Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-05 / 32. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL ROZMARING Irta: PAPP VARGA ÉVA VARGA ÉVA Nem vagyok jártas a növénytanban. Sohsem foglalkoztam botanikával, de szeretem a virágokat, a fákat és a bokrokat, anélkül, hogy tulajdonságaikon, vagy neveik eredetén töprengnék. Tompa Mihály virágregéit kívülről tudtam, de azért a virágok igazi neveit én csak úgy fogadtam el, ahogy azokat a falumban nevezték. Mióta onnét elkerültem, a világ néhány táján, amerre jártam, gyakran találkoztam hazai virágokkal. Hollandiában a tulipánokkal csak úgy, mint New Orleansban a fodormentával, vagy Califomiában a leanderrel és a mályvával. Mikor New Orleansban először pillantottam meg a jeges teában az illatos fodormenta-ágat, szinte nem tudtam elhinni, hogy ez abból a növényből van, melynek haragoszöld-levelű testvérkéje a mi kis kertünkben illatozott és talán oldalági rokona volt az a tenyérnyi zöld levél is, melyet imakönyvébe préseken őrzött a nagyanyám. Ott, ama bizonyos louisiánai társaságban jól esett a tudat, hogy rajtamkivül van még egy magyar és még egy zöld...a fodormenta. Califomiában, a bóditóan illatos narancsvirágok között, szintén ismerősnek kijáró mosollyal köszöntöttem a szerény muskátlit, csak úgy, mint a pompázó leander-bokrot. Itt Washingtonban is, koratavasztól késő őszig bámulom a millió színben fénylő árvácskákat, melyek huncut kis szemeikkel szinte mosolyogva néznek vissza rám. Öhazai ismerősök üdvözlik egymást...Nézegetem őket szeretettel és múltra való emlékezéssel. De nem jutott eszembe mindeddig, hogy keressem köztük azt, amely szinte hozzátartozik a falusi élet színes érzelmi életéhez: a rozmaringot. Említeni sem hallottam mindezideig, most történt először, még pedig olyan helyen, ahol legkevésbé sem vártam volna: A HAMLET című hires mozifilmhez vitt el egy barátunk. A darab a maga nemében tökéletes alkotás, a tragikus életű dán királyfi históriájának művészi feldolgozása. Ezt azomban csak úgy élvezheti a néző, ha előzőleg jónéhányszor elolvasta a Shakespeare-drámát és ha tud angolul. Én elmélyedve figyeltem a szöveget, mikor egy olyan jelenet következett, amelyre már nem emlékeztem. Mikor Ophelia, a szerelmes leány, Hamlet utáni vágyódásában megőrül, a csendes őrültek rögeszméjével készülődik esküvőjére és virágokat szed. A csokrot beviszi a királynéhoz és mutatja, hogy ime, a menyegzői virág, itt van a ROZMARING is... Az ágasbogas, apró tüskés virágot kiveszi a többi közül és külön teszi. A nevét úgy ejti ki, hogy „rozmaring”, de valószínű, hogy csak nekem hangzott úgy. ROSEMARIE lehetett, amiből én arra következtetek, hogy ebből a névből eredt a magyar „rozmaring és, hogy szimbolikus volta is a múltból ered. Nálamnál tudományszomjasabb egyén most valószínűleg bújná a kortörténeti könyveket, hogy feltevéseit igazolva lássa. Nekem azonban elég az, hogy a kép nyomán szinte megelevenedett előttem a régi, falusi népszokás és szinte magam előtt láttam a falusi lakodalmak esküvői menetét. Az egész násznép úgy hatott, mint a megelevenedett magyar népdal. Rozmaring díszítette a legények kalapját és indult a menet a manyasszony-házhoz, miközben rázendítettek a dalra, hogy: „Szép a rozmaringszál, ha lehljük az ága, Gyere kisangyalom, üljünk az árnyékába. Nem ülök, nem megyek rozmaring árnyékába, Összegyűrődik a szépen vasalt ruhám, Megver az édesanyám...” X Pár percre abbahagytam a gépen a kopogást. Könnyes szemekkel emlékszem az édesanyákra, akik szigorúak voltak, de meg is őrizték lányaikat minden „gyűrődéstől”, férjhez adták őket becsületesen. Emlékszem a lányokra, akik nem csak szerették a szülőket, de respektálták is azokat és tisztelték bennük a tapasztalt tanácsadót. A régi anyák féltették a lányaikat, tehát őrizték őket. Pedig nem sok volt köztük, aki ismerhette volna Kisfaludy Károly tanítását, mely szerint a leány olyan, mint a rozmaringszál: ha egy kis szirmát letörik, a többi önként utána hull... Emlékszem a falura, ahol példaképp emlegették Dóczy