Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-29 / 5. szám

MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL UTIJEGYZETEK VENEZUELAI ÉLETKÉP Irta: HALMI DEZSŐ Bécsben még alkalmi hómunkások seperték a havat, New Yorkban az északi szél ellen sállal védtük magunkat, de mikor a caracasi repülőtéren kiszálltam a gépből, fulladt meleg levegő csa­pott arcomba, átmeneti kabátom túl soknak bizonyult és bőröndöm cipelése közben az izzadtság pata­kokban csurgott kalapom alól. A vámvizsgálat szokatlanul hosszú ideig tartott. Egy fegyveres katona állt a vámtiszt mellett, ki csak spanyolult beszélt hozzám, melyből én egy kukkot sem halmi dezsö értettem, s csakhamar rájöttem arra, hogy végtelen tanulékony vagyok, pillanatok alatt sajátítottam el a jelbeszédet, hirtelen kapcsoltam, amikor az őr puska­tusa koppant csomagjaim tetején, vagy belsejében. Na, de ezen is szerencsésen túlestem s most jött a dolgok nehezebb része. Én ugyanis Maracayba akartam utazni — ez az ország második legnagyobb városa —, kerestem valakit, aki megmondja, honnan indul a vonat, vagy autóbusz. Kérdeztem az embereket angolul, németül, magyarul, de mind a fejét rázta, jelezve, hogy ezen a nemzetközi repülőté­ren három nyelvvel boldogulni nem lehet. Végre egy idősebb férfi németül felelt s legnagyobb csodálkozá­somra felvilágosított, hogy itt vasút nincs. Mutatott ugyan egy keskenyvágányu alkalmatosságot, mely úgy nézett ki, mint otthon a ,,lóré”, olyan kocsikkal, melyekben a cukorrépát, vagy egyéb terményt szállí­tották a gazdaságok az állomásra. Erről nyomban lemondtam. Autóbusz csak Caracasból indul — foly­tatta a felvilágositást —, de ezt sem ajánlhatom, mert zsúfoltsága mellett esetleg egy kecske, vagy malac kerül szomszédságába és Önnek vigyáznia kell, mert a venézek nem szeretik az amerikaiakat. Végül — más választásom nem lévén — taxiuta­zás mellett döntöttem és elindultam a 120 km-es utón. Caracason keresztül vezetett utunk. A város modem, világváros benyomását kelti, tiszta, széles sugárutak­­kal, rendezett parkokkal, azonban a csodás felhőkar­colók mellett — talán hogy azok el ne szökjenek — a legnagyobb rendetlenségben zsúfolódna a „coca colás” házacskák. Mint később megtudtam, a venézek önkényes „honfoglalással” szerezték meg a területeket, összetákoltak egy helyiséget, melynek legtöbb esetben csak három oldala van, ezek szétvá­gott fém Coca Colás dobozok, a negyedik oldal pedig hiányzik. Ez egy előrelátó építkezési forma, mert a helyiség átlag 5—7 tagú családot fogad be. Vizet több száz méterről hordanak, a W.C.-t egy deszkával leta­kart gödör helyettesíti, fűtés nincs, a világítást pedig gyertya szolgáltatja. Az adóhivatal, vagy végrehajtó soha nem háborgatja a telepeseket. Három megyehatáron mentünk át. Leeresztett sorompó, géppisztolyos őrség állta utunkat. Átvizs­gálták újra és újra útlevelem, a kocsit és a csomago­kat. Késő délután érkeztem meg bátyámhoz Maracay­ba és a taxizásért 140 Bolivárt fizettem, mely akkor 35 dollárnak felelt meg. Másnap városnézésre indultunk. Venzuela olajtermelő állam, a benzin olcsó, aki csak teheti autót vesz és ezzel fuvarozást vállal. A venézek között elterjedt egy szólás-mondás, mely szerint ők úgy érzik, hogy a múlt század elején még majdcsak dzsungeli elmaradottságban éltek és minden átmenet nélkül, a fáról estek az autóba. A város útjait parkok szegélye­zik, a kocsival gyakran meg kell állni, mert hatalmas, tarajos ősgyikok utódai sétálnak át az úttesten, egyik parkból a másikba. Egy kisebb folyó szeli át a várost. Vize tiszta, átlátszó, kedve volna az embernek inni belőle, vagy fürödni benne. Ez tilos! Nagy táblák hirdetik a tilalmat, mert a vízben olyan bacilusok vannak, melyek ivás utján, vagy fürdés alkalmavál a bőr pólu­sain keresztül jutnak a szervezetbe, főleg a lágy szerveket támadják meg. A beteg hónapok alatt elsorvad, menthetetlen, a szorgos laboratóriumi kutatás eddig még nem találta meg a láthatatlan ellenség ellenszerét. Nyomasztóan hatott rám a korai sötétedés, majd a váratlan reggel. Minden este 6 órakor beállt az este, mig reggel 6 órakor átmenet nélkül élvezhettük a nappalt. A sötétség beálltával megkezdődött a lövöldözés. Puskalövések, golyószóró sorozatok törték meg a csendet, vagy tették még zajosabbá az utca for­galmát. Főleg az Egyetemváros környékén nyugtalan­kodtak és reggelre egy-két rendőr, vagy katona holtteste feküdt a kövezeten. A nyomozás az egyetem kapuinál megtorpant, e terület védettséget élvezett. >■ * A kis Volkswagennel kirándulásokat tettünk Valencia, Garabobo hirdetik Bolivia dicsőségét. Csodás alkotás a szoborcsoport, mely Bolivár, a felszabadító győzelmét örökíti meg a spanyolok felett. 