Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-15 / 16. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ LINCOLN UTOLSÓ PERCEI Irta: VASVÁRY ÖDÖN 4 1865. április 14. Egy John Wilkes Booth nevű színész meggyilkolta Abraham Lincolnt, az Egyesült Államok elnökét. A halálosan sebesült elnököt a washingtoni Ford színházból átvitték a szemben levő egyszerű házba, amely egy Petersen nevű nyomdász otthona volt. Nagypéntek éjszakája. Éjjel tiz óra, amikor az elnöki páholyban eldördül a gyilkos pisztolya. Annak leírása, ami utána következett, külön könyvet igényelne. A hirtelen előkeritett orvosok azonnal látták, hogy az elnök fejsebe valószínűleg halálos, de mindent elkövettek a végső veszedelem elhárítására. Sikertelenül. /avráry Ödön A golyó megállt a fejben, közvetlenül az áldozat jobb szeme mögött. Utoljára a Nélaton módszer segítségével próbálták eltávolítani. Nem sikerült. (A párizsi Nélaton orvosprofesszor a világ leghíresebb fejsebésze volt, aki külön orvosi műszert tervezett a fejbe fúródott golyók eltávolítására. Pár év múlva ugyanezzel a módszerrel maga Nélaton igyekezett kivenni a polgárháborúban kapott puskagolyót a magyar Asbóth Sándor fejéből, ugyancsak sikertelenül. Asbóth sok szenvedés után, a golyóval a fejében halt meg.) Az orvosok tudták, hogy többre nem képesek. Csak órák, esetleg percek kérdése, hogy az áldozat meg fog halni. A kis szoba egyszerű ágyán a halálosan sebesült elnök még él, de eszméletlen. A gyilkos lövés eldördülése óta nem is tért magához egy percre sem. Lélegzése néha gyorsabb, majd pillanatokra meg is áll. A szobában halálos csönd van. Az ágy mellett állnak az orvosok, Stanton nevű hadügyminiszter, Welles Navy miniszter, Robert Lincoln, az elnök 22 éves fia és még néhány an. Mrs. Lincoln pár perccel előbb még ott volt, sikoltozva borult a sebesültre, arcát annak arcához szorítva. Ugyanabban a pillanatban Lincoln nyögése erős köhögésszerű kitöréssé vált. Mrs. Lincoln felsikoltott és félájultan esett össze. Stanton, aki különben is durva és kíméletlen modoráról volt ismeretes, ráförmedt az ajtónál álló katonákra: ,,Vigyék ki innen ezt a nőt és ne engedjék vissza!” Reggel ö óra. Lincoln Dámáján uj vérfoltok jelentkeznek. Még egy veszedel nes vérömlés. Három orvos áll az ágy mellett, érverését vizsgálják. Egyik kezében zsebóra, hogy az esetleg beálló halál pontos idejét lemérhesse. Reggel hat óra. A halálküzdelem még tart. Welles miniszter, kabátját véve, kimegy a szobából, az utcára megy. Ott kisebb-nagyobb csoportok állnak, a hírekre várva. Itt-ott megkérdezik: ,,Van remény?” Válasz rövid: Nincs. Sokan simák. Welles visszamegy a házba. Az utcán már újságárus fiuk kínálják lapjaikat. Reggel hét óra, 1885. április 15. Nagyszombat. Az áldozat nyögése, amit a Fehér Ház éjszakai inspekciós személyzete olyan sokszor hallott, erősebb és szaggatottabb. Ajkait kifújja, majd visszaszivja. Két keze a mellén összehajtva, két lábafeje jócskán kinyúlik a rövid ágy végén. Az orvosok összenéznek, majd az egyik szól, hogy vezessék be Mrs. Lincolnt. Az összetört asszony (Folyt, a 9. oldalon) HÚSVÉTI ÉNEK Feltámadott az Ur, Bizonnyal itt van köztünk, A szivünk felvidul És örvendezve jöttünk. A sir bezárva volt, Nehéz kő, pecsét rsyta, Ott szunnyadott a holt, Bezárva szeme, qka. De angyal jött elő, Ruhája messze-fénylett, Félre gurult a kő, Lehulltak a vitézek. Feltámadott az Ur, Az eget nyitja értünk, A gonosz porba hull, Az ő neve a vértünk. Feltámadott az Ur, Menjetek, tanítványok! Hire, mig hsynal gyűl, Járja be a világot. „SZERETSZ-E ENGEM?” Csak ezt kérdezte a feltámadott Jézus Pétertől. Csak ezt. Mert kérdezhetett volna mást is. Pl. Péter, miért nem hittél