Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-01 / 27. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MILYENEK IS AZ EMBEREK!.. ELEMÉR ÉS A SORSJEGY Irta: SIMA FERENC Egy-egy jellemvonás az emberbe olykor egy-egy rendkívül megrázó esemény éget bele. Ez történt Elemérrel is. Az előzményekhez tartozik, hogy Elemér, az agglegény és kisvárosi segédraktáros résztvett az állami sorsjátékon, amelyen tizdolláros sorsjeggyel egymillió dollárt lehetett nyerni. Az ő sorsjegy száma, amit betéve tudott, 251.817 volt. Saját nyerési lehetőségére Ele- Sima Ferenc mér úgy nézett, mint bármely más józan eszű halandó: az nagyon valószinűtlen, kb. annyi rá az esély, mint hogy fehér holló repüljön be szellőztetéskor az ember ablakán. Amikor egy délelőtt aztán megtörtént a sorshúzás, délutáni számában a kisvárosi napilap azon melegében gyorslistát hozott a nyertes számokról. Elemér járatta a lapot és csekély érdeklődéssel pillantott rá lapozgatás közben erre a gyorslistára. Hanem aztán hirtelen táncolni kezdett kezében az újság az elképedéstől. A nyeremények leközölt gyorslistája ugyanis igy kezdődött: ,,Az egymillió dolláros főnyereményt a 251.817- es számú sorsjegy nyerte.” Elemér remegő kézzel vonta elő tárcájából a sorsjegyét, hogy leellenőrizze: jó emlékezőképessége nem hagyta-e éppen most cserben. Hát nem hagyta. A sorsjegy sarkából ugyanaz a szám nézett vele farkasszemet, mint az újságból: 251.817! Elemér ettől egy kicsit megszédült és csak lassan tért magához, amikoris remegő szájjal suttogta: — Megnyertem az egymillió dollárt! Aztán hebegve, magyarán megválva, kissé ütődötté váltan az örömtől, összetelefonálta egy kávéházi sürgős találkozóra mind a négy, igazán nagyon jó barátját. Csak akkor nyilatkozott ünnepélyesen, amikor már mind az öten együtt ültek: — Idefüleljetek és idemeresszétek a szemeteket! Itt a mai újság gyorslistája a sorshúzásról és itt a sorsjegyem! Megnyertem az egymilliós főnyereményt! Ez a ti életetekben is fordulópontot jelent, mert igy lesz: — Kétszázezer dollárt beteszek a bankban és kényelmesen megélek a kamatból. ~ — Másik kétszázezerből, hogy agyon ne unjam magam és mégjobban megéljek, egy nagyobbacska élelmiszerboltot nyitok, mert azért enni mindig fognak az emberek, bármeddig tart is a depresszió. — A harmadik kétszázezerből bejárom a világ legszebb tájait, úgy másfél-két évet szánva rá. Japánban legalább három hónapot töltök, úgy hogy a cseresznyevirágnyilás ünnepei is beleesnek, mert ezt a népet nagyon szeretem és becsülöm, mint egyetlen szines népet, amely nemcsak kultúrájával, de technikailag is eléri, ha ugyan túl nem szárnyalja a legfejlettebb fehér nemzeteket is! — A maradék négyszázezret pedig fejenként százezer dolláijával szétosztom közietek, 20 éves kölcsönre, kamatmentesen, hogy ti is boldoguljatok, kedvetek szerinti üzletágban önállósulva, hiszen eddig éppen olyan üres zsebű soherek voltatok, akárcsak én. Mégcsak rendes nőre se futotta egyőnknek sem. De most már futni fognak utánunk a nők! — Főleg teutánad, egymás sarkát letaposva, mert tied a győzelem pálmája! — mondta az egyik barát. Elemérnek ez a jövendölés nagyon jólesett, mert eddig úgy volt, hogy ő jobban szerette a nőket, mint azok őt. Másnap reggel Elemér bement a főnökéhez, alaposan beolvasta neki jelleméről az eddig elhallgatott véleményét, egyben azonnal hatállyal felmondta a segédraktárosi állását. Azután négy barátjával — egyelőre még csak taxival — berobogott a fővárosba, ahol a sorsjátékok központi irodájában Elemér jelentkezett az igazgatónál: — Az egymillió dolláros főnyereményemet jöttem átvenni! Tessék itt a sorsjegyem: 251.817! Az igazgató megnézte a sorsjegyet, aztán az igazi yenki egykedvűségével mondta: — Az egymilliós főnyereményt jó két és fél órával ezelőtt adtuk ki a valódi nyertesnek. A 251.871-es számú sorsjegy tulajdonosának. Elemérrel forogni kezdett a világ. — Akkor azt rossz számra adták ki! — rikácsolta. — Itt az újság, hogy a 251.817-es számé az egymillió! — De legalul a csillag alatt ott van ez is — mondta az igazgató — :A közölt gyorslista esetleges sajtóhibáiért semmiféle felelősséget nem vállalunk!... Sajtó-Ha autóbusszal Lillafüred felé utazunk, hallhatjuk amint a vezető „Majláth” megállót