Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-16 / 38. szám
áACilO 8. ÖUAflfH ÄAYoAM 8. OLDAL ' ; n' ^ MAGYAR HÍRADÓ AUSZTRIA SZOMSZÉDAIRÓL... Irta: KLAMÁR GYULA Az un. Német Demokratikus Köztársaság határán legutóbb elkövetett halálos végű incidens, amikor egy teljesen ártatlan olasz soffőrt, bizonyos Benito Corghit - aki ráadásul ismert olasz kommunista családból származik - a keletnémet határőrök agyonlőttek, világszerte nagy felháborodást váltott ki. Ausztriát, mint kimondott határországot Nyugat és Kelet között különösen érintette az eset és jó alkalmat nyújtott arra, hogy egyes osztrák lapok megemlékezzenek az osztrák határ túloldalán élő Szlovákiáról, Magyarországról, ahol ugyancsak voltak a múltban hasonló esetek. Az osztrák sajtó megállapítja, hogy ilyesmiről újabban már alig lehet beszélni, noha Ausztria e két ország irányában ma is az „áteresztő” szerepet játsza földrajzi helyzeténél fogva. A szomszédoknál azonban úgy látszik, más megítélés alá esik a „menekülés”, mint a keletnémeteknél, akik ilyesminél súlyos politikai sérelmet vélnek látni. Az osztrák lapok szerint — a belügyminisztériumtól nyert értesülésük alapján írják — az osztrák határon a helyzet relative barátságos, akár Prága, akár Budapest felé tekintünk. Jellemző erre, hogy amikor az egyik osztrák lap nemrég azt irta, hogy a csehek is terveznek egy gyilkos védelmi-zónát felállítani, a csehszlovák kormány a hirt, mint rágalmazó koholmányt utasította vissza, amivel ugyanakkor élesen elitélte az ilyen módszerrel dolgozó keletnémet határőrséget. Hasonló a helyzet a magyaroknál. A legutolsó, eddig még nem igazolt incidens, hónapokra megy vissza, amikor egy magyar menekült jelentette az osztrák hatóságoknál, hogy menekülés közben feleségét az egyik határőr lelőtte, illetve megsebesítette, majd a határőrség a tehetetlen asszonyt elfogta és visszacipelte az országba, sorsáról azóta nincs tudomása... A férjen kívül az esetnek nem volt szemtanúja; a dolognak semmi következménye nem lett ezideig sem. Az osztrák jelentés megállapítja továbbá, hogy amig a múlt, 1975-ös esztendőben néhány magyar megkockáztatta a határon át a menekülést, akárcsak a csehszlovák határon keresztül is egyesek, addig az 1976. esztendőben ezt a lehetőséget alig-alig használta valaki. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy megszűntek a menekülések Csehszlovákia, illetve Magyarország felől, hogy a híressé vált traiskircehni menekült tábor üresen állna, mert kifogytak a lakói. Nem; csak a menekülés módozatai változtak meg. A szomszédos országok lakói pontosan tudják, hogy a menekülés legegyszerűbb módja, ha valaki útlevelet kér külföldi utazáshoz és útjáról nem tér vissza. Nagyon divatos lett a hivatalos utakról való disszidálás is, főleg sportkörökben. Az ilyen utak bizony gyakran azzal végződnek, hogy megjelennek a bécsi rendőrségen és menedékjogért folyamodnak, amit rendszerint meg is kapnak, ha nem is éppen politikait, hanem gazdaságit, ami azonban nem jelent lényegében nagy különbséget. A menedékjog iránt folyamodó rendszerint nem akar egyebet, mint biztosan megmaradni a menedékhelyen addig is, amig nem intézi el valahogy sorsát. Ez rendszerint az egyik vagy másik „kivándorló országba” szóló utazással nyer végleges befejezést... Az osztrák lapok nagyon elégedetten írnak arról, hogy Magyarország és Csehszlovákia újabban nagyon előzékenyen kezeli a két ország között felmerülő menekült-ügyeket. A régebben előforduló un. kiadatási eljárásokkal kapcsolatban (aminek különben Ausztria sohasem tett eleget) az utóbbi két esztendőben Prága is követi az un. „családösszevonás” gyakorlatát és több esetben előfordult, hogy humanitárius okokból a korábbi menekültek hozzátartozóit kiengedték az országból. (Folytatás a 11. oldalon) TEST ÉS LÉLEK MILYEN A TETSZHALÁL? A tetszhalálból felélesztett személyek némelyike különös dolgokról mesél. Azt mondja: úgy érezte, hogy szédületes sebességgel repült valami hosszú, sötét, zajos alagutban, zuhant egy feneketlen kutban, megint mások „szuroksötét, mély völgyben” repültek. Csaknem mindegyik úgy érezte, hogy a saját élettelen teste fölött lebeg a kórházi terem falai és menynyezete között, látta a reanimálással foglalkozó orvosokat és műtősöket, a siró hozzátartozókat. Beszélt vagy azt hitte, hogy beszél, de senki sem hallotta. Meg akarta érinteni a személyeket és tárgyakat, de semmit sem tudott megragadni. —Úgy éreztem, mintha valami felhőféle volnék— az egyik újra életre keltett beteg. —Olyan voltam, mint egy kis energiacsomó— mondja a másik. —Mint egy darabka tudat, amely a semmiben lebeg—mondja a harmadik. Sokan állítják, hogy látták vagy hallották halott szeretteiket, akik segíteni akartak nekik. Végül egy sugárzó lényt láttak, amely „nagy szeretetet és részvétet” árasztott, s ilyesféle kérdéseket tett fel: „Kész vagy meghalni?” és „Mit tettél életedben?”