38—40 Celsius-fok napirenden volt, nem győz­tem inni a sok hűsitőitalt. Úgy mondják, hogy az em­bernek 3—4 liter folyadékot kell meginnia naponta, csak igy tudja ezt a nagy hőséget átvészelni. A déli órákban látni, amint a venézek elnyúlva fekszenek a járda hűvös oldalán. A CSEND HALÁLA Ha megszöknék tülköl! — a földi zs^okból Motor a Holdra tombol vagy a Marsba: s egy éjszakai ott is vad vigalomból az ember bömböl táskarádiója idáig a fogadná, amint magnó. az agytépő A napból zenebonát az éjből ontja pár óra csak csak ontja. mit nem borit el a gépi Ö csend mocsok. világ jótevője Tiz-husz év hányszor múlva feszítenek méregzöld z^j keresztre hullámain naponta! úszik a csend Autó tülköl puffadt — és még viaszsárga iszonyúbb ha dallamot hulla. Képes Géza Meglátogattuk a vidéket is. Az Orinoco folyó mentén még mindig vannak, akik szerencséjüket hajszolják, aranyat, gyémántot keresnek, mosnak a folyó homokjábarf. Egy venéz, ki teheneket őrzött, legeltetni akart a folyó másik oldalán, gázlóhoz terelte az állatokat, majd a legrosszabb bőrben levőt kiválasztotta, vagy 300 méterrel feljebb behajtotta a vízbe, de előzőleg sebet ejtett az állaton, mely vérzett. Pillanatok alatt habzott a viz az áldozat körül, megrohanták a pirondák. Ezek végtelen éles fogaikkal marcangolják az állatokat, nem egy esetben emberek pusztulnak el a ragadozó halak támadásától. A venéz visszaballagott a tehenekhez és minden baj nélkül kelt át a folyón állataival. A dzsungel borzalmas és csodálatos. Ezer színben pompázik, de a sűrű a természet könyörtelen törvényeit hirdeti, állandóan folyik a létért való küzdelem. Kb. 300 fajta kígyót rejt az erdő. Mikor az utakat rabokkal építtette a diktatúra, előfordult, hogy egy-egy rab meg akart szökni. Az őrség nem bántotta őket, de ha mégegyszer kísérletet tettek a szökésre, akkor bevezették a dzsungelbe, onnan ki nem jöhetett és a „zöld pokol” hozta meg halálos Ítéletét. Végül meg kell mondanom, hogy a lakosság visszasiija a diktatúrát, mert akkor érezték magukat biztonságban, akkor volt rend és büntetett a rendszer. Kennedy elnök sem szerzett jópontot Ameriká­nak, amikor a volt diktátort a „demokrata” kormánynak kiszolgáltat'.a. Hiába keressük a népek barátságát, ha nem ismerjük a tömegek érzelmeit. HUMOR A francia—német határon a vámőr megnézi egy Lourdes-ből érkező utas bőröndjét. — Mi van ebben az üvegben? — kérdi. — Lourdes-ben voltam, a csodatévő forrásnál. Onnan hoztam ezt a vizet. A finánc megszagolja: — De hiszen ez konyak! — Hozsánna! Csoda történt! * Az öreg Fehért megszólítja a villamoson egy ur. — Pardon, uram, dr. Iksz Ipszilon egyetemi tanár vagyok. Hány éves ön? — Kilencvenöt — feleli Fehér. — ön szerint mi az oka — faggatja az orvos —, hogy magas kora ellenére ilyen életvidám és egészsé­ges? — Ja, kérem — magyarázza Fehér —, én még a bacilusok előtt jöttem a világra! * Két ember beszélget a kávéházban. — Nagyon odavagyok, volt egy szép kiskutyám, és ma elveszett. — Tegyen közzé egy apróhirdetést. — Céltalan volna. Nem tud olvasni. * Egy statisztikus faggatja egy kis falu tanácselnö­két: — Hányán élnek a helységben? — Ezerkétszázhuszonkilencen vagyunk. — És öt évvel ezelőtt hány lakosa volt ennek a falunak? — Körülbelül ugyanennyi. — Hát ez meg hogyan lehetséges? — kérdi a statisztikus. — Úgy, hogy errefelé haláleset ritkán akad, amikor pedig gyerek születik, olyankor rendszerint egy legény is eltűnik mindig a faluból...

Next

/
Thumbnails
Contents