Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-22 / 17. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. 012)AL „GYARMATÁRU” Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Bizonyos fogalmak eltűnnek a múló idővel. Ezek közé tartozik a „gyarmatáru” is. Természetes, hiszen a második világháború után három évtizeddel, immár az utolsó gyarmatok is megszűntek, a portugálok afrikai birtokai önálló országokká váltak. S bár a „gyarmatáruk” forgalomban vannak, sőt sokkal inkább, mint valaha is, senkinek sem jut eszébe, hogy a banánt, a datolyát, a fügét, a szentjánoskenyeret, az amerikai mogyorót, a különböző egzotikus fűszert, a kávét vagy a kakaót „gyarmatárunak” nevezze. Nincsenek gyarmatok — nincsenek gyarmatáruk. A világháború előtt szülővárosomban, Veszprémben, volt egy „gyarmatáru-kereskedés”. Csekő űré, a Tűztorony alatt. Iskolába menet és jövet a Csekő-féle gyarmatáru üzlet előtt vitt el az utam. Gyakran megálltam a kirakat előtt és nézelődtem. Holott a Csekő-féle gyarmatáru kereskedés kirakata nem tartozott a különösen szép kirakatok közé. Aligha lehetett volna egy napon említeni a Fodor-féle könyvkereskedés kirakatával. Fodor ur minden héten gondosan átrendezte kirakatait, kirakta a könyvujdonságokat s a könyvek mellett játékokat és festményeket is árult; bőséges -volt a választás a Fodor-féle könyvesboltban! Csekő ur csak hébe-hóba rendezte át kirakatát. Talán negyedévenként, vagy ha éppen valami szezonáru érkezett a „gyarmatokról”. Ilyenkor kirakott a kirakatba egy fürt banánt, koszorú fügét, néhány doboz datolyát. S bár már akkor felettébb kedveltem a trópusok izletes-zamatos, illatos gyümölcseit, korántsem ezeket nézegettem elmélyülten a Csekő üzlet kirakatában. Azok a különböző méretű bádog dobozok kötötték le a figyelmemet, melyek időtlen idők óta porosodtak a Csekő-féle gyarmatáru kereskedés kirakatában, nyilván — üresen. Valaha kakaó, tea, kávé és egyéb „gyarmatáru” lehetett bennük. Ezeken a bádogdobozokon színes címkék voltak, s a színes címkéken pálmás tájak, hívogató tengeröblök, hullámok hátán surranó hajók dagadó vitorlákkal, elefántok turbános mahuttal, oázisok felé vonuló tevekaravánok, szélesen mosolygó négerek, barnatestű indus és maláj lányok, húzott szemű, kimonós gésák s más effélék. Már akkor foglalkoztatták fantáziámat ezek a színes, látványos címkék, amikor még semmit sem tudtam a gyarmatokról, hisz az iskolában Magyarország vagy legfeljebb Európa földrajzát tanultuk. S később is, ezek a színes képek többet sejtettek meg velem a távoli Indiáról, a fűszeres szigetekről, a sivatagi oázisokról, a dzsungel árnyékában meghúzódó ültetvényekről, az Afrikát megkerülő vitorlásokról, mint a földrajzkönyvek. Gyernekkori fantáziám izgalommal tapogatta körül a Csekő féle gyarmatáru kereskedés dobozait s az efféle címkék — a ceyloni teásdobozok, a jamaicai rumosüvegeken, a kolumbizi kávés csomagokon — ma is megragadna. Csekő ur gyarmatáru kereskedése öreg, boltíves emeletes házban volt. Régi kereskedő-dinasztia, azt hiszem utolsó tagja volt Csekő ur, aki úgy él emlékezetemben, mint egy száraz, vékony, mosoly tálán ember, aki szimpla gallért visel. Az üzletben talán kétszer-háromszor jártam apámmal, nagy ünnepek előtt, amikor illett „gyarmatárut” vásárolni, banánt, fügét, datolyát. Az üzlethelyiség szűk volt és zsúfolt. Erős illatok és szagok vegyültek össze az öreg ház dohoz leheletével és a mindent megülő por szagával. Csekő ur nem sokat törődött a külsőségekkel. Számora érdekes embernek tűnt s gyermekkoromban feltételeztem, hogy közvetlen kapcsolatban áll azokkal a humuszos