Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-22 / 17. szám
KÉRDÉS — Unokahugom 14 éves. Múlt héten barátjával, egy 15 éves fiúval megszöktek. Hagytak egy levelet, amelyben többek között megírták, hogy szeretik egymást. Összejöttünk a másik családdal is — miközben eltűnt gyerekeinket próbáljuk felkutatni. Őket is nagyon kiborította ez az eset. Bátyám azonnal hivta a rendőrséget. A rendőrök hamar megtalálták a megszökött szerelmeseket. Hazahozták őket. A kérdés azonban az, hogy mit tegyünk mi. Lányom és a 15 éves fiú azóta is csak azt ismételgetik, hogy szeretik egymást, s össze akarnak házasodni. Bátyám, férjem, a lány apja és anyja hallani sem akarnak erről. Az én véleményem az, hogy ha már úgyis együtt voltak egy hétig, s ha már ennyire szeretik egymást, akkor mi, szülők, miért ellenezzük a házasságot. Próbálják ki ők maguk, hogyan fognak együtt élni. Én úgy érzem, hogy mi nem dönthetünk helyettük. Mi a véleménye? VÁLASZ — Szivem szerint megértem a maga álláspontját. Azonban abból úgy tűnik, mintha maga már elfogadta volna, hogy ha nem sikerül a házasság, akkor is csak próbálják ki a gyerekek. Sajnos az ügy nem ilyen egyszerű. Többek között nagy a felelősségük, mivel a házasságból gyerek is születhet. Akkor pedig mi lesz, ha mégsem sikerül a házasság? Véleményem szerint ilyen fiatal korban házasodni nem tanácsos. Az esetek jelentős részében nem sikerül a házasság. Tehát az én javaslatom az, hogy kapcsolatukat ne ellenezzék, azonban a házassággal még jobb várni. KÉRDÉS — Hat hónnapal ezelőtt kezdődött. A lányom elkezdett félni. Nem akart többé egyedül maradni a házban. Amikor férje dolgozni ment, mqjd utána a 10 éves kisfia az iskolába megy azonnal elrohan otthonról. Ha valaki vele van a házban semmi bqj nincs, egyáltalán nem fél. De egyedül nem akar maradni. Nemrég elvittem őt egy orvoshoz, ö semmi rendellenest sem talált a lányomon: fizikailag teljesen egészségesnek találta őt. Azonban azt javasolta, hogy meinen el a lányom egy pszichoterápiás központba. Négy hónapig járt a lányom a pszichológushoz, de ezután abbamaradt. Férjemmel többször beszéltünk erről. Mi továbbra is ugy érezzük, hogy a pszichológus a legilletékesebb a gyógyításra, aki az orvosi egyetemet is elvégezte. Férjemmel hajlandóak is lennénk még fizetni is a magas kezelési költségeket. Rettenetesen érezzük magunkat: lányom az egyetlen gyerekünk. És ugy látjuk, hogy nem tudunk rsyta segíteni. VÁLASZ — Claustrophobia a betegség neve, amikor valaki zárt helyiségben nem mer egyedül maradni. Ennek eredete gyakran a gyerekkorba nyúlik vissza. A betegség lényege az, hogy az illető nem mer egyedül maradni egy zárt helyen. Azonban maguk nyilván nem a betegség eredete, az okok iránt érdeklődnek, hanem azon törik a fejüket, hogy hogyan gyógyíthatnák meg a gyereküket. Azt tudniok kell, hogy minden ilyen jellegű betegség hosszas kezelést, nagy türelmet és kitartást igényel. Nem várhatják, hogy négy hónap alatt megoldódik minden — ami esetleg évtizedek során alakult ki. Amennyiben maguk valóban hajlandók a jelentős anyagi áldozatokat meghozni, akkor keressék meg a legmegfelelőbb specialistát. NAGYANYÁM MECSETJÉBEN Feketén boltozott mecset; olyan volt a konyha kupola. A vakitő emlékezet fényében is szurokból a fala. Két leopárdszemű tűz védte a kenyér trónusát. Lustán hunyorgók és derűs dorombolással nyalták a tüzes vasat...Két ragadozó! Fénnyel sugárzó, sávozott s ha kint pillézve jött a hó, reszkettem, mert szemük lobogott. Egy pillanat... Most ugranak... Cafattá szedik a csengős telet. Vörös lesz kert, oszlop, falak és vérbe márkák kezemet... De megjelent és nem a vér... 6 tette fejemre két kezét, mint papnő s már fénylett a tér. Fekete mecset boltján az ég. Takáts Gyula AKI LEGYŐZTE AZ IDŐT (Folytatás a 8. oldalról) Mellette a német Wolff, a francia Havas és persze a mi számunkra a Magyar Távirati Iroda neve szerepelt a lapokban mint hírforrás. (Megjegyzem, hogy a francia Havas-iroda magyarosan hangzó neve állítólag valóban magyar eredetet takar. Alapítója, egyes adatok szerint, magyar származású volt.) Ma a világon 80 fontos hírszolgálati iroda versenyez egymással. A legnagyobb közöttük