Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-04 / 49. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYARORSZÁGI PARASZTLÁZADÁSOK Irta: HALMI DEZSŐ (Befejező cikk) A magyarság sorsa Buda felszabadítása után sem javult. A tatárok ismét az országba törtek, öltek, földig égették a községeket, rabszijra fűzték a népet. Ugyanezt tette a császári katonaság is. Az elszökött jobbágyok bandákba verődtek és úgy garázdálkodtak az országban. A tűrhetetlen helyzetet jellemzi, hogy Tokaj vidékén újabb felkelés támadt. A Spanyol-örökösödési háború miatt, a császári hadak legnagyobb részét kivonták az országból. Ezt az alkalmat használták ki Esze Tamás, Kis Albert, jobbágy vitézek, 1703 tavaszán fegyverbe szólították a beregi szegényeket. A felkelés vezetésére II. Rákóczy Ferencet hívták meg, ki Lengyelországban bujdosott. Bercsényi Miklóssal együtt a mozgalom élére álltak. Ez a felkelés teljesen úgy indult, mint Dózsáé, a felkelők dúltak, fosztogattak, felégették a nemesek házait. Rákóczi és Bercsényi 1703 május 9-én kiáltványban tiltották meg a visszaéléseket, azonban hónapokat vett igénybe a rend helyreállítása. Rákóczi szabadságharcát e tanulmánynak nem célja tárgyalni, legfeljebb csak annyit, hogy a szabadságharc sorsának megpecsételéséhez hozzájárult a pestis szörnyű pusztítása. Az anyaországban 31.000, Erdélyben 100.000 ember halt meg, mig a szabadságharc 85.000 áldozatot követelt. így vérzett, állandóan fogyott a nemzet. A szabadságharc leverése után számtalan főúri birtok elkobzását rendelte el a bécsi udvar. Idegen katona, főpap, szerzetes rend, valamint polgári személy kapott magyar birtokokat. Ezek egyáltalában nem törődtek a magyar néppel, valóságos istencsapása voltak, a magyarság kiirtását tűzték ki zászlójukra. A déli szlávság lázongani kezdett, Szegedinácz Jovánovics Péter, köznevén Pero állt a parasztság élére. A felkelés 1735. április 27-én, Szentandráson indult meg, de nem volt hosszú életű, mert a császári hadak Perot elfogták, a gyengén felfegyverzett jobbágyságot, május 9-én Erdőhegynél szétverték. Perot kivégezték, mig másokat kínzásokkal büntettek. Nagyobb mérvű volt a Drávántuli szlávság lázadása. Ezek letelepítésük óta állandóan zavarták a közbiztonságot, dúltak, raboltak, gyilkoltak. Megsarcolták a városokat, Zimonyt, Mitrovicot, Diakovárt és ennek püspökét megölték. 1735-ben ez a mozgalom is felkeléssé érett és csak nagyobb katonai erővel lehetett elfojtani. Mária Terézia sem javított sokat a jobbágyok helyzetén, de nem is csoda, mert maga a királynő ezt hangoztatta: ..Aki csizmában született, ne akarjon cipőt viselni.” Vagyis, akit az Isten parasztnak teremtett, az ne akarja az isteni rendelkezést megváltoztatni. A főurak, ebben az időben, igy érveltek: ,,Maga az Isten választást tett köztünk: a jobbágyra osztván a munkát és fogyatkozást, a főemberekre a bőséget és a vigasságos életet.” 1753 nyarán Mezőtúr és Vásárhely vidékén Törő Pál és Pető Ferenc buzdítására a jobbágyság újabb zavargásba kezdett. E jelentéktelen zavargást a katonaság könnyűszerrel elfojtotta. Törőt és Petőt elfogták, őket Budára szállították és ott kivégezték. 1755-ben a Dunántúli jobbágyság a Raffayak-, Erdődiek birtokán kezdett forrongani. Dominaich Ferenc nemes és Kusics Mihály Felbujtására 20.000 jobbágy gyűlt össze A főpapság és főurak Zágrábba menekültek. A felkelők 30 várat, sok falut dúltak fel, azonban az ő sorsuk is meg volt pecsételve, rövidesen vereséget szenvedtek. A bosszú nem maradt el. Rauch János helyettes bán oly mészárlást rendelt el, hogy a Zágráb és Körös közötti vidék teljesen elnéptelenedett. Mikor a szörnyű vérengzés Mária Terézia tudomására jutott, Rauchot elcsapta hivatalából. A királynő látva a jobbágyság siralmas helyzetét, változtatott régi álláspontján és igy nyilatkozott: „Etetni kell a juhot, ha nyimi, fejni akaijuk.” Vagyis a jobbágyot kedvezőbb anyagi helyzetbe kell hozni, mert csak igy adhat több katonát, fizethet több adót. Enyhíteni akart a parasztság helyzetén, azonban ez a szándéka megtört a magyar nemesség ellenállásán és csak kisebb változásokat tudott elérni, hatalmi szóval. Eltörölte a „huszarengeld” és „montirungsgeld” nevű adókat. II.József alatt Erdélyben sokkal rosszabb volt a helyzet, mint az anyaországban. Némelyik földesur a kéménybe akasztatta jobbágyát, 50—60 botütés, vagy egyszerűen holtraverés mindennapi dolog volt. A földesur és felesége vetélkedtek egymással a kínzások kiszabásában. Mikor a császár Erdélyben katonáskodott, saját szemével látta ezeket a visszaéléseket. Személyes tapasztalatainak volt köszönhető, hogy a jobbágy-intézményt eltörölte. Erdélyben az oláh papok a magyarok ellen lázitották híveiket. 