Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-30 / 40. szám
8. OLDAT, v' MAGVAK HIKAÜÖ „ AZ ÖRÖKSÉG Irta: KUTAS! KOVÁCS LAJOS Amikor a negyvenes évek elején írói pályámat kezdtem, a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású irányzata a „népi irók” tábora volt. Nem volt ez a tábor egységes, nagy távolságot ölelt át a jobbtól a baloldalig, hisz a „népi irók" között voltak radikális szocialisták és kommunisták éppúgy. mint olyanok, akik a szélsőjobboldali irányzatok valamelyikével rokonszenveztek. A népi irók Még gyökerükben se voltak valamennyien népfiak. Erdélyi József, Kutaai Kovács Lajos Illyés Gyula az uradalmak cseledsorábói indult, Sinka István juhászbojtár volt, Szabó Pál kisparaszt. Veres Péter paraszt-napszámos — de Kodolányi János nemes dzsentri-ivadék, Németh László értelmiségi családból nőtt ki, a népi írókat elindító Athenaeum-könyvsorozat, a „Magyarország felfedezése” szerkesztője Sárközi György meg éppenséggel pesti polgár. Ám, ma már irodalomtörténet, bárhonnan indultak ezek a magukat „népi Íróknak" valló alkotók, s bármerre fordultak a kor politikai zűrzavarosában, bármekkorák is voltak néha tévedéseik, szándékuk tiszta volt és nemes. Az akkor még a magyarság több mint felét kitevő, gyökerében és hagyományaiban legtisztább magyar rétegre, a parasztságra irányították a figyelmet, a parasztság jogaiért, jobb életéért, elsősorban a földért, a földreformért harcoltak a feudális nagybirtokok árnyékában. Vidéki fiú voltam s mint kezdő tollforgató, egészen természetes, hogy a népi írókkal rokonszenvezem. Népfi voltam-e? Olyan értelemben, mint Erdélyi József vagy Veres Péter —■ alig. Városban születtem, nevelkedtem, falun jószerivel csak nyári vakáción, hétvégi kiránduláson jártam. Gyökereim azonban, apai ágon mégiscsak a néphez, a földhöz, a parasztsághoz kötöttek. Apai nagyapám, aki Pál névre hallgatott, hatholdas kisparaszt volt s fiai — az apám kivételével — mind parasztok is maradtak a falunkban, Markotán. István bátyám haláláig az ősi zsuppfedeles házban élt. Apán viszont tizenkét éves korban elkerült a falujából, pincér lett Győrben, Pozsonyban, Galántán. Végül Veszprémbe került, ahol meg is állapodott. Fiatalon, még az első világháború előtt önállósította magát, a két háború között tekintélyes vendéglős lett, aki — azt hiszem — arra volt csak büszke, hogy az egykori mezítlábas parasztgyerekből a harmincas évek végére a „virilisták”, a legtöbb adót fizetők közé került a városban. így hát módos polgár vagy kispolgár gyerekként nőttem föl. Matrózingem volt és csatos lakkcipőm, amikor az első elemibe beírattak, tizenkét éves koromban nem szántani és vetni tanultam, hanem a latin prepozíciókkal és ragozásokkal kínlódtam. Mindent megkaptam gyerekként, amit egy jómódú szülő gyereke megkapott azokban az időkben. Igaz, apám nem kényeztetett el, soha nem kaptam tőle „zsebpénzt”, azt magamnak kellett nyaranta megkeresnem. így a nyári vakációk jó részében tizenöt éves koromtól fogva dolgoztam. Egyszer a földmérőknél cipeltem hátamon a műszeres ládát, máskor útépítésnél cementet zsákoltam vagy bérelszámolást csináltam s amit igy nyáron megkerestem, az volt az évi zsebpénzem. (Nem volt rossz módszer, ajánlom a kedves szülők figyelmébe! Az én gyerekeim is igy nőttek föl a doktori diplomákig!) Igaz viszont, hogy Tihanyi szabó varrta a ruháimat. Wagner cipész készítette a cipőimet. Igazi városi gyerek voltam. Falusi paraszt-rokonainkkal alig-alig tartottuk a kapcsolatot. Apám évente ha egy-egy levelet váltott valamelyik testvérével. Igaz, nagy volt a távolság is, Markota a Kis-Alföldön van, Veszprém a Bakony alján. Emlékezetem szerint a fárasztóbb és hosszabb, bonyolultabb volt Veszprémből Markotára utazni („utolsó posta Kony”, irtuk rá a levélre, mintha Kónyon túl már a madár se járna, vagy legfeljebb csak a madár!), mint ma Londonból New Yorkba repülni. Nagyobbrészt csak „városi” unokatestvéreimet ismertem, anyai részről, a „falusi” unokatestvéreimről inkább csak tudtam, a legtöbbel soha nem is találkoztam. Pedig volt vagy tizenhat. Apám városi ember lett, ritkán, öt-hat évenként ha ellátogatott a falujába. Nem lelkesedett a paraszti életformáért, testvéreit örökké arra buzdította, hogy AHOGYAN A HUMORISTA LÁTJA A LEGJOBB ÁLLÁS Sokat halljuk, hogy e pozíció birtokosának az égvilágon semmi tennivalója sincs. Sokat halljuk, hogy megalázó és unalmas. S mégsem mutatkozott a legcsekélyebb hiány sem az Egyesült Államok alelnöki tisztségére pályázókban. S ha tudni akarják az igazságot: valószínűleg ez a legjobb kormánypozíció, s bolondság lenne visszautasítani. Soroljuk csak fel, mit kap az Egyesült Államok alelnöke. Először