Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-27 / 22. szám
14. OLDAL MALYAR HIRADO FARKAS MINT HÁZŐRZŐ Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Ha gyermekkoromra visszagondolok, még világosan emlékszem azokra a hátborzongató percekre, amikor arról olvastam, hogyan támadtak meg farkascsordák télviz idején szerencsétlen utasokat, akik alig bírtak védekezni ellenük. Vajon van-e borzalmasabb zaj, mint éjszaka a farkasüvöltés, amikor az éhes fenevadak már fenik a fogukat az emberi prédára És ime — lassanként megváltozott a helyzet. Az ember ugylátszik, mintha képes lenne hatalmával uralni az egész világot. Képes még arra is, hogy ne csak kiirtsa saját hasznára az állatokat, de hogy felhasználja azokat saját szükségleteinek kielégítésére, saját javára, aszerint, ahogyan sorsa fordul. így történt, hogy mai furcsa világunkban befogták a farkast házőrzőnek. Ez nagyon furcsán, csaknem hihetetlenül hangzik, pedig mégis igaz, mert újságcikkek, sőt fényképfelvételek is igazolják. Az egyik képen, mely a National Enquirerben jelent meg, egy család van együtt. Az apa és anya a díványon ül, lábuk előtt hasal egy hatalmas ordas farkas, mellette egy nyolc év körüli kislány nyakát átölelve simogatja. Igaz, olvastuk Assisi Szent Ferenca életrajzában, hogyan szeliditett meg egy vérengző farkast, amely már egész rakás háziállatot elpusztított, hogyan beszélt hozzá, szelíden, kedvesen, mire a farkas megjuhászodva kullogott be vele a faluba, ahol békésen éldegélt halála órájáig. Ez azonban Szent Ferenczel kapcsolatban történt, akiről tudjuk, hány csoda fűződik a nevéhez. Tudjuk, hogy képes volt madarakat megszeliditeni, melyek bizalmasan a vállára szálltak és képes volt még a bélpoklosokat is meggyógyítani. Ez a család azonban, melynek fényképét a lap hozza, nem képes csodákra. Ezek nem- szentek. Egyszerű, mindennapi emberi lények, akik Floridában élnek egy egyszerű házban, melynek kertje nincs is bekerítve. A család ugyanis Canadában járt egy farmon, ahol farkast tenyészetének, és megvásárolt egy nehányhetes kölyökfarkast; felnevelték kutyaételen és teljesen megszelídült, még ugatni is megtanult a kis kutyától, mely szintén a családhoz tartozik. A szomszédok nem is tudják, hogy farkas, azt hiszik, hogy kutya és nem félnek tőle, csak minap szitkozódott valamelyik, mert az immáron két éves ordas felborította a szemetes ládájukat. Biztos keresgélt benne valamit. Ez azonban nem az egyedüli család, mely farkast fogadott be. Immáron százával tartanak házőrzőként farkast. A körülmények jelenleg olyanok, hogy ki-ki úgy védekezik, ahogyan éppen tud. Hiszen mindenfelé betörés, sőt gyilkosság fenyeget és a törvény csak vajmi kevés védelmet képes nyújtani adott helyzetben, igy mindenki úgy védekezik, ahogyan módjában áll. És mivel rájöttek, hogy a farkas sokkal erősebb házőrző mint a kutya, most farkast tartanak a háznál. Egy floridai farmer A MÚLT MESÉIBŐL RÁKÓCZI HARANGJA Olyan nagy harang tán a világon sincs, mint a debreceni öreg harang. Ezt az öreg harangot — büszkesége a debrecenieknek — úgy hívják: Rákóczi. A hagyomány szerint Rákóczi Ferencnek a szava van benne a nagyharang zúgásában. A szabadság fejedelmének hangja száll végig a hortobágyi rónán, ha a harangot meghúzzák. Mikor II Rákóczi Ferenc elindult az ö keserves bujdosásába elbúcsúzva itthon levegőtől, víztől, falevéltől, mintha érezte volna, hogy sohasem látja meg az ő kedves országát többé. — De legalább a hangom ittmarad a tárogató hangjában — mondta a fejedelem. A tárogató volt a kurucok hangszere. Fújták a tábortűz mellett, még dinomdánomban is a tárogató hangja mellett táncoltak. Tárogató volt a szabadság muzsikája. Tudta ezt az ellenség is. Mikor Rákóczi