Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-16 / 38. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL EMBEREK ÉS ESETEK ó*IAHIH A VÖRÖS NADRÄGTARTÖSFÉRFI Irta: VAJDA ALBERT Mr. A.-t, középkorú angol ismerősömet, mindig is egy hóbortos embernek tartottam. London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben, szép, nagy családi háza van, három autóval, egy feleséggel, két gyermekkel, akik közül az egyik, a fiú, hosszú hajat és szines mintás női blúzt visel, mig a másik, a lány, haja rövidrenyirt és le nem kerül róla a férfiing, meg a fiunadrág. Mindez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak annak jellemzésére említettem, hogy Mr. A. — aki különben gazdag gyártulajdonos — modem ember és modern családja van. Nemrégiben, amikor Londonban jártam, összetalálkoztam vele. Éppen be akart szállni Rolls Royce kocsijába, előzőleg azonban — nagy gonddal — elhelyezett egy nagyobbacska lakkbőröndöt a hátsó ülésen. — „Hello, Mr. A.” — mondtam neki, azzal a hűvös melegséggel, ahogy egy angolt üdvözölni illik. — „Hello, Bert” — mondta ő is. Simára borotvált arcán az a lenyűgözően személytelen „egyenmosoly”, amelyet minden angol állampolgár reggel feltesz arcára és este, lefekvés előtt éppenugy belehelyez egy pohár vízbe, mint műfogsorát, hogy azután a következő reggel ismét feltehesse. — „How are you?” — kérdeztem, hogy tartsam magam az angol társalgási illemtan szabályaihoz. — „Köszönöm, — felelte, „és ön?” Mielőtt válaszolhattam volna, hogy én is köszönöm a kérdést, folytatta: — „Nincs kedve velem tartani?” — „Szívesen, — válaszoltam. „Hová megy?” Kinyitotta a kocsi ajtaját és szenvtelen hangon azt mondta: — „Csak ide East Ham-be”. Beültünk és amikor beindította a motort, hozzátette: — „Tudja Bert, leendő gyilkosommal van megbeszélésem, adok neki egy hosszúlejáratú kölcsönt...” A Rolls Royce kocsik motoija olyan csendes és diszkrét, mint a leghalkabb templomi orgonaszó. Lehetetlen, hogy félreértettem Mr. A. szavait. Különben is, angoloknál minden lehetséges és semmin sem illik csodálkozni. így hát némán ültem mellette és megértőén bólogattam. Az ut körülbelül egy órát tartott. East Ham tipikus londoni előváros kerület, egyforma kertes házak, egyforma szürke utcák, egyforma emberek. A Rolls Royce megállt egy ilyen ház előtt. Mr. A. kiszállt és intett, hogy nyugodtan jöjjek csak vele. Leemelte a hátsó ülésről a fekete lakktáskát, azután becsengetett a lilára festett kapun. Borostás állu, zömök, rosszarcu férfi nyitott ajtót. Ingujjban volt, vörös nadrágtartója sem emelte megjelenésének fényét. — „Maga az, maga aljas kapitalista?!” — kérdezte üdvözlés helyett és otthagyva minket az előtérben, bement az egyik szobába. Mr. A. követte. — „Nice to see you” — mondta a legkedvesebb angol udvariassággal. — Örülök, hogy látom.” — „Én nem!” — mondta mogorván a vörös nadrágtartós férfi. — „Hát nem kedves?” — fordult hozzám Mr. A. „De ez még semmi... Majd meglátja, hogy ez még miket mond nekem.” Mielőtt megjegyzést tehettem volna, a vörösnadrágos férfi ráorditott: — „Még mindig itt van, maga vérszivó?! És ki ez az alak itt magával? Ez is a dolgozók verítékén élősködik, mi?” Vérbenforgó szemmel nézett rám. „Magának is át fogom vágni a torkát!” Valószínűleg nem láthatta az öröm kirobbanó kifejezését arcomon, mert újra Mr A-hoz fordult és dühödten folytatta: „Mit akar itt ez az imperialista szekértoló? Nem elég, hogy maga idejár a nyakamra és forralja bennem a vért?” — „How are you my dear Bill?” — kérdezte válasz helyett Mr. A. A szobában néhány ócska bútor állt a piszkos falak között. — „Csak üljenek le” — mondta a vörös nadrágtartós férfi, akiről most már legalább annyit tudtam, hogy Bill-nek hívják. „Úgyse sokáig ülhetnek már... Kinyirik előbb ezt a kopasz kapitalistát, aztán magát.” Odalökött egy széket nekem is. „Erre üljön