Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-05 / 32. szám
10. OLDAL MAGYAR H1KADÖ HIRES CIPŐK KERESTETNEK Irta: HALÁSZ PÉTER Pennsylvania-államban működik a Podiatric Medicine főiskolája, amely azonban rendkívül tudományosan hangzó neve ellenére sem más, mint lábápolókat kiképző főiskolája, amely azonban rendkívül tudományosan hangzó neve ellenére sem más, mint lábápolókat kiképző főiskola. Természetesen ez az intézet sem óhajt kimaradni az Egyesült Államok függetlenségének 200. évfordulóját jubiláló ünnepség-sorozatból és igy a főiskola Halász Péter dísztermében nagyszabású kiállítást rendez. De mit állít ki a Podiatrica-i főiskola? Mi egyebet, mint hires emberek cipőit. Hogy az amerikai múlt és jelen nagyjai közül hány személynek a cipőjére tett szert, azt nem lehet tudni, az angolok azonban — legalábbis a jelen ismert személyiségei — sajátságos habozást tanúsítanak régi cipőik kiállításra küldésében. Az amerikai főiskola levélben fordult a British Journal of Chiropody című hetilap főszerkesztőjéhez, Colin Dagnall-hoz, arra kérve őt, hogy segítse a pennsylvaniai főiskolát a kiállítás angliai anyagának megszerzésében. Az említett újság — hangzatos neve ellenére sem valamilyen elvi jelentőségű cikkeket publikáló sajtótermék, de lábápolási szaklap. Úgyis mondhatnánk, hogy a pedikűrösök közlönye. Colin Dagnall-nak egyébként lábápoló intézete van Stockport-on, a lap szerkesztése csak mellék-munkaköre. Dagnall kötelességszerűen levélben kereste fel Anglia vezető politikusait, a királyi család tagjait, az angol film- és színházi világ sztárjait, valamint a sport nagyjait, de eddig teljes elutasításban volt része. A Bückingham-palota válasza röviden annyi volt, hogy személyi holmiját a királyi család nem bocsátja nyilvános kiállításra. Wilson, volt miniszterelnök magántitkára levélben közölte, hogy Harold Wilson rendkívül elfoglalt ezekben a napokban, éppen hivatali ügyeit adja át utódjának, de miután végzett legfontosabb teendőivel, a titkár gondoskodik arról, hogy egy cipőt szerezzen tőle. Azóta hetek teltek el, de se levél, se cipő. Dagnall az ellenzéki konzervatív párt vezérének, Margaret Thatcher-nek is irt, aki nyomban válaszolt. A következőket irta: „Túlságosan sokat járok-kelek ahhoz, hogy elhasznált cipőim kiállítható állapotban lennének.” A liberális párt volt vezetője, Jeremy Thorpe, a következőképpen utasította vissza a kérést: „Nagyon sajnálom, de a cipőknek, amelyeket adaajándékozhatnék, egykori tulajdonjogát szégyelném bevallani. Amelyeket viszont nem szégyelnék odaajándékozni, az azoktól való megválást nem engedhetem meg magamnak.” Néhány kevésbé jelentős személy hajlandóságot mutatott arra, hogy rendelkezésre bocsássa régi cipőjét, de azzal a szigorú kikötéssel, hogy — névtelenül. Vagyis a kiállított cipő mellé nem irható oda, hogy ki viselte. így persze a lábápoló kollégiumnak nem sokat ér. Végeredményben mégsem rendezhet kiállítást használt cipőkből, amelyeket ismeretlenek hordtak. Dagnall azonban még nem adta fel a próbálkozást. — Furcsa dolog ez, — mondotta szomorúan — sajátos módon jellemzi az emberek saját lábukkal szembeni magatartását. Mintha a láb nem volna ugyanolyan tiszteletreméltó, mint a kéz. Egy elviselt pár cipőt valamilyen rejtélyes oknál fogva — szégyelnek. Pedig nyilvánvaló, hogy nincs mit szégyelni rajta. Hiszen a mesebeli királyfi végülis elveszített cipellője után találta meg Hamupipőkét. Úgy tűnik azonban, hogy fordítva a mese kevésbé vonzó, vagyis amikor nem cipellő után keresik a lábat, de hires lábak után a cipőt. REFORM WASHINGTON — Egyik nap a Capitol Hill közelében sétálgattam, s mindenfelé, ahol megfordultam, mást sem hallottam mint kongresszusi képviselőket akik mind a reformról beszéltek. Normális körülmények között senki sem nevezhet engem gyanakvó természetűnek, azonban megkérdeztem Halo kongresszusi képviselőt, hogy vajon a Kongresszus hirtelen elhatározása a reformról esetleg valamiféle kapcsolatban áll-e a Wayne Hays botránnyal. „Természetesen nem” — mondotta mérgesen. V „Mi már évek óta vitatjuk a reform kérdését itt a Capitol Hill-en.” „Valóban vitatjátok, de nyilvánvalóan semmit sem tettetek addig amig Elizabeth Ray be nem ismerte, hogy ő ténylegesen nem is tudott gépelni ésa többi. *** „A Kongresszusnak azon óhaja, hogy reformáljunk meg mindent egyáltalán nincs semmiféle kapcsolatban Miss Ray vallomásával. Valamennyien éreztük már régóta, hogy a bizottságok elnökeinek túl nagy a hatalmuk és tanulmányozzuk