Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-15 / 16. szám
MAGYAR HÍRADÓ HÉTKÖZNAPI IGAZSÁGOK Irta: PAPP VARGA ÉVA Hivatásos kritikusok gyakran támadják a szindarab-irókat, sőt a mozibajáró közönséget is azért, mert ragaszkodnak a „happy end”-hez és nézetüket hangoztatják. A hozzáértők véleménye szerint a kierőszakolt jó befejezés sok esetben meghamisitja az igaságot. Ez a birálat többnyire helyén való, mert tudjuk, hogy a való élet sok-sok regénye ritkán nyer jó befejezést. Például a milliónyi szegény, küzdő emberből csak csekélyke VARGA *VA arányszámban jut nagy vagyonhoz néhány szerencsés halandó. A boldog, halálos nagy szerelmek pedig gyakrabban végződnek halállal, mint boldogsággal. A „holtomiglan-holtodiglan” szent kapcsolata már csak a színdarabokban szerepel, mert ez a gyönyörű fogadalom szövegében is, alapjában is kiment a divatból és a felek a lazább kapcsolatokat is ritkán tartják be. Mint „szakmabeli", magam is kritikával nézem az életben előforduló dolgokat, igy a színházak, filmekben adódó tartalmi változásokat is. Az én nézetem is az, hogy ha az irodalom az igazi életet akarja a nézők elé tárni, úgy vigyázni kell a kierőszakolt „happy end”-del, mert az néha Ízléstelen, néha bántó, vagy éppen nevetséges, de most megtörtént velem ennek az ellenkezője: épp az háborított fel, hogy egy filmtörténet keserű befejezése meghamisította a tényeket: A televízió „Machine” címmel adtak elő egy történetet, melyben a „Gép”, egy szegény amerikai munkáslány, ki a gyárban gépies pontossággal kezdi a munkát és gépszerűen fejezi be naponta. Szorgalmáért egy napon előléptetik, a munkavezető közli vele, hogy áthelyezik egy másik telepre, ahol napi három dollárral többet kaphat. A lány nem fogadja el, hivatkozik arra, hogy ezt a munkakört már megszokta, nem akar cserélni. Otthon az anyja előtt elhallgatja a dolgot, de egyik barátnője elujságolja... A szegény özvegy anya szemében nagy pénz az a pár dollár többlet és a lányát erőszakolja, hogy fogadja el az uj beosztást. Erre a lányból kitör a sirás és az őszinteség. Elmondja az anyjának, hogy neki nincs soha sikere a férfiaknál. Mulatságban sem kéri senki soha egy táncra. Most itt a gyárban van egy uj fiú, aki kedves hozzá. Azért nem akar elmenni. Az anya megértő és segíteni szeretne, igy mint tapasztalt, magyarázza a lányának: Minden férfit meg lehet nyerni, csak tudni kell a módját. Neked is lehet sikered, csinosabb lehetsz, mint a barátnőid, de ezentúl sokkal gondosabban kell öltözködnöd. És ezt a fiatalembert néha hívd meg ide. Kellemes otthonnal, jó vacsorákkal minden férfit le lehet kötni... A lány, a szorgalmas kis gép, másnap és azután is bizakodva megy a munkába és egyik napon, mikor hazajövet a fiú köszönti, ő mosolyogva szól hozzá pár szót. Beszélgetni kezdenek, a fiú hazáig kiséri és akkor a lány meghívja, hogy jöjjön fel hozzájuk, ismerje meg az édesanyját. „Vacsorázzon nálunk! Anyám kitűnően főz és tudom, hogy az efféle vendéglőbe járogató legényember szereti a jó házikosztot...” A legény tessék-lássék szabadkozik, végül felmegy és a lány vidáman, boldogan már az ajtóból bekiált az anyjának: „Mother, vacsoravendéget hozok...!” Az anya szinte falfehéren jön az ajtóhoz és valósággal dadogva azt mondja: „Jaj Istenem, épp ma nincs itthon hús...” A vendég, miközben bemutatkozik, kedvesen vigasztalja: „Ne tessék bosszankodni! Tojás és kávé is megteszi...” ,,Sajnos, most kávét sem tudok adni...” — folytatja a nő, mire a fiú közbevág: „Tej a legjobb ital az én számomra...!” De most az asszony vág a szavába és szinte kétségbeesetten azt mondja: „Csak annyi tejem volt, amennyit a tojásba reggel használtam... Betty nem szólt, hogy vendéget hoz és igy nem készültem...sajnálom...” A vendég kissé meglepődik, de azért barátságosan mondja: „Én csak épp hazakisértem Bettyt. Úgyis ki akartam menni a nővéremhez