Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-05 / 6. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ „OUTSIDE STORY” Irta: KLAMÁR GYULA Az ujabbkori magyar életben olyan nagy szerepet játszó ausztriai Traiskirchen — egy kis falu Baden bei Wien közelében — úgynevezett átmenő tábora, ahol tehát ideiglenesen kapnak szállást, kosztot a keleti országok menekültjei, egy néhai hatalmas kaszárnyaépület széles nagy folyosókkal, hatalmas legénységi és kisebb tiszti termekkel, a kapu előtt strázsáló csendőrrel gyakorta hallat magáról különböző ügyek révén, újabban pedig azon oknál fogva, hogy botrányok zajlanak le falai között. Ami nem is csodálható. Képzeljünk el egy épületet, ahol mintegy ezer ember gyűlik össze és lakik együtt mintegy 10-15 féle nemzetiségből és száz nemtudom hányféle mesterségből. Azonfelül, — amit először kellett volna említenem, — nőkből és férfiakból. És öregekből-fiatalokból. Délről és északról, amivel itt a vérmérséklet különbözőségére akarok rámutatni. És tegyük még hozzá azt a különleges lelkiállapotot, amiben ez a társaság leledzik: a bizonytalanságot a jövőtől, a félelmet a jelentől, a kihallgatásoktól, a jegyzőkönyvezésektől: s az irigységet azok ellen, akik már tudják, hogy hová akarnak eljutni azok részéről, akik nem tudnak még mihez kezdeni magukkal. És azt a sokszor hallatlan nagy elkeseredettséget a nemegyszer elhamarkodottnak tűnő lépésük felett, az elhagyott család miatt érzett bánatot... Ha aztán mindehhez még valamelyes alkohol is járul, akkor kész a baj, „áll a balhé”, ahogyan a lágerban mondani szokás. A napokban is a bécsi lapok tele voltak traiskircheni dolgokkal, a magyarok „hőstetteiről” zengtek az újságok, persze nem éppen dicsérőleg. Azt írták, hogy egy magyarokból és erdélyi románokból álló társaság megtámadta az albánokat, akikkel már előbb is véres csatákat vívtak és megverték, összeszurkálták őket, annyira, hogy nyolcat közülük különböző kórházakban ápolnak, a verekedő magyarokat és románokat pedig a rendőrség őrizetbe vette. Az eljárás folyik. A rendőri hir egy valóságos, ’’Outside Story”-t takar. S egy kicsit még többet is elmond azokról a feszültségekről, amelyek az egykori vasfüggöny mögött élő népek között fellelhetők. Nevezetesen a jugoszlávok és a románok, a csehek, valamint a magyarok és az erdélyi magyarok, azaz székelyek között. De az ellentétek nagy többségükben ugyanazon okok miatt éleződnek ki, mint a „West Side Story” fiatalkoruakból álló bandái között. A legutóbbi „balhé” régi ellenségeskedésből származott. Alapja egy kocsmai verekedés volt, amelynek előidézői az „albánok" — valójában egy Jugoszláviában élő meglehetősen vad és civilizáltalan népcsoport — tagjai voltak. Ezek megtámadtak egy osztrák társaságot italozás közben és el akarták vinni közülük az egyik lányt. A verekedésbe a jelenlévő magyarok is beleavatkoztak mégpedig az osztrákok oldalán és elverték az „albánokat”. Másnap éjjel az „albánok” megtámadták a mit sem sejtő magyarokat és egyiket megszűrték, a másiknak eltörték a lábát.. Erre következett aztán a nagy bosszuállás: a magyarok szövetkeztek a „románokkal” — persze, a táborvezetőség mit sem tud arról, hogy Romániában nemcsak román él, hanem tekintélyes számú székely is, az osztrákok mindenkit, akinek román útlevele van, románként kezelnek — és most már ők támadták meg az „albánokat” és bántak el velük csúnyán. Mindezt persze a táborvezetőség háta mögött. Azok — karácsony lévén — a szobájukban ünnepeltek, a televízió képernyője előtt üldögéltek és élvezték a műsort s mit sem tudtak arról, ami az épület másik szárnyában zajlott, és aminek aztán a csendőrség és a mentők érkezése vetett véget. Addigra azonban a folyosók és a szobák a pusztulás képét mutatták, mindenütt vérzőfejű fiatalok, feldöntött székek és szétrombolt ágyak, betört ablakok. A bécsi újságok — sajnos — a magyarokat kárhoztatják elsősorban, mit sem tudva az előzményekről és igy mit sem említve azokról. Talán majd a nyomozás kideríti majd, hogy nem a „turbulens” magyarok voltak a kezdeményezők — bár a helyzettel ismerősök szerint a verekedésben résztvevő magyarok között is nem egy „jófirma” akad, aki egy kis virtusésrt nem megy a szomszédba. Szerencsére a legújabb ’’Outside Story”-nak nem lesz szomorú vége, legalábbis remélhető, hogy nem kerül sor kiutasításokra, mivel a magyarok egytől-egyik az úgynevezett politikai menedékjog várományosai és mint ilyeneket nem lehet kiutasítani őket az országból, legfeljebb megbüntetni lehet őket tettükhöz mért módon... AMI FONTOS... AZ IDŐNKBŐL KITELIK? „Az emberek többsége összes ideje 80 