Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-29 / 18. szám
12. OLDÄt MAGYAR HÍRADÓ SUHOGOTT A SORS KORBÁCSA Irta: SIMA FERENC Évek óta újra és újra feléled emlékezetemben a kutyanyaki favágók tragédiája. Kutyanyak a Pallavicsinyi uradalom egy része volt. Itt talán ezer holdnyi területet a százezerholdas gróf kiosztotta az arra jelentkezőknek 1—10 holdas parcellákban, mely területet az illető paraszt tartozott szőlővel és gyümölcsfákkal betelepíteni. és a földet a betelepítő teljesen ingyen használhatta, de 10 év múlva minden térítés nélkül visszaszáll a betelepített terület a gróf birtokába. A szorgalmas parasztok szépen boldogultak a telepen és karácsony után volt a második szüret, amikor a hordókban összegyűjtött borseprő és a törköly a telepen levő szeszfőzdében kifőződött pálinkának. A szőlősgazdák sándorfalviak, sövényháziak voltak, akiknek ütjük hazafelé a Fehér tótól egészen Sövényházáig terjedő 20 ezer holdas akácerdőn vezetett keresztül. Egyszer egy hideg januári napon az egyik sándorfalvi gazda hazafelé igyekezett Kutyanyakról. Hátul a kocsiderékban két hordócska frissen főzött pálinkát vitt és éppen ebéd idején ért az erdőirtó sándorfalviak — ha kubikmunka akadt, akkor kubikusok — egy csoportjához. — Na, húzzatok egy-egy kortyot a pálinkámból! — mondta a gazda egy kis büszkeséggel és nagy jószívűséggel a favágóknak és odaadta a gumicsövet, hogy azzal szívjanak magukba egy-egy kis lélekmelegitőt. A favágóknak nem kellett biztatás, mindegyik jót húzott a friss pálinkából, aztán a gazda tovahajtott a maga utján. A bepálinkázott favágók azonban pár perc múlva mind rosszul lettek, annyira, hogy a 12 emberből hét rövid időn belül, irtózatos kínok között, ott a helyszínen meghalt. Az életbenmaradt öt pedig a szegedi kórházba került. Vizsgálták a pálinkát, hogy mi volt benne a méreg. A pálinka azonban teljesen kifogástalan volt. Csak a favágók gyomra volt annyira üres és szeszhez nem szokott, az egész szervezetük pedig annyira legyengült, hogy azt a normálisnál talán egy-két korttyal több italt nem bírták el. Megölte őket... Ilyen kondicóban, a nyomortól végsőkig elcsigázottan élt akkoriban az egész Csongrád megyei kubikosság, és ha néha akadt szakmájukbeli kubikosmunka, akkor is hogyan jártak?... Öreg barátom, Kristó Nagy István hajdani gyógyszerész meséli itt kinn az emigrációban, hogy valamikor a harmincas években, amikor Budapesten a Városliget felé igyekezett, észrevette, hogy az Andrássy ut és az Aréna ut kereszteződése környékén az úttest fel van bontva és a felbontott rész mellett embermagasságnyi földrakások húzódnak meg. Kiváncsi lett, hogy mit csinálnak itt és kik csinálják, odament hát a munkához. A kubikosok éppen ebédszünetet tartottak. Az egyik földhányás tövében üldögéltek és igen szomorú, lehangolt volt az egész társaság. Kristó Nagy István több ismerős, csongrádi kubikosarcot fedezett fel a társaságban. Azok is megismerték őt. Öreg barátom igy hát szívélyes barátsággal érdeklődött, hogy mi baj, mi bántja őket? Egy igen értelmes arcú, a csoportvezető (népies nevén: bandagazda) vette fel a szót: — Tekintetes gyógyszerész ur, látja, milyen mélyről kell feltalicskáznunk a földet? És ezért a gyilkos munkáért kövméterenként csak 15 fillért kapunk. A legerősebb ember — már amilyen erőben mi vagyunk, csont-bőrként — se bir naponta tiz köbméternél többet felhozni, és ebből a semmipénzből kell magunkat és családunkat eltartani. A munkaadónk a földművelésügyi minisztérium. — De hát ez szinte lehetetlen — kételkedett öreg barátom —, hogy a minisztérium ilyen keveset fizessen ilyen nagyon nehéz munkáért. — Jól tetszik mondani, tekintetes ur — válaszolt a bandagazda —, hogy a minisztérium ezért elég rendesen megfizet. Egy pengő és ötven fillért köbméterenként. — Hát akkor hogy értsem a panaszukat? —csodálkozott el Kristó Nagy István. — Úgy, hogy a munkát egy pengő 50 fillérjével köbméterenként, a miniszter unokaöccse „vállalta el”. Ő azt már előre kicsináltán tüstént tovább is adta egy nagyvállalkozónak egy pengő 20 fillérjével, keresve igy a munkán egy sZalmaszál keresztbetevése nélkül köbméterenként 30 fillért. De a nagyvállalkozó is meg akarta keresni minden munka nélkül a köbméterenkénti 30 fillér hasznot, ezért a munkát kövméterenként 90 fillérjével egy alvállalatnak adta át. Nos, a kövméterenként harminc filléres potyakereskedés a mi bőrünkre kísértetiesen vonult tovább ennek a munkának a történetén. Az alvállalat továbbadta a munkát köbméterenként 60 fillérjével a ÉLET ÉS TUDOMÁNY ROKONUNK A CSIMPÁNZ? Már az ókori