Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-17 / 29. szám
MAGYAR HÍRADÓ EMBEREK ÉS ESETEK EGY SZÁL FEHÉR VIRÁG Irta: HALMI DEZSŐ Még látogatásomkor nem tudta, hogy a halálos ágyán fekszik, — kezdte elbeszélését Gyula barátom. Fiatal volt, előtte állt az élet. Az egyik califomiai magán-gimnáziumban tanult. Szüleivel, 1956- ban, mint baby hagyta el az országot. Apjának ki kellett jönnie, mert az orosz fronton harcolt és 9 ellenséges vadászgép lelövése terhelte lelkét. Mihály — nevezzük igy — szerette a könyveket, szorgalmas tanú- " Halmi Dezső ló volt, minden sportban élenjárt, tanulmányait dicsérettel, kitüntetéssel végezte. Kora-tavasz volt, közeledett az érettségi ideje. Éjt napallá téve tanult s amint egy késő este, könyvvel kezében igyekezett hálószobájába, megbotlott a lépcsőben, elesett. A jobb lapockája alatt végtelen nagy fájdalmat érzett, felállni nem tudott, mentők szállították a közeli kórházba. Elképzelhető a szülők kétségbeesése, amikor egyetlen, egészségesnek vélt fiukról kiadott orvosi jelentés a jobboldali tüdőben rákot állapított meg. Az orvosok műtéttel akarták a daganatot eltávolítani, de mikor a mellkas nyitva feküdt előttük, megdöbbenve látták, hogy mindkét tüdő el van rákosodva. Számtalan osztálytárs, tanár, ismerős, hozzátartozó látogatta meg. Ezeket a látogatásokat, a szigorú orvosi rendelkezés csak percekre korlátozta. Én is felkerestem és lopakodva közelítettem meg ágyát, talán alszik — gondoltam —, folytatta Gyula. De nem, ébren volt s öröm sugárzott szemében, amint engem meglátott. Intett üljek le, erőtlen kezét karomra tette és igy szólt hozzám: Gyula bácsi, köszönöm a látogatást, a szép virágot, a tarka csokor minden szála egy-egy öröm részemre, de nekem mégis a fehér virág tetszik a legjobban, mint az ártatlanságnak, az egyszerűségnek kifejezője. — Talán nemsokára elhagyhatom a kórházat és akkor elmegyek Gyula bácsiékhoz. Ugye elmehetek? Le szeretnék ülni a kis, japán kertben, az exotikus fák árnyéka alatt hallgatnám a kert zümmögését, a kis tóban játszó halak csobbanását. Csak egyedül akarok ott lenni, ne zavaijon senki, csak a madár csicsergés, a szorgalmas méhek zümmögése. Gyula bácsi nagyon szeretnék elmenni. Persze hogy jöhetsz, Tiéd lesz a kert magánya, pihenhetsz s teljék kedved mindenben, amit a kert nyújtani tud. Mihály állapota rosszabbra fordult s az orvosok egy újabb operációt javasoltak, bár már ekkor tisztában voltak azzal, hogy Mihály menthetetlen. A két tüdő és a belső részek borzalmas képet mutattak és minden beavatkozás nélkül zárták le a sebet. Alig telt el három nap, Mihály visszaadta ártatlan, fiatal lelkét a Teremtőnek. A temetés után két-három hét telhetett el. Az egyik este feleségemmel kiültünk a kertbe s meglepetve vettük észre, hogy a zöld gyep közepén, egy magányos, fehér virág bontja szirmait. Kérdően néztünk egymásra, de nem mertük elárulni gondolatainkat. Úgy éreztem Mihály van itt a fehér virág alakjában, ki eljött pihenni, keresni a csendet a kis kertbe, melyet annyira szeretett. inolßolu .él ti .tvjoi) Egy nagy sóhajtás közben, kezeit széttárva fejezte be e történetet Gyula barátom, mintha a fehér virág gal kapcsolatban várna magyarázatot, hiszen a kertben virág soha ültetve nem volt. De ki tud erre választ adni?... PILLANATKÉP VAN VALAKI... Évek óta naponta találkozom vele. Fehér botjával az épületek falát, a járdák szegélyét gyengéden érinti s mosolyogva megy minden reggel munkahelyére. Az egyik reggelen megszólítottam. Karonfogtam és átvezettem a forgalmas úttesten. Szélesebbre nyílt mosolya. Biztos lépésekkel haladt mellettem. — Ne haragudjék — mondtam. — Kérdeznék Öntől valamit. — Parancsoljon! Örömmel válaszolok, ha tudok. — Én Önt szinte naponta látom. Mindannyiszor mosolyog. Árulja el nekem — ha nem veszi tolakodásnak kérdésemet —, miért mosolyog mindannyiszor? — Öh, erre nagyon szívesen és könnyen válaszolok. Azért mosolygok, mert az emberek olyan jók és segítőkészek! Mindennap hol itt, hol ott megfogják a karomat, átsegítenek a forgalmas útkereszteződéseken. Nem kell félnem a közlekedés miatt, mert mindig akad valaki, aki segít. Elgondolkoztam. Mi, akik látjuk a teremtett világot, sokszor durcás arccal, komoran nézünk egymásra. Háborgásunkat sem leplezzük, ha valami nem úgy történik, ahogyan szeretnők. Mi keveset mosolygunk. Elfeledkezünk arról, hogy mindennap van Valaki, aki fogja kezünket s biztosan vezet az élet veszélyes utjain. Burgyán Miklós Új út a templomhoz (Folyt, a 14. oldalról) „éljen majd a jó gyümölcs”. No, de az idő sok mindent elhoz! Szerencsésen