Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-05 / 6. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL ALDAS VAGY ÁTOK? Irta: PAPP VARGA ÉVA Régi kedves magyar ismerős asszonykával találkoztam minap az utcán. Mikor félje hogyléte iránt érdeklődtem, szinte dicsekedve mondta: „A karácsonyi ajándékkal fiunk mindkettőnk életét elviselhetővé tette. Tetsziktudni, amilyen jó természetű volt régen, olyan zsörtölődő lett, mióta beteg, engem is elkinzott a panaszaival, de mióta megvan a TV., ő órákon át képes azt nézni, igy talán nem is érzi annyira a fájdalmait. El kell ismernünk, hogy egy televíziós készülék sokat jelent egy beteg életében, mert elvonja a figyelmét a saját bajáról. Mióta a lábai bénák lettek, én rohangáltam gyakran változó kívánságait teljesíteni, de most annyira szórakoztatja a politika, a sportképek sorozata, hogy gyakran engem is hiv, hogy nézzem a leadást. Persze én napközben nem érek rá, mert a főzés is elfoglal és a házat is rendben kell tartanom. De azért sokat gondolok rá, milyen áldás a már tehetelen öregek, vagy betegek életében a televizió. „Átok ez a televizió, higyje el barátom, — mondta az autóbuszban épp a mellettemülő férfi a szomszédjának. A másik helyeslő, vagy ellentmondó tekintetét nem láthattam, de figyeltem az előbb panaszkodó utas szavainak folytatására.: „Régebben örömmel siettem haza a munkából, mert tudtam, hogy a pihenést és nyugalmat megtalálom az otthonomban, de mióta megvettük az asszony kívánságára a TV-t, az én otthonom állandóan szinház. Bőmből a gép mert a feleségem véleménye szerint vannak programok, amiket vétek lenne elmulasztani. A legjobbak természetesen az esti órákban kerülnek sorra, de ami napközben adódik, azt sem lehet kihagyni. Ezt ugyan ő ritkán említi, de én megtudom abból, hogy hiányzik a háznál a szokott rend... például nincs készen a vacsora. Nem szólok, ő sem mentegeti magát, csak szaladgál izgatottan és mikor már befejeztük az evést, siet vissza a televízióhoz. Eleinte szóvá tettem, hogy reggelenkint nem találom a zoknimat, de akkor olyan kijelentést tett, hogy szinte beteggé lettem. Szememre vetette, hogy az ő életében nincs semmi szórakozás. Hogy ő csak rabszolgája a háztartásnak és én még a TV-t is sajnálom tőle. Azóta nem szólok, inkább elmenekülök a szomszéd-kocsmába, ahol egy-két pohár mellett, egy-két ilyen okból szintén ott üldögélő „sérült” ismerőssel szidjuk ezt az úgynevezett nagy „haladást”, amely ezt az átkot hozta az emberiségre”. Mikor már sétálva mentem hazafelé a szokatlan napsütéses Januárban... azon gondolkodtam, hol van az igazság? Az tény, hogy sokan idegenkednek a televiziótó, de el kell ismernünk, hogy annyi érv szól mellette, mint ellene. Ebből is levonható az a tanulság, hogy Ízlés dolga, mint minden más szórakozási lehetőség. De épp e-mögött van az a probléma, amiről érdemlitést tenni. Vitán felül áll, hogy nemcsak betegek, nemcsak öregemberek, vagy olyan egyének számára, akik távolélnek a várostól és a különféle szórakozóhelyektől, áldás az, hogy szabadóráikban a lakásukban, kényelmesen élvezhetik a televíziós leadásokat. Hatványozottan fennáll ez manapság, mikor az esti órákban valóságos életveszély a moziba járás, de még egy séta is. Ami ezeknél is többetjelentő; a politikai helyzetről tájékoztatást óhajtó egyén, még ha nem is a tényeket teljesen és hibátlanul ismertető módon tudja meg „hol tartunk...”, akkor is ad némi betekintést abba a szinte lehetetlen világhelyzetbe, amelybe sodródtunk.. A programok, ha nem is állanak a kívánt