De mig korábban gyakorlatilag egyenértékűnek tekintették az aranyrudat és az aranypénzt, most különösen a középkori pénzeknek örülnek, mert ezekért a gyűjtők szép összegeket fizetnek. Néhanapján az ilyen — ritka, sőt talán ismeretlen — pénzek a piacra kerülnek. Nagy a kereslet az 1732-ben vert, ritka spanyol—amerika peso iránt; már 1300 font sterlinget is fizettek érte. Ezeket a pesókat a La Manche-on 1743-ban elsüllyedt „Hollandia” nevű hajóból emelték ki. Az utóbbi évek nagy felfedezései közé tartoznak azok a kincsek, amelyeket a spanyol armada kötelékébe tartozó „Jirona” nevű kétárbocos hajótörése helyén találtak. A hajó az elveszett ütközet után menekülni próbált, de 1588. október 16-án zátonyra futott. A „Jirona” kapitánya, Fabricio Spinola, az armada pusztulása után Írország partjai felé igyekezett, útközben összegyűjtötte az angolok által megsemmisített hajók életben maradt tengerészeit. Ám a „Jirona” is elsüllyedt, csupán öt tengerésznek sikerült megmenekülnie. A hajó fenekéről 1325 pénzérmét emeltek ki, köztük 414 arany- és 789 ezüstpénzt. • (Folytatás a 13. oldalon)