lerothadtak vagy kidőltek a kerítések a presbiterek ugyan összeszedték a maradék gerendákat, deszkákat, s csináltak belőlük egy olyan lábnyi magas palánkot, amit a gyermekek ugrólécnek használtak. Persze ez se tartott sokáig, mert a tél hosszú volt és nehéz, s bizony akinek tűzgyújtóra volt szüksége, le-letépett egy deszkát a megmaradt kerítésből. Tavaszra már a csonknak is a csonkja maradt meg. Az idő csak az ujitó léleknek dolgozott, mert a betonoszlop le nem rothad s a drótkerítést nem lehet eltüzelni. így három év múlva megérett a helyzet: egy kis adakozás a temetőkert ára mellé, s megvolt a cement. A vaskapu egyik szárnyát egy „özvegységre maradt presbiter” megajánlotta, a másikat a tiszteletes asszony ajánlotta fel, a pap kihordta a buszon és a hátán a vasakat, drótokat s háromszori, sőt ötszöri iramodással megszületett az uj kerítés, külön kapu a gazdasági udvarhoz, egy a parókiához s egy a templomhoz. A konfirmandusok sorba ültették a bozótból kiszedett szilvafákat, a presbiterek vizesárkot ástak, a pap cement lefolyót mestereit a templom és a parókia csatornái alá. S a cementtel lassan az álmok is valósággá keményedtek, hogy io/hrn£ oó .jíaílovgam dí Í9&tági VI> együtt hirdessék a hit és alkotás boldog ötvö Ahogy a bibliaórások száma szaporodott, felcsendültek a gyorsabb lüktetést megindít gyülekezeti kánonok, ahogy az imahéten elhangzottak a szép beszámolók más országok reformátusairól, más gyülekezetek erőfeszitéseiről, úgy nőttek, növekedtek hitben, erőben, de még adakozásban is a gyülekezeti tagok, kicsinyek, nagyok egyaránt. Öt éV alatt nemcsak a lábak számára került uj ut a templomhoz, de a szív és a lélek számára is. Amikor most összesúgott a tiszteletes asszony a konfirmandusokkal, a fiuk megajánlották egy uj faragott perselyt, az egyik leány egy szép vázát virágokkal, a másik intarziás vázát hozott feldíszítve, a harmadik lámpákat, a negyedik lábtörlőket és térítőkét, az ötödik urasztali tálcát. A 1, ,jóizű versengés lábra kapott,, s az anyakönyv lapjain mind több ifjú és öreg neve szerepelgetett, nem éppen arany tintával, csak kékkel, de a szív aranya mar kezdett gyarapodni, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten!” Hisszük, hogy most már meg se állunk. Az öreg harangozó szeretne már cementjárdát a templom felé , vezető uj utón. A kurátor kivakolt és megszépített parókiát, sőt a legmerészebp álmok között ott szerepel a roskatag harangláb helyett egy torony is, hogy messzire hirdesse az Ister^ dicsőségét s a híveket még a „Nehézhegy” oldala mellől is elhívja a harang szava az istentiszteletre. Vass Sándor ARCOK A MÚLTBÓL A KÉ nil WYM Irinyi János és Irinyi József a debreceni Kollégiumban tanultak, mindketten a Kollégium hires tanítványai közé tartoznak, életük és sorsuk egy-egy szakasza Debrecen városához kapcsolódik. Kétségtelen, hogy a két Irinyi közül János az ismertebb. Neve összeforr a gyufa történetével. Irinyi János 1817. március 17-én [született Debrecen szomszédságában, Nagyiétán. Apja, a maga korának egyik jelentős mezőgazdasági Íróija és szakembere, a Kollégiumban taníttatta János fiát, majd innen a tf i bécsi műegyetemre küldte, ahol kémiai tanulmányokat folytatott. Közben elvégezte a hohenheimi gazdasági főiskolát is. 1836-ban fedezte fel a zajtlanul gyuló foszforos gyufát.! Sajnos, Irinyinek nem volt elég praktikus érzéke ahhoz, hogy zseniális találmányával nemzeti iparunkat gazdagította volna. * 1 Kis gyufagyára, amelyet 1840-ben Pesten alapított, csak 1848-ig működött. A szabadságharc idején a feltaláló Irinyi János a 48-as ifjak' egyik vezéralakja lett, ő szövegezte a hires 12 pontot. Később Kossuth Lajos az állami gyárak főfelügyelőjévé nevezte ki. Ö irányította Nagyváradon a lőporgyártást és az ágyuöntést. Irinyi József újságíró, műfordító és politikus volt. 1822-ben született. Amig testvérbátyját a természettudományok, őt inkább a sajtó, a politika érdekelte. Ezzel magyarázható, hogy még egészen fiatalon utazásokat tett Németországban, Angliában, Franciaországban, utijegyzeteit, tudósításait azonban a cenzúra miatt csak külföldön adhatta ki. Hazatérve a Pesti Hírlap munkatársa lett. A 48-as márciusi fiatalok egyik vezéralakja ő is. Bátyjával együtt küzd a haladásért, a szabadságharc eszméiért. Képviselővé választják, majd Párizsban tanácsosként működik Teleki László követ mellett. Az országgyűlés munkájába Debrecenben kapcsolódik be, 1849. január 9-től május 21-ig tevékeny tagja a képviselőháznak. A szabadságharc bukása után Haynau halálra Ítéli, de, kegyelmet kap. Ó»-» t******»■*»*« *■'» *- ^
