Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-06 / 19. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ A legmegátalkodottabb gonosztevőben is van valami jó Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA Dohnányiné Zachaz Ilona Egy barátnőmmel beszélgettünk — anélkül, hogy pletykáztunk volna — mindarról a sok kellemetlenségről, melyet egy középkorú férfi csinált, aki sohasem habozott valakit megkárosítani vagy megsérteni. Már úgy voltunk, hogy ki-ki az utca másik oldalára ment, ha találkoztunk vele, mert irtóztunk még kezet is nyújtani neki. De ugyanakkor csodálkozva állapítottuk meg, hogy milyen elégedett házasságot él a feleségével, aki viszont egyike a legkedvesebb, legelőzékenyebb hölgyeknek, úgy hogy óriási népszerűségnek örvend mindenfelé. Felmerült a kérdés, hogyan bírja ki ez a finomlelkű teremtés az életet ezzel a durva emberrel? Mennyit kell eltűrnie, elszenvednie? Viszont legkevésbé sem keltette azt a benyomást, mintha nehéz lenne az élete. Mindig mosolyog, ragyog az arca a derűtől, mely őszinte és valamennyien tudjuk, hogy rajongva szereti férjét. Ekkor barátnőm meglepő felfedezést tett. Megállapította, hogy az asszony bizonyára lát valamit ebben az emberben, amit mi nem látunk. Valamilyen tulajdonságát ismeri, melyet mindenki más elől elrejt. Talán neki sikerül felszínre hoznia belőle valami jót, nemeset, ami csakis az ő számára kel életre benne. Erre elismerően bólintottam. Valóban ez lehet a helyes válasz erre a talányra. Mert hiszen annyira igaz, amit Mark Twain is kijelentett, hogy nincsen olyan gonosz ember, akiben valami jó ne lenne. Ott szunnyad a lelke mélyén és csak valaki kell hozzá, aki azt észrevegye, felébressze, felélessze. Ezt a teóriát támasztja alá egy jelenet, melyet egyegy soapopera keretében láthattunk. Ezek az úgynevezett soapoperák vagy daytime show-k annyi idős vagy beteg egyénnek nyújtanak lelki táplálékot, mert valahogyan brutális nyíltsággal és őszinteséggel, valamint szellemességgel tükrözik vissza mindennapi életet, annak küzdelmeit, viszontagságait, ferdeségeit és az emberi jellemet, mely annyi mindent foglalhat Már megint sírtál, anyám. Könnyeidet idáig hozta a posta. Amig soraidat olvasom, nagy, könnymosott betűidből próbálom kielemezni, mi szúrhatta meg a lelkedet, hogy szemedből ismét kigördült a meleg fehér könny. Lesújtó a leveled, anyám. Megráz, mint a dinamó, összetör, mint a kalapács. Sírsz és én megértem sírásodat. Hatvan éves vagy és ilyen mondatokat kell leírnod: „Fiam, süketül a fülem, vakul a szemem, a munkámat csak tapogatom. Apád is, szegény, alig lát. Kezében reszket a kalapács, s ha megerőlteti magát, a sérve úgy kidagad, mint egy cipó. Miért gürcöltünk mi, miért neveltünk fel hat gyermeket?” Anyám, jól tudod, nem vagyok érzelgős természet. Gyermekkoromban is, ha csinytevéseimnek verés lett az ára, dacosan és könnyek nélkül álltam előtted. És most mégis minden könnycsepped mellé odahullajtok egy másikat. De ne félj, nem a viasz olvadékonysága ez, hanem a tűzbetartott acél | lángheve, amely pillanatok alatt sújtó keménnyé merevedik. Visszagondolok életedre, amióta én ösmerem. Emlékeim első idején nagy vihar dúlt, akárcsak mostanában. A népek és a társadalom vihara. Apáink az olasz és az orosz harcmezők sáncaiban véreztek, anyáink a szántóföldeken és a műhelyekben emésztették törékeny testüket, mi gyerekek vagy az üzletek előtt ácsorogtunk, vagy lábunkra rongyokat csavartunk, derekunkra kötelet kötöttünk, az övünkbe kis fejszét dugtunk s kijártunk a közeli magában. Az egyik darab főhőse, Ben, egy milliomos családból származó fiatalember. Az elkényeztett, dúsgazdag urfitipus, fess, csinos, vonzó megjelenésű, úgynevezett sharmeur, aki sima modorával meg tudja babonázni az embereket. De