Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-28 / 44. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MIÉNK A GYÁR.... Irta: VAJDA ALBERT Vajda Albert A munka nemesit — igy tartotta a régi mondás. Munkával dicsérd a napot — javasolja egy másik. Egy 16. századbeli angol iró azt állította, hogy „a tisztességes munkának gyönyörű arca van”. Igaz, hogy egy másik angol, Tennyson, a 19. század nagy angol költője viszont azt mondta egyik versében: „Ah, miért kell az életnek munkából állnia...” És Charles Lamb, a shakespearei mesék Írója, a 18. században keserűen igy kiáltott fel egyik művében: „Ki volt az, aki feltalálta a munkát és igy gúzsba kötötte a szabadságot és a semmittevés édes örömét?” Már ebből a kis hevenyészett felsorolásból is látszik, hogy nem könnyű kellő értékére helyzeni a munkát. Aki azt állítja, hogy az élet célja a munka, ugyanúgy téved, mint aki úgy véli, hogy az élet semmittevésből áll. A középutat mindig is nehéz volt megtalálni. Ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a világ nyugati és keleti felére. Azok, akik az úgynevezett kapitalista termelési rendszerben élnek, éppen úgy kénytelenek dolgozni, mint azok, akik a szocializmus építő országok beltagjai. De ettől az azonosságtól eltekintve, más hasonlóság alig akad. A nyugati dolgozó kénytelen beletörődni abba, hogy ő egyszerű alkalmazott, mert a gyár, az üzem, az áruház tulajdonosa egy tőkés, vagy részvényesekből álló magánvállalat. Ezzel szemben, a népi demokratikus országok dolgozói azzal a büszke öntudattal mehetnek be nap mint nap munkahelyükre, hogy ők nem alkalmazottak, ők a tulajdonosok, hiszen a nép államában nemcsak minden hatalom a dolgozóké, hanem övék a gyár, amelyet maguknak építettek, övék a föld, amelyet megművelnek, övék minden hivatal, közlekedési és termelési eszköz. Igazán szóra sem érdemes, hogy egy nyugati vasesztergályos éppen úgy nem adhatja el a tőkés tulajdonában levő esztergapadot, amelyen dolgozik, mint ahogyan a népi demokráciák vasesztergályosai sem adhatják el az esztergapadot, amely pedig tulajdonképpen az övék. Anyagiak terén azonban sokkal kedvezőbb helyzetben vannak a világ keleti térfelén dolgozók, mint nyugaton verítékező munkástársaik. Ez érthető. A nyugati tőkéssel szemben a szakszervezeteknek minden évben meg kell vivniok a maguk bérharcát. Kapitalistákkal illő szívóssággal harcolnak minden fillérért és minden egyes kollektiv szerződés tárgyalásánál igyekeznek minél kisebb fizetésemelésben megegyezni. Mennyivel könnyebb dolga van a népi demokráciák dolgozóinak, ők nem csak alkalmazottak, hanem egyben tulajdonosok is. Ez az oka annak, hogy nincs bérhárc, nincs szakszervezeti tárgyalás, minden dolgozónak csak önmagával kell megtárgyalnia, hogy az emelkedő árak mellett mennyi fizetésemelést engedélyez saját magának. Amennyire én innen, távolból, meg tudom Ítélni, a magyar dolgozók mint tulajdonosok, mindig meggyőzik önmagukat és nem állnak maguk elé túlzott követelésekkel. Az ilymódon megtakarított forint milliárdokat azután sokkal fontosabb célokra lehet u fordítani, mint például: külföldi kiküldetések, újabb -'jáüpii autók vásárlása vagy nagyobb összegű dollár“■ segély egy készülőfélben levő uj afrikai államnak. ~ A munkához való hozzáállás is más Nyugaton és Keleten. Az amerikai angol, francia, nyugatnémet dolgozó kénytelen nagyon odafigyelni arra, amit csinál, mert a tőkések fürkésző szeme észreveszi a legkisebb hibát is és azonnal levonja a selejtet a munkabérből. Ezzel szemben a sokkal szerencsésebb helyzetben levő magyar, lengyel, csehszlovák, bolgár dolgozók, akik egyben a maguk gazdái is, megengedhetik azt a luxust, hogy ha nincsenek éppen jó hangulatban, hát kegyártanak néminemű selejtet. Azután a munkavállaló azt mondja önmagának mint munkaadónak: „Ne arénázz, apuskám, jól tudod, hogy tegnap többet ittunk, mint szabad lett volna, örüljünk, hogy ma bejöttünk egyáltalában, mások a mi helyünkben hétfőnként úgyis otthon maradnak.” És ezzel a kérdést lezártuk, a selejtes árut átengedi a minőségi ellenőrzés, hiszen ott is a gyár tulajdonosai ülnek, azután becsomagolják, kiszállítják külföldre, ott azok a szőrősszemű kapitalisták minőségi kifogással visszaküldik, de sebaj, majd eladják a belföldi piacon, magasabb árért mint exportminőséget... El tudom képzelni, hogy milyen remek munkahelyi légkör lehet a magyar gyárakban, üzemekben, hivatalokban. Csak attól tartok, hogy egy nemrégiben kiadott rendelet némi kis nyugtalanságot okoz majd. Eszerint üzemi, gyári, hivatali kantinokban tilos a szeszesital árusitása. Hogy lehet megtiltani