arabokkal, mosolygós szerecsenekkel, turbános maharadzsákkal, copfos mandarinokkal, akik a bádogdobozok színes címkéin láthatók; ezek időnként fölkeresik, hogy megbeszéljél, mennyi kakaót, teát, szerecsendiót, szentjánoskenyeret, banánt vagy datolyát hozzanak teve-karavánnal, elefánton vagy vitorláson... A Csekő féle gyamatáru kereskedés előbb megszűnt, mint a — gyarmatok. Még jóval a háború kitörése előtt. Csak a céget jelző elefánt-szobor őrködött a házon, mig aztán kalandos utón le nem repült és össze nem tört. De ez már egy másik történet. (London) SZÍNÉSZ TÖRTÉNETEK A BÉKEBELI IDŐKBŐL AZ „ÖREG” GABÁNY1 Gabányi Árpád a sziniakadémia elvégzése után Debrecenbe szerződött. A próbafellépésen Ujházy Edének ez idő tájt leghíresebb szerepét, Knabe Farkas Jeremiást választotta, „A miniszter előszobájában” című színdarabból. Az előadás simán és rendben folyt le, Gabányinak hatalmas sikere volt. A közönséget egycsapásra meghódította az uj művész. Knabét, a hetvenéves szegény dijnokot olyan élethű reszketegséggel, vedlettséggel, olyan szánalmatkeltőn játszotta, hogy a publikum és a kritika egyhangúan állapították meg egy igazár nagy művész indulását. Másnap a Szinügyi Bizottság összeült, hogy döntsön az uj tagok sorsáról. Beszólitották az igazgatót és közölték vele Gabányira vonatkozó észrevételüket. — Az uj művész játéka mindenki teljes elismerését kivívta és állandó szerződtetése kívánatosnak is látszanék. Mindazonáltal végleges szerződtetését és működtetését kívánatosnak már csak abból az okból sem tarthatjuk, mivel a művész — hajlott korára és megrokkant testi állapotára való tekintettel — hivatását nem volna képes teljes mértékben betölteni... Az igazgató eleinte bámult, aztán elkezdett hangosan kacagni és hosszú idő telt el, amig meg tudta értetni a tisztelt bizottsággal, hogy az ismeretlen „öreg” művész mindössze — tizenkilenc éves. A RENDJELEK Régi nagy riválisok voltak a közönség mulattatása terén a hajdani Népszínházban Kassai Vidor és Solymossy Elek. Állandóan azon vetélkedtek egymással, melyikük tud nagyobb bohóságot elkövetni, újabb és újabb trükköt kieszelni a színpadon. Az egyik operett próbáin Solymossy, egy sokszorosan kitüntetett tábornok szerepében, azt találta ki, hogy rendjelekkel borítja el nemcsak jobb és bal mellét, hanem a hátát is, természetesen majd csak az előadáson. Ezt a szándékát nem árulta el Kassainak, aki azonban azt valahogy mégis megtudta. Elérkezett a premier estéje. Solymossy, mint zordon hadfi, medáliákkal köröskörül borítva lépett ki a színpadra. De öt perc múlva jött Kassai, egész jobb és bal melle szintén érdemrendekkel teli, de ami oda már nem fért el, azt nemcsak a hátára, hanem arasznyi hosszú, hegyesre kipödört — és masztiksszal megerősített — bajuszára akasztotta. A taps fokozott erővel tört ki. Kassai ezen az estén végleg megverte ellenfelét. MAI GYEREK — Most van egy óra szabad időm, tisztázhatjuk a gyermeknevelési problémáitokat. SZABADSÁG Nélküled eltikkadok, lecsuklom, nem is vagyok, munkám, mint ólomsulyt cipelem; nélküled öntudatlan vánszorgok kábulatban; nélküled nincs szerelem. Nélküled csak magány van, * mély űr az éjszakában, siyát hamvukba hulló csillagok, és bénaság a testben, s a lélek, készületlen, mindennapos halállal társalog. Nélküled minden álom csak éheztet parázslón, és nem old föl se kin, se kábulat; nélküled lassan összehúzódik nyöszörögve az elkinzott, szemérmes öntudat. De általad ha mélyet lélegzem, újra élek, és szállók lyra önmagam felett; s múlik tőlem a rontás — mások által vagyok más, s leszek a legtöbb: az egészben egy. Garai Gábor