természetbúvárok észrevették, hogy az ember és az emberszabású majmok, mindenekelőtt a csimpánzok sok tekintetben nagyon hasonlítanak egymáshoz. Erről ki-ki maga is meggyőződhet, ha elidőzik az Állatkert majomházában a csimpánz ketrece előtt. Rögtön szembetűnik, hogy ennek az állatnak az arcán ugyanúgy tükröződnek érzelmek (öröm, bánat, félelem, érdeklődés stb.), akárcsak az emberén. Előrenéznek a szemei, a kezein a hüvelykujjak opponálhatok, vagyis a többi négy ujjal szembeállíthatok (ezt a majmok a lábukon is meg tudják csinálni, az ember azonbon nem), s bár meggörnyedve, de két lábon is tud rövidebb-hosszabb ideig járni. A hasonlóságokra, s ezáltal arra, hogy az emberszabású majmok a legközelebbi élő rokonaink, nemcsak az anatómiai (testfelépitési), az élettani, a viselkedési és az életmódot kutató vizsgálatok szolgáltattak könyvtárra való tudományos anyagot. Az elmúlt évtizedben, elsősorban a közelmúltban végzett biokémiai kutatások (az ember és a majom örökítő anyagának — DNS-ének —, valamint fehérjéinek összevetése) is emellett tanúskodnak. A szabályozó gének döntik el? Örökléstankutatók állapították meg: azt, hogy egy szervezetnek milyen a felépítése, a DNS-molekulában levő úgynevezett Struktur- (szerkezeti) gének határozzák meg.Tőlük függ, hogy a test saját fehérjéinek milyen lesz az aminosav-sorrendje. Ha csongrádi munkásszakszervezetnek. Ez szintén lefogott a „saját költségeinek” fedezésére köbméterenként 30 fillért, igy mire a munka a mi csoportunkhoz jutott, az már csak 30 fillért kapott volna köbméterenként. De ebből le kellett vonni az utazásunk és felszerelésünk vasúti szállításának költségeit. így nekünk magunknak a valóságos kereset köbméterenként 18 fillér maradt. A bandám köbméterenként 3 fillért szavazott meg nekem azért a minden fizetés-esedékességkor késhegyig menő harcért, amivel ki kell verekednem, „el kell intéznem”, hogy a csoportom tagjai a köbméterenként megmaradó 15 fillérjeiket, aránylag kevés késedelemmel csakugyan meg is kapják. — Hát láthatja, tekintetes urunk — szólt közbe egy másik kubikos —, hogy az a hitványság, ami a mi keserves munkánk kiuzsorázásával történik, az nem tüzel bennünket nótára és jókedvre. Kristó Nagy István gyógyszerészben, öreg barátomban szinte felforrt a vér a felháborodástól és megígérte a kubikosoknak, hogy megpróbál belenyúlni az ügybe az érdekükben: beszélni fog Cicatricis Lajossal, Csongrád megye emberbarát főispánjával, hogy visszamenőleg kapják meg a köbméterenként egy pengő 50 fillért. — Bajosan fog az menni, tekintetes urunk, mert a miniszter a főispánnál is nagyobb! — vélekedtek a kubikosok. — És mindig az erősebb kutya a győztes. Félig igazuk is lett. Visszamenőleg nem kapták meg a tőlük elorzott munkabért, de a főispán közbelépése után már a rendes díjszabás szerint fizették munkájukat. így suhogott elég gyakran a sors korbácsa, a szegényemberek hátán csattanva, abban a „régi jó világ”-ban. ezeknek a géneknek a tulajdonságát meghatározó bázissorrend mutációval (ugrásszerű örökletes változással) megváltozik, a szervezet azon részeinek (fehéijéinek) felépítése is módosul, amelyek ezektől a génektől függenek. A DNS-molekulában emellett regulációs (szabályozó) gének is vannak, amelyek nem a fehérjék összetételét, hanem azt határozzák meg, hogy a strukturgének mikor működjenek, milyen strukturgének működjenek egyidejűleg, illetőleg váltakozvá, s melyek maradjanak „csendben”, gátolt állapotban. A regulációs gének működése nagymértékben befolyásolja az élőlények fejlődését. A kutatók fölteszik, hogy az ember és a csimpánz közötti eltérések elsősorban nem az egyes strukturgének minőségi különbségéből adódnak, hanem abból, hogy néhány, a szabályozó géneket érintő örökletes változás következtében sok-sok strukturgén időbeli és mennyiségi működése a csimpánz esetében más, mint az emberében. Ezt támasztja alá az a régi megfigyelés is, hogy a csimpánzmagzat bizonyos szempontból hasonlít a felnőtt emberre. Koponyájának a térfogatához mérten nagy az agya, kicsi az állkapcsa, csupasz a bőre és egyenes a testtartása. Kezdetben nincsenek kiugró szemfogai sem. Mindezek olyan „emberi” tulajdonságok, amelyekkel a felnőtt csimpánz is föltehetően rendelkezne, ha strukturgénjeinek a működését a szabályozó gének a magzati fejlődés során és után nem a csimpánzra jellemző módon alakítanák. Az állatvilág törzsfájának az emberhez és a csimpánzhoz vezető ága — mint említettük — evolúciós értelemben viszonylag nemrég, mintegy 20 millió éve válhatott el egymástól. Az azóta támadt (Folytatás a 13. oldalon) Sima Ferenc
