Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-15 / 16. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ A „FELTÁMADÁS” ÉS A CSODÁK Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Amikor a szomorú februári napokban egyik földrengés a másik után zudult szerencsétlen Guatemalára és a lakosok kétségbeesetten menekültek az utcára, parkokba, terekre, ahol legalább az összedőlő épületek elől biztonságban lehettek, egy szerencsétlen ember, aki mindenét és mindenkijét elvesztette, kétségbeesetten jajdult fel: „Porque?! Diós mio, (Miért?! Én Istenem, miért?!) Ezt a kiáltást halljuk újra és újra, kétezer év óta, amikor a szenvedő, gyötrődő ember végre nem Zachar Ilona búja tovább elviselni a csapásokat és félig elkeseredésében és rettegésében, félig lázadozva kiáltja: MIÉRT?! Miért kell ennek igy történnie?! Ezt kiáltjuk mi is annyiszor, tiltakozva, mint a kisgyermek, akihez virgáccsal közelítenek és ha nem is kiáltjuk, ott lappang mégis lelkünk mélyén a rettenetes sikoly. Pedig az Ur Jézus sohasem Ígérte, hogy szerencsések leszünk. Sose mondta, hogy elpusztíthatatlan egészségnek fogunk örvendeni. Azt sem ígérte, hogy anyagi jólétben részesülünk. Inkább azt — mondta: vegyük fel keresztünket és kövessük őt. Viszont kijelentette, hogy lelki békénk lesz, ha bízunk benne, ha minden másról le tudunk mondani, ha minden földi kívánalmat háttérbe szorítunk és őt helyezzük a fő helyre. És mégis — Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele óta mindenfelé egyre szaporodnak a kegyhelyek, ahol valamilyen csoda történt és ezért ezrével zarándokolnak oda az emberek, hogy betegségükből kigyógyuljanak, sajgó lelkűk számára megnyugvást nyeljenek. Felbecsülhetetlen azoknak a Krisztusképeknek, szobroknak a száma, amelyekkel HETI ^ NAPTÁR pranas ribs HAVA) VASÁRNAP: HUSVÉTVASÁRNAP HÉTFŐ: HÚSVÉTHÉTFŐ KEDD: TIVADAR ( SZERDA: KONRAD CSÜTÖRTÖK: CSILLA PÉNTEK:BÉLA SZOMBAT: GYÖRGY a kapcsolatban valamilyen csodálatos jelenség történt, amelyek könnyeztek, véreztek, megmozdultak, fellángoltak. Ilyenkor az emberek lecsapnak az effajta jelenségekre, hogy fizikailag, tudományos szempontból megvizsgálják ezt a csodát és bebizonyitsák, hogy az egész csalás, ámítás, a könny valahonnan beszivárgó folyadék, a vér valamilyen festett viz és néha sikerül is nekik ilyen felfedezésre bukkani. De a csodálatos jelenségek legnagyobb részével szemben tanácstalanok. Ott nem bimak semmit bizonyítani, EMMAUS FELÉ A harangok oly kábitóan zúgtak, A nép oly kábitóan feketéllett. Baldachin alatt a szentség haladt... Jeruzsálem! — gondoltam ezalatt — S gondoltam: inkább Emmausba térek. Emmausra most száll az alkonyat, S a távol hegyek olyan csoda-kékek. Indultam a városból kifele. S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég: Gondoltam, ez már az Ö ege. S hogy álmosabb lett a harang szava, Mintha viz alól borongana fel, Vagy véghetetlen ködből hangzana: Gondoltam, hogy ez már az Ö szava. Emmaus felé üdébb lett a tqj. Kis virágokat láttam állani. Kis ibolyákat vándor-utam szélén: Gondoltam, im, az Ö virágai! Almában gügyögött egy-egy madár, Hogy az erdőre értem, hallgatag; Gondoltam: im, az ő madarai, Hogy szerette az égi madarat! Delej