Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-05 / 32. szám
20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MÓRICZ ZSIGMOND: FORRO MEZOKI REMÉNYSÉG N Ez egy magas, kövér fiatalember volt. aki megdöbbentette a papokat azzal, hogy nem úgy. mint a nagy szónokok, nem az újtestamentumból vette a textust, hanem Jeremiás könyvéből ezt az igét választotta: „Én pedig olyan valék, mint a mészárszékre hurcolt szelíd bárány, és nem tudtam, hogy terveket szőttek ellenem, mondván: Pusztítsuk el e fát gyümölcsével együtt; irtsuk ki ezt az élők földéből, hogy még a nevét se emlegessék többé!” A népek egymásra néztek. A parasztok mind összepillantottak, s egymás felé hajoltak. Köztük már suttogott a szó. A pap nem tett semmiféle célzást arra, amit már hallott, hogy mit beszél a közönség, nagy általánosságban szólott, s megengedte, hogy a legfelsőbb isteni akarat lett volna az, aki e név eloltására, e fa kivágására adott ítéletet. Mert az Isten utai bejárhatatlanok. Míg a pap prédikált, az özvegy szeme rajta függött, s mintegy dermedten hallgatta a szavakat, amelyek az ő lelkének a hangjait érintették. A pap mögött egy magas, fiatal férfi állott egyenesen s mereven, a főszolgabíró Egész idő alatt ránézett, kitartó, magáról elfeledkezett pillantással, s annak a szeme is egyszer csak rajta akadt, s rajta is maradt S itt, mialatt a pap beszélt, bár egyikük sem értett belőle semmit, mintha hármuk közt valami közösség támadt volna Fábján - mondta magában, könnyeiben ellankadva az özvegy, s úgy érezte, mintha az Isten segítséget küldött volna ebben a szörnyű éjszakában Aztán elveszett előtte megint minden. A tömeg hatása lenyűgözte. Mikor odavitték a koporsóhoz, hogy egy marék homokot vessen utána, oly nyugodtan tette, mintha az élet egyszerű cselekvése volna. Ünnepélyes és leigázó hatást tett rá a részvétnek ez az áradata. Még sokan beszéltek a vármegye részéről, az egyházak részéről, a társadalmi egyesületek, a vitézi szék, a gazdasági egylet, s még ki tudja, kik. ó már úgy hallgatta az egészet, mintha ez nem volna a végső ítélet, mintha volna még remény, fellebbezés. .. Pe^ig jól tudta, hogy nincs Hogy elveszett az eddigi élete. De valami oly rendkívüli teher volt rajta, bűntudat és bánat. Nem bírta a terhet, nem bírta a lelkiismeretét. Olykor közel volt hozzá, hogy felkiált, és elsikoltja magát, hogy: Emberek! Ide nézzetek! Megölték!.. Megölték!. A főszolgabíró nyugtalan lett az asszony pillantásának a hatása alatt. Olyan volt ez a nézés, mint valami segélykérés. Azok a nagy szemek a könnyeken s a fátyolon keresztül valami izgalmas nyugtalanságot ültettek belé, s mikor vége lett a szertartásnak, s az özvegyet kocsira ültették és elvitték, ő úgy állott a megmozduló tömegben, mintha valamit elvesztett volna, és azt most rögtön meg kellene találnia, s amellett nem tudta, mit vesztett el. Sokáig állott a temetőben a sirház mellett, amely egyszerű fehér épület volt, borostyán futotta be, s körülötte a falu temetőjének apró hantjai ákácok alatt. Az ákácokat nem gondozták, s számtalan hajtás volt minden fa körül; az egész temető az elhagyatottságnak, az elfeledettségnek szomorú kertje volt. A kálvinistáknak nincs halottaknapja, nincsen mindenszentekje, nincs az őszi szép temetői kultusza; akit egyszer ide elültettek, az többet, az az érzése az embernek, hogy fel nem ébred soha. S folyton azt érezte, hogy a falusi emberek ránéznek. Ez is nyugtalanná tette Végre el kellett indulnia. Valóban azzal az érzéssel indult meg, mintha neki ide hamar vissza kellene jönnie.