Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-22 / 17. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MENNYIT ÉR EGY HÁZIASSZONY? Irta: SIMA FERENC Sbna Ferenc Ha törzsük, A hajdankor vad törzseinél a vadászat tartotta el a családot, és ez a férfiak sokszor igen nehéz és veszélyes foglalkozása volt. Amig a férfiak vadásztak, addig a feleségek a gyerekekkel otthon a barlangban ücsörögtek és várták az elejtett zsákmány hazahozását. A törzsek, majd országok összetűzéseinél hajdan a nyers erő, az egyéni vitézség volt a legfontosabb, ezért a csatározásokat és háborúkat természetesen a férfiak vívták meg és a feleségek csak otthon lesték a végkifejlést. országuk elvesztette a háborút, akkor az asszonyok és a már felserdült leányok is a győztesek hadizsákmánya közés sorolódtak. A hajdani állapotok ilyen jellegéből alakult ki az a közfelfogás, hogy a nő nem ér fel a férfival, kisebb értékű annál. Aztán elmúlt a hajdankor és teljesen más körülmények lettek. De a mában is, minél primitívebb színvonalú egy-egy nemzet, annál inkább megvan még az a felfogás — sőt valahogyan, tudat alatt még az egészen művelt nemzeteknél is —, hogy nagyobb dicsőség fiút szülni, mint „csak” leánygyermeket. Jóllehet az ilyen felfogásban ma már valóban semmi igazság, semmi ésszerűség sincsen. A női egyenjogúságot a kulturvilágban már mindenütt rég kivívták. De azért tudat alatt máig is ott vibrál a férfiakban a nők kisebbrendűségének tévhite. Nem mondhatjuk puszta véletlennek, hogy a 200 éves Egyesült Államoknak még sohasem volt nő az elnöke és a Legfelsőbb Bíróságnak se volt még nő tagja. Minden parlamentben fehér hollóként, mutatóban van egy-két női képviselő. Bár királynőnek többnyire nagyszerűen beváltak — kapásból itt csak Victoria angol király- és császárnőre, a „Nagy” jelzőt méltán kiérdemelt Katalin cárnőre és Mária Teréziára utalok, mégis: női köztársasági elnökök — a félje által utódjául kijelölt, tehát nem a nép által megválasztott Izabella Peron kivételével — megsem voltak a világtörténelem során. A legutóbbi időkig nem lehettek női papok sem. És a jelek szerint még nagyon messze vagyunk attól, hogy női főpapok: püspökök, érsekek és — női pápák is lehessenek. Csakugyan kevesebbet érnének a nők, mint a férfiak? A New York-i Manhattan Bank a közelmúltban felméréseket készített arról, hogy mennyit ér valójában egy háziasszony, pontosabban kifejezve: mennyi fizetést kellene kapnia egy háziasszonyi munkát végző feleségnek? A felmérés eredménye megdöbbentő és kiderül, hogy nagyon kevés félj lenne képes megfizetni felesége háziasszonyi munkáját. A Manhattan Bank pénzügyi szakértői szerint ugyanis az átlagos amerikai háziaszszony munkája évi 13 ezer dollárt ér. A felméréshez külön kommentárt is fűzött két egyetemi tanárnő, mindketten jogászok: Mrs. Nadine Taub, a Rutgers University, mig Mrs. Sylvia Law, a New York University professzora. Kommentáljuk összefoglalása a következő: — Az átlagos amerikai háziasszony alapjában véve rabszolga. Az teljesen jelentéktelen, hogy néhányan közülük azt állítják: meg vannak elégedve a sorsukkal. Amikor annak idején a néger rabszolgákat felszabadították, sokan közülük is azt állították, hogy rabszolgaként nagyobb biztonságban érezték magukat, mint szabad emberként. — A féljek többsége — csakúgy, mint a feleségek többsége — egyáltalán nincs tudatában annak, hogy mennyit ér a háziasszonyi munka. Egy vacsora elkészítése és feltálalása például négy dollárt ér, nem számítva az elkészített élelmiszel beszerzési árát. A szemét kivitele 75 centet ér, és amikor ezeket