1784 októberében Zaránd vármegyében kitört a lázadás. Hóra vezetése alatt 10.000 ember gyűlt össze és ez a felkelés már kezdetben anarchikus, politikai jelleget öltött. A gyülevész nép rabolt, gyilkolt, nemeseket, katolikus papokat és előszeretettel református lelkészeket mészárolt le, az első héten 27 községet égettek fel. Horával alkudozni kezdtek, azonban ez eredményre nem vezetett, mert a magyarok kiirtását, vagy az oláhok felsőbbségének elismerését követelte a magyarok felett. A lázadók száma egyre növekedett s már attól lehetett tartani, hogy a magyar parasztság is fegyvert fog, amikor Kray alezredes székely vitézeivel közbelépett. Hóra és Kloska vezéreket elfogták és kerékbetöréssel végezték ki őket. Megérdemelték, mert az oláh parasztlázadás a magyarság kiirtását tűzte ki célul. 133 magyar falut perzseltek fel és 4000 magyart öltek meg. 1830-ban kitört a francia forradalom s ennek hatása alatt Európa-szerte szabadelvű törekvések fűtötték az elnyomott osztályokat. 1831-ben újabb parasztlázadás támadt. Ennek oka az ázsiai kolera volt. Galiciában sok emberáldozatot szedett és a járvány átterjedt hozzánk is. Három hónap alatt 56.000 ember pusztult el, de a hatóság a járvány megfékezésére nem tett semmit. Főleg a tótság fordult urai ellen. Zemplén, Sáros, Abauj, Gömör megyék lakosai kezdtek lázadni és sokféle bűntényt követtek el. Ifj. báró Eötvös Ignác a katonasággal hamar rendet teremtett, de bosszúból oly kegyetlenséggel irtotta a jobbágyságot, hogy a királynak kellett beavatkoznia és megtiltania a tömeges kivégzéseket. Igyekeztem minden emlitésre méltó jobbágylázadást felsorolni. Sajnos azt kellett látnunk, hogy a katolikus főpapság legalább olyan állati módon bánt a szegény néppel, mint a nemesség, pedig a szószéken Jézus tanait hirdették, melyek ellentétei kegyetlenkedéseiknek, melyeket a védtelen parasztsággal szemben elkövettek. Ezek a mozgalmak azt bizonyítják, hogy kínzás, öldöklés, sanyargatás, kizsákmányolás utján nem lehet a jobbágyság sorsát megoldani, hanem olyan szociális intézkedéseket kell hozni, melyek a jobbágyságot az állati sorból kiemelik. Széchenyi és Kossuth érdeme, hogy a jobbágyság intézménye 1848-ban véglegesen megszűnt. Nem hiszem, hogy van még egy nemzet, mely ennyi szenvedésen ment keresztül és csak a csodával határos az ország, a nemzet fennmaradása. GONDOLOD, SEGÍT? (Folyt, a 14. oldalról) pénze nem volt és én sem ajánlgattam. Néztem, amint elszomorodott. Egy pillanat és már döntöttem. — Tessék elvinni, nincs ára. Hadd örüljön a fia. Emlékszem, az ablakból néztem utána, amint szapora léptekkel vitte boldogságát. És most egyszerre elém toppan és azt mondja: minden este imádkozom magáért. Arra a sok-sok boldog órára, csodálatos percre gondolok, amelyekkel az élet megajándékozott. Biztosan tudom, hogy ennek a kis öregnek az imája is hozzásegített. És mindazoké, akik gyengeségeimmel együtt szeretnek és néha imádkoznak is értem és azoké, akik a síron túl is vigyázzák lépteimet. ...Drága barátom aznap este csendesen elaludt. Valaki azt mondta egyszer nekem: ird meg életed csodáit! Ez a kis történet is ilyen csodáról szólt. Bizonyságtétel az imádság mellett. Talán az élet nem lesz fukar hozzám és összejön belőlük egy kötetrevaló. Gyarmathv Irén „KÖSZÖNÖM A TÜZET...” (Folyt, a 12. oldalról) múlásával szükségszerűen felbukkannak ilyen gondc latok is. MIT TEHETÜNK TEHÁT ÉRTÜK? Hozzátartozóknak, barátoknak, humánus társadalomnak rengeteg lehetőség kínálkozik a segítésre, a napsütés feléjük tükrözésére. Mindenekelőtt az egy életen át megszokott kialakult magatartásukat kell tudomásul venni. Nem különcökként, hanem szeretetre vágyó emberekként bánni velük. Akár önhibáján kívül, akár saját önzése miatt maradt egyedül, lehetővé tenni, hogy az otthon melegét, a gyengeség érzelgősségmentes lehetőségét megismeijék, morgós-szégyelős gesztusokkal kisért szeretet morzsáikat ne utasítsuk vissza. IBSEN HIRES DRÁMÁJÁBAN, a Nórába halljuk a világirodalom egyik legmegnyerőbb, magányos férfialakjának, Rank doktornak búcsúszavát, amellyel barátja feleségétől és az élettől búcsúzik: „Köszönöm a tüzet...” Hitünk, szeretetünk, biztató szolgálataink tüzét adjuk azoknak, akik körül az évek-évtizedek során már kihűlt minden és akik esendő férfimagányosságukban nagyon vágyakoznak minden kis tűzszikrára. Szirmai Zoltán RIMES gondolatok A gesztenyeárus előtt Tetszésemet el nem fojtom: Látom, hogy a gesztenyéket Másnak kaparja ki folyton. Hidvéghy Ferenc