sajnos ez az egyetlen jó tulajdonsága. Mert ennek az embernek fogalma sincs sem az erkölcsről, sem törvényről, sem szeretetről, de még a tisztesség legelemibb szabályairól sem. Ha nem tudnánk, mit jelent a Moral Insanity, úgy ezt az embert meg lehetne érteni. Az anyja önző, jellemtelen nő, aki több házasságot kötött, de egyikben sem tudott révbe jutni. Fiát a legelőkelőbb "intézetekben neveltette, mégis egy emberi szörnyeteg vált belőle, aki végtelen önzésében és egocentrizmusában semmilyen gaztettől nem riadt vissza, hogy céljait elélje. Voltaképpen fogalma sincs róla, hogy mi a jó vagy mi a rossz, mert nincs érzéke ezeknek a fogalmaknak a felfogására. A szerelmet nem ismeri. Valahol Mexikóban felszedett egy Eileen nevű fiatal nőt, aki pont olyan felelőtlen, lelkiismeretlen, mint ő. Ráillik az az amerikai kifejezés, hogy ,,trash” (szemét). Minden zsák a foltjára talál. Összházasodnak titokban, de aztán a félj, akinek egyetlen szerelme a pénz, magára hagyja, hogy ANYÁK NAPJÁRA LEVÉL ANYÁMHOZ utazzon abba a városba, ahol anyja él és tőle valami nagyobb összeget '^csikarjon. Anyja, abban a hiszemben, hogy ezáltal fiát rendes életre bírhatja, ráveszi, hogy egy nemeslelkű, bájos, kedves Betsy nevű leánykát feleségül vegyen és fél milliót igér neki ezért. A fiú nem habozik. Feleségül veszi Betsyt, aki egész leikével szerelmes bele és Eileent, aki csakhamar utánajön, ráveszi, hogy hallgasson, tartsa házasságukat továbbra is titokban. Megígéri ennek fejében, hogy mihelyt megkapja anyjától a pénzt, külföldre szökik vele. Tervüket azonban megakadályozza az anya, aki jól ismerve fiát, gyanakodni kezd valamire és nem adja ki a pénzt, inkább a Trust Fundba teszi eljövendő gyermekük számára, mivel a fiatalasszony már másállapotba került. Ben közben egyik aljasságot követi el a másik után, zsarol, csal, fenyeget, tönkretesz egész csomó embert, részben, hogy pénzre tehessen szert és részben, hogy védekezzen, mert egy fiatal ügyvéd, akinek egész életét megrontotta, már sejt valamit és a nyomában van. Eileen is kezd türelmetlen lenni, kifecsegi a titkot valahol, úgyhogy az anya is megtudja és elkeseredésében és felháborodásában azon iparkodik, hogy legalább Betsy elől eltitkolhassák ezt a borzalmat. Ezért ötvenezer dollárt ad Eileennek azzal a kikötéssel, hogy külföldre utazik és ők ezalatt lebonyolíthatják ellene a válópert. Eileen azonban kijátssza ezt a cselt és felszólítja Bent, hogy menjen vele. A fiatalember, aki látja, hogy ég a föld a talpa alatt és veszélyben forog, rááll erre. Már bent is ül Eileennel a kocsiban, de akkor rádöbben, hogy életében először szerelmes lett. Hogy szereti a feleségét. Ráébred minden gazságra, amit tett. Megállítja a kocsit, ráborul a kormánykerékre és sírva fakad. erdőkbe fát lopni. Sokan elpusztultak közülünk az éhség és a járvány miatt. Akik megmaradtak, betegséget hordozunk magunkban, csont- és izomrendszerünk hitvány. Emlékszel még, hogy égett kezedben a munka? A Siratótelep sarában szétrohadt cipőkön foltra foltot halmoztál, fürgén bujkált ujjaid között a tű és az ár, kip-kop — nagyokat sújtott kalapácsod, ha talpat vagy sarkot szegeztél. Hős voltál, mert életet mentettél meg, kenyeret adtál, életre nevelted gyermekeidet. A tél fehérbundás éjszakáin ott ültem melletted, keresztbe tett lábbal, a kerekszéken. Néztem, mit csinálsz, s vigasztaltalak: Ne félj, nem kell örökké vakoskodnod a parafinmécs mellett. Ha megnövök, (Folytatás a 15. oldalon) DE PROFUNDIS bűneimtől szabadíts meg Uram befogják lábaim nem tudok szaladni Feléd kiáltok csupán add nekem a hallgatás Napját a meghallgattatás Holdja helyett külső örömök hamis gyöngysorát vedd el vágyaim fürtje közül hogy szenvedni akarjak mig ember szemének utolsó könnye hull Pálos Rozita