rá, maga piszok fráter. Ezt nem a dolgozók kizsákmányolásával készítették, ezt magam csináltam a fiammal és a sógorommal, kollektiv munkában. Nézze csak meg a különbséget, mennyivel szebb, jobb, kényelmesebb ez, mint amit a gyáros urak adnak el drága pénzért a dolgozóknak!” Leültem. A szék lábai nyomban összecsuklottak és az egész tákolmány darabokra tört alattam. — „Ezt tudják csak!” — ordította a vörös nadrágtartós férfi és felkapott egy törött széklábat. „Tönkretenni a proletárok utolsó kis értékeit is... Csak ezt tudják! De nem sokáig, nem sokáig, erre mérget vehetnek! Megölöm magukat...! — „Miért akar megölni?” — kérdezte Mr. A. A kérdést úgy tette fel, olyan szenvtelenül, hogy az volt az érzésem: nem először szegezte Bili szőrös mellének. — „Azért ölöm meg” — mondta Bili, ugyancsak hihetetlenül rutinosan, „mert mint kapitalistát ki kell irtani. Minden kapitalista a nép ellensége, a szocialista társadalom rákfenéje. Amig kapitalisták vannak, addig nem élhetnek békében a szocialisták, a kommunisták, addig nem lehet béke és boldogság a világon!” — „És nem lehetséges megbékélés kettőnk között?” — kérdezte Mr. A. szelíden. — Én tárgyalok magával, maga piszkos pénzeszsák, de újra és újra megmondom: gyűlölöm magát és meg fogom gyilkolni!” —„Hát nem angyali?” — fordult felém Mr. A. mosolyogva. „Bár, megjegyzem, ma nincs formában... ugylátszik a maga jelenléte feszélyezi.” —„Feszélyezi a francot!” — mondta Bili és ráköpött a cipőmre. „Én kimondom, amit gondolok. Minden magukfajták igenis lassú tűzön kell elégetni és ez igy is lesz. Legyen nyugodt, maga aljas kapitalista vérszivó, proletámyuzó, hogy meg fogom fogni a torkát, ezzel a két dolgos kezemmel...” Elénktartotta széttárt ujjait és a levegőt markolászta. — „Ezt maga csak mondja, Bili" — mosolygott Mr. A. — de nem gondolja komolyan.” — „Maga csak ne bízzék ebben” — ordított rá a vörös nadrágtartós férfi. — „Maga mindig ezt a vágyálmát ismétli, maga hülye... Értse meg már végre. hogy gyűlölöm magát, utálom, megvetemr |s,az első adandó alkalommal meg fogom gyilkolni!” Szeme vérben forgott, úgy nézett Mr. A-re. Aztán hirtelen, minden átmenet nélkül, hidegen, tárgyilagosan ezt kérdezte: „Elhozta a dohányt?” — „Természetesen” — felelte Mr. A. és rámutatott a fekete lakktáskára. „Megállapodtunk ugye és én mindig tartom magam a megállapodásaimhoz.” (Folytatás a 15. oldalon) NÁDSZÁL ŐRZI KÉSSEL Viz mossa a követ, rátelepszik piros karikával a nyár, mozdulatlan nádszál őrzi késsel, mert ősz közelit, bronz halál. Földereng az arcod, hány évig néztem változó színeit, esti szó, htynali torz-aréna — — ettől óv most a csend, föl-ledob, kimerít, Viz mossa a követ, ráülök ökleimet rázva, töredéknyi lázadásom védem, mig az utolsó napcsfk meg nem alázza. Viz őrzi a percet, a voltat, ami soha többé nem lesz, mozdulatlan nádszál őrzi késsel, s én babonásan tovább kereslek. Tasnádi Varga Éva GONDOLATOK „Alapjában egyetértek” — ez a kifejezés az elutasítás udvarias formája. **# Halva született ötletek gyakran sokáig élnek. *** Sok szülő már számolja a napokat, mikor kezdődik végre a tanév. *** Vállalati megállapítás. Háromig sem tud számolni, de számit. *** Vannak, akik sohasem érik utol magukat a munkában, mert túl sokat és túl hosszan beszélnek róla, mennyi dolguk van. *** Amikor valami teendőnket holnapra halasztunk, az rendszerint ugyanaz, amit tegnap mára halasztottunk. *** Aki tisztában van képességeivel, már sokat tud. *** Az időjárási prognózis nagy előnye, hogy utána nem érdemes helyreigazítást kérni. *** Mindenki olyan öreg, amilyennek érzi a felettese. *** Büszke rá. hogy neki aztán tiszta a lelkiismerete. Keveset használja. *** Néha a tudományos kutatás megerősíti a téves feltételezést. * ** Visszhang a legbiztosabban akkor keletkezik, ha a megfelelő embert a megfelelő helyen találják el.
