Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-02 / 36. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója XXXVI. Később talált feljegyzések után ide iktatom még a következőket: 1866. júniusában érkeztünk meg Londonba, hol Ottó v. Redwitz tanácsára a Blackfriars Bridge Hotel be szálltunk. Ez egy másodrendű szálloda és itt csak 20 K. lett volna a napi kiadás, kiszolgálás, table d'ole stb.-vel. De egy nap és két éj leforgása után mégis 18 font sterlinget, azaz 360 K-t tett ki az élelmes vendéglős számlája, miután egyszerű szoba helyett egy tánctermet rendezett be apámnak. Ezért magáért két éjjelre 10 fontot számított, azaz egy éjjelre 50 forintot kért, mintha táncmulatságra adta volna. Papa mellett egy kisebb szobában laktunk Lenke és én. Szerencsére Rónay értesítve volt érkezésünkről és másnap reggel 9 órakor beállított egy Cab-bel. Addig meg sem álltunk, mig vagy 20 lakás megtekintése után egy alkalmasat nem találtunk, mely pár hétig a mi szép és nagyúri kis otthonunk volt (Weymouth Street No. 1.) Innen egyenesen a nagykövetségek palotáira, a Regenjs Crescent-re lehetett látni. Gyönyörű két szoba volt, az egyik az utcára, a másik a szép folyondárokkal felfuttatott kis udvarra nézett. A szobák padlója szőnyegekkel volt behúzva és az egyikben szép nyitott könyvtár állt. Hallatlan bizalom volt az a lakásadók részéről, teljesen idegenek rendelkezésére bocsátani egy sereg klasszikus munkát, s még leltárt sem adni róluk! Mennyiért lehetne ezt itt megtenni — hol Vas Gereben durva, de találó megjegyzése szerint — a legtöbb ember csak lopott könyvből olvas. (Ha a kölcsönvett, de soha vissza nem adott könyveket eltulajdonításnak lehet minősíteni.)ez az eset nagyon gyakori nálunk. így veszett el az én szép Stuart Máriám. Migouttól, 3 rendbeli Vasgyáros, egy francia és két magyar, Paris en Amerique, szintén egy francia és egy magyar, számtalan kötet Jókai, a Délibábok hőse. Arany Lászlótól, Kecskeméty egy igen érdekes politikai munkája. Madame de Stael-től Corinne en Italie és egy sereg kis és nagykönyv, melyekremár nem emlékszem, csak hiányukat érzem. De hova tévedek! London — igen, a modern Babylon! csak az a különbség, hogy ott a sok különböző nyelv miatt megőrültek. Itt pedig kizárólag csak egy nyelvet hallunk — igaz, hogy különböző tájszólásokkal: de egy nyelv és egy óriásira kifejlődött nemzeti érzés uralkodik itt. Ez égő fájdalommal maródik lelkembe, ha reá gondolok, hogy a mi szegény hazánk, nyomorult 15 millió lakosával, csaknem ugyanannyi nemzetiséget és pártárnyalatot képvisel, melyek mindegyike halálos ellensége a másiknak. A Weymouth Street-i lakás magában véve is kedves volt, de örökké becses marad emléke, mert már első nap belebegett Lady Lyell, a női báj, kellem és jóság példaképe. Egyenesen a vasútról jött. Az újságban olvasta apám nevét az idegenek névsorában a Blackfriars Bridge Hotel vendégei között. Miután ott megtudta címünket, pompás kis lakásunkban keresett fel bennünket. A 16 évi száműzetés megváltoztatta apám külsejét, a fényes fekete haj megderesedett. A vonások is elvesztették üde fiatalságukat, de arca minden érzését és gondolatát kifejezte, szemei még mindig ifjú hévvel ragyogtak, az ..ancien régime”-re emlékeztető túlzó udvariassága mentes volt minden szervilizmustól és élénk gondolatmenete érdekessé tette őt mindazoknak, kik vele érintkeztek. Lady Lyell-t viszont a nő mintaképének lehetett mondani. Magas termete, nagy ibolyakék szemei, finom metszetű vonásai és előkelő, lebilincselő modora ellenállhatatlanná tették. Magasztos jelleme távol tartotta őt minden kicsinyes hiúságtól. Nagylelkűsége épp oly kiapadhatatlan volt, mint amilyen gazdag kedélye. 1850-ben ő volt a magyar emigráció lady patronesse-e és nem volt a jóltevő furfangnak az a bájos fogása, melyet erre a célra ki ne fürkészett volna. Elnöklete alatt széleskörű egylet alakult, mely a magyar emigránsoknak minden sanyaruságán segíteni igyekezett. Midőn hajóra szállva a Themse habjain lassan a tenger felé haladtunk, szomorúan nélkülöztem a Rónay által ajándékozott pompás térképet, melyet lakásunkon Kalandozás vagy tervszerű hadművelet (Folytatás a 13. oldalról) azokat és zsolozmázó papokkal együtt könyörögtek: ,,A magyarok nyilaitól ments meg, Uram minket”. A német nép fellázadt hercegei és grófjai ellen, mert azok egyáltalában nem segítettek szenvedéseiken, Ottónak esküdtek