Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-14 / 42. szám
8.-OLDAL MAW AK HÍR ADÓ MAGYAR KÉPVISELŐT A KONGRESSZUSBA! Irta: VASVÁRY ÖDÖN Az amerikai politikai pártok csak újabban fedezték fel. hogy a kisebbségi csoportoknak nemcsak a választások előtt érdemes egy kis figyelmet "zentelni. Helyi viszonylatban ezek a kisebbségek mindig játszottak több-kevesebb szerepet, azt pedig valóban érdemes volna tudományosan is kikutatni, hogy milyen befolyást gyakoroltak az országos politikai életben. Más szóval: milyen arányban voltak képviselve a legmagasabb törvényhozó szerv- Vasváry ödön ben. a kongresszusban? Az amerikai magyarság ezen a téren csak igen szerény eredményeket mutathat fel. A legnagyobb, szinte világraszóló alkalom kicsúszott a kezéből akkor, amikor Kossuth, az amerikai kormányzat és nemzet reményteljes várakozása ellenére nem maradt Amerikában, nem lett ennek a nagy nemzetnek egyik legnagyobb polgárává, amivé bizonyosan lett volna. Még elképzelni is kápráztató, hogy mit tudott volna ez a nagy géniusz nemcsak Amerikának és szülőhazájának, hanem az egész világnak adni, ha itt amerikbán odaáll a világdemokrácia előharcosai közé. Az az egy szál ember, aki mint szegény, hazátlan száműzött, még igy is befolyásolni tudta a világtörténeti eseményeket, az emberiség történetének egyik legnagyobb alakjává nőhette volna ki magát. A németek vezére, Carl Schurz, előbbrelátó volt. Ö itt maradt. Nagykövet, szenátor, miniszter lett belőle, bár emberi és államférfim kiválóságai eltörpülnek Kossuth géniusza mellett. Az amerikai magyarság adott egypár kongresszusi képviselőt, de szenátorságra már nem futotta. Kik voltak ezek a magyar származású kongresszusi képviselők? Az elsőt a Kossuth-emigránsok adták. A neve Eugen Jerome HAINER volt. Pécsett született 1851-ben és szüleivel három esztendős korában került Amerikába, ahol először Missouri államban próbáltak letelepedni, majd az első magyar telepítés, az iowai New Buda lakói lettek. Az apa, Hainer Ignácz, ügyvéd volt, müveit ember, aki több nyelvet ismert. A későbbi képviselő New Budán nőtt fel, maga is ügyvédi diplomát szerzett és otthagyva New Budát, Nebraska államban, Aurora városkában folytatott ügyvédi praxist, a banki életben is bekapcsolódva. 1893-ban választották kongresszusi képviselővé. Hivatalát két cikluson keresztül töltötte be. A harmadik ciklusra már nem választották meg. Aurorából Lincoln nebraskai városba, majd Omahába költözött és ott halt meg 1929-ben. Nincs nyoma, hogy az amerika magyarsággal kapcsolatot tartott volna fenn és törvényhozói pályája is aligha termelt maradandóbb eredményeket. A másik magyar származású képviselő, akiről tudunk, John Raymond PILLION 1904-ben született az ohiói Connauton, ahol ma is fennálló magyar telep van. Apró gyermek korában egy másik magyar telepre, a New York állami Lackawannára került, Buffalo mellett. A Cornell egyetemen szerzett mérnöki diplomát, de utána a jogi tanfolyamot is elvégezte. Ügyvéd, majd állami képviselő, azután pedig kongresszusi képviselő lett 1953-tól kezdődően, s az maradt öt cikluson keresztül, majd újra ügyvéd, amikor hatodszor nem választották meg. A magyarsággal, legalábbis szűk környezetén túl, sohasem volt kapcsolata, tiz esztendős kongresszusi képviselősége alatt soha semmiféle magyar ügyben nem kapcsolódott, sehol meg nem jelent. Ma valószínűleg ügyvédi gyakorlatot folytat Buffalóban. A harmadik magyar származású kongresszusi képviselő, akiről tudunk, William J. SCHERLE New York államban született 1923-ban. de 1967-ben egy iowai kerület képviselője lett. Közelebbit még nem tudunk róla, csak annyit, hogy érdeklődik a magyar mozgalmak iránt és valószínűleg hajlandó magyar származását tettekkel is bizonyítani. Mindezt talán nem árt tudni most, amikor KÖNNYŰ ERNŐ személyében egy reménybeli képviselőjelöltet talált az amerikai magyarság. Könnyű Ernő az egyik kaliforniai választókerületben jelentős győzelmet aratott, amikor elnyerte a republikánus párti hivatalos jelöltséget. Ahogy a döntő novemberi választás dátuma közeledik, kampánya fokozott mértékben újabb és újabb lendületet nyer azzal, hogy az amerikai magyarság AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN TÚLSÁGOSAN NAGY AZ ELNÖK HATALMA? A külpolitikában az amerikaik általában elvárják, hogy elnökük hatalma rendkívüli legyen. Számos közvélemény-kutatás ezt mutatta. Sokan voltak olyanok, akik azt is elvárták volna az amerikai elnöktől, hogy fegyveresen avatkozzon be (Amerika) a külföldi forradalmi mozgalmak ellen. A másik oldalon viszont, meglepően keveset engednének meg az elnöknek — itthon. Például az Egyesült