Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-26 / 35. szám
10. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ HÁZIASSZONYOK ISKOLÁJA Irta: PAPP VARGA ÉVA Ha valamelyik iskolában tanszéket állítanának azon célból, hogy az alkalmazottal való bánásmódra tanítsák a „nagyságákat”, én megpályáznám azt az állást. Sietek bevallani, hogy nem a tudásomból kiindulva merném vállalni mások oktatását, hanem tapasztalataim alapján. Beismerem azt is, hogy volt egy idő, mikor én sem tudtam megfelelően értékelni azt a nőt, kit kényelmem fokozására rendelt mellém a jó sors. Mentségemre viszont felhozhatom, hogy nagyon fiatal voltam és nem VARGA ÉVA volt kellő emberismeretem. Mindezt egy novella juttatja eszembe, melynek írója találóan festi az emberek lelkivilágát. Egy koldusasszony panaszát ismerteti, kinek nem elég az alamizsna, azon siránkozik, hogy a jószívű adakozók közül senki sem akarja meghallgatni az ő élettörténetét: hogy jutott idáig...Szeretet helyett pénzt adnak, jó szó helyett kenyeret. Érdeklődés helyett alamizsnát. Olvasás közben elgondolkoztam azon, hol van ebben a panaszban az igazság? Tehát az, hogy a nélkülözőnek lelki baja iránt érdeklődjünk, épp olyan fontos lenne, mint a pénz és kenyér, melyet a rászorulónak juttatunk? Egyik vendégünk panaszolta a múltkoriban, hogy igen ügyes bejárónője mindössze egy hónapig volt náluk, aztán ok nélkül felmondta az állást. A nő ígért neki többet, de „Mabei” nem volt hajlandó az állást tovább is betölteni. Mikor aztán a nő észrevette, hogy ez a kiszolgáló asszony ugyanabban a házban dolgozik egy családnál, megismerkedett az uj munkaadóval és megkérte, tudja meg Mabeltől, miért hagyta ott nála az állást. A válasz meglepő volt: „A munka nem volt sok és a fizetés elég, de ez a család soha egy szót sem vált a munkásnővel. Csak visszaköszönnek, utasítást adnak és ,dacól’... Az ember pedig szereti elmondani, hogy hogyan érez...” Hát ez az! És itt jutott eszembe, hogy egy időben engem sem érdekelt, hogy „hogy érez” az, akinek munkája, de csak a munkája fontos a háziasszony számára. Még édesanyám vezette a háztartásomat, amikor egy ismerősünk igen rendes mindeneslányt ajánlott hozzánk. Az illető megmondta, hogy Róza kitűnő munkaerő, de különös természete van: szótlanul dolgozik, semmi kedvesség nincs benne. Nem baj”, mondtam én, „az a fő, hogy szorgalmas és tiszta legyen.” Édesanyám közbeszólt: „Nem az a fő! Én nem szeretek együtt lenni a konyhában olyan segítővel, aki érezteti, hogy idegen. Az ilyen szótlan mindenesekre a mi falunkban versikét is mondtak: Lesz fizetett ellenséged, bajban nem lesz segítséged..." Etéren nem értettünk egyet, tehát Róza mégis hozzánk került. Ügyes és szorgalmas volt, de soha nem volt egy mosolya, vagy egy kedves szava a családtagokhoz. Megpróbáltam ajándékkal felvidítani. Elfogadta, meg is köszönte, de soha nem láttam a szemében egy kis hálát, vagy örömet felvillanni. Édesanyám mondogatta is: „Én inkább elnézek egyet-mást, vagy tanítom azt, aki nem tud, minthogy valakivel együtt dolgozzak és tűijem annak részvétlenségét a család iránt.” Ilyenkor meggyőződéssel feleltem: „Neki nem kötelessége, hogy a családhoz tartozónak érezze magát. A munkástól nem kell többet bárni, mint hogy rendesen dolgozzon.” Mindössze egy hónap telt el, mikor édesanyám látogatóba ment miskolci lányához és igy a háztartási gondok rám maradtak. Akkor aztán megtudtam, mi az, ha valaki olyan munkatárs, hogy csak immelámmal, igennel és nemmel felel. Együtt mentünk a lánnyal a vásárcsarnokba és ez volt számomra a legnehezebb. Nem tudtam, mit és hol kell venni. Ha megkérdeztem Rózát: „Mit gondol, mennyi húst vegyek?”, hűvösen felelt: „Amennyit elégnek tetszik gondolni.” Lenyeltem a választ, de hasonló probléma nap-nap után előfordult. Egyszer vendégeket vártam és megint csak rászorultam Rózára: „Tudja, hogy nekem szokatlan a beosztás. Maga gyakorlottabb, mert ha nem csinálja is, látja, miből mennyit vesz az édesanyám. Mit gondol Róza, miből mennyit vegyünk?” A lány ellenségesen nézett rám és hidegen mondta: „Nem az én kötelességem! Én csak arra szegődtem, hogy a háztartásban segítsek. Azt el is végzem, még a mosásnál is segítek a házmesternének, de semmi másban ne tessék rám számítani.” Mikor hazaértünk, elővettem a lány könyvét és AMERIKAI MAGYAR ARCOK