Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-22 / 17. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ AKI LEGYŐZTE AZ IDŐT Irta: MÄRER GYÖRGY Kényelmesen ülünk jól fűtött szobánkban a televízió képernyője elé helyezett karosszékünkben, miközben kint New York utcáin vagy a szélesebb nagyvilágban hóvihar, romboló orkán dühöng, ágyuk dörögnek, bombák robbannak, kések villannak, földrengés dönt romba házsorokat, valahol megölnek egy uralkodót, olykor azonban vízesések csobognak, dús, zöld erdők lombjai zizegnek, madarak csivitelnek, elnökjelöltek rázzák föltételezett híveik izzadó kezeit, gyerekeiket csókolgatják, másutt nemes sportversengés folyik különböző nemzetek atlétái között, a Dow-Jones részvények áremelkedését a tőzsdén örömrivalgás és izgatott hadonászás kiséri és... És mindezt látjuk, halljuk karosszékünkben ülve, hörpintgetve teánkat, majszolva tv-dinnerünket. Mindezt látjuk, halljuk, közvetlen helyszíni tudósításban, egyidőben a közvetített eseménnyel vagy kevéssel utánna, ,,tape”-ről. Lehetővé teszi ezt a technika szédületes fejlődése, amely szinte naprólnapra uj meglepetésekkel szolgál. Mindezt ma már természetesnek fogadjuk el, nem csodálkozunk rajta, sőt néha kritizáljuk is a „szolgálatot”, akár csak a fűtést a lakásban, ha a háziúr, takarékoskodni akar vele, vagy szuper hanyag. Mi öregek lassan tudomásul vettük a változást, a mai gyerekek pedig beleszülettek a csodába. A távolságok összezsugorodtak, a világ olyan kicsi lett, hogy ime egy néhány hüvelykes kis TV képernyőjén kényelmesen elfér. Pedig ez nem mindig volt igy. 1815-ben, amikor a londoni Morning Chronicle című újság elsőnek közölte — négy nappal a csata után — hogy az angolok és szövetségeseik Waterloonál legyőzték Napóleont, ezt a „gyorsaságot” a hírközlés újságírói bravuijának tekintették. És ugyanígy óriási teljesitmenyszámba ment, amikor 6 évvel később Napoleon halálának hire 7 hét alatt Szent Ilona szigetéről az angol fővárosba érkezett. Hogy ez a helyzet megváltozott, mindenekelőtt két ösztönzésnek volt köszönhető. Az első, hogy 1851-ben lefektették a La Manche csatorna alatt az első kábelt, amely Londont és Párist közelhozta egymáshoz. A másik, hogy ugyanebben az évben egy színes fantáziájú angliai német emigráns, bizonyos Paul Julius Reuter, aki eddig is hirközvetitéssel foglalkozott, persze a lehetőségeknek megfelelő kezdetleges eszközökkel, rögtön bekapcsolódott a technikai fejlődésbe és versenytársait megelőzve kábelen kezdte továbbítani üzletfeleinek Londonból Párisba és viszont a napi tőzsdei árfolyamot. Rettenetesen fontos volt ez a gyors értesültség már abban az időben is, amikor az élet legfőbb mozgatója, éppúgy, mint manapság, az üzlet, a pénz volt. Az azóta világhírűvé fejlődött Reuter-ügynökség, amely most ünnepelte fennállásának 125. évforduló... .«>* ját, két kis szobácskábán kezdte meg — mondhatnánk, világot átalakító — működését. Később megállapodott a németekkel és franciákkal távirati és gazdasági hírszolgálatra, amelyet egyre bővített, főleg politikai és olyan „népszerű” hírekkel, mint, mondjuk, a királyi házasságok és a földrengések. Azután, ahogy a világérdeklődés egyre bővült, úgy bővült a Reuter híranyaga is. Meg kell jegyeznünk, hogy mielőtt Reuter, bátran mondhatjuk, „világtényezővé” növekedett, a régi szerény keretek között már előbb is sikeresen működött. 1840-ben galambpostát vezetett be Brüsszel és a németországi Aachen között ugyancsak a tőzsdei záróárfolyamok közlésére. És hogy milyen tisztességes szellemű volt a vállalkozása, bizonyítja az a gondossága, hogy minden ügyfél egy helyen pontosan egyidőben kapja meg a tőzsdei jelentést. Általában Reuternek legfőbb elve a gyorsaság mellett a hírközlés hűsége és pontossága volt. És UJ HORIZON? MEDDIG FOG TARTANI „JÓLÉTÜNK”? A fenti kérdést szegezte a mellünknek Paul Samuelson Nobel-dijas közgazdász Amerika múltját és jövendőjét vizsgálva. A harmadik évezredben megtartja-e Amerika az első osztályú vonatjegyét a Földön? Amikor 1876-ban 100 éves születését ünnepelte Amerika, megelégedetten tekintettek vissza a múltba s vezető államférfiaink magabiztosan jelentették ki, hogy 1976-ra Amerika a világ no. 1 országa lesz. Elérkezve 1976-hoz, a kétszáz éves születésnaphoz, még mindig a világ leggazdagabb állama vagyunk. A legtöbb kalória mennyiség, a legtöbb villamosáram és a legmagasabb életszínvonal az amerikai népé. De milyen lesz 2076-ra Amerika gazdasági, társadalmi élete? Nézhetünk-e mi ugyanazzal az optimizmussal a jövendőnkbe, mint tették ezt eleink? Aligha. A túlnépesedés réme — a Római Klub vizsgálata mutatta ki — fenyegeti az egész világot, mely