Államok elnöke, akiről olyan gyakran mondották, hogy a világ legnagyobb hatalmú embere, képtelen lenne felemelni a postai díjszabást. Az amerikai közvélemény is felelős azért, vagy inkább azok, akik ebben a hitben állandóan megerősítik az amerikaiakat, hogy mintha becsapnák magát az elnököt is, de még inkább saját magukat. A hatvanas években és a hetvenes évek legelején tovább élt az az elképzelés, hogy az amerikai elnök hatalma végtelen — amikor a nemzetközi arénáról van szó, ugyanakkor az elnök hatalma teljesen korlátozott — amikor a belpolitika szinterére lépünk vissza. Ez a hamis elképzelés nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Johnson és a Nixon-kormányzat szép csendben sikerrel szorította vissz az ellenzéket, az amerikai demokrácia alapelveit ugyancsak lábbal tipró módszerekkel. A Watergate-ügy aztán felnyitotta sokunk szemét. Kiderült, hogy az amerikai elnöknek igenis van hatalma itthon, s az is, hogy az elnök ezt a hatalmát olyan akciókra is felhasználhatja, amelyeket minden bizonnyal nem sokan fogadnak el akár morális, akár politikai szempontból. A Johnson és a Nixon-kormányzat a FBI-t arra használta (ahelyett, hogy a továbbra is növekvő bűnözés ellen használták volna), hogy a belső ellenzék után kémkedjenek, s nem megengedhető módszerekkel, azok belső információit szerezzék meg. A Cl A, amely az amerikai törvények értelmében nem avatkozhat be a belföldi ügyekbe, a Nixon-kormányzat utasítása értelmében az „ellenséges” tevékenységek elleni harc címén tulajdonképpen a belső ellenzék ügyeibe avatkozott be. All. világháború éveiben, amikor valóban nagy sajtó felkarolta jelöltségét és először az amerikai magyarság történetében, országos támogatást pártol és sürget számára. Minden jel arra mutat, hogy Könnyű Ernő, mint a magyarság reménybeli reprezentánsa, sikeresen fogja megállni a helyét a törvényhozásban. Magyar földön született, magyarul jól beszél és ir, és ami a fő: érez; tetterős fiatalember, aki évekig szolgált a légi haderőben mint kapitány és aki, úgy látszik, ügyes politikus is, akinek sikerült felhívni az amerikai magyarság egyetemének figyelmét jelöltségének magyar szempontból is fontos voltára. Apja, Könnyű László, régi érdemes munkása az amerikai magyar irodalomnak, jeles költő és történész, a St. Louis-i magyarság egyik érdemes veterán vezető embere. A Könnyű Ernő-kampány már eddig is sokfelé tartott gyűlésein és más természetű összejövetelein a magyarság tömegesen jelenik meg. A jelölt fellépése, egyénisége, programmja mindenütt kedvező benyomást kelt. Ha az egész amerika magyarság mellé áll, főleg anyagi segítséggel, könnyen megvalósulhat az a reménységük, hogy végre lesz méltó magyar képviseletünk az Egyesült Államok kongresszusában. szükség volt az erős központi hatalomra, többször hangsúlyoztuk Amerikában, hogy más dolog a hatalom a háború esetén, s külföldön és más a belső hatalom. Amiről megfeledkeztünk, az egyszerűen az, (Folytatás a 10. oldalon) Sokan azt hangoztatják, hogy nem sok különbség van a két párt között, s ezzel is indokolják, hogy nem mennek el szavazni. Felmérések azt mutatják, hogy ezek többsége inkább a demokratákra szavazna, ha szavazna... de nem szavaz. Gyakran vádolják az Uj Baloldal képviselőit, vagy a politikai extremistákat azzal, hogy nem szavaznak, mintha csupán a radikális szárnyat jellemezné az elnökválasztási kampánytól való távolmaradás. A valóságban ezek csak igen kis részét alkotják a távolmaradottaknak. A többség talán nem is elvi kérdések miatt marad távol, lehet, hogy lustaságból lehet, hogy közömbösségből. Azonban ma Amerikában mindenki kritizál. Talán soha ennyit nem kritizáltak az újságok, s persze a televízió mindegyikünk otthonában elhozza — a kritikát, nemcsak a híreket. Talán már több mint egy évtizede folyik a kritika nagy divatja, Vietnam majd a Watergate ügy nyilván nagyban hozzájárult ehhez. Az mindenesetre riasztó, hogy az amerikai szavazóknak talán több mint a fele távol fog maradni idén az elnökválasztástól november elején. Ugyanis ez esetben a kritizálás bizonyos értelemben inkább „pszichológiai levezetés“, a „sírva vigad a magyar“ hagyományos panaszos borozgatásokhoz hasonló siránkozás, mintsem a tettek előkészítése. Ha nem szavaz, ne panaszkodjon. Azt most ne vitassuk, hogy van-e különbség a két párt között, s mennyi és miben áll az, s azt sem, hogy mennyire korlátolt az elnök lehetősége arra, hogy a szükséges változtatásokat meghozza. Annyi azonban tény, hogy valami különbség van a két párt és jelöltjeik között, s aki A-t mond mondjon B-t is, aki viszont nem hajlandó B-t mondani, az inkább ne mondjon A-t sem.
