Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-05 / 6. szám
12. OLDAL magyar híradó JÖVENDÖLÉS 1915-BEN Irta: VASVÁRY ÖDÖN Ahogy az uj esztendő ránk köszöntött, természetesen a hivatásos jövendőmondók is azonnal akvióba léptek, letévén a maguk két cent értékű jóslásait az előttünk álló, cseppet sem nyugalmasnak Ígérkező esztendőre vonatkozólag. Újságolvasó emberek nem igen menekülnek meg ezektől a jóslásoktól, amiket elismételni felesleges volna. Akit érdekel, az esztendő végén számon veheti őket, melyik sikerült, melyik nem. A következőkben egypár olyan jövendőmondást ismertetek, amelyek Magyarországon hangzottak el az Urnák 1915. esztendejében. A magyar történelemben ez volt az az esztendő, amikor a nemzet, akaratlanul belekeveredvén az első világháborúba, még bizonyos joggal gondolhatta, hogy győztesen kerül ki belőle. A német és osztrák-magyar győzelmes előnyomulások esztendje volt ez az év. A „győztesek” akkor még ők voltak. A magyar fiuk még gondolhatták, hogy szenvedésük és vérük hullása nem volt hiábavaló. Háborús időkben rendesen erősen megszaporodik azoknak a száma, akik érintkezést keresnek a túlvilággal. Fiukat vesztett szülők, féijüket vesztett asszonyok, testvérüket vesztett családtagok ilyenkor könnyebben hajlandók arra, hogy higyjenek az érintkezés lehetőségében és elhigyjék, hogy a valamikor emberként élt tulvilági szellemek mindent tudnak és a jövőt is ismerik. Az igazi és hamis médiumok, szellemek aranykora minden háborús korszak. Magyarországon is igy volt a keserves háborús évek alatt. Elében került egy régi irás, amely 1915-ben, az egyik legtekintélyesebb budapesti lapban látott napvilágot. A szellemidézésen előkelő emberek vettek részt, köztük egy országos nevű egyetemi professzor állt legalul a társadalmi létrán. Az eset leírójával együtt tizen voltak, az irón kívül valamennyien olyan kutatók, akik régen túl vannak a szellemidézés primitív formáin és a nagy problémákkal „tudományos” alapon foglalkoznak. A médium egy jól megtermett, abszolút egészségesnek látszó uriasszony, a vezető egy higgadt, nyugodt úriember, aki imával kezdi az ülést. Az ima szavai majdnem megegyeznek a Miatyánk szavaival. A médium lehunyt szemekkel, mozdulatlanul ül, a vezető, anélkül hogy érintené, arca előtt két vonalat húz a levegőben, lefelé és megkérdezi: Alszol? A válasz, nyugodtan: „Alszom.” A hang a médium saját női hangja. Arca azonban, változik. A szoba világos, tisztán látni, hogy a médium először elsápad, de utána kipirosodik. Amikor megszólal, a hang egészen más: egy öreg, beteges, gyenge férfi hangja. „Kovács Ernő negyvennyolcas őrnagy vagyok” — mondja a reszketős hang — „tudom, hogy meghaltam. A szellemi világban sokan foglalkoznak a háborúval. Az oroszt Varsón túl kell üldözni, a győzelem bizonyos. A franciák békét fognak kötni a németekkel, Anglia és Olaszország egymás ellen fognak harcolni. Magyarország és Németország győzni fog és a Habsburg dinasztia a fénypontját éri el. Egyéb mondani valóm nincs. Isten veletek, máskor többet!” A második jelentkező Bárdos, volt váci városi tanácsok szelleme, aki a szerbekkel folyt harcokban esett el. Azt mondja, hogy megnyerik a háborút, de csak akkor, ha felülről és nem alulról támadják a szerbeket. Gesztesy János, egykori zsombolyai közjegyző szelleme jelentkezik ezután: a háború eredménye egy véletlen eseményen fog eldőlni. Erről nem beszél többet, csak annyit tesz hozzá, hogy: „Nekünk nincs okunk — aggodalomra.” A cikk írója megkérdezi a vezetőt, hogy neki szabad-e megkockáztatni a beszélgetést valamelyik szellemmel. Az engedélyt megkapva, azt a kívánságát fejezi ki, hogy Bonaparte Napóleon szellemével szeretne kissé társalogni. Nagy meglepetésére a szellem azonnal jelentkezett, még be is mutatta magát: „Bonaparte Napóleon vagyok. Csak annyit mondok, hogy én nem igy akartam. A franciáknak a győzők mellé kellett volna állni.” Az iró megkockáztatja a kérdést: „Hogy lehet az, hogy a volt francia császár szelleme magyarul beszél? A médium keresztül küldött válasz ez volt: „A ti beszédeteket