Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-26 / 35. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL HOL IS VAN A VILÁG VÉGE? Irtat KUTASI KOVÁCS LAJOS Valaha úgy kezdődött a gyerekmese: túl az Óperenciás-tengeren. Valószínű a tengeri népek fiai az „öperenciót” a határtalan és végtelen vízzel azonosították. Ám nekünk, magyaroknak aligha volt tengeri élményünk. A nyelvészek már rég kimutatták, hogy az „Óperencia” voltaképpen az ,,Ober-Enns”-ből lett. A kalandozások korában az Ennsig nyúltak talán a magyar gyepük, de mindenképpen a magyarok számára az Ennsen túl Kuta« kezdődött valami — más. A mese világában mindig összeolvad a képzelet és a valóság és a mese sokszor valóságosabb életérzést tükröz, mint amit valóságnak vélünk. Az óperencia számomra is a tengert jelentette valamikor s amikor először jutottam el a tengepartra s éreztem meg a végtelenség vonzását, egy pillanatig se kételkedtem benne: a tenger gyermekkorom mesevilágának Óperenciája. Ha az ember eljut egyszer a tengerhez, átalakul a tengerről, a távolságról, a messzeségről alkotott fogalma. Visszagondolva gyermekkoromra, amikor délután nagyapám bricskájával lementünk a Balaton mellé Veszprémből, apám és anyám oly aggályosán, körültekintően készült föl az efféle félnapos kirándulásra, mint egy kockázatos expedícióra, távoli, kockázatos kalandra. Mindenre gondoltak. Ha tikkasztó meleg marad az idő s ha vihar támadna. A kosárba annyi élelmiszert, itókát csomagoltunk, ami napokra is elég lehetett volna. De talán nem is ez volt a leglényegesebb, hanem a lelki felkészülés, a távolság illúziója. Úgy vélem, ma egyszerűbben, gyorsabban és lényegesen kevesebb izgalommal készülünk egy london—New York-i útra, mint akkoriban a balatoni kirándulásra. Néhányszor átszeltem az Óperenciát, hajóval is, repülőgéppel is, s igy mást jelent az óperencia. Mondhatom, nem a szétszakító távolság, hanem az összekötő közeg. Sokszor leirt s érzékelhető igazság az, hogy a Föld bizonyos értelemben összezsugorodott. A repülőgépek jóvoltából a napok, sőt hetek órákká sűrűsödtek. Ezt talán akkor érzékeltem a maga valóságában, amikor Párizsban az Orly repülőtéren megvacsoráztam és Sao Paulóban reggeliztem, Brazíliában. Az északi féltekéről átkerültem a délire, átugrottam a Rák- és a Baktéritőt, s mig végignéztem egy filmet, szundítottam egy kicsit az európai őszből a trópusi tavaszba vitt, nem a képzeletem, hanem a repülőgép. — Messze van! — mondtuk még nemrég, ha Európában valaki Braziliát vagy Ausztráliát említette. — Messze? Mitől? — ez a kérdés ma már a válasz. A távolságot egyre kevésbé számítjuk kilométerben vagy mérföldben. Már az idő se távolságmérő, hisz az is a pénz egyszerű függvénye. Aki meg tudja fizetni, a Concord repülőgéppel két és fél óra alatt Londonból New Yorkba, öt óra alatt Rio de Janeiróba repülhet. Nincs már igazi távolság, csak kozmikus, bolygóközi vagy galaktikus méretekben. S egyre tágul a végtelen. Hisz tágul a világegyetem is. Csillagászok kitapogatták a születő és elhaló csillag-világokat, megéreztetik a kozmikus sorsot, a végtelen és örök körforgást, melyben a születés és a halál természetes része a nagy egésznek. Nincs hát vége a világnak! A középkori világkép, a világ végéről — hol az ember lelógatja a lábát — semmivé foszlott. Ám emberi természetünknél fogva, mely fogódzkodókat keres és a határtalanban is határt, nem képes sem az örökkévalóság, sem a végtelenség képletében gondolkodni, bizonyos helyzetekben mégis csak úgy érzi: itt vége van a világnak. Erről beszélgettünk egyik kedves barátnőnkkel a budai Batthány-téren a hangulatos „Angelika” cukrászda teraszán, jégbehűtött frissítő mellett. Elmondtam, hogy egy asztrál turné során Tamás vejem és Ildikó lányom néhány hetet Uj-Zélandon töltött. Igen jól érezték magukat a szép szigetország-VISSZAVONOM „Rátok testálom koppanásomat”, írtam egyszer. Most visszavonom. Nem érdemiem meg ezt az utolsó mozdulatot. Hogy homoritva kiegyenesedjem a levegőégben, s lekoppaqjak a deszkává alakított anyaföldre. ZÁRÓJELBEN Apa, meghaltál. Anya, halott vagy. Tanítsatok meghalni engem is, ahogy beszélni, járni megtanultam valamikor. (Azt hiszem, tőletek.) SUMMA Ki üdvözülten porladok a földben, Isten előtt kevésnek bizonyultam. Pilinszky János FŐVÁROSI ŐRJÁRAT (Folytatás a 8. oldalról) cégtábla arabul, Pepsi Cola hirdetések németül, indonézül, kínaiul, urdu-ul, törökül, norvégül, héberül...az első Colt-revolver (1837)...az 1858-beli Atlanti-óceáni kábel egy darabja...