Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-08 / 28. szám

Thursday, July 8, 1976 MAGYAR HÍRADÓ 17. OLDAL Az U.S. megvétózta Angola ENSZ-tagságát NEW YORK — Az ENSZ-ben megvétózta az amerikai küldött­ség Angola jelentkezését a világ­­szervezetbe. Az Egyesült Államok vétója volt az egyetlen vétó Angola felvétele ellen. Kina nem vett részt a szavazásban, azzal vá­dolva a Szovjetuniót, hogy az továbbra is „beavatkozik” An­gola belügyeibe. A TERHESSÉG ELLENI VÉDŐOLTÁS NEW DELHI, Ind. — A világ második legnépesebb or­szágának, Indiának legnagyobb problémája a születésszabályo­zás. Nem véletlen, hogy hindu kutatók, G. P. Talmar és munkatársai találták fel ennek teljesen uj elven alapuló mód­szerét. Évenként egy védő­oltással gátolni lehet annak a hormonnak a hatását, amit a méhbe jutott, megtermékenyített petesejt, tehát a néhány napos embrió termel. Ez a hormon, be kerülve a vérbe, „közli” a pete­fészekkel az embrió létét és kiváltja a válaszhormon, a pro­­geszteron termelését. A progeszteron gátolja meg a méhnyálkahártya havi leválását, a menstruációt. Később, amikor az embrió megtapad a méhben és méhlepény képződik, ez veszi át a további progeszteron­­termelést és ez védi a magzatot. Ha az embrió hormonját a védőoltással létrehozott ellena­nyag immunizálja, akkor nem képes a pete megtapadni a méhben, kilökődik. Jelenleg Indián kívül öt or­szágban, Finnországban, Bra­zíliában, Chilében, Dominiká­ban és Svédországban próbálják ki, tanulmányozzák az esetleges mellékhatásokat. Az eddigi ada­tok szerint a védőoltás ár­talmatlan, évenként megújítható és nem hat más szervekre, más hormonokra. Régebbi kísérletek ugyanis olyan védőoltással foly­tak, amely nemcsak a pro­­geszteront gátolta, hanem a ter­hességgel nem kapcsolatos más hormonok kiválasztását is. A KÉRDÉS,AMELYET A FOGYASZTÓK LEGGYAKRABBAN TESZNEK FEL IGAZ,HOGY IDÉN NYÁRON MAGASAB LESZ A VILLANYSZÁMLA? Igen, többe fog kerülni. A magasabb nyári elektromos-áram ráta az energiatakarékosság egyik hatékony ösztönzője. A magasabb nyári díjszabást elfogadta a New Jersey Board of Public Utility Commissioners testület 1975-ben. Fogyasztóink több elektromos energiát használnak fel a meleg hónapok alatt (Júniustól októberig) mint az ér bármelyik más időszakában. Ez elsősorban a légkondicionáló általános haszná­lata. Következésképpen, a kisebb mértékben meg­emelt nyári ráta segíti a túlzott energiafogyasztás csökkentését és az elektromos szolgáltatás hatéko­nyabb használatára ösztönöz. Valamennyi kilowatt-óra elektromos áram 300 felett egy hónapban Júniustól októberig a sza­bályosnál magasabb ráta szerint lesz önnek szám­lázva. Például, amennyiben ön körülbelül 500 kilowattórát használ fel egy hónapban, azzal kell, hogy számoljon, hogy a téli rátánál 7 és fél százalékkal fog többet fizetni, feltéve, ha a benzinárak nem emelkednek. Tudatában vagyunk annak, hogy a magasabb ráta nem népszerű, azonban az igazság az, hogy az olcsó energia számunkra már a múlté. Mindaddig, amig sikerül a jelenleginél Jobb energia­­forrásokat igénybe vennünk — például az atom­illetve a napenergiát — addig a PSE and G egyre inkább az atomenergiát kell, hogy hasznosítsa annak érdekében, hogy kielégítse New Jersey jövő-beli elektromos energia-szükségleteit. Az atomenergia termelése olcsóbb, mivel az atomenergiánál használatos „nuclear fuel” olcsóbb mint a szén vagy az olaj. Legjobb számításaink szerint az atomenergia az eljövendő évek során is olcsóbb lesz. Ml meg vagyunk arról győződve, hogy jelenleg az atomenergia a legjobb módszere annak, hogy az elektromos energiát a lehető legalacsonyabb áron termeljük. m ?? „Naponta fordulnak hozzánk az emberek az energiával kapcsola­tos kérdésekkel. Ez a hirdetés segit néhány ilyen kérdés megvá­laszolásában és arra szolgál, hogy valamennyi fogyasztónkat felvilágosítsuk az energiával kapcsolatban.” R. I. Smith President, PSE&G Free booklets talk energy ■Küldje vissza ezt a szelvényt még ma, s meg fogja kapni a „Why I Your Electric Bill Has Gone Up” gvalamint a „Why Your Gas Bili I Has Gone Up” című brosúrákat, “valamint számos hasznos taná- 1 az energiatakarékosságra. □ "Why Your Electric Bill Has Gone Up" □ "Why Your Gas Bill Has Gone Up" Iijon egy x-et a négyzet! ek)be. Energy Dollars and Sense P.O. Box 333 Hillside, New Jersey 07205 Név _ Cim Város . _ Állam,-Zip­nagyobb mennyiségben is rendelhet. írja ide, hogy hány példányt akar, s jelezze csoportja nevét. Még ma küldje el a szelvényt! The Energy People PSHG Public Service Electric and Gas Company

Next

/
Thumbnails
Contents