Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 3. szám
I 12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ FEJJEL LEFELÉ Irta: PAPP VARGA ÉVA Hajnalfelé járhatott az idő, amikor baráti társaságunkkal kijöttünk az egyik előkelő vendéglőből, ahol meghívásra igazi magyar Szilvesztert ünnepeltünk. A kitűnő italok után különösen jólesett a kissé csípős levegő, én tehát egy hosszabb sétát indítványoztam a többieknek, igy jutottunk egy kis kerülővel a Wilshire Boulevardra, ahol az ünnepi kirakatok teljes fényben pompáztak. Én kissé előrejöttem egyik barátunkkal és a zenészek remek muzsikájának hatása alatt halkan dúdoltam egy uj magyar nótát, mikor partnerem hirtelen megállt, szinte megszédült az utcán. Látja? — mondtam szemrehányóan: ,,ez a hatása a jó magyar italoknak. Féljem figyelmeztette is, mire maga azt felelte, hogy nem lehet a magyar zenét ital nélkül hallgatni”, ö szinte ingerülten közbevágott: „Csak nem gondolja, hogy én berúgtam...? Én bírom az italt, de nézze meg ezt a kirakati cirkuszt... Ettől maga is elszédül.” Arra fordultam és akkor megértettem rémületét. Az a látvány, amely elénktárult, nem volt borgőzös képzelődés, hanem valóság, bár én is könnyebben hittem volna „éjféli látomásnak”. A fényes női ruha áruház kirakatában a gyönyörűen öltöztetett divatbabák fejjel lefelé voltak állítva. A fejük a levegőben volt, minden támasz nélkül, mert lábaik, divatos cipőcskéik hegyénél fogva a kirakat tetejét képező fadeszkához voltak kapcsolva. A térdig érő kis szoknyák nem borulhattak fel, úgy ahogyan ilyen helyzetben érthető lenne. Nem! A szoknyák gondosan, szinte láthatatlan vékony dróttal szintén a mennyezethez voltak erősítve, úgy hogy a szépvonalu lábakon érvényesült a harisnya és a cipő is. Csodaszép parókás divatbabák voltak, hamis ékszerekkel díszítve, minden szabályos volt rajtuk, csak épp hogy nem a lábukon álltak, hanem a fejükön. A kirakatban volt egy kis tábla, melyen ez a felírás volt olvasható: „Everything topsy turvy...” Csodálkozó partneremet odavezettem a felirathoz és mondtam neki: „Látja? Most sincs maga jobban „bepityizálva”, mint máskor. Amiket itt láthat, az nem az óhazai hárslevelű, vagy a szürkebarát hatása. Nam maga az, aki igy a dolgokat ferdén látja, hanem a dolgok azok, amelyek ferdén állanak a mai világban... Ezzel napirendre is térhettem volna az eset fölött azzal, hogy: ime, ez a világ, vagy: ez Hollywood...! Még inkább azzal a megállapítással, hogy a kirakatrendezők nem mindig a jóizlést tartják szem előtt, mert tudják, hogy az életben az hozza a sikert, ami eltér a szokásostól és feltűnő. Én tehát nem is a kirakatrendezőt vádolom, csak elcsodálkozom a világ dolgai felett. Igaz ugyan, hogy Platón szerint a tények feletti elcsodálkozás a filozófia kezdete és nekem ez már csak azért sem jó, mert a bölcselkedés mindig egy bizonyos helytelen irányba tereli a gondolataimat... igy most is óhazai emlékek kisértenek. Például: az előbb látott képről az jutott eszembe, hogy kislány koromban, ha a házunknál nagytakarítás volt, édesanyám mindig azzal küldött ki a lakásból: „Menj a meséskönyveddel a kertbe, mert a lakásban most minden tótágast áll”. Akkor sem tudtam, mi az a tótágas, ma sem tudom, mégis úgy érzem, hogy ez a falusi meghatározás ráillik most az egész világra. Igen ám, de ha ez a kifejezés nagytakarítást jelent, akkor miért nincs soha rend a világban...? Ki tudná megmagyarázni például miért van az, hogy a mai embert leginkább a természetellenes dolgok érdeklik? Miért van az, hogy manapság a furcsa, indokolatlan, sőt értelmetlen dolgoknak is lehet közönségsikere? Ki tudná azt megmondani, miért van szükség arra, hogy az előkelő belvárosi negyedben ne legyen kielégítő az elegáns, ízléses kirakat, miért van, hogy a közönség leginkább arra figyel fel, ami ellenkezik a józan ésszel? Lehetséges, hogy az, aki a kirakatot rendezte, a lelke mélyén komoly filozófus, sőt lélekbúvár és tudja, hogy a kirakatnak vissza kell tükröznie a kort, amelyben élünk. Ezt az 1975-ös „boldog ujesztendőt”, amelyben minden kis és nagy dolog tótágast áll...Lehet hogy ő már eljutott a cinizmus bizonyos magaslatára (vagy mélységébe), hogy mindent KÖRBE-KÖRBE KENNEDY ÉS A NŐK NEW YORK — „John F. Kennedy elnök jóképű férfi volt, szeretett élni, mindig is szerette a csinos nőket, és azok őt.” — Irta az e heti Time magazin. A szenátus CIA tevékenységet vizsgáló bizottsága a napfényre hozta Judith Campbel Exner személyét, mint akinek szoros, bizalmas, személyes kapcsolata volt „Jack”-kel és nem az elnökkel, ahogy a sajtókonferencián saját maga kijelentette. Ez indította el a lavinát, és most egymásután jönnek elő azok, akik John F. Kennedy házasságon kívüli szerelmi életét követték, jegyzeteket készítettek