színvonalon, mégis változatosak, mindenki megtalálja az ízlésének leginkább megfelelő leadást. Az azonban kétségtelen tény, hogy a különböző ízlésű, de kénytelen-kelletlen egy fedél alatt élő emberek számára pokollá teheti az életet, ha kénytelenek eltűrni, hogy a többiek önkényesen választják meg a programot. Sőt ez a helyezet fokozottan nehéz akkor, ha egyik családtag akkoris kinyitja a TV-t ha a másik pihenni szeretne. Szóval: ebben a kérdésben is eljutottunk odáig ahová enélkül is szenvedne eljutunk néha. Ez pedig az, hogy az együttélők számára legfontosabb az alkalmazkodási készség. Ezt a régi igaszságot a haladás kora, ez a rádiózás televízióval megáldott élet fokozottan szükségessé teszi. De ha már itt tartunk, gondoljunk arra is, hogy tekintettel lenni arra a bizonyos másikra, a házasság alapfeltétele. És ez mindkétfélre egyformán kötelező! A házaséletben amúgy is túl sok a súrlódási felület, és bizony nagyon kinos ha Ízlésben nem egyeznek meg a házastársak. Abból a mosolyognivaló tényből, hogy a feleség imádja a táncot, a félj pedig utálja, már tragédiák is keletkeztek...Ilyen dolgokból adódnak az ellentétek, a viták, amelyek később veszekedéssé HUMOR Egy elitéit kihallgatásra jelentkezik a börtönparancsnoknál: — Főnök ur, szeretnék panaszt tenni az étel minőségére. — Nos, mivel elégedetlen? — Nézze, kérem, mit találtam a kenyérben: egy reszelőt! *** Kovács találkozik Szabóval, és megkérdi tőle: — Te, a múltkor egy zsirpecsét volt az ünneplő ruhádon, mit csináltál vele? — Bekentem sósavval — mondja Szabó. Másnap újra találkoznak. — Te — mondja Kovács —, én is bekentem az ünneplő ruhámon levő zsirpecsétet sósavval, és a sósav az egész szövetet kimarta. — Az enyémet is. *** Az ügyvédet kérdi egy ismerőse: — Tegnap azt mondta nekem valaki, hogy nem fogok vízszintesen meghalni. Ön szerint ez becsületsértés? — Nem biztos, lehet, hogy jövőbe látás. *** Egy mai fiatalember mondja: — Szegény apámnak most egy másik asszonyt is el kell tartania. — Hogyan, csak nincs barátnője is? — Nincs, hanem én is megnősültem. fajulnak és ezek nyomán jön a válás... Az egyik félnek alkalmazkodnia kell a másikhoz, különben nemcsoda, ha felborul a házasság békéje. És akinek alkalmazkodnia kell, az elsősorban a feleség, kiváltképp olyan esetben, ha a félj dolgozni jár, mig a feleség otthon lehet. Az az asszony, aki a TV. miatt elhanyagolja a háztartását, vagy nincs tekintettel a férje pihenésére és nyugalmára, ugyanolyan lenne televizió nélkül is, mert hiányzik belőle a női erények egyik legfontosabb ténye: a kötelességtudás. NÉPKÖLTÉSZET Még azt mondják: ingadozom Még azt mondják: ingadozom, Ha egy pohár bort megiszom. Hej, a nád is ingadozik, Pedig mindig vizet iszik. Még azt mondják: az orromon Piros bor virága vagyon. Hej, piros a liba orra, Pedig soh’se mártja borba! Bort ittam én Bort ittam én, boros vagyok, Haza mennék, de nem tudok. Aki tudja, mért nem mondja? Merre van az ország útja. Leányt láttam, megszerettem, De a nyomát elvesztettem. Aki látta, mért nem súgja? Hol lakik a szivem búbja. Hála legyen... Hála legyen az istennek, Hogy nincs szarva az egérnek, Mert ha neki szarva volna, Sok asztagot széjjelturna. Hála neked nagy Úristen, Hogy a balhán patkó nincsen, Mert ha r^jta patkó volna, Sok szép asszonyt agyon rúgna. Száz szónak is Száz szónak is egy a vége, Bort ihatnék ez a gége, Igyunk, igyunk egy keveset, Hadd oszoljon a kereset. Búsulok is, bánkódok is, Rám fér énrám, ha sirok is; Mind a világ rólam beszél, De azt mind elfiuja a szél.
