Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-08 / 15. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója Összeállította: ÁCS TIVADAR XV. XVII. Fejezet ALBERT SZÁZADOS. LEVELEK Érdekes látogatónk volt. Ha nem csalódom, 1858 tavaszán — Albert százados. Ö egykor Klapkával Komáromban harcolt, most pedig mint tyukász mutatta be magát. Szedte a fajbaromfit. Volt nagy öröm, mikor szekerével házunk előtt megállt. Misa lóra kapott, hogy az üres whiskys korsó minél előbb megtöltessék. A nagy sietségben azonban elcserélte a korsókat, s midőn annak tartalmából ittak, az urak bajuszán petroleum gyöngyözött, mely a pálinka felszínén úszott. De nem azért volt Albert bátor katona, hogy az ilyen csekélységtől visszariadjon. Egyik selyempaplan sarkát felfejtve, csakhamar előteremtette a kívánt vattát, mellyel a zsirszemeket lehalászták. És ezzel a kétes illatú folyadékkal éltették a hazát, mig Misa újra el nem ment a másik korsót is megtölteni. Albert középmagasságu, érdekes arcú ember volt, szürkülő bajusszal és körszakállal. Elmondta atyámnak, hogy miután minden tudományából kifogyott, ő is felfedezte a Kolumbus tojást, t.i. fajtojást vett, azt költőgéppel kikeltette és e téren mindig nagyobb sikereket aratva, most virágzó üzlete van. mely évente 1500 dollár hasznot hajt. 1 ' Érdekes volt többek között a Rombauer család. En csak az öreg urra emlékszem, ki már akkor igen beteges volt. De őrá is csak homályosan. Egyik leánya Amerikába való megérkezésük után nemsokára meghalt. Három fia közül Roderik most St. Louisban ügyvéd. Én ezeket nem ismertem, és nem tudom hova lettek, csak arra emlékszem, hogy a másik kettőnek neve szintén r-rel kezdődött. Mielőtt elfelejteném, megemlitem az öreg Jóskát, kit atyám magával vitt Magyarországból, hogy kocsisa legyen, de mire kimentünk, már meghalt. Cséló is apám munkása és nagy garázda volt. Később elment világgá szerencsét próbálni. Evvel történt a következő eset: Atyám fát vágott és ő nagybölcsen előretolta a fejét, hogy megnézze a fa repedését. Atyám erélyes fiatalember volt, a széles acélfejsze villámgyorsan forgott kezében, alig volt ideje, hogy látva a veszélyt, a fejszét kissé oldalra billentse — igy is lehasitott Cséló homlokából egy hüvelyknyi bőrt. Szegény apám félájultan bámult a vérző fejre, elgondolva, miszerint hajszálon mult^ hogy a gyilkosság gyanúját elkerülte. Davenportban lakott Incze erdélyi nemes, ki a székely virtust francia eredetű felesége hátán szokta kipróbálni, ha a gall élénkség ennek túlságosan nyelvébe szállt. Ök kertészkedéssel foglalkoztak. Ruttkay mint fegyverkovács tengődött öreg feleségével. Kelemen a vidéken napszámoskodott — úgyszintén báró Pongrácz, ki itt is megtartotta duhaj tempóit. Iszonyúakat evett és káromkodott. Ezekkel nem jöttünk össze. Hirschlerékkel is csak ritkán. Ez magyar zsidó volt és tőkepénzes. Csinos feleséggel és vagy nyolc gyermekkel dicsekedett. Doktor Langer jónevű magyar orvos volt a barátja. Hogy milyen kevéssé voltam önálló gondolkodású, bizonyítja az, hogy csak tizedik születésnapomon mertem nagyanyámnak levelet Írni s ezt Jókai szavaival igy kezdtem: „Mikor a nap lemegy, feljönnek a csillagok és örülnek, hogy ők is ragyoghatnak és én is örülök, hogy kedves nagyanyámnak az első levelet írhatom, melyet nem édesapám diktál.” Ezután kedvet kaptam a firkáláshoz, különösen a dagályos ponyvairodalom egy neméhez. Ha több időm lett volna és angol kiadóm, talán én is olyan hires szerzővé nőttem volna ki magamat, mint azok az angol missek, kik olyan munkákkal rontják meg kevésbé szellemes társnőik józan eszét, mint a „The curious adventures of Lucy Smith” s más hasonló fércmunkák, melyeket ártatlan angol regényeknek szoktak nevezni. (folytatjuk) KÉT ÁLLOMÁS KÖZÖTT (Folytatás a 14. oldalról) megbámulják. Megkönnyebbülten felsóhajtok. Talán még nem veszett el minden? Talán még nem késő? Gyarmathy Irén HULLA NEM VALÓ A CSOMAGTARTÓBA (Folytatás a 12. oldalról) szót. A szeme könnyes lett, elcsukló hangon folytatta: „Jegyesek...voltunk, két hét múlva lett volna az esküvőnk.” Escalas félügyelő részvevőén nézte a feldúlt fiatalembert. Az Íróasztalon