arról és pontos adatokat közölnek a világgal. A cikkek egész nyíltan tárgyalják, hogy John F. Kennedyről ez tudott dolog volt és megállapítják, hogy a környezete majdnemhogy sok eseteben a „felhajtó” szerepét játszotta olyannyira, hogy a Kennedynek megtetszett csinos fiatal nőket rátették a Fehér Ház alkalmazottainak listájára és ezek elkísérték az elnököt hivatalos útjaira, sokszor idegen államfőkkel, miniszterelnökökkel való találkozásra és mindig „kéznél” voltak, amikor szükség volt rájuk. Két fiatal hölgyet is emlegetnek a magazinok, akiknek igazi nevét nem közük és csak „Fiddle” és „Faddle” néven voltak nyilvántartva és akik majd minden „elnöki” utón a kiséret tagjai voltak, valószínűleg felváltva. Kennedy különösen kedvelte a repülőgépek stewardess-eit, színésznőket, akik közül sokan gyakran látogatták őt a Fehér Házban „intim pásztorórára” a „Lincoln hálószobában”. Egy csinos fiatal nő „beleesett” John F. Kennedybe, amikor még szenátor volt, később az ORSZÁGOS BIZTONSÁGI TANÁCS tisztviselőnője lett és ugyancsak „bármikor rendelkezésre állt”. Ezzel a hölggyel volt Kennedy a Lincoln hálószobában, amikor kopogással félbeszakították. Az elnök dühösen ment az ajtóhoz, kinyitotta és két magasrangu külügyi tisztviselő állt előtte táviratokkal, papírokkal, akik előtt az ifjú hölgy továbbra is nyugodtan az ágyban maradt, mindaddig, amig az elnök az ajtóban elintézte a hivatalos ügyeket, majd visszatért a „rangban alacsonyabb”, de nyilván számára sokkal „tetszetősebb” beosztotthoz. Titkárnők, gyorsirónők, riporterek, külföldi követ felesége, feltörő hollywoodi csillag és sokan mások szerepelnek a listán. meijen. Van bátorsága elénktartani korunk görbetükrét. Csak azt nem értem, miért éppen a nőket állította fejtatőre, hiszen manapság a férfiak azok, akik a világ minden táján felfordulást rendeznek... Valószínű, hogy emberünk egy rejtett célt szolgált, talán egy eredeti gondolatot, egy eszmét akart kifejezni ilyenformán. Mi lehet az? Én, aki az élet érthetetlen szövevényes összhangjából gyakran elkapok egy zűrzavaros, bántó akkordot, próbálom kihámozni, mi van mögötte. Most — például — szeretném hinni, hogy a bölcselkedő kirakatrendező azt akarta kifejezésre juttatni, hogy ha a mai nők nem járnának a fejük tetején, hanem a sarkukra állnának az általános helyzettel szemben, akkor talán sok minden másképp lenne, még talán a világhelyzet is... Lehet, de biztosan nem merném állítani, mert én nem vagyok sem újkori bölcs, sem ultramodern kirakatrendező, csak egy úgynevezett „gyönge nő”, aki bevallja, hogy bár viccelődik a világ fejtetőre állított helyzetén, mégis, mélyen belül, a szívben nagyon fáj neki ez a felfordult világ... Az FBI már a második világháború idején nyilvántartotta az akkor fiatal tengerésztiszt szerelmi életét, akinek a barátnői között egy német kémnő is lett volna. Edgar Hoover, az FBI elnöke Kennedyről összegyűjtött adatokat több alkalommami felajánlotta Nixonnak használatra, de mind Nixon, mind munkatársai figyelmen kívül hagyták. Richard Condon iró saját kijelentése szerint 15 évet töltött azzal, hogy John F. Kennedy szerelmi életét kövesse. A London Sunday újságnak adott inteijuban Condon azt állítja, hogy Kennedy, mielőtt a kongresszusba került, 470 nővel volt „ágyban”, 5 évvel később, amikor a szenátusba került, akkor Kennedy saját „nyilvántartása” szerint a szám 903-ra emelkedett és amikor elnök lett, akkor a szám 1600 lett. Elnöki beiktatásának reggelén három különböző nővel lett volna együtt a most megjelent cikk szerint. Bodonyi Böske EMBEREK ÉS ESETEK GYÓGYULÁSOM TITKA Amikor a beteg az orvos száján kedélyes vigyort lát, nyugodtan elkezdheti a fészkelődést, hogy jól elhelyezkedjék, és ne töije majd az öröklét a derekát. S miután meglehetősen kutyául éreztem magam, s miután a kedélyes vigyor már szinte hangos vihogásba csapott volna át, ha egy orvosnak illett ily hangosan kacarásznia — elkezdtem azt a bizonyos fészkelődést. Mert mit lehet tudni! Az ember ne fesse se az ördögöt, se a halált a falra. Ha szerencséje van, eljön, még egyszerre is eljön mindkettő, ha nem az ember...Igaz, az átlagéletkor valahol a hetedik évtizeden túl van, de ha figyelembe veszem, hogy élnek száz éven felüli emberek is, harminccal megtetézve tehát a statisztikai átlagot, akkor éppen az átlag miatt valakinek harminccal kevesebb jut. Lehet, hogy az pontén vagyok. Különben is, ha lélegzeni felettébb nehéz, ha az embernek szúr az oldala, émelyeg a gyomra, szédül a feje, fáj a torka, zsibbad a lába, egyszóval nincs egy vacak testrésze, ami ne jelezné, hogy van, hogy létezik, és hogy már semmire sem jó — nos, akkor ne legyenek messzemenő illúziói az embernek. Mégha amúgy egészséges is. Mert még él. (Folyt, a 15. oldalon) VARGA ÉVA