Ferenc elbujdosott hazájából, az ellenség kihirdette, hogy össze kell törni minden tárogatót. El köll égetni! Ne maradjon a veszedelmes hangszerből egyéb, csak hamu. Az ellenség parancsát végre is hajtották. Aki nem engedelmeskedett, annak fejét vették. Nem maradt hát itthon még a hangja se Rákóczinak. Mikor hírül vitték a fejedelemnek, hogy elégették az ő kedves tárogatóját, a ródostói remete felsóhajtott: — Már akkor igazán nem tudom, hogyan fogja hangomat meghallani a magyarság! Történt ugyanekkor, hogy a debreceniek uj harangot öntöttek. Addig is volt harangjuk, de csak amolyan apró, amelynek szavát még a szomszéd utcában sem hallották meg. Azt határozták tehát a debreceniek, hogy olyan harangot csináltatnak, amelynek hangját még a szomszéd falvakban is HETI NAPTÁR MÁJUS j IKREK HAVA 29— SZOMBAT: MAGDOLNA 30— VASÁRNAP: JAKAB 31— HÉTFŐ: ANGELA 1— KEDD: TÜNDE 2— SZERDA: ANNA 3— CSÜTÖRTÖK: KLOTILD ^4—PÉNTEK: BULCSU Dohnányiné 7achar Ilona farkasokat tenyészt. Ezt elsősorban azért teszi, mert a farkas, az úgynevezett ,,timber wolf” kiveszőben van. De főleg azért, mert ez nagyonis jövedelmező foglalkozásnak bizonyult, mivel már több, mint nyolcszáz trenírozott farkaskölykét adott el, darabonként kétszáz dollárért, főleg házőrzésre, ö betanítja ezeket a fiatal állatokat és az uj tulajdonosnak nincs más feladata, minthogy kellő fölényt és fegyelmet tanúsítson a farkassal szemben. Az esetek azt bizonyítják, hogy ezek a farkasok épp oly hűségesek, ragaszkodók, mint a kutya és a házőrzésre nagyon is alkalmasak. Rabló legyen a talpán, aki be mer törni az ilyen otthonba! Egy cseppet se csodálkozzon azon, hogy a megrettent emberek, akiknek immáron az élete még otthon sincs biztonságban, ilyen furcsa és nem veszedelem nélküli módszerhez folyamodnak. Mert csak természetes, hogy ki-ki belekapaszkodik a szalmaszálba is, akár a vizbefuló. Bevallom, magam is szívesen bevennék ilyen hatalmas farkast, hogy megvédelmezzen, ha nem jutnának eszembe gyermekkori rémregényeim és nem félnék attól, hogy a farkas még hamarább rámtámadhat, mint valami rablógyilkos. Noha kedvelem a farkast is, minden állatot, azért még mindig félek tőle és inkább megelégszem a kutyáimmal, az Ur Jézus kezébe téve le sorsomat. Öt kérem mindennap, őrködjék házunk felett. Angyalai virrasszanak, ha mi alszunk és segítsenek. Mert még mindig fennáll az a mondás, hogy ,,ha Isten velem, ki ellenem?” meghallhassák. Hadd tudja a hortobágyi pásztor is, hogy mikor van dél. Elkészült a harang. Csudájára járt az egész város. Még olyan harangot nem láttak. Akkora volt a harang, mint egy parasztház. Az ütőjét pedig négy ló is alig bírta elhúzni. — Ez aztán a harang! — mondták. — Tán még Nagyváradon is meghallják, ha szól. Hadd hallják! Tudják meg, hogy Debrecennek telik ilyen harangra. Mert a debreceni embernek egyéb gondja sincs, mint bosszantani Nagyváradot. Századok óta vetélkednek már egymással. Ha a váradiak tornyot építettek, a debreceniek még magasabb tornyot építettek. Büszkék voltak tehát a debreceniek, hogy nagyharangjukkal ,,lepipálták” Nagyváradot. Most már az a kérdés merült fel: milyen nevet adjanak a harangnak? A harangot is megszokták keresztelni, (Folytatás a 15. oldalon) BETEGSÉG IDEJÉN Mint volt vitézek végvidéki vára betegségektől ostromolt a test, és összeomlik minden, hogyha rest az őrző lélek mindig uj csatára. De idegeink vártáin kivárja a harcos Én — mig el nem jött az est — a cselvetést, az aknát és a lest, s a rohamokat győztesen kiállja. Mert testi létünk örök háborúság: az egészséges emberség a tét. és kiki őrzi, ahogy tudja, sorsát. A lélek erejétől függ a lét, s az idegekben úgy áll őrt a lélek, mint egykoron a végvári vitézek. Hegedűs Géza