szellemi nyelven értem meg, ti pedig az ÁLLATI MESÉK A szamár irigykedett, hogy az angol paripát mennyire kedvelik. Egyszer aztán a fejéhez kapott: — Már értem, mi hibázik rajtam. Az ormótlan legyezőfarok meg az átkozott nagy fülek tesznek nevetségessé. El is ballagott rögtön a juhászhoz, s nyüzsgött, hogy vágja le a ronda fülét meg a farkát. — Nem a fül, nem a farok a te, árulód, jámbor — utasítja el a juhász —, szamár vagy te azok nélkül is! Cifra köntös fityeg az uracskán, szépen fütyül, dalol, táncol, de tököt fed a kalap. *** Egy görbe fa odvábán méhraj honolt. Nem férvén hozzájuk, alulról szemlélte szorgalmukat a medve. — Együgyűek! — fekedt ki belőle végre is az irigység. — Hogy nem unjátok olyan apró cseppekben gyűjtögetni a mézet! Nekem ugyan nem lenne türelmem hozzá! — Azért is nyalogatja uraságod télben a talpát, mig mi kényünkre-kedvünkre élünk a nyári keresetből. Aki nem dolgozik, ne is egyék! *** — Mackó! Te már sok muzsikára táncoltál, mondd, melyik tetszett a legjobban? — kérdi medvéjétől az olasz. — Egyiket sem hallhatom, uram — felel szegény —, mert hangosabban zörög a zenénél a láncom. *** Arisztotelész egy hatalmas, kidőlt fára hívta fel világbiró Nagy Sándor figyelmét: — Nézd, ezek a vastag gyökerek tartották szilárdan a fát, ezek segítségével szegült szemben viharral, széllel; ezek az apró gyökérszálacskák a földből, a levelek a levegő nedvességből szívták az életet; a kedvező időjárás virágot és gyümölcsöt aggatott az ágakra, s im! egy fejsze ledöntötte a százados fát. — Ki merte ezt!? — vonta össze szemöldökét a hódi tó. Én akarok tükröt tartani eléd, király! — folytatta én szellemi beszédemet a saját nyelvetekre fordítjátok. Különben földi dolgokkal nem foglalkozom, hanem arra törekszem, hogy minél több jót tehessek.” A produkciók nem győzték meg a cikk íróját afelől, hogy komoly értelmük lenne. Ezt meg is mondta a jelenlevőknek, amire a vezető azt válaszolta, hogy: „Ön még csak sötétben botorkáló fiatalember, akinek még sok kutatásra és tapasztalásra van szüksége az igazság felismeréséig.” Meghívta a következő ülésre, amikor más természetű produkciók lesznek műsoron. Sajnos, az újság később nem számol be erről az újabb összejövetelről pedig érdekes lett volna megtudni, hogy csakugyan volt e Vácott egy Bárdos nevű városi tanácsnok, aki a szerb harctéren esett el, vagy Zsombolyán egy Gesztesy János nevű közjegyző. Ezeknek a megállapítása nem lett volna nehéz, a vizsgálat eredménye nagyot nyert volna értékben, ha bebizonyul, hogy csakugyan éltek valamikor ilyen nevű és hivatalu emberek. Ámbár ezt még ma sem lenne túlságosan nehéz megállapítani. De akár éltek, akár nem, akár igazi szellemek beszéltek igy magukról, akár nem, annyi bizonyos, hogy nem mondtak igazat. Már pedig igazmondás nélkül a jövendölés semmitsem ér ma sem. a bölcs. — Nézd, a vastag gyökerek a fejedelem s az ország többi nagyjai, a gyökérszálacskák a földművesek, a levelek a kereskedők és iparosok, kedvező időjárás a bölcs kormány, virág a szelíd békesség s a gyümölcs a lakosok boldogsága. Sejted-e már, hogy mi a fadöntő fejsze? A gyászos háború az, király, amellyel te hány szép fa gyökerére vágtál már puszta kedvtelésből. Most a scythák ellen készülsz. Maradj és magad fegyelmezésével mutasd meg, hogy nemcsak nyert csaták tesznek naggyá. Bár a tudós szavain meghökkent, mégis tovább háborúzott a hiú, hajthatatlan király. *** A veréb merészen ugrált a vadász előtt, mintha csak packázni akarna vele. De Nimród unokája ügyet sem vetett rá. — Bizony barátom, nagyon bátor vagy! — bámult a fűben lapuló fogoly —, én sokért nem merném ezt utánad csinálni! — Neked nem is tanácsolom — csiripelt az \ issza —, nekem az az érzés bátorítja a szivemet, hogy mi verebek csak sokadmagunkban érünk meg egy töltést. Jelentéktelenségének érzése, meg, hogy valaki bosszújára méltatlan, de sok embert vezet szemtelenségre! Fay András Családi perpatvar — Ne beszélj nekem reáljövedelemről meg fogyasztói árszínvonalról. Mondd meg magyarul: mennyi fizetést hoztál?! Vasváry Ödön