- Hogy van, bíró úr - szólította meg a falu bíráját. Ez egy sovány, fekete ember volt. Fiatal ember, katonaviselt, őrmester volt a háborúban, orosz fogságban is volt, s mivel a községnek okos emberre volt szüksége, őt választották meg legutóbb, s nem a kövér, tekintélyes gazdák valamelyikét. Harcolni kellett. Most folyt a község új berendezkedése, s ellenőrizni akarták a jegyzőt, aki tunya volt, s nagyon gyorsan költekezett. Mindenki előtt gyanús volt a szép, meddő feleség, s azért állították ezt a maguk emberét oda, bizalmi férfinak, hogy legyen valaki, aki a nép érdekeit képviselje.- Főszolgabíró úr - mondta a bíró -, még nem hallott semmit?- Mit? Az ember gondolkozott. Megviaskodott magában, hogy beszéljen-e. Mert nagy felelősséget érzett, akár szól, akár hallgat. És mégis arra döntött magában, hogy szól. Nem bírta el a felelősséget- Szegény nagyságos urunkról.-Mit?- A nép zúg, tekintetes főszolgabíró úr.- Miért?- A temetés miatt. A főszolgabíró megállón, s keményen nézett a paraszti a Az egyenesen, nyíltan nézett a szemébe- Mit beszélnek?- Hogy valami nincs rendbe.- Mi nincs rendben? - mondta a főbíró, s érezte, hogy lassan elsápad Az ember elhallgatott.- Szóbeszéd, ahogy ilyenkor szokott lenni - mondta kitérően, most már bánta, hogy szólt. Már az úriemberek mind előrementek, a temetőben már csak falusiak ácsorogtak. A főbíró njost még fokozottabban érezte azt a nyugtalanító kíváncsiságot, ahogy ránéztek Gyanakodást érzett a szemekben, az elkapott pillantásokban.- Kérem, mondjon el mindent.-Azt beszélik, hogy nem úgy volt a haláleset, ahogy nyilvánosan tudják.- Hát hogy?... Gyilkosság? A főszolgabíró elhallgatott. Megnémult. Nem tudott volna számot adni róla, hogy miért mondta ki azt a szót. Szuggerálta neki ennek az embernek a gyanús pillantása. Lassan megindultak ők is, mert már nagyon feltűnő volt, ahogy szemben állottak egymással. A bíró lassan, a szavakat latolgatva, s kissé bonyolult mondatokba keveredve, kezdte elmondani, hogy mit beszéltek.- Hogy a nagyságos úrnak esze ágába se volt, hogy magamagát megölje... Inkább, hogy ő akart volna... mást... Mert az emberek úgy mondják, hogy van itt valami, amiről senki se beszél... De hát ez olyan dolog, hogy a tyúk is kikaparja... Nem lehet az igazságot elfeledni, mert az Isten ujja megmutatja... A főszolgabíró ismerte ezt a népet. Kemény és puritán emberek. Most már meg volt győződve, hogy valami komoly és fontos igazság van abban, amit ez az ember mond... Nem tudta, miért, de teljesen átvette annak a hangulatát, s azzal a bizonyossággal várta a dolgot, hogy már semmi meglepetés sem érheti...- Kit gyanúsítanak?