Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-05 / 32. szám
Thursday, August 5, 1976 MAGYAR HÍRADÓ Id. ÓDDAL 1976. Szeptember 11, Szombat: HARMADIK NAGY MAGYAR NAP DÍSZELŐADÁS, hangverseny, kiállítás, népviselet- és táncbemutató, CSARDAS-VERSENY, NÉPÜNNEPÉLY — A GARDEN STATE ART CENTER-ben ÓRIÁSI SZABADTÉRI FEDETT AUDITÓRIUMÁBAN ÉS CSODÁS PARKJÁBAN EGÉSZ NEW JERSEY MAGYARSÁGÁT KÉPVISELŐ NAGYBIZOTTSAG RENDEZÉSÉBENA magyar- egyházak, egyesületek és szervezetek Védnöksége Több millió dollár az amerikai segélyből — éhezők segítése helyett a hivatalokban veszik el RÓMA — Az Egyesült Államok jelentős összegekkel járul hozzá a világ éhező népeinek megsegítéséhez. Azonban ki tudja, hány millió dollár vész el ebből: például arra megy el, hogy korrupt külföldi kormánytisztviselők fegyvert vásárolnak a pénzen, vagy saját zsebükben tűnik el a segély egy része. A Kongresszus pénzügyeit ellenőrző hivatal, a General Accounting Office, valamint a Külügyminisztérium már régóta nyomoz ezügyben: azt próbálják kideríteni, hogy hozzávetőlegesen hány millió ,, segíti” a gazdagot inkább, mint azokat, akiket seiteni hivatott. Az egyik ok az, hogy tulajdonképpen az amerikai szervek nem fordítanak kellő gondot arra, hogy ellenőrizzék: hova is megy el az általuj nyújtott segély. Jelenleg például nincs is beszámolási kötelezettségük a külföldi szerveknek. Amennyiben egy szegény ország kormányán belül, vagy akárcsak annak egyes hivatalaiban olyan emberek ülnek, akik korrupcióra, vagy esetleg hatalmi céljaikra kívánják felhasználni a segélyt, akkor meg is van erre a lehetőségük. Itt van például India és Pakisztán. A két szembenálló országban az emberek éheznek. Mégis mindkét ország kormánya jelentős összegeket költ katonai célokra, s egymás ellen készülnek, miközben az Egyesült Államok mindkét felet ,,segíti”. Afrikában számos példa van arra, hogy amikor a világ országai, s köztük az Egyesült Államok az éhezőket „segítették”, akkor tulajdonképpen az adománynak legfeljebb az egyharmada jutott el valóban az éhezőkhöz. A többit eltűntették — a jóllakottak. A NEW JERSEY HIGHWAY AUTHORITY GYÖNYÖRŰ SZABADTÉRI MŰVÉSZETI KÖZPONTJA' A GARDEN STATE PARKWAY 116-OS LEJÁRATÁNAL VAN, HOLMDEL KÖZELÉBEN. 5,000 FEDÉLALATTI ÜLŐHELY, 10,000 SZEMÉLYT BEFOGADÓ ÓRIÁS PAZSITOS TERÜLETEN. JEGYEK ELŐVÉTELBEN MÁR BESZEREZHETŐK AZ ALÁBBI SZELVÉNY FELHASZNÁLÁSÁVAL ÉS AJÁNLATOS IS AZOKAT BESZEREZNI, MERT A SZÁMOZOTT HELYEK A RENDELÉS SORRENDJÉBEN KERÜLNEK ELADÁSRA! — CSODÁS SZÉP MŰSOR LESZ EZIDÉN IS !!! To: ‘‘HUNGARIAN FESTIVAL” c/o PRISCILLA HUNY ADY, Ticket Chairman, 50 Washington Ave. Colonia, N.J. 07067 Idemellékelten küldöm csekkemet (vagy Money Order-t) a "GARDEN STATE ART CENTER FUND" nevére kiállítva az alábbi jelzett jegyekért a szombaton, 1976 szeptember 11-én tartandó’1 “Hungarian Festival” műsoros Magyar Napra: K SECTION (Ulóbely) Box Ülések AR: $7.50 FELNŐTT GYERMEK ÖSSZESNEK ARA: A 6.00 •B 5.00 •C 4M D 3.00 Gyepen 2.00 5C7 • 12 éven aluli gyermekek a B és C szekcióban a felnőtt-jegy árának felét fizetik ÖSSZES JEGYEK ---------------------- ÖSSZÁR MELLÉKELVE______________________ Nem tudok ott lenni, de idemellékeltem csekkemet $____________ összegben a Garden State Arts Center Fund nevére kiállítva, mint adományomat erre az érdemes ügyre. NÉV ----------------------------------------------------------------CÍM..................................................................... Field»en s erre a piknikre lapunk utján is meghívja a megye és szomszéd megyék minden magyalját. A piknik vasárnap, augusztus 8-án délután 1 órai kezdettel lesz s ha netán esne az eső ezen a napon, akkor nem a Recreation Field-en lesz, hanem a Yelencsicsék ,,Raritan Valley Bus Service”-ének. hatalmas garázsában. Finom magyaros ételek, lacipecsenye, kolbász és hasonlók, valamint jó hűsítő italok váiják a vendégeket. A zenét az International zenekar szolgáltatja. Részvételi jegy ára $2.00. A magyar összefogás komoly eredményekkel biztat ebben a megyében. Magyar jelöltünk több mint valószínű, hogy győzni fog az ősszel s a freeholderek között végre egy honfitársunkat is üdvözölhetjük, összetartásunknak, együtt munkálkodásunknak az augusztus 8-i pikniken való részvételünkkel adhatunk kifejezést; fokmérője lesz ez az összejövetel annak, hogy mennyire tudunk jó magyarok lenni akkor, amikor mindnyájunk közös érdekéről van szó! Aki okos, az ott lesz! MAGYAR DEMOKRATÁK PIKNIKJE A Middlesex Megyei Magyar Demokrata Szervezet, amelynek több mint 600 tagsági kártyás, aktiv tagja van és amely mintegy félévszázad után végre megszerezte a megye magyarságának azt, hogy a megyei vezetőségbe (Freeholders) a párt egy magyar embert is választásra jelölt Smith János brunswicki ügyvédünk személyében, most egy nagy nyári, szabadtéri összejövetelt rendez Edisonban, a Recreation