DR. TELLER ELLENTMONDÁSOKKAL TELI PÁLYÁJA Nemrég egy érdekes könyv látott napvilágot. A magyar származású Teller Edéről szóló életrajzi regény cime: „Energy and Conflict: The Life and Times of Edward Teller”. De Teller, aki hihetetlen energiájáról és munkabírásáról hires volt, rendkívüli karriert futott be. Életpályája során azonban elérkezett olyan pontokra, amikor belső konfliktusokkal kezdett vivődni. Teller talán az első számú főnöke a világ legcsodálatosabb és legrettenetesebb energiaforrását előállító folyamatoknak, ipari és tudományos egységeknek, az atommag fúziójának mestere. Nem csoda, hogy mind politikai, mind katonai és morális, s nem kevésbé tudományos téren olyan éles konfliktusok alakultak ki személye körül. Wigner Jenő: „A legtehetségesebb ember, akivel valaha is találkoztam és ez nem kis dolog, ha figyelembe veszik, hogy én Einsteint is ismertem”. Eugene Wigner, kollégája, igy jellemezte Téliért. Egy másik vélemény nagyon jól kifejezi, hogy milyen ellentmondásos Teller alakja és a róla kialakult közvélemény, valamint kollégák és más bennfentesek véleménye: I.I. Rabi: „Teller nagy veszélyt jelent mindannyiunknak, s ezt nagyon fontos tudnunk.” Ez a vélemény kifejezi a Teller által alkotott rettentő tudományos eredmények negativ fogadtatását. Rabi ezt is mondotta: „Mennyivel jobban meglennénk itt a Földön, ha nem született volna meg Teller.” Rockefeller, Kissinger és Teller nevét a legkiemelkedőbb ismerősei között emlegeti. Kevés tudós volt a világon, aki annyi támadást kapott a liberálisoktól, mint Teller. Sokan őrült átnyújtottam neki: „Mivel a bérét előre kikérte, igy még nekem járna egy heti munkája, de nem kell! Szedje össze a ruháját és menjen...” Róza bámulva, sápadtan nézett rám, aztán csendesen kérdezte: „Miért tetszik elküldeni? Nem végeztem el a kötelességemet?” Indulatosan feleltem: „Az nem elég! Mi szeretetet és ha kell, segítséget is várunk azoktól, akikkel egy fedél alatt élünk és akikhez mi is igyekszünk jók lenni. Maga ellenséges indulatu.” A lány leborult a konyhaasztalra és keservesen sírva mondta: „Ne tessék elküldeni. Nem az én hibám. Gyermekkorom óta szolgálok. Egyik nagyságám szívtelenebb volt hozzám, minta másik. Sohase látták bennem az embert, csak a munkást. Jó szót, szeretetet sohase adtak, azért lettem én ilyen gyűlölködő. Ez az első helyem, ahol jól bánnak velem, de nem mertem bízni...Most már érzem, hogy ez másféle hely és meg akarok változni...” Két esztendeig volt azután még nálunk Róza. Akkor a nénje kihozatta Amerikába. Nem tudom, hol él, de ha kezébe kerül ez a cikk, vagy ismerőse figyelmezteti rá, remélem, emlékezni fog az esetre és rám. írjon nekem, kedves Bodnár Róza. Mi cgyidőben tanultuk meg, hogy a kötelesség mellett fontos a szeretet is és a „jó szót” nem kell pénzért venni..._______________________________________ antihumanista tudósnak tartották őt, ezért, miután a „Dr. Strangelove” című film ismertté vált (amelyben egy fasizoid tudós a világ elpusztításán fáradozik), akkor őt is „Dr. Stragelove”-nak nevezték el. Az Oppenheimer-ügy kapcsán Téliért ismét sokan támadták, ő volt az, aki — elismerve Oppenheimer zsenialitását (Oppenheimer volt az atombomba atyja), „nemzetbiztonsági szempontból kockázatos ember”-nek minősítette. Teller úgy véli, hogy nemcsak mint tudós vesztette el státuszát az Oppenheimer-ügy után, hanem úgy is mint értelmiségi. Politikai megfontolások okozták, hogy Teller végül is nem nyerte el a Nobel-dijat, jóllehet zsenialitása ezt indokolta volna. Még sok érdekes gondolatról írhatnánk e könyv kapcsán. A részletekről nem is beszélve: hogyan vivődik egy tudós, akinek kezében olyan nagyhatalom fekszik mint az atommag fúziója — a legcsodálatosabb és a legrettenetesebb energiaforrás, amit az emberiség valaha is feltalált. Vermes Sándor (New York) HOLLYWOODI KISTÜKÖR CSÚNYA ÉS UNALMAS, MÉGIS TELE VAN TURISTÁKKAL Hollywood sohasem volt igazi város. Sokkal inkább valami szimbolikus fogalom. A filmek jelentős részét az utóbbi időben nem is Hollywoodban készítették. 40 ÉVE HANYATLIK A VÁROS Egy legújabb építészeti tanulmány szerint Hollywood, mint város, már negyven éve folyamatosan a hanyatlás állapotában van. Újabban a szokatlan méretű bűnözés és a bomlás más jelei már egyenesen megrémítették a helyi (Folytatás a 12. oldalon)
