Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-27 / 22. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója Összeállította: ÁCS TIVADAR xxn. XXHI. FEJEZET 1858. ÁLMOK Elfelejtettem feljegyezni, hogy az uj ház, melybe 1858-ban költöztünk, annyira hideg volt, hogy télen át reggelre a mosdótálakban mindig megfagyott a viz. Nem egyszer tapasztaltam, hogy zuzmarás volt a takaróm, ha véletlenül nem rejtettem arcomat a paplan alá. De azért boldog voltam! A reggeli nap csodás szépséget kölcsönzött a téli tájképnek, amint sugarai átszűrődtek a nagy udvar zuzmarás cserjéin. Nyáron a felső szobák ablakaiból el lehetett látni az erdő ritkásain túl fekvő rétekig. Nappal vig madárdal hatolt át a közeli erdőből. Este az amerikai fogoly hallatta sajátságos, mély Whipperwell csattogó szózatát, mely százszor is ismétlődött, a bölénybika pedig a méla basszust szolgáltatta. Ez a természeti pompa kárpótolt bennünket az ifjúság egyéb mulatságaiért. Végre 1862-ben lovat kaptam, az én kedves Polly-mat. Később gyönyörű könyveket, Shakespeare, Byron, Bulwer, Scott, Cooper. Ekkor már nem kellett semmi, csak a remény, hogy nemsokára hazamehetünk és ott még boldogabbak leszünk. Tehát Majthényi, Ámon, Skultéty voltak atyám vigasztalói. Ha ezek eljöttek, megkezdődött a nagy vitatkozás. Perczel, Dembinszkyről és Mészárosról folyt a szó. Mindegyiknek megvolt a maga hőse. Jó magyar szokás szerint kegyetlenül lármáztak, dúsan fűszerezve a beszédet latin mondatokkal. Lenkét vacsora után lefektettük, mig Ádi és én a mellékszobában hallgattuk a társalgást. Nekünk úgy tűntek fel az urak, mint az olympusi istenek. Bámultuk nagy tudásukat és csendesen elsirdogáltuk, hogy mindaz, amit a nagy hazafiak tettek, Görgey miatt kárbaveszett. Ez volt a mi 10—12 éves eszünk felfogása és politikai meggyőződése. Többnyire éjfél után kettőig tartott a disputa. Ekkor mi már régen aludtunk, csak mikor vendégeink felmentek szobájukba,, költötte fel Adit atyám, hogy az uraknak világítson. Ekkor én is felkeltem, elkészítettem az ágyamat és atyám szobájában az övét. mely addig pamlagul szolgált. XXIV. FEJEZET 1858.PERCZEL MIKLÓSÉK Fentieknél később jött vidékünkre Perczel Miklós, 48-as honvédezredes, Perczel Mór tábornok fivére. Ö és neje Latinovich Hermin, örökbe fogadták ifj. Perczel Miklóst (becéző neve: Dicky), Perczel tábornok negyedik fiát. A 12 éves szép gyermeket, ki fentiek keresztfia volt, mindketten imádták. Ez időben Mina tanti mintegy 35 éves lehetett, bájos, kedves asszony. Perczel maga valódi magyar ur, a szó legjobb értelmében. Egyenes, nyílt jelem, művelt és csiszolt modorú, neje iránt gyengéd és lovagias, de férfiak közt heves, ellentmondást nem törő. Kossuthot komédiásnak tartotta és visszapillantva a múltba, a hazaszeretetet úgy látta szemüvegen át, hogy a magyar szabadságharc csak akkor sikerült volna, ha Görgeyt annak idején felakasztják és Perczel Mór lett volna feltétlen diktátor. A nyári hónapokban, séták alkalmával, magunkkal vittük fürdőruháinkat (egy viaszkosvászon zacskóban, melyre egyik fivérünk vigyázott). A sűrű bokrok voltak a fürdőkabinok és a csermelyből képződött tiszta tó vize a fürdő. Itt a legrövidebb idő alatt megtanultam úszni, először a viz alatt, aztán a felszínen, néha a hátamra fordultam, nem törődve azzal, hogy a hajam csurom viz lett. Az ilyen kirándulásokon természetesen egyszerű perkál ruha szerepelt, melyet magam fabrikáltam kis kézi varrógépem segítségével. Mindjárt négy ilyet készítettem egyszerre, hogy hetenként kétszer válthassak ruhát s mindig tiszta lehessek, mint Miss Matthew, ki példaképemmé vált. Öt utánozva, minden héten megmostam az ablakokat, felsuroltam a padlókat a két alsó szobában, az ajtókról ledörzsöltem az ujjak nyomait. A felső szobák ablakait elláttam függönnyel, régi fehér bélésdarabokat találtam, azokat összetoldoztam, elég durván, de csinosan kihimeztem s igy megfelelt a célnak. A parlour ablakaira a városi ház függönyeit tettük fel. Egyáltalán kezdtem nagy leánnyá fejlődni. 