annak különböző módozatait, hogy hogyan lehetne ellenőriznünk és ellensúlyoznunk őket. Egyik nap éppen mondom Tip O’Neil-nek: Tip, azt hiszem meg kell találnunk a módját annak, hogy egy ember ne kerülnön olyan pozícióba ahol bármit tehet amihez kedve van.” „Mikor mondtad ezeket?” „Azon a napon, amikor Wayne Hays lemondott a Kongresszusi Bizottsági elnökségről. Az az ember egy igazi diktátor volt. Mindannyiunk felett korlátlan volt a hatalma.” „Miért nem rúgtátok ki őt már régebben, ha ez igy volt?” „Mert ha ki akaija az ember őt rúgni, de nem sikerül, akkor ő el tudta volna venni az ember parkolóhelyét, vagy elutasíthatta az utazási pénzét az embernek, vagy kisebb hivatali szobát adott volna. Akkor jön el a reformok ideje, amikor egy elnök olyan sok bajba keveredik, hogy nem fenyegethet senkit többé.” „Ahhoz persze nem kell túl nagy bátorság, hogy akkor tegyünk ki egy rossz embert amikor az többé nem fenyegethet minket” — mondtam, „Ahhoz kell bátorság, hogy akkor tegyen az ember valamit, amikor az illető egy bizottság elnöke és mindenki tudja, hogy egyáltalán nem jó.” „Ki beszél itten bátorságról?” — mondotta Halo kongresszusi képviselő. „Hát nem a reformokról beszélgettünk?” „Elfelejtettem.” „Amit az amerikai nép nem ért meg az az a tény, hogy a Kongresszus egy klub, s vannak bizonyos szabályok amelyeket a tagoknak követniök kell. Amikor valaki megszegi ezeket a szabályokat, akkor a mi kötelességünk valamit tenni. Ezért van egy Etikai Bizottságunk.” „Amely minden két évben egyszer ül össze” — mondottam. „Ez azért van igy, mert mi nem akarjuk vesztegetni az adófizetők pénzét arra, hogy egy rakás vizsgálatot és kihallgatást indítsunk, melyek csak zavarba hozzák azokat a férfiakat és nőket, akiket az emberek a hivatalra megválasztottak” — mondotta Halo. „De most nyilvánvalóan a képviselőségre pályázók között egy egyetértés van abban, hogy esetleg néhány szabályt meg kell változtatnunk és anélkül, hogy bárki nyomást gyakorolna ránk, mi meg fogjuk azokat változtatni. Az egy nagyon szerencsétlen dolog, hogy a Wayne Hays botrány éppen akkor tört ki, amikor mi a reformokat sürgetjük, mert most majd sokan azt fogják hinni, hogy mi most csak azért fogjuk jobban ellenőrizni a saját dolgainkat, mert egy nevetséges kis szex-botrány tört ki.” *** „Boldog vagyok, hogy ezt hallom, Halo képviselő. Amikor egy olyan testület mint a tietek kész arra, hogy beismerje, hogy még egy ilyen szervezet sem tökéletes, akkor ez biztosan mindenkit örömmel fog eltölteni az országban.” „Fiam, tudom, hogy neked, mint a sajtó egy képviselőjének, igen nehéz ezt elhinni, de vannak még sokkal bűnösebbek is itt a Capitol Hill körül. Mi éppenolyan hus-vér emberek vagyunk mint bárki más. Az egyetlen különbség köztünk és bármelyik más amerikai között az, hogy mi vagyunk az elsők, akik elismerik a bűnösségüket. Ha mi nem akarnánk a reformokat, az emberek sohasem hatalmaznának fel minket arra, hogy mi alkossuk az ország törvényeit. Art Buchwald Az elnökség intézménye (Folytatás a 8. oldalról) kációs eszközök is tesznek ezért valamit!) igyekeznek tudni valamit az elnök (vagy a leendő elnök) karakteréről, milyen vezető lesz belőle, nincsenek-e olyan hajlamai, mint a leváltott Nixon-vezetés több tucat kulcsalakjának? Hogyan viszonyul a hatalomhoz az alelnök (vagy az elnökjelölt), nem fogja-e azt az emberek ellen használni? Ismerni akarják az emberek a politikusok múltját. Mutatja-e egy jelölt, vagy politikus múltja, hogy valóban tiszteli az emberi jogokat, vagy csupán szónokol azokról, hogy megnyerje a választókat. Az erkölcsi szempontok jelentősége megnőtt. A Watergate-ügy jelentősége megnőtt. A Watergate-ügy nagyon jól mutatta, hogy „a cél szentesíti az eszközt” a történelemben már sokszor megbukott elve nem alkalmas arra, hogy az amerikai elnökség intézményének ideológiájává váljék. Az utóbbi évtized eseményei bebizonyították, hogy a morálishumanisztikus nézeteknek, normáknak és alapelveknek igenis fontos szerepük van a politikában, itthon és külföldön, s azok nélkül könnyen beleeshet az elnök a „hatékonyság” nevében történő nagy hibákba. Az amerikai elnökség intézménye egyáltalán nem a ceremóniális államfő hivatalát jelenti, amelynek fő feladata szimbolikus: diplomaták fogadása, ünnepsé gek, disz és pompa. Nagyon fontos, hogy milyen ideológia, stratégia és taktika jellemzi ezt a hivatalt, hogy milyen karakterű emberek népesítik be és vezetik ezt a hivatalt. Walter Mondale (Demokrata alelnökjelölt)