. A tetszhalottak viszontkérdéseire azonban a jelenések sohasem válaszoltak. Ahhoz, hogy megértsék a titkot, végleg át kellett volna lépni az élet és halál közötti határt: „valami ködfalat” — mondja egy felélesztett. — „Folyó vagy tó, amin áthajózik az ember" — mondja egy másik, Kháron ladikját idézve. — „Fényes, sima, bezárt kapu kilincs nélkül” — mondja egy harmadik. Az Egyesült Államokban már több száz reanimált személy van, többnyire balesetesek. Szilárd meggyőződésük, hogy valóban testen kívüli élényekben volt részük. Észleléseiket több kutatóintézetben és egyetemen vizsgálják, New York-ban, Utah és Georgia államban. A terület legnevesebb kutatója a 31 éves Raymond Moody elmegyógyász professzor. A Georgia állambeli Augustában több mint 150 reanimált személyt kérdezett ki, majd elemezte elbeszéléseiket. Megkérdeztük kutatásairól, amelyek iránt nagy az érdeklődés. — Mivel magyarázza, hogy mostanában egyre több személy számol be testen kívüli élményekről, mig a múltban az ilyen kijelentések elég ritkák voltak? — Á magyarázat egyszerű: a reanimálási technika tökéletesedése. Nagymértékben megnőtt a felélesztettek száma. Tehát, van aki mesélhet. — De csakugyan halott volt az a 150 páciens, Klamár Gyula akit Ön kikérdezett? — Klinikailag halott. Semmi szívműködés, semmi légzés, a vérnyomás már nem mérhető. Kitágult pupillák. Egyre csökkenő testhőmérséklet. — És az agyuk? Van olyan enkefalogram, amely megállapíthatná, hogy a páciensek agya működött-e? — Az általam vizsgált személyek egyikéről sem készült enkefalogram. Az orvosok ilyen esetben a beteg felélesztésével foglalkoznak, nincs idejük olyan tevékenységre, amelynek az élet megmentéséhez semmi köze. Az elektro-enkefalograf különben is nagyon (Folytatás a 13. oldalon) A FORRONGÓ KÖZEL KELET Változások az arab világban KAIRÓ — 1976 elején a nyugati hírszerzők felfedeztek egy nagy szovjet hajót, amelyik tankokat és repülőgépeket szállított. Az Indiai-óceánon keresztül haladt, majd az Adeni öböl felé fordult, Dél-Jemen kikötő felé, amely a szovjet hadianyagok egyik felvevő helye. A hírszerzők biztosak voltak abban, hogy most is ki fog itt kötni. Tévedtek. A szovjet hajó, tele tankokkal és repülőgépekkel, ezúttal nem ott kötött ki, ahol az eddigiek alapján várható volt. Észak-Jemen felé vette útját a hajó. Lehetséges, hogy a szomszédos Saud Arábia vezetőit megijesztette a szovjet hajó feltűnése Hodeida kikötőjében. Feltehetően ez a tény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ezúttal a régóta napirenden lévő amerikai fegyvervásárlásra sor került. Lehetséges, (Folytatás a 11. oldalon) pS-Z-E-M ‘L-eB Nem is olyan régen láthattuk a hosszú kígyózó sorokat a benzintöltő állomások előtt. Nem is olyan régen esett többmillió amerikai pánikba: mi lesz ha nem lesz olaj; mi lesz a fűtéssel; mi lesz az autóval? Akkor népszerűnek tűnt az elképzelés: alakítsunk egy „energia-független” Amerikát. Ne tegyük ki magunkat annak, hogy bármikor újabb energiaválságba kerülhessünk, mivel túlzottan függünk az importált nyersanyagoktól és energiaforrásoktól. Ezek az idők messze vannak... Na, nem az évek számát illetően, hiszen alig pár éve volt csak, hogy sorban álltunk a benzinért. Inkább az emberek hozzáállását illetően. Úgy tűnik, hogy ma Amerikában (hála az energia pazarlás korlátlan lehetőségének) szinte senki sem veszi túlságosan komolyan, hogy valóban sor kerülhet újabb energia-válságokra, hogy valóban sor kerülhet akár egy hosszabb ideig tartó hiányra is... Az importált olaj mennyisége rohamosan növekszik az energia-válság óta. Az ember azt hinné, hogy — miután olyan szép programokat hangoztattunk, miután már egyszer sorba kellett állnunk — valamivel csökken az importált olaj mennyisége. Nem igy történt. Magasabb áron és egyre nagyobb mennyiségben importálunk olajat. Mintha mi sem történt volna. Energiaügyi szakértők azonban egyfolytában kongatják a vészharangot — csak mi nem akarjuk meghallani: mint a magas politikusok, mint az utca embere csak homokba dugják a fejüket...