megszólalt a telefon. Escalas felvette, néhány gyors mondat hangzott el, azután letette a hallgatót. „Megfojtották” mondta halkan. Heinz tenyerébe temette arcát. A válla elárulta, hogy rázza a zokogás. A spanyol detektív csak nézte és látszott rajta, hogy nem tudja, mit csináljon. Többször nyitotta szóra a száját, de gyorsam becsukta. Néhány perc telt el. Akkor Heinz felegyenesedett. Arca még nedves volt a könnyektől, de már nem sirt. „Ki tehette?” tört ki belőle a kiáltás. „Felügyelő ur, ki ölhette meg Erikát? Nem voltak ellenségei, összesen négy hete vagyunk Mallorcán... Olyan boldogok voltunk...Engem idehelyezett a cégem, hogy vezessem az itteni irodát...Erika velem jött, hogy körülnézzünk és lakást keressünk és...” Ismét elcsuklott a hangja, de most már uralkodott magán. „Felügyelő ur...meg kell találnia a menyasszonyom gyilkosát...” „Mindent meg fogunk tenni ennek érdekében” mondta nyugtató hangon Escalas. „Ehhez persze szükségünk van az ön segítségére.” „Mindent...mindenben rendelkezésükre állok” mondta Heinz. „Valószínűleg tudni óhajtják, hogy mikor láttam utoljára és...” Hirtelen elharapta a mondatot és igy folytatta: „Kérdezhetek valamit, felügyelő ur?” „Hogyne, parancsoljon.” „Honnan tudta a rendőrség, hogy...hogy Erikát az én kocsim csomagtartójába rejtették el?” Escalas összecsücsöritette a száját. Néhány iratot vett fel az asztalról, belenézett a papírlapokba, csak azután válaszolt: „Ma reggel, negyed kilenc után tiz perccel valaki telefonált a rendőrségre és az ügyeletesnek azt mondta, hogy a Calle Arabi 97-es számú ház előtt álló német rendszámú Mercedes csomagtartójában egy női hulla van. Az ügyeletes ostoba viccnek tartotta a hivást, mert amikor megkérdezte a telefonáló nevét és címét, az letette a kagylót. De az előírások megkövetelik, hogy minden ilyen esetben utána kell járni a dolognak. Kiküldött egy rendőrt azzal az utasítással, hogy ha nem talál ott német kocsit, akkor jöjjön vissza. Nagy meglepetésére a rendőr telefonon jelentette, hogy a Mercedes valóban ott áll a Calle Arabi 97 előtt.” „Négy hét óta mindennap ott áll” mondta Heinz. „Ugyanis ott lakom.” „A rendőr azt az utasítást kapta, hogy várja meg, amig valaki beül a kocsiba, akkor igazoltassa és nyittassa ki vele a csomagtartót.” „Értem” mondta Heinz és összeharapta az ajkát. „Ez annyit jelent, hogy a rendőrség engem gyanúsít a gyilkossággal. A menyasszonyomat megfojtva találták a kocsimban...ennél több terhelő adatra nincs szükség.” „Nyugodjék meg, Senhor Stürmann” vágott közbe a felügyelő. „Az orvosi vizsgálat szerint Erika Wolff-Hubertet a mára virradó éjszaka, éjfél és két óra között’fojtották meg, tarka selyemsállal. A nyakon találtak néhány foszlányt a sálból. Kérem, mondja el, jnikor látta utoljára menyasszonyát és hol volt ön éjszaka?” Heinz elmondta, hogy este nyolcig volt a hivatalában, erre tanú titkárnője, Isabella Marador és a könyvelő, Carlos Garceran. Nyolc órakor jött érte Erika. Kocsin kihajtottak Palma Novába, mert Erika előző nap felfedezett egy tengerparti éttermet. Fél kilenc után értek oda, kettesben vacsoráztak. Jó hangulatban, vidáman hagyták el az éttermet úgy 11 óra tájban. Fél tizenkettő lehetett, amikor letette Erikát a Hotel Paradiso előtt, mert a lány ott lakott. Ekkor látta utoljára életben. „És mit csinált ön? kérdezte Escalas felügyelő, könnyed, csevegő hangon. „Hazahajtottam és lefeküdtem aludni. Ma több tárgyalásom van és...pihenten akartam...” Újra elcsuklott a hangja. „Higgye el, felügyelő ur...az életemet adnám oda, ha tudnám hogy ki volt az a szörnyeteg, aki megölte Erikát...” „Elhiszem”, mondta Escalas felügyelő és felállt az íróasztal mellől. „Kérem, Senhor Stürmann, ön most elmehet...Azt mondanom sem kell, hogy amig az ügy le nem zárult, nem hagyhatja el Mallorkát...” „Ez az állomáshelyem” mondta Heinz mély sóhajjal. „És különben sem tudnék elmenni innen addig, amig...amig...” A szeme hirtelen felvillant. „Ha megtalálják azt az embert...én fojtom meg, a két kezemmel.” „Jobb lesz, ha a törvényes szervekre hagyjuk a bíráskodást” mondta nyugtatóan a felügyelő és kikisérte Heinzet a szobából. (folytatjuk)
