Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-15 / 16. szám
-HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója Összeállította: ÁCS TIVADAR XVI. XVIII. Fejezet 1858 NYÁR. GYERMEKCSINY Elérkezett augusztus hatodika. Fejérváry Celeszti’nnek akartam levelet Írni. Szokott ügyetlenségemmel két vékony vonalat húztam, hogy a sorok egyforma távolságra essenek a lap szélétől. Ezeket utólag kenyérrel akartam kitörölni. Atyám bejött, odakint valószínűleg felbosszantották valamivel, s amint a két vonalat megpillantotta, nagyon megharagudott. A kezemre vert, de meggondolatlansága annyira ment, hogy kitiltott a házból, sőt megtiltotta, hogy valaha a szeme elé kerüljek. Persze az epeláz okozta gyengeség beszélt szegény apámból, roncsolt idegeinek titkolt, de le nem küzdhető gyötrelme. Ámde én — különösen összeállított eszemmel, mely a zsenialitás és bambaság között lebegett — most az utóbbi kerekedvén felül — elrohantam hazulról, bementem az erdőbe és vártam, hogy megegyenek a farkasok, vagy hogy éhen haljak meg. Gallyakból magas torlaszt készítettem, ez alá bújtam, s innen hallgatta fivéreim kiáltozását, kik keresésemre ki voltak rendelve. Azonban nem mertem életjelt adni. Úgy mult el a nap étlen-szomjan, mig végre beállt az 'éj és én sűrű könnyhullatások közt búcsúztam az élettől és szép Magyarországtól, hol régente oly boldog voltam. Majd eszembe jutott a szebb Haza, melyről olyan sokat olvastam és erre elcsendesedtem. Csak akkor ébredtem fel, mikor Pista — kinek valóságos indián ösztönei voltak, felfedezte magas bástyámat és szétrombolva azt, megtalált alatta. Mérgében egy pár testvéries nyaklevesben részesített, melyek után előráncigálva — maga előtt kergetett. De nem haza, hanem egyenesen Matthew-ékhez vitt. Atyám belátta, hogy roncsolt idegei nem alkalmasak arra, hogy velem most szóba álljon. Előre megbeszélte Mr. Matthew-ékkal, ha megtalálnak, hozzájuk ad pár hónapra, mig az ő ingerültsége lecsillapodik. így jutottam én amerikai életem legkedvesebb, mindenesetre leghasznosabb oázisához. XIX. FEJEZET A MATTHEW FARMON Itt láttam a legfüggetlenebb szellemet a legnagyobb szelídséggel párosulva. Egy bájos uj világ tárult fel előttem, melynek világitó napja Anna volt. Ennek a nemesen érső lánynak a felügyeletére bíztak, hogy eltanuljam az amerikai háztartás titkait. Az amerikai farmokon általános szokás, hogy a ház úrnője egyszersmind a szakácsnő. De az amerikai konyha nem a ház piszkainak lerakodó helye (mint azt néha vidéki magyar konyhákon tapasztaljuk). Ellenkezőleg, a ragyogó cintálaknak, hófehér padoknak és székeknek csinos kiállítása. Rendszerint virágos, vízhatlan vászonnal bevont asztal áll a konyha közepén. Ami kevésbé díszes edény van, azt a konyhaszekrénybe és a kamrába teszik. A tűzhely ragyog a tisztaságtól és fénymáztól — titkos Wertheim-kasszának vélnéd. A padlót seprűvel, forró szappanos lúggal hófehérre súrolják. Havazás vagy esőzés idején az amerikai asszony elválja a ház férfi tagjaitól, hogy a sáros csizmát az ajtóban, vagy az előszobában hagyják és a már odakészitett papucsban jönnek beljebb, nehogy ő kénytelen legyen sárhalmokkal küzdeni. Matthew, az atya 60 évesnek látszott. Tisztes kinézésű, ritkás ősz hajzatu, finom arcvonásu, jól nevelt ember volt. Inkább államférfinak lehetett volna tartani, mint munkásnak. Leánya örökölte ezt az előkelő megjelenést és szabályos kifejezőképességet. Fia — a 19 éves Charley, vaskos vig legény volt, ki egész napi munka után is nagyokat nevetett és nem látszott azzal törődni, hogy nem tesz valami előkelő benyomást. Házuk az országúitól mintegy 20 lépésre volt. A vadnarancs sövénykeritéses kis ajtó a házhoz vezető gyalogúira, egy-egy portalitz díszelgett. A ház eleje hajnalkával (morning-glory) volt felfuttatva. Ugyanott különféle színű gyári virágok illatoztak, melyek könnyen kelnek, de nem igényelnek különösen gondos ápolást. A ház fából volt építve, és északnak nézett. Konyhából, az úgynevezett parlourból és az ebből nyíló két hálófülkéből állt. Egyik fülkében Anna, másikban atyja lakott. A konyhán két ajtó volt és két ablak, melyek egyike északra, másika délre nézett. A lépcső alatt, mely a padlásszobába vezetett, volt az éléskamra. A parlournak két ablaka volt, középen két ajtóval, mely az országutra nézett. Itt egy kis díván várta az esetleg odatévedt szállóvendéget. A konyha volt egyszersmind az étterem is. Fölötte egy padlásszoba volt Charley és szükség esetén a „hired hand” (bérelt segítség) részére. Mindezen helyiségekben dupla ágyak voltak, mi nagy hely- és munkamegtakarítás, de borzasztó azoknak, akik ezt meg nem szokták. Mindenben a legpedánsabb rend uralkodott. (folytatjuk) DIÓSGYŐR VÁRA (Folytatás a 11. oldalról) ir: „...vagy erkeznek Eppitő Mesterek vagy ne(m) de az varunkat ronto s pusztító Építő Mesterek, az kő es esső naponkint s ora(n)kint..bontogattyak..oly lyikat Nytottanak, hogy nincsen Magyar Országban olyan hintő, az ki ne(em)be ferne rajta el annyra hogy immár az hegyrülis lelátni rajta, eppen az Var piaczara..kére(m) kgteket...Eppető Mesterekk el küldésében ne késsék..” * A vár nem látott véres harcokat. 