kiált, s ezzel megérkeztünk történetünk színhelyére, ahol a legenda szereplője lakott, élt és egy olyan ásványt fedezett fel, mely számtalan ember boldogulását tette lehetővé. Itt keresztezi az országutat a kisvasút, fordul a Papírgyár felé, mi pedig a Csanyik völgyben folytatjuk utunkat. Itt kezdődik az igazi Bükk, vastag derekú tölgy, bükkfák vetélkednek egymással, melyikük tudja magasabbra nyuj- halmi dezso tani, szélesebbre tárni koronáját az éltető napsugarak felé. A legenda szerint Diós Pál -hogyan is lehetett volna más neve Diósgyőr hires szülöttének- a Csanyik-völgy egyik domboldalán álló parasztházban látta meg a napvilágot, ott, ahol a Barát-hegy oldalába mély horhosokat vágott az időnként lerohanó viz. -Apja szerencsés volt, mert a király birtokán szolgálhatott, igy védelmet élvezett, nem nyúzhatta a földesur, a papság, csak egy ura volt, az igazságos Mátyás király. Amint a kis Pál felcseperedett apjával járta az erdőt, vadászatok alkalmával hajtották a csörtető vadat, szarvast, őzet, vaddisznót s nem egy esetben vadmacska, hiuz, róka, farkas életét oltotta ki a lándzsa, vagy a nyílvessző. -Gyakran bejárt a várba, csodálkozva nézte a felvonóhidat, a vár falán sétáló strázsákat s nem egy esetben a páncélos lovagok viadalát, amint rohanó lovakról vetették egymást a földre hosszú lándzsáikkal. hiba történt, kedves uram. A szedő felcserélte siettében a két utolsó számot, a helyes 71 helyett igy lett hibásan 17. Azután megmutatta neki a hiteles sorshúzás! jegyzőkönyvet. — Az újság hazudott. Többé egy szavát sem hiszem el... — roppant össze Elemér. Hazafelé autóbuszozva is morfondírozott: — Azt se hiszem el, hogy már járt ember a Holdon. Csak az újság irta azt is... Elemért az állásába természetesen nem vette vissza a főnöke, az őszinte jellemzés miatt. Különben is betege lett a sorsjegy esetnek és heteket töltött idegszanatóriumban. Letört pesszimistaként bocsátották el utóbb. Nem érdekelte semmi. Hagyta, hogy úgy sodoija a sors, ahogy akarja. — Minden hazugság... — ezt motyogta időnként maga elé. Egy vagyonilag elég jól álló családbeli lánynak akkoriban sürgősen férjre lett volna szüksége, mert öt hónap múlva bébit várt, akinek apa kellett. Barátai ide protezsálták be a teddide-teddoda figurává silányult Elemért, aki ezzel a házassággal aránylag — kihúzta a főnyereményt. Mert lett belőle egy gondtalanul élő papucs, aki ezzel teljesen be is érte. Mint immár örök pesszimista, magában azt hiszi, hogy csalja a felesége. De ebben nem is téved. Vigasztaló azonban, hogy csak kettővel csalja. Fűvel és fával. Lám, hova viheti az ember sorsát egy sorsjegy és egy sajtóhiba... Diós Pál később a király vadásza lett. A régi házból elköltöztek, a vár közelében egy erdészlakban éltek. Egy tavaszi napon leheveredett a ház melletti tisztáson, elnyomta az álom. Egy ősz, hosszú szakállu embert látott álmában, ki megállt előtte s igy szólt hozzá: ,,Te szegény ember vagy Diós Pál, de meglásd gazdag leszel. Köss tarisznyát, végy botot kezedbe és vándorolj el Nagyváradig. -Ott várj és megtudod mit kell tenned.” • A vadász felébredt és az idegen minden szavára emlékezett. Elmondta álomlátását szüleinek, kérte anyját készítsen valamit az útra, mert ő bizony nem vár, hanem azonnal indul Váradra. Diósgyőrtől gyalogosan hosszú az ut Nagyváradig. Rakamaznál kelt át a Tiszán. Sokat verte az eső, máskor izzadt a melegtől, de útját nem szakitotta meg és egy hónap múlva megérkezett Nagyvárad kapujához. Nem ment be a városba, csak ült a kapu előtt. Már kilenc nap telt el a várakozásban, mikor egy öreg ember szólította meg, olyanféle, mint akit álmában látott. „Tudom, ki vagy fiam -szólította meg az öreg. Menj haza, vágjátok ki a diófákat és azok alatt megtalálod a kincset, amit Ígértem. Te, vagy az utódaid gazdagok lesztek.” Diós Pál hazaérve, a régi kertjükben, a Barát-hegy oldalában álló diófákat mind a földre döntötte. Ásott és ásott, kereste a kincset, de az sehogyan sem akart előkerülni, Az egyik gödör mélyén valami olyat talált, amit eddig nem ismert. Nem volt az föld, agyag, hanem barnán, feketén csillogott. Egy nagy darabot kiemelt és látta, hogy az ,,uj agyag” réteges, mintha (Folytatás a 13. oldalon) A DIÓSGYŐRI VADÁSZ Irta: HALMI DEZSŐ
