Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-08 / 2. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ NÉHÁNY SZÓ AZ EMBERRABLÁSRÓL Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Naponta hallunk róla, hogy valakit elraboltak. ,.kidnapp"-oltak, de már annyira hozzászoktunk az effajta hírhez, hogy fel sem vesszük. Valamikor odahaza egész Magyarország — az egész világ lázban volt, mikor a Lindbergh baby elrablásáról hallottunk. Manapság azonban csak akkor rendülünk meg, ha ilyesmi vagy családunkkal, vagy valamilyen közeli ismerősünkkel történik. Akkor ébredünk csak rá, hogy . , , , ,. Dohnanyiné milyen irtozatos az, ha valakit Zachar Ilona egyszercsak elhurcolnak és élet-halál közt lebeg, amig a váltságdíjat ki nem fizetik érte. És még akkor is sokszor meggyilkolják. Megrázóan írja le könyvében Kari Dortzbach misszionárius, milyen idegborzongató heteken esett át. amikor egy napon fiatal feleségét, Debbie-t, aki Etiópia egyik városában egy misszionárius kórházban mint ápolónő dolgozott, az eritreai Liberation Fronthoz tartozó álarcos férfiak megragadták és egy Anna nevű ápolónővel együtt magukkal hurcoltak. Debbie másállapotban volt. Voltaképpen már nem is lett volna szabad dolgoznia, de annyi volt a beteg, hogy nem volt lelke megtagadni tőlük a segítséget. Most úgy hajtották a lelketlen banditák, mint valami barmot, hegyen-völgyön, majd sziklákon át. Könnyű szandálja elszakadt, lába felvérződött, közben ütötték verték, ha megállt egy pillanatra. Aztán lövést hallott. Egy pillantást vetett hátra és látta, hogy társa, Anna halva esik össze. El lehet képzelni, milyen napokat, heteket élt át Debbie az eritreai liberációs front emberei közt. Először egy hegyvidéki falucskában állomásoztak. Itt nagy nyomorban, apró viskókban tengődtek az emberek, főleg asszonyos és gyermekek, de Debbie, noha nem ismerte nyelvüket, megbarátkozott velük és mind megszerették. De keserűségére és rémületére néhány nap múlva továbbvitték rabtartóitól, ahol egyedül a marcona harcosokkal egy kunyhóban kellett napjait és éjjeleit eltöltenie. Már nem bántak olyan durván vele, enni is adtak neki azt, amijük volt és néhány nap múlva levelet írhatott férjének és a konzulátusnak, hogy adják meg a váltságdíjat és szabadítsák meg fogságából, ahol élete is veszedelemben forog. Félje, Kari lelkész elkeseredésére nem tehetett semmit. Szegény misszionárius lévén nem fizethetett nyolcvanötezer dollárt a rablóknak és a kórház csaknem minden gyógyszerét, felszerelését sem volt joga odaadni. Amellett a misszionáriusok tiltakoztak az ellen, hogy váltságdíjat fizessenek. Hiszen ha most Debbie-ért mindenüket odaadnák is, a jövőben minden misszionárius veszélyben lenne, az emberrablók akármikor elhurcolhatnák, hogy a zsarolást megismételjék. Kari Dortzbach tehát Isten kezébe tette le forrón szeretett felesége sorsát. Krisztushoz könyörgött, hogy segítsen, mivel emberileg erre semmi mód nem volt. Maga is irta ezt az emberrablóknak, hogy ő nem fizethet Debbie-ért semmit, mert semmije sincsen. Aztán imádkozott, rettegve, kétségbeesetten várva, mi fog történni. Hetekig folyt az alkudozás. Kari válaszolt a támadók leveleire, kifejtve, hogy noha valamennyit A TORONY Mint a torony, az ég árvája vagy. Harangozni futsz, lelked liheg. — Ismered az igazi meséket, e mesékbe rejtőzik szived. Csak álmodsz, csak álmodsz, nincs valód. A fehér torony is álmodik, s hajnalban kis harangozóját várja: Téged vár — halálodik Gránit hitemből tornyot emelek, — e torony őrizze a szivemet; homályában ülnek az emlékek, de ablakán áttörnek a fények; nem lesz haragom, bűnöm, se kincsem, csak az Isten lesz velem, az Isten. Fazekas L^jos KÖNYVSAROK KESERŰ GYÖKEREK Flórián Tibor ly verseskötete Mindig csodálkozom, ha Flórián Tibor, a halkszavu költő megjelenik köztünk, önző, tülekedő, önérdekeket kergető, káromkodó, duhaj, zajongó halandók között. Mi dolga neki mivelünk? Az ő helye ott van a „rügynyitó tavaszi szélben”, ahol a.