Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-17 / 29. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal MINDIG VESZITEK — Feleségem és én annyira különbözünk egymástól, hogy szinte nehéz megérteni, miért vonzódunk mégis egymáshoz.Szeretjük egymást, de minden dolgot másként ítélünk meg. Én az ,,itt és most” képviselője vagyok, és idegesít az, amikor a feleségem nem lelkesedik azokért a dolgokért, amelyek nekem izgalmat okoznak. Mindig azt mondja, hogy hat hónapon belül ez az izgalom elhalványul és egészen más lesz a dolgok felöli értékítéletem. Aztán azt mondja, a múltban is így történt, mert minden nagy eszmém ködbe foszlott. Szinte értelmetlen a vele való vitatkozáson!, mert mindig ő győz. VÁLASZ — Talán érdekli önt az, hogy nem az egyedüli félj, aki vesztesen kerül ki a feleségével való vitából. Pszichológiai tanulmányok azt mutatják, hogy inkább a nők győznek a vitában, mert sokkal gondosabban megvizsgálják a kérdéseket. Bizonyitékok vannak rá, hogy a nők jobban át tudják adni érzéseiket másoknak és általában sokkal jobban tudatában vannak érzelmeiknek. Éppen innét van az, hogy a nők jobban tudják védelmezni érveiket, mert a férfiak sokkal előbb kifogynak ezekből, ön és a felesége talán éppen azért szeretik annyira egymást, mert lényegesen különbözőek, és tiszteletben tartják egymás nézőpontját még akkor is, ha ezek eltérőek. Az élet éppen ezért sokkal érdekesebb és izgalmasabb mindkettejük részére, mert az eseményeket másként értékelik. Az „itt és most” keretében mozgó személyek nagyon jól alkalmazkodnak a váratlan helyzetekhez és hirtelen tud-, nak dönteni. Az ilyen ember jobban megérti a jelent minden árnyékával és következményeivel. Higgye el, hogy éppen igy egészítik ki egymást, és nem kell aggódnia amiatt, hogy „vészit” *** BOLDOGSÁG — Húsz éves vagyok és egy negyvenes éveiben levő férfival ismerkedtem meg. A férfi nős és nagyon barátságosan viselkedik szüleimmel, akik nem tudják kettőnk kapcsolatát. A férfi felesége Los Angelesben él, ő pedig a mi városunkban, mert egészségi állapota ezt kiváltja meg. Az asszony minden három hónapban meglátogatja a férjét és néha a férfi is hazamegy. Ez a férfi adta nekem eddig az igazi boldogságot.Kedves, melegszívű és szeretetreméltó. Nagyon jól el tudjuk tölteni az időt. Leánybarátaim gyakran mondják, hogy a férfi túl idős hozzám és fiatalabb férfival kellene kapcsolatot keresnem. Meg is próbáltam már néhányszor, de sikertelenül. A korombeli férfiak mind túlságosan éretlenek hozzám. Csak a szexet akarják. Én azonban többre vágyom, és éppen ezt kaptam meg ebben a férfiben. Én ezzel senkinek nem okozok kárt. De mégis mondja meg, mit tanácsol? VÁLASZ — Ha ön igazán boldog, akkor miért irt? Ön saját magát sérti azzal, hogy egy olyan kapcsolatot tart fenn, aminek semmi célja nincs. Ennek a férfinak hizeleg az, hogy egy fiatal hölgy érdeklődését fel tudta kelteni. Önnek meg az hízelgő, hogy egy idősebb férfi érdeklődik utána. Ha nem akar mindenáron veszíteni, akkor minél előbb szakítson a férfival, mert a felesége előbb-utóbb megtudja az ügyet és az ön szülei is. *** TANÁCSOT KÉREK — Én 25 éves vagyok, a vőlegényem meg 29. Már két év óta együtt járunk és nagyon szeretjük egymást. Vőlegényem 18 éves korában már egyszer megnősült, de nekem ez lesz az első házasságom. A kapcsolatunkban minden nagyon jó, csak egy kérdésben van közöttünk nézeteltérés, ami engem halálosan gyötör. Vőlegényem nem akarja, hogy gyermekeink legyenek. Azt mondja, hogy a gyermekek idegesítik őt, és nővérének a gyermekeit sem tudja kiállni. (Érre meg is lehet az oka, mert a gyerekek rendkívül rossz magaviseletűek.) Megpróbáltam már sokszor mondani, hogy a mi gyermekeink mások lesznek, de a vőlegényem csak azt hajtogatja, hogy ezen a téren nem kísérletezik. A szüleim