Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-08 / 28. szám
15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTIÁN Spelletich Paula naplója XXVffl. Ocskay Jenő hőstetténél hagytam félbe elbeszélésemet. Ö tehát szellemileg el lett földelve és vele atyám óhaja, hogy engem, mint az ő feleségét küldhessen vissza Magyarországra. Gyermekkori naplómban találtam e töredéket, mely a fenti esetre vonatkozik. ,,A történelmi igazság érdekében meg kell jegyeznem, hogy a fent említett egyéniség (Ocskay) képmutatása — melynél tökéletesebbet sohasem láttam, — még az én ösztönszerű ellenszenvemet is lassanként legyőzte. Miután a vagyon kézhezkeritése érdekében szüksége volt, hogy atyám és Amon tökéletes bizalmát megnyerje, gyermeki vonzalommal érte el az elsőt s mély tisztelettel és bámulattal hódolt az utóbbinak. Azonban már az első percben felébredt bizalmatlanságom oly hatalmas volt, hogy megóvott ármánykodásai ellen. így habár 15 éves szivem nem maradt egészen nyugodt a csaknem mindennapos látogatások alkalmával, de oly tökéletesen elrejtettem az érdeklődés legcsekélyebb nyomát, hogy létezését senki sem gyanította. Legkevésbbé az illető, kivel szemben a legvisszataszitóbb gőggel, csaknem durvasággal bántam el. Midőn Ocskay a vagyon birtokába jutott, s a leggyalázatosabb kalandba keveredett, azontúl úgyszólván kerülte házunkat. Őszinte elégtételül szolgált nekem, hogy mindig a viselkedéséhez méltóan nyilatkoztam irányában. Hála az égnek, ez ösztönszerű emberismeretem eddig még nem csalt meg.” Perczelékre vonatkozólag még következőket kell feljegyeznem: A farmolás nem ütött be. Miklós bácsi bölcsen felismerve a helyzetet, sietett túladni a birtokon, mely csekély tőkéjét felemésztette volna. Ezzel a pénzzel New Yorkba borüzletet nyitott, mely később szépen felvirágzott. Távozása igen leverőleg hatott atyám kedélyére, Perczelék elutazása által egyik legkedvesebb társalgóját vesztette el. XXXIV. FEJEZET 1862 - GRAF OCTAVIO VON ARMIN Nem tudom, feljegyeztem-e már, de biztonság kedvéért - mig eszemben van - ide iktatom ezt is, mint az 1862 év tavaszán történt epizódot. - Éppen a kutat húztam nagy buzgalommal, midőn egyszerre előttem terem egy züllött alak, s igy szól: „Gnädiges Fräulein, erlauben wohl, das ich mich vorstelle?” Egy percre megálltam s hallgattam, mig ő folytatta: „Ich bin Graf Octavio von Arnim. Wenn gnädiges Fräulein erlauben, werde ich so frei sein, den Schaf fei voll zu ziehen.” Gondoltam magamban, csak rajta német és átadtam neki a kereket. A telt sajtárt bevitte a konyhába, és megkért, engedném meg, hogy a krumplit hámozhassa, mit én tettem volt. De ezt kereken megtagadtam. Elbeszélte, hogyan került Amerikába, mint a würtenbergi herceg kisérője s miután utóbbi San Franciskóban meghalt, ő most hazamegy Poroszországba. De mig pénze megérkezik, szeretne nálunk maradni, mint tánc- vagy nyelvmester, amellett szívesen segédkezne minden előforduló munkában. - Ezalatt atyám is megjött, kinek ugyanezt adta elő. Ebéd után atyám 2 dollárt adott neki és útnak eresztette. Graf Armin azonban kérte atyámat - ha pénze megjön, melyet hozzánk rendelt küldeni - lenne szives azt a porosz nagykövetségre Washingtonba továbbítani. Azt hittük, csak móka volt. De a nyár folyamán csakugyan megérkezett a 3000 dollár a gróf nevére. Nem értettük, hogy miért nem küldette egyenesen Washingtonba, de atyám teljesítette óhaját. XXXV. FEJEZET CSELÉDMIZÉRIÁK Majd ismét eseménytelenül, hétköznapi egyformaságban telt az idő. Csupán cselédeink szereztek változatosságot. Például a német béres, kinek nem győztem eleget főzni és mindenben válogatott, a néger szakácsné kisfiával, kit három órai mosogatás után, utálatos piszkossága miatt, azonnal elkergettem stb. Pár napi rosszullétem miatt egy szomszédunk leányát kényszerültünk áthivni. Miss Smith kérésünkre kegyeskedett egy dollár napidijért kisegítőül eljönni. Előkelő megjelenésű, csinos kisasszony volt, fehér-piros arcbőrrel és hófehér kezekkel, kit élvezet volt nézni, amint délutánonként a vállvarráshoz tűzte bő ujjasait, melyek festői hullámokban omlottak gömbölyű karjaira. Meg kell hagyni, hogy kitűnően főzött, de az ínyenc falatok elkészítése és az edények ilyetén elrendezése után megszűnt minden okoskodás. A tyukólat a világért sem seperte volna ki, a tyúkok ültetésével és a csibék gondozásával nem vesződött. Mikor a reggeli harmatban egy-egy csapat szárnyast betereltem, csodálkozva igy kiáltott fel: „Oh, Miss Spelletich, milyen