is évi 65,000 dolláros fizetést, plusz 10,000 dolláros adómentes költségszámlát. Megilleti továbbá az alelnököt egy gyönyörű ház a Massachusetts Avenue-n, mégpedig teljes berendezéssel. beleértve egy tükrökkel ragyogóan felszerelt franciaágyat is. (A tükrök Rockefeller alelnöknek köszönhetők.) Az ágyon elöl, hátul és az oldalakon elhelyezett tükrök lehetővé teszik annak megfigyelését, nem próbálja-e egy másik ágy megelőzni az alelnökét a csúcsforgalomban. Az alelnöknek saját pecsét is jár; azt magával viszi a pódiumra, amikor beszédet mond egy-egy villásreggelin. Szolgálatára állnak titkosszolgálatosok. s irodai tisztviselők egész garmadája arra az esetre, ha az elnök megkérné, Írjon egy levelet. Használhatja az alalnök az Air Force One elnöki repülőgépet, ha az elnök éppen sehova sem repül, és vitorlázhat a Potomacon a Sequoia jachton, amikor az elnök gyermekeinek nincs szükségük rá. De ez még mindig nem minden. Ha az elnöknek és munkatársi gárdájának éppen nem tartják fenn, beülhet az elnöki páholyba a Kennedy Központban, s végignézheti a legjobb bemutatókat a városban, méghozzá ingyen. Az utóbbi években mindazok az elnökök, akik megígérték, hogy szorosabban együttműködnek az alelnökkel. utasították az őröket, hogy ne várakoztassák az utcán a turistákkal, mielőtt beengednék a Fehér Házba, hogy megtekinthesse a nagyközönség számára megnyitott termeket. Nem csekély előnye ennek a munkakörnek, hogy az alelnök kormányköltségen utazhat el annak azelhunyt államfőnek a temetésére, amelyikére csak akar. A Washington Redskins bármelyik mérkőzésére is jegyet kaphat, csak egy héttel előbb kell fiaikkal ipart taníttassanak. Ám, amikor hatvanéves elmúlt, nagy kertes házat vásárolt a városi házunk mellé s minden hét végén kijárt oda dolgozni. Nyeste a fákat, bokrokat, kapálta a gyomot, ásott, permetezett s olyan büszke volt a kertjében termett körtére, almára, ribizkére, sőt még a savanyu, mihaszna, lugasban nőtt szőlőre is, mint virilista mivoltára. Anélkül, hogy ez tudatosodott volna benne, visszahajolt a földhöz, a paraszt ősök örök mozdulatával. Huszas éveimben, mint említettem, a népi írókkal rokonszenveztem s ma is, a modem magyar irodalom egyik legszebb hajtásának tartom a népi irók immár klasszikussá érett alkotásait. Voltaképp azonban nem paraszt-őseim öröksége vitt a népi irók felé, nem származásom, hanem a kor szelleme. Ám amikor mostanság Finchieyben ásom a lányom kertjét, aggódva figyelem, nem hervad-e el az átültetett rózsabokor, örülök, ha az eső öntözi meg a kertet s bosszant, ha elszárad valamelyik bokor — mindez nem romantika csupán. Úgy látszik génjeimben hoztam magammal valamit, ami a földhöz köt. Az örökséget — paraszt őseimtől.______________________________(London) megrendelnie. Lehet, hogy a jegy egy oszlop mögé szól. de igy is valószínűleg láthatja a mérkőzés legnagyobb részét. S ha valakinek még ez sem elég ahhoz, hogy küzdjön az alelnökségért, annak elárulom, hogy az alelnöknek és nejének évente legalább öt meghívást garantálnak a Fehér Házba, ezek közül egy olyat, (Folytatás a 9. oldalon) Az Egyesült Államok ma több fegyvert ad el a világnak, mint bármely másik ország. Többet, mint a világ összes többi országa együttvéve. A fegyvereladások rohamos növekedése egyre több embert aggaszt mind itthon, mind külföldön. A Szenátus egyik albizottsága, amelynek Humphrey az elnöke, komolyan bírálta az Irán felé irányuló fegyvereladás fokozását. Az Irán felé irányuló amerikai fegyvereladás összege meghaladta a 10 billió dollárt csupán az utóbbi évek során, s egyre növekszik. Külön problémát okoz az, hogy Irán viszonzásképpen (mint a fizetés legfontosabb eszköze) szabadon emelheti az olaj árát. Az iráni fegyvereladásnak számos veszélye van: gazdasági és katonai. Mindenekelőtt az amerikaiak előbb-utóbb (és közvetett formában most is) meg fogják érezni, hogy Irán szabadon emelheti az olaj árát, hiszen az Egyesült Államok szinte mindent elad Iránnak amióta a Nixon-kormányzat 1972-ben először kötette meg titkos szerződését az iráni sahhal. Továbbá vannak e fegyvereladásnak katonaipolitikai vonatkozásai is. Amikor az Egyesült Államok mértéktelenül ad el fegyvereket számos Harmadik Világbeli országnak, akkor ezzel párhuzamosan katonailag összekapcsolja magát ezekkel az országokkal (többek között sok ezer „tanácsadó” utazik oda). Szintén egy nagy hátulütője a fegyvereladásnak (amely nyilvánvalóan nagyon jól szolgálja a nagy fegyvergyártók, valamint a Pentagon érdekeit), hogy a Kongresszus és más szervek képtelenek ellenőrizni, igy az ország olyan helyzetbe kerül, amelyről még csak fogalma sincs számos magas politikai vezető szervnek.