nekem, amikor figyelmeztettelek a kakasszóra, meg saját szived csalárdságára? Hiszel-e most már nekem?... De Jézus nem kérdezte ezeket és még sok minden mást. Csak ezt kérdezte: „Szeretsz-e engem?” Ebben az egy kérdésben ugyanis minden benne volt. Ettől, s az erre adott felelettől függött és függ ma is minden. Ez a kérdés megszomoritó kérdés. Péter is megszomorodott. Már harmadszor hallotta a szivének szegezett egyszerű szavakat:szeretsz-e engem?” Már harmadszor dadogta bátortalanul, csendesen: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged”. Péter bátortalanul, csendesen felel — és közben megszomorodik. Mert igy szemtől-szemben állva ez a kérdés bizony megszomoritó kérdés. Te az isteni szeretet mélységére és magasságára emlékeztetsz, én meg mindig emberi síkon maradok! — Bizony ez szomorú dolog: Isten szeretetével kellene járnunk, élnünk e világban és sokszor még az emberi szereletben is hajótörést szenvedünk. A vámszedők és a farizeusok legalább azokat szerették, akik őket szerették, mi meg sokszor azokat sem szeretjük, akik minket szeretnek. Elfelejtjük, Uram, hogy a „te vallásod” a szeretet vallása. Csak ezt kéred a tieidtől: „Szeresd az Urat, a te Istenedet! ... Szeresd felebarátodat!” Elfelejtjük, hogy ez a kettő együvé tartozik, elválaszthatatlan: mint ahogyan apostolaid tanították: „Aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is”. Óh bárcsak meg tudnánk szivünk mélyéig szomorodni ezen a kérdésen: „Szeretsz-e engem?” Mert csak ezután lesz nyilvánvaló, hogy ez a kérdés: Szolgálatra küldő kérdés. Háromszor hangzott el a kérdés és a felelet a Mester és a tanítvány között, s háromszor hangzik el a megbízatást jelentő parancs: „Legeltesd az én bárányaimat/” „Őrizd az én juhaimat!” „Legeltesd az én juhaimat!” Azt jelenti ez nyilvánvalóan: Jól van, Péter, én elhiszem, hogy szeretsz, de akkor bizonyíts! Bizonyítsd be, hogy szeretsz, s ezt csak egyetlen módon lehet bizonyítani, engem egyetlen módon lehet szeretni: ha legelteted az én juhaimat! (Folytatás a 10. oldalon) S • Z • E • M • L • E Először Angola, majd Rhodesia. Ezután Nambia. Végül a legkényesebb: Dél-Afrika. Ez az „Afrika az afrikaiaiké” mozgalom kinyilatkoztatott célja. A szovjet és a kubai beavatkozás segítségével a mozgalom győzelemmel dicsekedhet. És a mozgalom tovább terjed: Rhodesiában folyik a harc a feketék és a fehérek között. A fekete-Afrika szószólói szerint: „Amerika nagy csalódást okozott az afrikaiak körében, azok számára, akik az egyenlőséget keresik és azért harcolnak Afrikában” — mondotta egyik képviselőjük, majd igy folytatta: „Az amerikaiak számára a nyersanyag volt a fontos, s nem a mi egyenlőségünk és társadalmi igazságunk.” Angola azonban változást hozott ta színen: régebben az Egyesült Államok inkább a nyersanyaggal kapcsolatban volt érdekelt Afrikában. Ma azonban tulajdonképpen egy szovjet-amerikai szembenállás szinterévé vált a kontinenes. Amerikai politikai megfigyelők úgy érzik, hogy az Egyesült Államok tulajdonképpen elhanyagolta Afrikát. Amikor meg kapcsolatban volt az amerikai vezetés valamilyen afrikai-üggyel”, akkor a rossz lóra tett. Ez utóbbi példájaként gyakran emlegeti Portugália példáját. Bírálják az Egyesült Államok közelmúltbeli politikáját, hogy támogatta a diktatórikus portugál rezsimet, s ugyanakkor figyelmen kívül hagyta Afrika faji problémáit. Az amerikai vezetés tévedett, amikor a NATO egyik gyenge országát támogatta, ahelyett, hogy ugyanazon ország (Portugália) által gyarmati sorban tartott afrikai országgal törődött volna. Most elveszítette a NATO szövetségest, s későn ismerte fel, hogy jobb lett volna a gyarmatositó Portugália helyett annak gyarmatát, Angolát támogatnia.