százalékát vesztegeti” — jelentette ki az időszervezés elsőszámú amerikai szakértője, Alan Lakéin. „Mindazonáltal, mindnyájan állandóan abszoiut mértékben elfoglalnak látszanak”. Nem csoda, folytatja Mr. Lakéin, hogy aztán semmi idejük nem marad árra, amit a legjobban szeretnének csinálni. Hivatalokban a legtöbben egy percre sem állnak meg: ellenkezőleg, úgy tűnik (és sokszor úgy is érzik), hogy ki sem látszanak a munkából. A valóságban pedig csupán arról van néha szó, hogy ki sem látszanak a papírból: össze-vissza kapkodnak, s mindenféle áltevékenységgel igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha dolgoznának. Végülis, miután saját maguk teremtettek maguknak áltevékenységeket, valóban bajban vannak amikor a tényleges munkára kerül a sor. így aztán úgy érzik: ki sem látszanak a munkából. Miért érzik a legtöbben, hogy semmire sem jut idejük? Ennek fő oka az, hogy sohasem tanulták meg, hogy hogyan gazdálkodjanak az idejükkel. íme az alapvető okok, Mr. Lakéin szerint, amiért sok vezető nem tudja idejét jól megszervezni: először is, nem látják világosan a saját életcéljaikat: rövidtávon gondokoznak csak, igy nem tudják, hogy mit tekintsenek elsődlegesnek. Másodszor, sokan tudják, hogy melyek az életcéljaik, de nem tudják, hogy hogyan érjék el ezeket a célokat. Harmadszor, vannak akik azt is tudják, hogy mit akarnak, és azt is, hogy hogyan Klamár Gyula érhetik el amit akarnak, de egyszerűen ellustultak. Változások az életvitelben Egy anya és feleség, miután gyerekei felnőttek, üresnek érezte az életét, mivel túl sok kitöltetlen idejét apró cseprő (és immár nem is olyan fontos) házi teendőkbe ölte. Végül sikerült őt meggyőzni arról, hogy a régi megszokott — de immár haszontalanná vált — tevékenységek helyett újakat alakítson ki. Az illető, 44 éves nő, egy uj szakmában szerzett diplomát, boldog és tevékenysége hasznosabb mint ennek előtte. Idejét is megtanulta beosztani — és nem pazarolja többé. A hétköznapok csapdája A legtöbb igazgatónak a legtöbb baja a kis ügyekkel van. Ugyanígy az otthon dolgozó háziasszony, a napi nyolc órát dolgozó családapa, (Folytatás a 10. oldalon) S-Z-E-M-L-íl ..................................................-----------------J Minden évben 200,000 tizennyolc éven aluli fiatal kerül a rendőrségre az Egyesült Államokban.Valamennyiük legalább néhány napot börtönben tölt. Bűneik sepciálisak; egyetlen felnőttet sem tartoztathatnának le ugyanazért, amiért e fiatalok börtönbe kerülnek. Az esetek többségében megszöktek otthonról, avagy nevelhetetlenek voltak, iskolakerülők, csavargók. Többségük ugyan kikerül a fogdából, de legalább 40,000 végülis 4 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetést kap. A fiatalkorúak ilyen kezelése, s maga az egész rendőri-birósági rendszer, amely igy bünteti a nem bűnöző, hanem inkább „szabálysértő” fiatalokat komoly bírálatok és viták tárgya. A reformok hívei azzal érvelnek, hogy a fiatalkorúak ilyen büntetése igazságtalan és a fiatalok alapvető polgári jogait sérti. A Kongresszus tavaly fogadott el egy uj törvényjavaslatot,melynek értelmében az egyes államoknak a jövőben nem lesz joguk ahhoz, hogy fiatalkorúakat börtönbe zárjanak, amennyiben azok nem követtek el bűncselekményt. Ez a törvényjavaslat azonban csak részben elégítette ki a reformerek elképzeléseit, amennyiben a fiatalkorúak nem bűncselekmény jellegű kilengéseit vagy szabálysértéseit részben továbbra is a fiatalkorú bűnüldözési hatóságok alá sorolja. Nagyszámú szülő, pedagógus és biró azonban még az ilyen részleges reformok ellen is tiltakozik. Arra hivatkoznak, hogy a fiatalkorúak nem kevesebb hanem még több ellenőrzést igényelnek, hogy különösen a nehezen nevelhetőek számára a hatalommal rendelkező személy és szervezet a nevelés egyik fontos ha nem elengedhetetlen eszköze. Érveiket alátámasztandó, a rohamosan emelkedő fiatalkorú bűnözés statisztikáit idézik. Számos pedagógus, akik korábban liberalizmusukkal tűntek fel, ma inkább a „törvény és a rend” szószólói. Az sem akadályozza meg őket ebben, ha az iskolai tanulók jogait és szabadságát korlátozzák ezáltal. Ez nem véletlen. Egy nemrég lefolytatott kongresszusi vizsgálat azt mutatta, hogy tanárokat megtámadtak, megerőszakoltak, kiraboltak, leütöttek, s meg is öltek. Kik? Saját diákjaik. „Mi egy tényleges harcot folytatunk” - mondotta egy new yorki iskola igazgatója, - „s ebben a harcban minden lehetséges fegyvert és eszközt fel kell, hogy használjunk.” A baj azonban ott van, hogy e harcban, melynek során „minden eszközt” fel kell használniok, a tanárok és a diákok állnak egymással szemben.