egy tulajdonosnak, hogy saját helyiségében ne igyék sört, bort vagy pálinkát? Eddig, ha megszomjaztak a dolgozók, felhajtottak a kantinban egy kupicával, vagy kriglivel, mintha italboltban lennének. Ennek most befellegzett. Csak ne az legyen az eredmény, hogy a dolgozók felelevenítik a régi mondást: a munkahely nem korcsma, hogy naponta bejárjunk... FÉRFI SAROK A TENGERPARTON KALIFORNIÁBAN Teljék! Pél Irta: TERJÉKI PÁL Idestova éppen most egy esztendeje történt velem, amit az alábbi sorokban elmesélek 1975. szeptember 16-a. Apróholmik bevásárlása után kocsimba ülök, s a tizpercnyire fekvő lakásomba akarok hajtani. Ragyogó napsütés, káprázatos színekben tündöklő virágok. Gondozott leánderekből és hibiscusokból élő sövénykeritések, virító azália bokrok, továbbá égnek meredező pálmafák szegélyezik az utat. A lassú tempó, a csendes forgalom nem köti nagyon le a figyelmet. Gondolataim csapongva száguldoznak. Agyamban egyre jobban lüktet egy gyönyörű szép asszony, karcsuan ringó párduc termete. Titokzatos vágyakat ébresztő, kacéran incselkedő, sokat Ígérő két szeme. Csábítóan, simogatásra és csókra ingerlő, angyali bájt sugárzó, kedves baba arca. Életem legforróbb vágyainak a megtestesítője. Eszembe jut a legutóbbi kéthetes szabadságom Malibu Beachen,-Losangelestől egy órányi hajtásra, — a közeli tengerparton. Édes, kedves, üdítően tiszta, hangulatos kis Motel. Langyos, bársonyos homokfürdő. Labdázás a Volleyball hálónál — és ő a világ legédesebb, legkívánatosabb asszonya — pont mellettem ütögeti a ,,Volleyball”-t. Akkor és ott ismerkedtünk meg. Kocsim — már ismerős házak között gördül — úgy néz ki — perceken belül otthon leszek. Erről az utamról azonban sohasem értem haza. Ezt csak hetekkel később tudtam meg. Kórházban ébredtem fel, ahol egy szörnyű autóbaleset után 10 napig feküdtem eszméletlenül, öt, — hat, — tizenötéves fiú és leány, — lopott kocsiban, a rendőrök elől menekülve, — szédítő iramban az én kocsimat csapták el. Tiz nap múlva is csak pillanatokra tértem magamhoz. Egy ilyen pillanatban az egyik ,,nurse“ üde, bájos, imádnivalóan szép arcában, a tengerparti szépségei tündéremet véltem felismerni. Mosolyogtam, s boldogan zuhantam ismét, — az öntudatlanság zsongitóan kábító, — drága varázsszőnyegére, — az álomvilágba. Álmaim varázsszőnyegén egy jóbarát házába repültem, — ahol a jókedvű társaság, mohó, sürgető kíváncsisággal unszolt arra, hogy meséljek a titokzatos tengerparti szerelemről, — arról a gyönyörűséges tündérről. Noshát fiuk, — minden izgalmasan szép, csiklandós, érdekes történet, fürdőhelyen kezdődik, mert ott virít örökké a szerelem, mint a melegházban a rózsa. A fürdőhely többnyire a szerelem melegháza. Annyit mondhatok, hogy az én ottani szerelmem, iszonyú nagyra nőtt, — abban a melegházban. Egy asszonykának udvaroltam, akit egyszerűen az asszonyok asszonyának, — szeretnék elnevezni,...* Szép volt, — okos, — vidám és könnyelmű. Szóval szeretőnek való asszony volt. Mindenről lehetett vele beszélni és ő mindent elértett. A tréfákba éppúgy belement, — mint a veszedelmes játékba. Nem félt semmitől a világon. Rövidesen olyan bizalmasak lettünk, hogy az egész fürdőhely tele lett pletykával. A világ éles nyelve, — előlegezte nekem azt a diadalt, amit csak mint merész álmot reméltem. Erre persze vakmerő lettem és heves ostromba fogtam. Este a vacsoránál a fülébe súgtam: tudja, ma este holdtölte van s ilyenkor én holdkórossá leszek. Vándorútra kelek éjszaka s aki szembe kerül velem és ellenkezik az akaratommal, — azt megölöm. Álmaim tündére csak kacagott. Akkor iparkodjék, a rosszmájú, irigy, s mindenkivel kötözködő, öreg Mrs. Kuglerrel szembekerülni. Azért nem kár ha megöli. Nem, — én iparkodni fogok önnel szembe kerülni, s azon leszek, hogy ne haljon meg. Mit beszéljek sokat? Ezek után kértem könyörögtem, rimánkodtam, fenyegetődztem; ma este hagyja nyitva az ajtaját. Az asszony csak mosolygott. Majd meggondolom. És az ajtó zárva volt. Másnap újra kezdtem az ostromot, harmadnap ismét. Az asszony másnap is, harmadnap is csak mosoly. Nem haragudott, csak annyit felelt; ,,Majd meggondolom.“ Hogy mit gondolt meg, mit nem, én nem tudom. Mindannyiszor megpróbáltam halkan lenyomni a kilincset, — egyszer se engedett. Kulcsra volt bezárva az ajtó. A heves ostrom nem tudom hányadik napján sürgönyt kapott az Édes. A félje küldte. Gyengéden értesítette, hogy a nyaralás a végét járja, s a jövő héten érte jön. Igen kedves ember lehetett ez a férj. Persze erre még hevesebb lettem, szinte, brutálisan erőszakos. Betöröm az ajtót. Kipróbáltam, nem (Folytatás a 13. oldalon)