nagyon vágyakoznak unokák után és én vagyok egyetlen reményük. (Fiútestvérem Vietnámban megsérült.) Én imádom a gyermekeket és el sem tudom képzelni az életet nélkülük. Mit lehet tenni? A vőlegényem nem akar eljönni velem a házassági tanácsadóhoz. VÁLASZ — Nehezen adok tanácsot ebben a kérdésben, de mégis mondok annyit, hogy az ön leendő házassága nagyon súlyos problémának néz elébe. Az ön keserűsége évről évre növekedne, mivel nem lehetnek gyermekei, és később a férjét azzal vádolná, hogy megcsalta önt, mert a legértékesebb dologtól megfosztotta. AMERIKAI MAGYAROK LÁTOGATÓRA\ — Nahát, még mindig keresik Attila sírját? LÉPEGETVE Furulyámon kilenc lyuk van. Billeg-ballag kilenc lyjam. A tizedik homlokomnál szalutáló törpe zsandár. Csillag virit a bicskámon. Pipacs-bojtok koronámon. Fölnyeritő lovam hátán tótágast áll a szivárvány. Zápor ugrott Észak felé, nincsen aki megköthetné. Kunkorodó villám-kötél vörösébe markol a szél. Virrasztóm a mécs virágot. A tejuton sárkányt látok. Kaszabolom liliommal. Fojtogatom vas-ostorral. Az Isten kék köd-gubában, gubbaszt ráncos éjszakában. Őrzi a vén világórát, világóra mutatóját. Galambos! László HUMOR Az ügyvéd megnyerte a perét. Azonnal táviratozott az ügyfelének: „Az igazság győzött!” Még aznap megérkezett a válasz: „Azonnal fellebbezni a felsőbb bírósághoz!” — Mi a különbség a modern és a nem modern lány között? — Nem tudom. — Az. hogy a nem modern lány elpirult, amikor szégyellte magát, a modern lány pedig szégyelli, ha elpirult. *** Külföldi turista a fényképészhez: — Szeretném, ha lefényképezne ezek előtt az oszlopok előtt, de úgy, hogy a gépkocsim ne legyen rajta a képen. — Miért, asszonyom? — Mert, ha a férjem ott látná a kocsimat, azt gondolná, hogy én döntöttem össze a Colosseumot. *** — Esküszöm, hogy te vagy az első nő, akibe szerelmes vagyok. — Ezt érzem is, kedvesem. — És te vagy az első nő az életemben, aki ezt el is hiszi. Japán diákok9 akik a halaiba menekülnek... (Folyt, a 8. oldalról) mérhetetlen. A felvételi vizsgán való elbukás nemcsak súlyos vereséggel ér fel, de valóságos sorscsapással. 1- lyen körülmények között nem meglepő, hogy nem múlik el hét egy-egy újabb diák-öngyilkosságról szóló hir nélkül. A legutóbbi hir annak a 17 esztendős diáklánynak a tragédiájáról számol be, aki a magányosság elől menekült a halálba. Bankigazgató édesapját cége egy másik városba helyezte át, az apa azonban attól tartott, hogy a költözködés akadályozná leányát az iskolai előmenetben, úgy döntött tehát, hogy a lány maradjon az Amagasaki városban lévő korábbi otthonukban a tanév hátralévő részében. A lány nagyszülei ugyancsak Amagasakiban élnek, alig néhány lépésre attól a lakástól, amelyben a lány magára maradt, de mint később mondották, eszükbe sem jutott, hogy meglátogassák, mert nem akarták zavarni a tanulásban. A 17 éves lány azonban nem tudta elviselni az egyedüllétet. Egy este felhívta telefonon az édesanyját, elbeszélgetett vele, majd miután letette a kagylót, kinyitotta a gázcsapot. Ugyanazon a héten egy 15 éves fiú felakasztotta magát, mert rosszul felelt az iskolában és tanárja megdorgálta. Egy 17 éves fiú pedig — jóllehet még egy esztendő választotta el az egyetemi felvételi vizsgától, de attól való félelmét leküzdeni nem tudván — fölment az egyik tokiói felhőkarcoló tetejére és levetette magát. A legutóbbi hivatalos statisztika szerint a 15. és 19. életévei közötti japán fiatalok halálának — nyomban a balesetek után — az öngyilkosság a második, legnagyobb okozója. A felcsigázott, vagy talán még inkább félreértett követelmények tragikusan torz változatát eredményezték a hajdani latin közmondásnak: „Nem az iskolának, de az életnek tanulunk!” Ezek a meghajszolt japán diákok sem az iskolának tanulnak, de sokkal inkább — a halálnak... Vándor Péter