az amerikai Associated Press, a Reuter a második helyen áll, azután az ugyancsak amerikai United Press International következik. Velük együtt az orosz Tass és a francia Agence France-Press alkotják a „nagyok” csoportját. Persze ebben az együttesben erős a verseny. De a Reuter ma sem akar lemaradni. És ha az óriási eredménynek számított, hogy Lincoln meggyilkolásának hírével egy héttel sikerült megelőznie versenytársait világszerte, ma már nem hetekkel és napokkal, hanem percekkel mérik a tudósítás sikerét. Az első orosz Sputnik felszállásáról pl. a Reuter 2 perccel előbb tudósított, mint az AP és az UPI és az első délafrikai szivoperáció hírének világgáröpitésében 13 perccel győzött. Általában mindenben igyekszik a korral haladni, mármint a modern technikai lehetőségek felhasznásában. Talán csak egyben neminem hajlandó a híreit befolyásolásra, propagandára, szándékos félrevezetésre és a gyűlöletek szitására felhasználni, amint ez manapság, hogy ugy mondjam, nem szokatlan tünemény. Vagyis nem hajlandó tudósításaiban a valóságot meghamisítani. _____________MAÖV AH HÍRADÓ /jfl li: OLDAL EMBEREK ÉS ESETEK A GYENGE GYOMRU EB Az egyik jeles pesti művész a múlt ősszel, feleségestül Bécsben járt. S hogy, hogy nem, a Ring egy mellékutcájában addig nézegette egy állatkereskedő kirakatát, mígnem belépett a boltba, hogy közvetlen közelről élvezze a tarka madarak, teknősbékák, mókusok, sziámi macskák és akváriumi halak látványát. Zoológiái tanulmányútja akkor fokozódott hangos lelkesedéssé, amikor nyílt egy oldalajtó s belépett a boltba egy különleges fajta fiatal uszkár is. Leült a gazdája mellé. — Ezt adja el! — mutatott a művész felesége a bársonytapintatu kutyára. — Nem eladó — mosolygott a kereskedő —, ez a magam saját kutyája. Az eb azonban teljesen megbabonázta a házaspárt. Kérték, rimánkodta, azonnal vinni akarták. Másnap is bementek miatta a boltba, harmadnap is. Ekkor történt, hogy a boltos játszani hallotta a magyar művészt a bécsi rádióban, s annyira el volt ragadtatva, a játéktól és a sok kömyörgéstől annyira megpuhitva, hogy végül ezt mondta: — Nem bánom, uram, vigyék. Nagy szívfájdalommal válók meg tőle. Be kell vallanom, hogy a kutya rendkívül kényes gyomra, gyenge belű jószág, saját diétája van, a magyar kosztot meg nem eszi. Belehal. Leirom a használati utasítást, átadom a recepteket, az étrendet. Három napig maradtak még művészék Bécsben, ezalatt megszerezték a kutya okmányait, orvosi igazolását, kiviteli engedélyét, megkapták a gyomorrecepteket s boldogan hozták haza a kutyát. Az eb elég hamar megszokta a pesti levegőt, a vizet, az uj szagokat, a lakást, megszerette a gazdáit. Külön főztek neki, recept s előírás szerint étkezett, sétáltattatott, nehogy valami baja essék mégis. Kissé soványka maradt ugyan és változatlanul kényes, válogatós. Történt egy napon, hogy az ebédlőasztalra nagy tál túrós csusza került. Gőzölgött, illatozott, tejfelben úszott, szalonnapörcök, metélőhagyma zöldjei díszítették. Ámde még hozzá sem kezdett a házaspár a csuszához, telefon szólt a szomszéd szobában, mindketten átrohantak, mert fontos telefonhívást vártak. A kutya meg a csusza édes kettesben maradt. Ám mely döbbenet szállt a házaspár szivébe, amikor visszatérve a telefonos szobából, látják, hogy az eb teljes testtel, hasmánt fekszik a tejfeles túrós csuszában s csak falja, falja, habzsolja önfeledten! Még háta fekete szőrét is csuszaszálak fehérítették. Szája széle dúsan tejfeles. Rákiáltottak. Elégedetten huppant le az asztalról, s azonnal a vizes tányérjának rohant. Vad jóérzéssel lefetyelte a vizet. Meg újra. — Ennek a kutyának vége! — pottyant ki a könny a háziasszony szeméből, s ölébe vette, simogatta utolsó perceiben a kutyát. Legalább ölben haljon meg. De nem lett vége neki. Mind virgoncabban, mind elevenebben kezdett szaladgálni, egy-egy nagy vizlefety után újra odaszagolt a csuszástálhoz a konyhában, mert a megfogyatkozott tálat nem csekély bánattal menekítették ki s dobták a mosogató edénybe, miután a kutya vígan megfürdött benne. Soha többe nem főztek neki recept szerint. Jó gyomra magyar ebbé vált, foként a zsíros pörköltmaradékot szereti. (—thyvi—)