és igy tovább, szinte vég nélkül, a „Nemzetek Nemzetéinek szindus névjegye... És hát a magyarság. Ha nem is éppen olyan módszerrel és Ízléssel válogatva, mint azt mi tennénk, vagy kívánnánk. De még igy is gondosan, mert pl. a gulyás nem goulasch, vagy goulash, hanem egy kis külön fejezet élén „GULYÁS”, bárha ékezet nélkül, megjegyezvén, hogy „now spelled goulash in the United States”, és hozzátéve, hogy kell hozzá „paprika, Hungarian red pepper...” Megadják a részletes receptet mellé. Hírességek közül két kivétellel mindenki a színpad világából való, akit az Index magyar részről megnevez: Bánky Vilma, Dolly Sisters, Harry Houdini, Korda Sándor, Lukács Pál, Lugosi Béla, Zukor Adolf, Pulitzer József, és ismét, mint az említett másik kiállításon, Haraszthy Ágoston...utovégre ideát is borban az igazság s ő alapította a kaliforniai bőripart... Elévült a „Melting Pot" fogalma. A 200 éves Amerika 220 milliós zenekarában ma már tisztán hallhatóan játszik saját hangszerén minden muzsikusban, de mint Ildikó lányom mesélte: úgy érezték, a világ végén vannpk. Feleségem megemlítette, hogy mikor a hatvanas évek elején Sao Paulóból a legdélibb brazil városba, Porto Alegre-be utazott s ott töltött két hónapot, pontosan az volt az érzése: a világ végén van. Hisz a huszonkét órás autóbuszút után a trópusról a szubtrópusra került, a végtelen dél-amerikai pampa szélére. S ekkor megszólalt magyarországi barátnőnk: — Tudjátok — mesélte —, egyik alkalommal lent voltunk Tolnatamásiban. A vasútállomásról kikanyarodott egy holtvágány, mely nem vezetett sehova, lezárta a vasúti pályát. Amikor ezt láttam, úgy éreztem: itt a világ vége. Lám csak, a világ vége lehet Uj-Zélandban, Brazíliában vagy éppen Tolnatamásiban. Valójában nem földrajzi fogalom, hanem egyfajta életérzés. Bennünk van. (London) csoport. A Smithsonian Institution, híven alapítójának nemzetközi működéséhez és emberi ideáljaihoz, önmagát is megtisztelte, amikor ennek a szimfonikus zenekarnak ilyen hangversenyt rendezett. *** Cocktail-traccs. Nemrégen ejtettem itt néhány ironikus szót a Nixon-gárda volt vezető női tagjáról, Anne Armstrong-ról, akit utólagos elismerésként londoni nagykövetségünk jobb sorsra érdemes hivatásbeli személyzetének élére nevezett ki a San Clemente-i „kegyelmes” ur kinevezett utóda. Előirásosan úgy nevezik a tisztséget, hogy „Ambassador to the Court of St. James’s”. Miért? Erről csevegtünk a minap a pontos választ, legfeljebb néhányan megközelítettük...Baker-Bates, az angol nagykövetség információs osztályának elsőtitkára most körlevelet küldött ki, felkérésre: „Az elmúlt 700 év alatt az angol uralkodók váltakozva laktak különböző palotákban a londoni körzetben. így 1698-1837 közt a ,St. James’s Palace’ volt a lakóhelyük és igy azon idő alatt oda szólt a külföldi követek megbízó levele. A palotát egy 12. századbeli kórháznak — történetesen leprások kórházának — helyén emelték; a kórház St. James the Less-től, az apostoltól, vette nevét. Noha Victoria királynő 1837-ben a mai Buckingham-palotába költözött át, az Udvar, mint intézmény, megtartotta a régi elnevezést.” Hát most már aztán tudjuk — és a remélhetőleg nyájas olvasó bizonyára irigyli a gondjainkat... DIRIB-DARAB ÉRDEKES Érdekes, hogy szellemi örökségen milyen ritkán i marakodnak a rokonok. NÉPSŰRŰSÉG Ma lakatlan szigetnek nevezzük azt. ahol legfeljebb öt-hatezren laknak. SÓHAJ De jó lenne még megsértődni azon, ha szidják a mai fiatalokat... ÉLŐ ÚJSÁG Az újságok reggeli kézbesítése még problematikus. Szerencsére a mi házunkban lakik a mindenről jól értesült Mariska néni. IDEGORVOSNÁL — Napok óta teljesen nyugodt vagyok, s engem ez rendkívül nyugtalanít. Doktor ur, mi lehet ennek az oka? Galambos Szilveszter