igen okos kegyed! Én sohasem tudnám rászánni magamat, hogy ruhámat igy tönkretegyem”, - Fényes erényeihez a lustaság sorakozott. A tehénfejést szép mosollyal a béresre bízta, és a vaj köpüléshez gyerekeket csőditett a konyhára. A kávéját csak a legsűrűbb tejszínnel volt hajlandó meginni és a béresnek is ilyent juttatott, minket pedig a lefölözött tej aljával akart jól tartani. Atyám naponta 7 órakor reggelizett volna, de Miss Smith 1/2 8-ig bíbelődött öltözékével. így nekem kellett atyám és az egész háznép reggelijét elkészíteni. Három nap alatt beláttam tévedésemet, t.i. hogy ily nagyúri hölgy mellett a gazdaság tönkre megy. Valaki ezt elmondta Miss Smithnek, ki elismerte, mennyire igazam van, s azt is, hogy én minden tekintetben képesebb vagyok a háztartást ellátni. Folyékony ékesszólással adott kifejezést bámulatának, aztán illedelmesen elbúcsúzott és a faképnél hagyott bennünket. A mosóteknőben már el volt készítve a ruha, melyet itteni szokás szerint minden héten ki kell mosni, nehogy a munka feltorlódva, megakadjon a házirend. Nekiálltam tehát egymagám, és óriási erőmmel hamar megfejtettem a nehéz kérdést, melynek megoldása elől Miss Smith meglépett' volt. Szerencsére jött egy fiatal irlandi házaspár (kisfiúkkal), kik megmaradtak a télen át. Érdekes emberek voltak. A nő úgy mozgott, mintha csak valami parketten lebegne, oly üde, csinos és hajlékony volt, a padlósurolás is jól állt neki. Egy ilyen alkalommal félje véletlenül beleejtette a ruhakefét a sajtárba. Ezt Katalin kiragadva, egy másodperc alatt a fejéhez vágta, de a következő pillanatban már térdenállva könyörgött: „Oh Johnny! Bocsáss meg! bocsáss meg!” Mig ezt ismételgette, szép fekete szemeiből csak úgy patakzottak a megbánás könnyei. Ilyen a valódi irlandi típus: lobbanékony a végletekig, de alapjában jóindulatú, gondtalan nép. Velük boldogság lett volna az élet. De jött a tavasz, a kivándorlás nyugatra csábította őket és mi ismét cseléd nélkül maradtunk. Tehát 12 éves koromban saját nagy családunkon kivül a béres, vagy napszámos ellátása is reám nehezedett. Leirom tapasztalataimat e téren. A vastag holsteini Heinrich durvaságával, a raffinált, alattomos Wilhelm aljas hízelgésével igyekezett a nekik legjobban tetsző falatokat kicsalni. A vakmerő irlandi Mac Carthy egyszer az öt órai reggelinél - melyeknél atyám nem volt jelen, kijelentette, hogy Mr. Spelletich leányára nézve megtiszteltetés lenne, ha ő elvenné, mivel ő az irlandi királyok utóda- Elbeszéltem az esetet atyámnak, ki rögtön kiadott Mac Carthyn. Szerencsére Mr. Bakernél volt egy fiatal amerikai, ki nyáron napszámból gyűjtötte a pénzt, hogy télen az egyetemet látogatva, megszerezhesse a doktorátust. A különféle cseléd-válfajok sorozatát az ő ittléte szakította félbe. Két nyáron át dolgozott nálunk, mint napszámos. __________(folytatjuk)__________ JELENTÉS A HALÁLOMRÓL (Folytatás a 12. oldalról) — Maga az? — Sima Ferenc vagyok, a Színházi Élettől, — hebegtem. -Én ugyanis reggel lekéstem a sajtógépet... — De benne volt volt a gép előjegyzett utasainak névsorában, ezért jelentették halottnak magát is. Rögtön telefonáljon be az MTI-nek, hogy helyesbítsenek, maga él! Kezembe nyomta a hallgatót, tárcsáztam az MTI-t. A drót másik végéről leszidtak, hogy ne csináljak a szörnyű tragédiából ilyen Ízléstelen tréfát. — Akkor bemegyek önökhöz és személyesen igazolom magamat! — Ám tessék! — válaszolták. Tüzetes igazoltatások után, talán egy óra múlva az MTI kiadta a helyesbítést: Sima Ferenc él, lemaradt a gépről. A szerkesztőségeken akkor már városszerte fekete gyászlobogó lengedezett. A fővárosi lapoknak fele és az egész vidéki sajtó vasárnapi számában az MTI első jelentését közölte, amelyben a halottak névsorában szerepeltem. Úgy gondoltam, nem fognak kirepiteni a Színházi Élettől azért, mert életben maradtam. Ezért hétfőn reggel beállítottam a szerkesztőségbe. A homályos folyosó kanyarában a divatrovat vezetőnkkel, Guthy Böskével kerültem szembe. Szivéhez kapott és egy nagy sikollyal elájult. Ő azt olvasta az újságban, hogy szörnyethaltam, és most azt hitte, hogy kisértetet lát. A tragédia első évfordulóján a magyar újságírás 9 hősihalottja emlékművének a Kerepesi úti temetőben történt leleplezésén voltam az egyik szónok, mint az életben maradt tizedik halottjelölt. Majd rálesek, hogy közmondásszerűen csakugyan hosszuéletű leszek-e, mivel életemben holt híremet költötték, sőt hivatalosan is jelentették. TERJESSZE LAPUNKAT!