-Nem gyanúsítanak, kérem, senkit, csak beszélnek... Meri akkor este autóval jött meg egy úr, azazhogy két fiatalúr.. Az egyik bement a nagyságos asszonyhoz... a másik pedig kint maradt az autóban. És a nagyságos úr mikor mcniött a másik autóval, hátulról ment a kertbe. Megkerülte a kastélyt, úgy ért a veranda alá, és onnan lűtt rá a tornácon arra a fiatalúrra, aki benn vót, a vendégre. De mikor ő lűtt, akkor, abba a pillanatba, valaki más is lűtt, s az őtet lűtte le. A főszolgabíró homlokán verejték ütött ki. Annyira izzadt, hogy le is kellett törülnie (folytatjuk) Krisztus népe sohasem válhat a más ] Ihitet-nézete-felfogást vallók üldözőjévé, i [Minden üldözésnek, akár politikai, I [akár vallási meggyőződéskülönböző-( lségből induljon is ki, minden üldözés-1 [nek értelmi szerzője Sátán, aki erre! [embereket használ eszközül. A Bibliai I szerint Isten választottai gyakran I íszenvedtek üldözést: Ézsau üldözte! I Jákobot, Saul Dávidot, Jézabel Illést, a j I főpapok üldözték Jézust és az evangé| Hűmtől elszakadt egyház a hitujitókat. i De az Ur Jézus a legmélyebb I ' szeretet tanúsította még azokkal I jszemben is, akik őt üldözték. János! apostol szavai világosak: „Erről I [ ismerhetők meg az Isten gyermekei és .1 I az ördög gyermekei: Aki igazságot nem ] I cselekszik, az egy sem az Istentől való, I íés az sem, aki nem szereti az ö] I atyjafiát.” I Jn. 3:10. Jézusnak azj I irgalmas szamaritánusról szóló példá-1 | zata világosan tanítja, hogy felekezeti j megkülönböztetés nélkül, minden em- Lbert felebarátunknak tartsunk és I [megmentésükért dolgozzunk. De aj I megváltásnak csak egy igaz útja van: az I í írott Ige által megjelölt ut, ezért aj [hitéletben nem engedhetjük meg] I magunknak a felületességet és lazasá-1 fgot. Erre figyelmeztet bennünket Pál] [apostol, amikor igy szól: .....hogy! [ megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, k kedves és tökéletes akarata.” Rm.J 12:2. Tehát minden tanítást a Bibliai [tanításával kell összehasonlítanunk, hal tannak ellentmond, ne kövessük! Már] IPál apostol idejében sem volt| [ mentes az egyház eretnek emberektől, [akik Isten akaratát emberi tradiciók- I kai, hagyományokkal-rendelésekkel I [próbálták helyettesíteni. Ezért figyel-j [meztet bennünket, hogy a Szentirás] [szorgalmas kutatása által megvizsgál-1 [juk: mi az Isten akarata? „Aki azt] 1 akarja, hogy minden ember üdvözöljön | [és az igazság ismeretére eljusson.” |Tim. 2:4. Isten az ő akaratát számunkra azl [ egyedül csalhatatlan írott Igében, tehát] | a Bibliában nyilatkoztatta ki. A Tizpa-1 rancsban pedig, amit saját kezével irt. igy szól: ..A hetedik nap az urnák, a te 5 Istenednek szombatja, semmi dolgot nel (tégy azon...” II Móz. 20:8—11. Ezért! |jogos a kérdés: Miért ünnepük az] [emberek a vasárnapot? (már akikl [ egyáltalán megünneplik) Ki hozta ezt a ] | változást? Mikor és milyen jogon tették | 1 azt? Mivel a Szentirás sehol nem beszél aj I szombatnak a vasárnappal való helyet-1 | tesitéséről, igy ennek a változásnak I [eredetét a Szentiráson kívül kell] Ikeresnünk. A történelmi tény az, hogy] [a vasárnapnak a szombat helyett való] [megünneplését a r. k. egyház rendelte] [el, a Szentirás feljogosítása nélkül. Nemcsak washingtoni politikusok] [erkölcsi élete jut válságba, ami elől] (altató pirulákkal nem lehet kitérni, [hanem a Biblia szerint az egész világ,] [az egyházzal együtt vakon rohan egyj ífélemetes válság felé, amely elől altatój [pirulákkal senki, de senki nem térhet] Iki. Vétkezik, ha nem olvassa el l[ [dolláros „Világválság és Döntés” című] [könyvünket. P.O. Box 322, Perth] [Amboy, N.J. 08861. Botansky Igor j Hirdessen lapunkban!