Brooklynba, majd vacsorázom ott...” Mikor elmegy, a lányból kitör a zokogás, az anyja pedig fájdalmas hangon mentegetőzik: „Nem gondolhattam, hogy ilyen váratlanul hozod. A lakás is azért rendetlen, mert ma nem számítottam látogatóra...” * Dühösen zártam el a televíziót. Megtettem volna már előbb is, mert ez a sivár életkép szinte fájt, de egyre remélte, vártam a „happy endet”...,mert ennél a történetnél az kötelező lett volna. Itt az iró és a rendező épp azzal követte el a hibát, hogy nem adta meg a kielégítő, igazságos, jó befejezést. így beállítani egy amerikai munkáslány életét, a tények meghamisítása. Ha ez a történet a világ bármely más országában játszódna, hihető lenne, de itt...? Igaz, hogy a munkás gépszerűen dolgozik, de csak annyira, vagy még kevésbé, mint bárhol a nagyvilág haladó országaiban. Itt Amerikában azonban épp az enyhíti a munkásember gépi robotját, NAGYCSÜTÖRTÖK Üdvözlet, ó, csodás est! Az Ur, im, lábmosást kezd. Zavartalan a csend: a légzése is hallik, kezéről amint hullik a sokezernyi csepp. Hajlik az Istenember mélyebbre, mint a tenger. Tudom, ez mit jelent: ha Ő ily mélyre szállott, nekem is példa: már ott helyem örökre lent. Ha Fölséged kívánja, hogy az útnak porába kiöntött viz legyek: akaratod imádva, ítéletedre várva mondok dicséretet. Anette von Droste-Hülshoff (1797—1848) Fordította: Szénási Sándor 1 I _______ 13. OLDAL hogy az életet, az erőt adó, a bőséges jó táplálék rendelkezésére áll. Nem felel meg a valóságnak, hogy egy asszony, aki a lányát, vagy bármely családtagját munkából várja haza, nem készít tejet, tojást stb. Mióta Amerikában élek, gyakran voltam váratlan vendég egyszerű munkásemberek házánál, de mindig azt láttam, hogy az egy-két üveg tej mellett az icebox-ban ott van a vaj, tojás és mellette a szalonna, de mindig egynéhány porkchop is. Tisztaság van akkor is, ha nem jön vendég... Végül pedig, hol létezik az a „csinosnak mondható” amerikai fiatal munkáslány, akinek nem akad táncosa? Kell ahhoz jobban öltözni? Hiszen a gyárilány itt szinte grófkisasszonynak öltözve megy a mulatságba. Igen, kell néha a „happy end” nem azért, mert jobban esik nevetni, mint sírni, hanem mert a filmeknek és általában az irodalmi termékeknek az élet igazi arcát kell tükrözniük. Az amerikai életnívó magas szintjét, ha csak hétköznapi igazság is, ismertetnünk kell a nélkülöző világban ma, mikor ennek úgyis az ellenkezőjét hirdetik olyan országokban, ahol az amerikai életszínvonal tényeinek letagadása a magasabb politikai eszközökhöz tartozik. HUMOR Black meséli: — Húszéves házasságom alatt csak egyetlenegy bánatom volt. — Micsoda? — Hogy megházasodtam. *** Dermesztő hideg téli időben Green utazik a vonaton és menet közben leereszti az összes ablakot. A szemben ülő utas ingerülten megszólal: — Kérem, csukja be az ablakokat, odakint nagyon hideg van. Green fölényesen visszaszól: — Na és mit gondol, ha az ablakokat becsukom, akkor odakint melegebb lesz? *** Egy fiatalember albérleti szobát vesz ki. Mikor már az árban megállapodtak, azt mondja a háziaszszony: — De figyelmeztetem, hogy nővendégeket nem tűrök. Az ifjút szemmel láthatóan kellemetlenül érinti ez a kijelentés, és rövid gondolkodás után igy szól: — De férfivendégek, remélhetőleg, feljöhetnek? — Természetesen — feleli a háziasszony. — Rendben van, akkor a szobát a menyasszonyom számára veszem ki. *** Smith bemegy a vendéglőbe, és azt mondja harsány hangon: — Pincér, gyorsan egy levest, mielőtt botrány lesz. A pincér hozza a levest, Smith sietve bekanalazza, aztán igy szól: — Most hozzon egy húsételt, mielőtt botrány lesz. A pincér hozza a húsételt. Smith gyorsan megeszi, aztán igy szól: — Most hozza a tésztát, mielőtt botrány lesz. A pincér hozza a tésztát, és kíváncsian megkérdi: — Kérem, most már mondja meg, miért lenne botrány? — Lesz is — mondja Smith —, mert nem tudok fizemi. I