hűséget. Egyedül Bajorország nem hódol be és harcol Otto ellen, Régensburg az ellenállók főfészke. Hosszú ostrom után Otto a várost elfoglalja, Hermant, a város védőjét kivégezteti, Harolt érseket megvakittatja. Aki csak tehette Magyarországra menekült. A bajor vezetők megtorlást sürgetnek, kérik Bulcsút, hogy azonnal indítson hadjáratot Otto ellen. Bulcsu tisztában volt a nehézségekkel. Németországban nem számíthatott segítségre, itthon pedig a törzsek nem voltak hajlandók egy újabb hadjáratban résztvenni. Az előző évben nagy ha-Tamási Áron amerikai leveleiből (Folytatás a 8. oldalról) egyetlen sora sem jelent meg nyomtatásban, színdarabjait nem adták elő. Végre enyhült a helyzet: könyveit újra kiadták, színdarabjait előadták, de az iró gyorsan megöregedett és 69 éves korában meghalt. Mikor Amerikába indult, menyasszonyfélét hagyott maga után, egy bizonyos Hollitzer Erzsikét, akit nagyon szeretett volna kihozatni, hogy majd együtt dolgozzanak, pénzt takarítsanak meg és a barátokat is áthozathassák. Erzsikét Molnár Jenőre bízta, de egészen különleges tanácsok kíséretében: ,,Ha alkalmad van, Erzsikét vigasztaljad. De afféléket nehogy találj neki mondani, hogy én őt igy szeretem, vagy úgy szeretem, mert ha bevallód egy feledtem, s mely a folyót ábrázolta az összes parti városokkal. Még ki sem értünk London területéről, midőn különös moraj után borzasztó rázkódás zavart fel ülőhelyeinkről. Éppen érkezésnél ültünk, a poharak és a tányérok kizökkenve mélyedéseikből, csörömpölve gurultak le. Az utasok halálsápadtan néztek egymásra, majd eszeveszetten rohantak a kijárat felé s egymást lökdösve és tiporva kúsztak fel a lépcsőn. Csak én és Lenke álltunk néma bámulattal, papa kcrdezősködése folytán megtudtuk, hogy összeütközés történt, egy spanyol hajó léket ütött hajónk oldalán. Szerencsére pár óra alatt ideiglenesen rendbe hozták a járművet s folytathattuk utunkat Antwerpen felé. Gyönyörűen kelt a nap a csendes víz felett. Szellő sem fodrozta a sima tükröt. Kedves álomba ringatva siklottunk tovább és a jelent élvezve nem gondoltunk arra, hogy kellő vigyázattal étkezzünk, és ne legyünk túl sokat a fedélzeten. Ez gondatlanságnak volt tulajdonítható, hogy midőn éjjel hirtelen szélvész támadt, bekövetkezett a tengeri betegség, melyet az óceánon elkerültünk. Különben reggelre már csak kicsit voltunk bágyadtak és Antwerpenbe érkezve, ezt is csakhamar elfeledtük. A sajátszerű ódon városban körültekintve, még aznap meglátogattuk a templomokat és a Rubens kincseivel teli képtárakat. Másnap pedig diszes vasúti kocsin végig robogtunk Belgium mosolygó terein, és élénk városait érintve estére brüsszelbe érkeztünk: dizsákmánnyal tértek haza, fáradtak, pihenni szeretnének. Bulcsu és Lehel mégis indulásra szánja el magát, kb. 8-10.000 emberrel akarják Otto erejét megtörni. Ez a létszám a megerősödött német haderővel szemben elenyészően csekély. Az ütközetre, az Augsburg melletti Lech mezőn került sor. A német, nehézfegyverzetű csapatok teljesen körülzárták a magyarokat, kik látva a kilátás tálán helyzetet, alkudozni kezdtek. A németek fegyverletételt kértek s mikor a magyar harcosok halomra dobálták fegyvereiket, a németek megrohanták őket, a fegyvertelen, védtelen magyarokat lemészárolták, a vezéreket, hadnagyokat felakasztották. Bulcsu és Lehel holttesteit pedig az augsburgi dóm tornyára húzták fel, a szószegő, erkölcsös, vallásos, imára kulcsolt kezű urak, hercegek, grófok és ,,nagy-Otto császár” dicsőségére. De hogy mennyire félelmetes, erős volt az otthonmaradt magyar hadsereg bizonyítja az a tény, hogy a németek 75 évig nem mertek Magyarország megtámadására gondolni. fehérnépnek a kutya nagy szerelmet, el vagy veszve.” Erzsiké aligha is lett Áron felesége, mert első feleségét Margónak hívták, a másodikat pedig Aliszkának, aki jó negyven esztendővel volt fiatalabb, mint Áron. Egy festőművész leánya volt, aki mint iskoláslány szerelmesedett bele az idős íróba, akárcsak Ady Csinszkája. De haláláig hűséges gondozója volt az elbetegesedett Írónak. ÖRÖK TALÁLKOZÁSOK (Folytatás a 12. oldalról) Én olvasok: „Szent Tamás segítette a szegényeket, a fáradtakat, az utazókat. Ennek emlékére Nápolyban minden évben vendégül látják a rászorultakat...” Holnap újabb találkozó Szent Tamással az uj ultramodern, sztereohangos egyetemen — közli a bemondó. Az angyali doktor egykori egyetemén. Széli Margit (folytatjuk)