a számadatokat közöljük, még csak nem is a „szakszervezeti munkabért” számoljuk, amely ennél lényegesen magasabb. — Tudatában vagyunk annak, hogy egyetlen félj sem fog a feleségének négy dollárt fizetni a vacsora elkészítéséért, vagy 75 centet a szemét kiviteléért. Ehelyett a férfiak azzal a kibeszéléssel fizetnek, hogy — ez természetes, ez beletartozik a házaséletbe. Érdemes azonban arra gondolni, hogy azokban a házasságokban, ahol a sarkára álló feleség a férjet a házimunka felének elvégzésére kényszeríti, a férj igen gyorsan „felfedezi”, hogy vendéglőben enni gazdaságosabb és kényelmesebb, mint otthon. — Különlegesen érdekes az a körülmény, hogy a társadalom^mindig úgy érzi, hogy vannak bizonyos tipikusan „férfi” és tipikusan „női” munkák. A férj például, aki gyárban dolgozik, hajlandó túlórázni szükség esetén, azonban nem hajlandó otthon edényt mosogatni ugyanannyi ideig, mert azt megalázónak, férfiatlannak érzi. A helyzet azonban az, hogy az otthoni edénymosogatás, ha mással végeztetnék el, azt megfizetve, legalább annyi különkiadásba kerülne, mint amennyi pénzt a gyárban a férj a túlórázással keres. — A férjek túlnyomó többsége még mindig azt a megoldást választja, hogy a feleség házimunkájáért csókkal „fizet”. Éz azonban igazságtalan és indokolatlan, mert egyetlen félj sem elégedne meg azzal, hogy a hivatalban, vagy gyárban végzett munkájáért a főnöke egyszerűen — megcsókolná. MAGYARORSZÁGI RÉGÉSZETI LELETEK Irta: HALMI DEZSŐ Sajnos lehajtott fejjel, bűnbánóan kell beváltanom, mi magyarok, mi magunk vagyunk nemzeti történelmünk sirásói. Jómagam is nem egy esetben vádoltam hazánk kétharmadán uralkodó nemzetiségeket, miszerint bitorolják, kisajátítják, magukénak vallják a magyarság régmúltját történelmi eredményeit, kultúráját és mindent, amit a magyar faj tudása, felsőbbrendűsége teremtett. Egészen kivonatosan bemutatok két áldozatos kutatómunkát. halmi dezsű Az egyik eredménye -mint az lenni szokott- a románok dicsőségét hirdeti, mig a másik még a mienk lehetne, de a bűnös nemtörődömség előbb-utóbb a germánoknak, vagy szlávoknak fogja adományozni. Torma József -ki maga is régészeti ásatásokkal foglalkozott- leánya, Torma Zsófia Tordas falu határában, a Maros mellett ezrével gyűjtötte a sok edénydarabot, cserepeket, henger-pecséteket és mindent, amit a Maros a parti homokból kimosott. 1875-ben kezdte meg igazán régészeti munkáját, amikor Vén András tordosi tanító felhívta figyelmét a „sok ezer cserépre”, mely a parti homokban található. Egy év alatt felbecsülhetetlen régészeti anyag gyűlt össze, mely az 1876-ban megtartott Nemzetközi Régészeti Kongresszus legnagyobb látványossága volt. A „hivatalosak”, mint Pulszky a Nemzeti Muzeum igazgatója, neki legmeghittebb munkatársa Hampel József nyomatékosan hangoztatták Torma Zsófia fogyatékosságát, ki régészeti diplomával nem rendelkezett. Tehát megkezdődött a gáncsoskodás annak dacára, hogy a égésznő már gyermekkorában magábaszivta a kutat .s, osztályozás minden tudományát, magántanulmányai alapján pedig messze túlszárnyalta bírálóit, kik a régészet terén nem vehették fel vele a versenyt. A kongresszus külföldi tudósai pedig a látottak alapján már eleve tisztában voltak a kiállított leletek értékével. Torma Zsófia első tudományos munkája 1879-ben jelent meg: „Hunyad-megye neolitih telepei” címen, (kökorszakbeli). 