1674-ben, rövid összetűzés után a bujdosó kurucok foglalták el a labancoktól, de a Kassáról érkezett, 1500 főnyi felszabadító császári sereg ismét birtokbavette. -1678-ban Kállai Nagy András kuruc különítménye lerombolta a vár még épségben lévő részeit, hogy a császáriak többé ne fészkelhessék be oda magukat. A vár, mint erőd teljesen használhatatlanná vált. 1702-től a vár lakórésze is állandóan romlik, pusztul, omladozik. A külső várfalak kőanyagát pedig a környék lakossága hordja el épitkezásre. A vár utolsó bérlője a Haller család volt. A diósgyőri vár -mint műemlék- helyreállítása 1953-ban kezdődött meg. A nyugati oldalon lévő ikertorony kapunál juthatunk be a várba. Láthatjuk a királynék, udvarhölgyek szobáit. A lovagteremhez csatlakozó toronyrész volt a királyi lakosztály, innen nyílt a kápolna erkélye, szertartások alkalmával itt foglalt helyet a királyi család. A várudvaron van a 28 méter mély kút, mely bőségesen szolgálta vízzel a vár lakóit. A restaurált vár bőven ad látnivalót a turistáknak. Visszavezet bennünket abba a korba, amikor legnagyobb királyaink feleségei innen indultak vadászatra, gyönyörködtek a táj szépségeiben, vagy a lovagitornák győzteseinek ládzsáira kötöttek szalagot. A Szinva 4>atak azóta nem sokat változtatta medrét, mert a hegyek, sziklák elzáiják útját. A szine még itt tiszta, azonban bent a városban, hol rózsaszín', vörös, agyagszürke színben játszik, mikor milyen vegyianyag kerül a vízbe. A kultúra embere beszennyezte a vizet, környéket, azonban újraépítette a várat, mely hirdeti nemzetünk dicsőségét. A HÚSVÉTI BÁRÁNY (Folytatás a 14. oldalról) Ábrahám áldozatában is Izsák helyett leölt kos szerepel. Engesztelő napjukon a zsidók a pusztába bűnbakot eresztettek. A középkorban a hívek, illetőleg jobbágynépek húsvéti bárányt ajánlottak föl a tihanyi monostornak. Ez nyilván általános szokás volt másfelé is. Sajátos szegedi hagyomány volt, hogy a régi Rókus-város-részbeli birkavágók, helyi, nevükön cincárok, felsőtanyai juhászgazdák az ószövetségi zsidók módjára a leölt bárány vérével meg szokták kenni az ajtófélfát, hogy az ő elsőszülöttjeiknek se legyen bajuk. Hasonló szokás élt Dusnok „rác” népe körében is. Csikajnád, Csikszentimre székely falukban a bárányt nagypénteken ölik meg. Zalaegerszegen nagypénteken volt a bárányvásár. Budaörs német népe a húsvéti bárányt egészben szokta megsütni: csontot ne törjetek benne (János, 19, 36) Az Isten báránya-ábrázolás föltűnik középkori emlékeinken, címereinken is. Tudnunk kell, hogy a katolikus vallás egyik alapdogmájában, a megváltásban a középkor derekáig, egészen a keresztes háborúk korának Szentföldélményéig és a koldulórendek elterjedéséig a triumfális mozzanat, a megváltott emberiét húsvéti öröme uralkodik: Isten fia alászállott a poklokra, majd harmadnap feltámadott, és ezzel diadalmaskodott a halálon, sátánon. Az archaikus középkor reprezentáns jelképe még nem a feszület, hanem az égi dicsőségben trónoló Krisztus-király, a Sión hegyén álló apokaliptikus Bárány, Napjaink liturgikus reformja a megváltott emberiét ünneplésében szintén ezt a mozzanatot hangsúlyozza. Hazai emlékeink az Árpádkor évszázadaiból: Csempeszkopács, Domonkosfa, Ják, Nagysitke, Pécs, Szeged, Szentmihályfa, Zalaháshágy. Az ábrázolás hajdanában nyilván országszerte ismert volt. Sűrűn találkozunk az apokaliptikus: hétpecsétes könyvön fekvő, zászlót tartó Bárány szobormásával barokk oltárszekrényeink tetején. A húsvéti bárányt látjuk szájából eredő csillaggal Trencsén városának pecsétjén. Föltűnik Szeged és Debrecen régi pecsétjein is. A cimermotivumot nyilvánvalóan városaink hajdani hatalmas jószágtartása is magyarázza. A Bárány nyitja meg az üdvözöltek számára a mennyország kapuját, ő választja és hívja meg azokat, akik kedvesek neki. A Julia szép leány alakja is nyilvánvalóan még ennek az archaikus világképnek a tükröződése, a bárány misztika balladai kifejezése. Bálint Sándor