futott a barna fákon által, Égre meresztett csontos (újaik Mintha megteltek volna már Tudtam: e percben ö beszélt a virággal. fákkal. Borongott messziről a mély harang, S a mély avarban lassan elalélt, De én úgy álltam ott künn boldogan, Mint aki látta őt — és célhoz ért. Reményik Sándor kimutatni vagy megcáfolni. A kegyhely továbbra is kegyhely marad és a betegek, nyomorékok, szenvedők azontúl is ide zarándokolnak. Ilyen kegyhellyé vált néhány évvel ezelőtt egy kis Porto das Caixas nevű brazíliai falucska Rio de Janeiro közelében, melynek templomában egy háromszáz éves keresztfa áll Krisztus életnagyságu szobrával. Egy mise alkalmával az egyik ministráns fiú észrevette, hogy a szobor sebeiből vér szivárog. Azonnal megsúgta a papnak és nemsokára az egész hallgatóság tanúja lett ennek a megrendítő eseménynek. Két óra hosszat vérzett a szobor és ezt valamennyien láthatták. Amikor a hercegprímás tudomást szerzett az esetről, egy húsz személyből álló bizottságot alakított, melynek minden tagja jelen volt azon az emlékezetes misén. Valamennyien ünnepélyesen megesküdtek, hogy a szobor valóban vérzett. Orvosok megvizsgálták a folyadékot és megállapították, hogy embervér. Erre persze sokan azt mondhatnák, hogy ez is csak afféle tündérmese, amit saját vigasztalásukra eszelnek ki a keresztények. Csakhogy azóta kiderült, hogy azokból, akik ezrével zarándokoltak a Krisztus szoborhoz, számosán meggyógyultak olyan betegségből, melyet gyógyíthatatlannak nyilvánított az orvostudomány. A National Enquirer szerint egy Roberto Claudio Los Santos nevű hatéves fiúcska, aki egy baleset következtében tűvel kiszúrta az egyik szemét, a szobor előtt imádkozva egyszerre visszanyerte látását. Mrs. Dorothea Rocha de Salles gyógyíthatatlan kórból tökéletesen felépült. Egy nyomorék nő talpraállt. Három súlyos rákbeteg makkegészséges lett. Egy hatvanhat éves vak biró egyszeriben visszanyerte a látását és egy húsz éves férfi, aki nem tudott járni, talpraállt. Egy harmincöt éves ujságirónő. akit belső vérzéssel hoztak oda, saját lábán, egészségesen távozott. Kérdezhetnénk, hogyan lehetségesek ezek a csodák? Szerintem csak egy válasz lehet rá — az, hogy Krisztus, aki annyira szerette az emberiséget, hogy a keresztfán életét adta megváltásukért, még hosszú évszázadok múlva is meg akaija segíteni azokat, akik hozzá fohászkodnak, akik előtte leborulnak és megrendithetetlenül, kételkedés nélkül hisznek benne. ÓHAZAI NÉPSZOKÁSOK A HÚSVÉTI BÁRÁNY Az ünnepek ünnepének szinte áldozati jellegű eledele sok évszázadon át, népünk asztalán is, a bárány, amelyet husvétjukon már az ószövetségi zsidók is ettek keserű salátával és kovásztalan kenyérrel Egyiptomból való menekülésüknek és az ő elsőszülöttjeiknek váltsága emlékezetére. Az Exodus (12,5—7) írja: a bárány legyen hiba nélkül...és akkor ölje le azt Izrael fiainak egész sokasága estefelé. És vegyenek annak véréből és kenjenek mind a két ajtó mellékére és felső küszöbére azon házaknak, melyekben azt eszik. És azon éjjel egyék meg a tűznél sült húst és kovásztalan kenyeret, vad salátával. Az Ur ugyanis az egyiptomiak elsőszülötteit halállal sújtotta, a zsidókét azonban megkímélte. (Folytatás a 15. oldalon)