1894 egy újabb mérföldkő életében. A sok budenzekhunfalvik akadékoskodása után németül jelent meg könyve: „Ethnographysche Analogien” címmel. Ezzel egész Európában hírnevet szerzett magának és a nagy régészek közül Virchow, Lenormant személyesen keresik fel. A Tormával egyetértő tudósok egy nagy összefoglaló munka kiadására ösztönzik, azonban minden kísérlete megbukik a M.T.A., illetve az ott ülő idegenajku, de a magyar őstörténet kutatásával megbízott tudósok ellenállásán, igy munkája soha nem kerülhetett kiadásra. A mű a Kolozsvári Muzeum irattárában kapott helyet. Cime: „Dácia a római honfoglalás előtt”, a nagy történelmi, régészeti munka 2500 ábrával van ellátva. Ezt a könyvet kevés magyar régész vette kézbe, de Erdély megszállása után, a muzeum pincéjében ládákban elhelyezett, kb. 11.000 darab lelettel együtt a román régészek a daha-dák-román származási elmélet bizonyítására használják fel. -Vlassa és más román régészek Capidavában (Kapu Déva-Isten kapuja) ásatásaik közben egy kb. 1.000 éves agyagkorsót találtak és az azon látható feliratot a legrégibb, román NYELVEMLÉKNEK hirdetik. A Torma Zsófia által feltárt őskori sumir-magyar emlékek, hála a M.T.A. jószívűségének, kiknek tagjainál süket fülekre talált minden logikus érv, bizonyíték, ma a románok őstörténetét hirdeti. És hogy ez mennyire igaz, az UNESCO 1963-ban Európa legősibb kulturközpontjának a KÖRÖSI-kulturát fogadja el és eredetét Kr.e.5-6000 évre helyezi, mely tényt az Olt, Maros, Kőrös, Bánát vidékein végzett ásatások leletei bizonyítják. A másik felbecsülhetetlen értékű régészeti lelet leírását Németh Péter mutatja be, ki 1955 szeptember 23-án egy ismeretlen rommezőt, rombadölt várost fedezett fel és feltevése szerint ez volt Attila városa, később az Árpádok város-központja. A felfedezésről számos magyar lap, magazin számolt be, de a hivatalos régész és történelmi körök mély hallgatásba burkolództak. A Pilis hegység Dömös, Pilisszentkereszt, Esztergom közötti területen -írja Németh Péter- hegyi várak, fal-árok- és sáncvonulatok, régi kövezett utak, vizduzzasztók, kolostorok romjáit talalta. Ezekután arra a következtetésre jutott, hogy ezek a honfoglalás utáni Magyarország királyi központjának a maradványai, egy nagy város romjai, melyet a krónikák adatai azerint HERCULIÁNAK, SICAMBRIÁNAK, a hunok, avarok ATTILA VÁROSÁNAK, a germánok ETZELBURGNAK, a magyarok BUDÁNAK. VETUS-BUDÄNAK neveztek. Anonymus igy ir: „Attila kirány..hatalmas erővel Pannónia földjére jőve s a rómaiakat megfutamítván, az országot elfoglalá és királyi lakot alkota magának a Duna mellett, a hévvizek fölött és minden régi műveket, melyeket ott talált, megujittatta és köröskörül igen erős kőfallal megépité, melyet magyar nyelven most BUDA-vámak, a nemzetek pedig ECZ1LBURGNAK neveznek. -Ezek után urunk születésének 907-dik esztendejében Árpád elköltözék e világból, ki is tisztességesen lön eltemetve egy kis patak fölött, mely kőmederben folyik alá Attila király városába, holott is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet ALBÄNAK (Fejérnek, Fejéregyházának) neveznek boldog szűz Mária tiszteletére.” Lazius Wolf bécsi egyetemi tanár, ki a XVI. században élt, írásaiban ezt találjuk: „Vetus-Buda- Scambria, Herculia (Castra ad Herculiam) helyén volt. Vetus-Buda nevét a németek már a XI. századtól Etzelburgnak írták. I. Frigyes német császár Granban (Esztergomban) szállt ki hajójából, majd III. Béla királlyal átmentek Attila városába Etzelburgba. László Gyula és Székely György prof. -ok a felszíni lelet vizsgálat után, egy hatalmas terjedelmű, kőfallal körülvett vár létezését ismerték fel. A várat őskori, vagy ókori várnak minősítették. Megállapíthatjuk, hogy a Pilis hegységben, a hun-avar-magyar nemzetek történelmére vonatkozó(Folytatás a 15. oldalon)