„levelek mély szaga, vizek párája” lehelik rá „a titkot, az ősi törvényt”, a „felhők suhanó lépteink nyomában a füvön”, ahol „a fák szaladnak a folyó két oldalán, versenyezve, hogy közülük ki éri el hamarább a engedtek is a váltságdíjból, ő ennyit se tud fizetni, a missziók pedig nem hajlandók egyetlen fillért sem adni. Megírta, milyen szolgálatot teljesítettek a misszionáriusok Eritreában és most valamennyi kórház bezárt, minek következtében ezrével halnak halomra az emberek kolerában és más betegségben, mert az ő viselkedésük miatt nem folytathatják működésüket. Majd felszólította a „felszabadítókat”, mondják meg, hogy vajon mely jócselekedetükért hurcolták el a misszionárius ápolónőket? Krisztusra gondolt, aki ugyanezt kérdezte egykoron ellenségeitől. Majd újra és újra kérte őket, engedjék haza Debbie-t és akkor a missziók újra megnyitják kórházaikat, iskoláikat, ha biztosítékot nyernek afelől, hogy nem támadják meg őket. Azalatt szegény Debbie ugyanabban az egyenruhában, melyben elrabolták, állandó rettegés közepette, nem ölik-e meg, nem erőszakolják-e meg a durva férfiak, akik lábhoz tett puskával őrizték, nyomorúságos étkezés mellett, kígyók, legyek, mérges rovarok között a forró hőségben izzadva töltötte napjait, állandó szorongásban, hogy mit hoz a holnap. Folyton imádkozott. Egy öreg zsákra zsoltárok szövegét hímezte és végül is Istenbe helyezte minden bizalmát. Már-már úgy látszott, hogy minden el van veszve és Debbie áldozatul esik a rabtartók kegyetlenségének. És akkor egyszerre levelet kap tőlük Kari, melyben értesítik, hogy minden váltságdíj nélkül hazabocsátják a feleségét. Csoda történt. És csak később derült ki, mikor Debbie már boldogan pihent férje karjaiban, hogy ezt a csodát maga Debbie segítette elő, amikor megtérítette rabtartóit és azok végül is hinni kezdtek az Ur Jézusban. napot...” Ott az ő helye sziklák és vizek között, virágos réteken, szóval a verseiben, melyek többsége ezekről beszél. Flórián Tibor szelíd tekintetű, magas, törékeny alkatú férfi, az Assisi Szent Ferencek fajtájából, aki a madarakkal és őzekkel társalog és embertársainak azt mondja el, amit erdei barátaitól hall. Most megjelent „Keserű gyökerek” című verseskötete, amely immár a hetedik a sorban, de az első Amerikában, összefoglalása azoknak a titkoknak, amelyeket a Természet súgott a fülébe, amióta erdélyi otthonát elhagyva a világban bolyong. Boldogság itt az emigrációban olvasni olyan tisztacsengésű szép magyar beszédet, amilyen például „Ütközet után” című verséből kihallatszik, amelyben a legavatottabb művészek ecsetjére méltó megragadó hűséggel fest meg egy, mondhatnám goethei hangulatot a vihar utáni tájban: A csillagok arany szegei mögött hidegen kavarog a végtelenség, hallom az éjszaka üvöltését, az eget is vérrel keresztelték. Szikla-állásaikban törött szuronnyal térdelnek a törpe fenyők, törzsükben örökre elnémultak a hegyek, a rohanó felhők fölött zászlók tépett rongyai lengenek. Ismétlem, csak példának idéztem e rövid verset, de mellé Írhatnánk még jó néhány hasonlót, bizonyításul, ha helyem engedné. Flórián Tibor költő a javából, akit számon kell tartani. írásai békés, embertársait és az emberlakta tájat szerető vándor olykor kesernyés hitvallásai. Vándoré, aki New England rengetegeinek hatalmas (Folyt, a 15. oldalon)