11 éves korban már fejem, szivem tele volt ábrándokkal és nagyravágyással. Magas növésű, erőteljes, piros pozsgás leány volta, amellett csupa tetterő és ambició. Atyám előbb fivéreimnek mondta tollba leveleit. Most már én vettem át e szerepet, miáltal a stilisztika gyakorlatába lettem beavatva. Azonkívül a felső iskolai olvasókönyveket is buzgón tanulmányoztam és a remekirás különböző válfajainak becses gyűjteményeit. Ezek megragadták eszemet — s kitűnő emlékező tehetségemmel — mintegy agyam háziraktárába helyeztem el azokat, melyekből minden helyzetre jutott egy-egy önkénytelenül nyelvemre botló idézet. így lettem én valóságos, bár ártatlan plagizátor. Aki beszélni hallott, csak a kötetekre való bölcsességet bámulta és a jó amerikai szomszédok készek voltak azt lángelmém nyilvánulásának tulajdonítani. Szellemem túl korán fejlődött, 10 éves koromban egy 50 éves lény skepticizmusával gondolkoztam. Az indok sötét filozófiáját tettem magamévá, vagy sötét gyötrelemnek képzeltem. Amellett iszonyú nagyravágyás kezdett marcangolni, valami csodálatos fény és pompa után áhítoztam. De beláttam, hogy ezek csalfa ábrándok, és amint agyamban megszülettek, úgy egyszersmind megkezdődött a lelki tusa, hogy azokat onnan kiverjem, s meghajoljak a középszerű sors előtt, melyet az élet reám erőszakolt, mindazonáltal lelki világomban a vallás diadalmaskodott, elsoroltam Krisztus szép mondásait. Kényszeritettem magamat az ő tanait követni. Elhitettem magammal, hogy egykor sikerülni fog a szó szoros értelmében jó kereszténnyé lennem, s nemcsak bitorolnom, de kiérdemelnem a tiszteletet, melyben — félig gyermek-pajzánságból eldarált szentirási citátumokért — amerikai ismerőseim ré: szesi tettek. Sőt atyámat is akaratlanul félrevezettem, ki eddig csaknem kizárólag Lenke nővéremet részesítette atyai gyengédségben. Az ő csodás szépsége, élénksége, harmonikus mozdulatai, természetének vidám jósága nagyon elütött az én aszkétikus szigoromtól. Az ellenszenv, melyet atyám, minden igyekezete ellenére, velem szemben elárult, mogorva természetemet még zárkózottabbá tette. De a Matthew-éknál felébresztett öntudat mindinkább kifejlődött bennem, úgy hogy egész környezetem — atyámat is beleértve — tömjénezni kezdett, mi fölött most kacagni tudok. Atyám megengedte, hogy az iskola-teremben minden vasárnap megtartott összejövetelekre mi is elmenjünk. Miss Matthew kíséretében, ki eközben Mr. Roster felesége és a mi bérlőnk lett. Ez összejöveteleken erkölcsi oktatásban részesült a vidék, a lelkészek felváltva vallási beszédeket tartottak, melyek után a hívőket kihallgatták a szintézis tételeiből. Ez volt legfőbb tudományom, melyet játszva tündököltettem, mint elsőrangú teológus a föld gyermekei között. A jó papok meg voltak hatva és egy alkalom sem múlt el. hogy kegyességemet — mint követendő példát — ki ne emelték volna. Az ily dicséreteket komoly arccal fogadtam a nyilvánosság előtt, de alig vártam, hogy haza érve gyermekmódra jól kikacaghassam magamat. furcsa hosszú ábrázatuk és szenteskedő mondókáik felett. így elmcsségem tulajdonképpen nagy káromra vált, melynek révén meg nem érdemelt dicséitést aratva, kezdtem eszemet túlbecsülni. De ez rövid ideig tartott. Atyám kitűnő tanítása csakhamar helyrezökkentette Ítéletemet. Pár hónap múlva már töredelmes vallomást tettem magamnak, hogy véletlen tehetségem folytán ez ideig kétszínű szerepet játszottam. Pedig valóban nem volt kétszinűség részemről, mert egész lélekkel csüngtem minden szép és nemes gondolaton Krisztus magasztos önfeláldozásának és tanainak olvasása közben mély áhitat fogott el. de fölébredt bennem a bennyomás, hogy ez érzelmeket nem szabad köztudomásra hoznom. Ezentúl szerényen hallgattam a vasárnapi előadásokon, legfeljebb csak szomszédjaim fölébe súgtam meg a helyes feleleteket, melyekre ők véletlenül nem emlékeztek. (folytatjuk) RÁKÓCZI HARANGJA (Folytatás a 14. oldalról) mint az újszülött gyerméket. A városi tanács gondolkozóba esett. Először arra gondoltak, hogy a harangot a polgármester nevéről Szakolczai Mihálynak nevezik el. — Szakolczai Mihály uramnak — javította ki a polgármester. Igen ám, de hogy leHet uramnak hívni egy harangot? Az nem lehet. Az egész város, még a kanászok is csak amúgy per Szakolczai Mihály emlegetnék a polgármester uramat. Elállottak tehát a tervtől. Egy városi tanácsos ekkor a homlokára ütött: — Nevezzük Jánosnak. Úgyis annyi a János Debrecenben. Egy másik tanácsos közbevágott: — Kend is János, én is János, az Isten is János, legyen hát a harang is János! Ebben megegyeztek. Történt, hogy amidőn a harangot felhúzták a toronyba, egyszerre hire futamodott a városban, hogy Rákóczi Ferenc meghalt Rodostóban a múlt hónapban. A harang erre megszólalt olyan mély, olyan bus hangon zúgott, hogy megrendült mindenkiben a szív... meghalt Rákóczi! Azt siratja a harang. A városi nép összesúgott. — Rákóczi lelke szól a harangból! A harang szólt, szólt... Rákóczi Ferencnek hazaszálló lelke a harang hangjában végigrepült a magyar mezőkön. KRÚDY GYULA