Veronkát, akivel „baj történt” és a kútba ugrott miatta. Hátrahagyott búcsúlevelét azzal végezte, hogy „egy lány nem élhet becsület nélkül...” Hová tűnt el az a világ? Hová lett a fogalom a becsületről? Egyre jobban züllő erkölcsi világunkban lassankint a lányok tisztasága is csak szimbólum lessz, mint a régi esküvők jellegzetes virága, a rozmaring. _________________ EMLÉKEK SZÁRNYÁN TASZÄRI TŰZOLTÁS Irta: HALMI DEZSŐ HALMI DEZSŐ 1931-ben történt. Már az igazak álmát aludtuk, amikor a taszári (kaposvári) reptér személyzetét riadóztatták. Magunkra kapkodtuk a legszükségesebbb ruhadarabokat, az elmaradhatatlan hócipőt (télen-nyáron ebben repültünk), a bőrkabátot és a repülősapkát (haube). A hangárokhoz rohantunk, hol a tűzoltókocsi, két teherautó és Gyenes főhadnagy várt bennünket. Taszár falu Kaposvártól kb. 10 km-re feküdt, közvetlenül a reptér szomszédságában, a falu nem volt messzebb 2—3 km-nél. A kis falu felett piroslott az ég, magasra szállt a vöröskakas. Zsupfedeles, vályogból épült házak elég szorosan álltak egymás mellett. A tűz már négy háznak tetejét égette, a láng több méter magasra csapott fel, szállt a sűrű füst, belseje sötéten, kormos fekete, külseje pedig szürke színben gomolygott a falu felett. Komoly tűzoltás nem volt, négy ember ugrált le- és fel a kezdetleges, ócskavasnak való fecskendő rudjánál. Mindenki kiabált, de nem tudta mit, az emberek össze-vissza szaladgáltak, de nem tudták hová és miért, öreg nénikék kezüket dörzsölve sipákoltak, a gyerekek pendelben ácsorogtak a kerítések mellett. Az égő házak közelében leugráltunk a kocsikról s vártuk a további parancsot. Főhadnagyunk azonnal átlátta a zűrös helyzetet. Motoros-fecskendőt beindítani! Kutból szivattyúzni a vizet! Láncot alkotni, vödrökkel oltani a tüzet! A házakból mindenkit és mindent menteni! — harsogtak a parancsok. Motoros-fecskendőnk ontotta a vizet, de a tömlővéget gyakran kellett cserélni, rohantunk egyik udvarból a másikba, egyik kuttól a másikhoz. A kutak nem győzték vízzel a motorost. Az oltólánc bámulatos gyorsasággal dolgozott, kézről-kézre repültek a vödrök, fel a létrán és loccsant a viz, felvágott a pernye, vízgőz. Egy tizes csoport — ebben voltam én is — a házi mentést végezte. Az égő tetők alól szedtünk ki mindenkit — és mindent. Mielőtt a házakba rohantunk, több vödör vízzel öntöttük le egymást. Az egyik házból egy beteg asszonyt hoztunk ki ágyastól, a tetőről lehulló zsarátnoktól már tüzet fogott a dunyha. Ezt azonnal eloltottuk, közben rohantunk az ággyal az udvarra, a jajveszékelő asszony meg volt mentve. Az ólakban visított a malac, nyerítettek a lovak, bőgtek a tehenek. A lovak rugdosták a „strajfát” (a lovakat elválasztó farud), szabadulni akartak az istállóból. Ketten kiváltak közülünk és csak az állatokat mentették, megnyitottak minden ól ajtót, szabaddá tették az állatokat. Azok félve, megbokrosodva rohantak a nyitott hátsóudvar felé, melynek kukoricagóré kerítését kidöntve vágtattak a szabad rét felé. Másnap reggel a lakosság egyenként fogta be őket, kiválasztva melyik hová is tartozik. Az (Folytatás a 15. oldalon) Mosoly BIZTATÁS Az autó volánjánál nő ül. Már indulhatna (ovább, de csak áll, áll. A járdáról a rendőr odalép, széttárja karját, és sajnálkozva mondja: — Asszonyom, biztosíthatom önt, hogy ennél szebb zöld színünk nincs. KERESKEDELEM A párizsi divatüzletbe csinos nő nyit be. Megkérdezik, mit óhajt. — Kérem, bevennék a kirakatból azt a zöld ruhát? — Hogyne. Pár pillanatig tart az egész. — Köszönöm. — Fel tetszik próbálni? — Miért? Csak valahányszor erre mentem, bosszantott, milyen ízléstelen. Balatoni képeslap A szédült nyár itt száguldozik a sztrádán, bukósisakja villanó fehér — stopposok szemében alkonyati ábránd a messzeségbe huzó útszegély... Nyög a szezon, mint kólikás vénség. állott sörén vitorlás biceg: mosoly kattan és elkészül a fénykép örök emlékül Gertinek. Bulldogot terel a tilalmas tópart, póráz feszül meg dülledő nyakán: siklik előle, menekül a megmart kószáló léptű üdültetett magány. Péntek Imre