ma még talán elkerülhető. D ki hallja meg a madáréneket a fülsiketítő lármákban, robogások közepette? Ki veszi észre, hogy klóros a vizünk, foszfátos a folyónk? Ki figyel fel arra, hogy napról-napra kevesebb a villamos energiánk, az olajunk? „A bőség társadalmáét a best seller polcokon kiszorították a „Korlátozott Növekedés” című könyv. Nulla-népesedés, nulla-gazdasági növekvés — ezek azok, melyekkel manapság foglalkoznunk kell. Vannak prófétai lelkek, akjk a világ végét tűztengerben látják, mert a gyárak karboniokszidot ontanak, vagy pedig egy uj jégkorszakban fogunk dideregni. Mi lesz hát a jövőnk, mi vár ránk? Nőni fog-e Amerika, mint tette a múltban, avagy, ha tudna se lenne már lehetséges? A minnesota-i rézbányák kimerültek, az olajforrások elapadtak, s az atomtelepek, melyek hősugárzással látják el az országot, alkalomadtán sugárzással az ártalmára lehetnek. Az amerikaiak első-osztályú jegyet váltottak a Föld körüli űrrakétára, jelképesen szólva. Van-e jogunk erre a jegyre akkor, amikor a világ össznépességének a hat százalékát tesszük ki? Mindegy, hogy etikai kérdést csinálunk-e belőle, vagy sem; mindegy, hogy van-e világkormány, vagy nincs, mely szabályozná a gazdasági javak elosztását. Elmúlt már az Ártatlanság Kora, a kor amelyben élünk az Aggodalmak Kora. Valódi problémák az egészség körül kulminálódik. Hol a határ egészség és paranoja közt? Ez a tudósok feladata lesz — meghúzni a vonalat a kettő között s megteremteni az egészséges politikai és gazdasági légkört. Három ugyanezt az elvet követi ma is a hatalmas Reuterügynökség, amely 155 országba küld híranyagot, naponta többszázezer szót, több mint 1000 tudósítója dolgozik a nagyvilágban, 3000 kliense van csak Amerikában, éspedig nemcsak újságok, TV-és rádióállomások, de bankok is. Gyerekkoromban, amikor felelevenült a háborús villongás világszerte, kezdve az angol-bur és orosz-japán háborúkkal, folytatva a Balkán-háborúval, a tripoliszi háborúval és az első világháborúval, hogy a későbbieket ne is említsem, nemcsak a pénzemberek, de úgyszólván mindenki számára izgatóan érdekes lett a gyors hírszolgálat. Ekkor hallottam először és olvastam sokszor a hírközlések élén a Reuter nevet. (Folytatás a 11. oldalon) olyan dolog van, ami figyelmet érdemel: a gazdasági javak túltermelése, a világ összjövedelmének 2 és fél százalékos évi emelkedése és a túlnépesedés problémája. Mindegyiket meg lehet oldanunk, ám az, ami a múltban volt már megváltozott. Nemzetek erősödtek meg, gazdasági tényezők lettek, s ami a bőséget illeti, nemhogy utolértek, de el is hagytak bennünket. Ez persze nem azért van igy, mert mi visszaestünk gazdaságilag, hanem mert mint például Singapur, Brazília, Spanyolország, Norvégia, Németország és Japán utolértek bennünket. Mindezekre a megoldás pedig nem a „vágyálom” és a „tudományos kalandregény”, hanem gazdasági erőink tudományos analizálása, annak múltjának és változó jelenének összevetése s bizonyos előrelátás közgazdasági életünkben. A fejünket nem szabad elveszítenünk és ördögöt se fessünk a falra. Még korai. Patay János S’Z'E'M•L•E ! Politikai megfigyelők szerint a legutóbbi kínai események, s köztük a tüntetések is, azt jelzik, hogy a nyugati értékelés szerint mérsékeltebb kínai erők Chou En-lai emlékét, illetve nevét mint szimbólumot használják a Mao elnök neve alatt folyó politikai irányzat ellen. Ezzel tulajdonképpen az a furcsa helyzet teremtődött, hogy a két régi elvtárs és barát egyikét (aki már halott) szimbolikusan kijátsszák a másik ellen. Ez a jelenség éppen az ellenkezője annak ami tiz évvel ezelőtt, 1966-ban történt, amikoris szintén a mérsékelt és a radikális erők álltak szemben egymással és a Kulturális Forradalom hegyében folytak az ideológiai és a személti harcok. Akkor ugyanis a mérsékeltek Mao elnök neve alatt támadták a radikálisokat. így is jellemezték akkori akcióikat: „Lengetve a vörös zászlót harcolnak a vörös zászló ellen, Mao elnök eszméit hirdetve harcolnak Mao elnök eszméi ellen.” A. Doak Barnett, a híres amerikai Brookings Institute egyik szakértője szerint a legutóbbi események előzmény nélküliek a mai Kina politikai történetében. A jelenlegi ellentétek mögött a kínai vezetés nagy dilemmája húzódik: erősítsék a központi szervezetet, s ezzel együtt fokozzák az állami- és pártszervek fegyelmét, avagy inkább a tömegek fokozottabb résztvételét propagálják és szorgalmazzák. Sokan úgy értékelik a legutóbbi eseményeket (amikoris eltávolították Chou En-lai transzparenseit a hősök emlékművéről, melynek következtében nagyobb tüntetésekre került sor) mint egy provokációt, amelynek hátterében magasrangu vezetők állnak.
