Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-06 / 45. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ EMLÉKEZÉS Irta: PAPP VARGA ÉVA Halottak Napja. Óhazai ünnep, mert itt november 1-én ,,Halloween”-t tartanak. Álarcos, jelmezes és vidám tömeg rendez utcai parádét, amely teljesen ellentéte annak a könnyes, szomorú hangulatnak, amely az óhazában élőket elfogta ilyenkor. Emlékszem, ott „Mindszentek” előestéjén csoportok, tömegek indultak a temetők felé, hogy leróják a kegyeletes emlékezés virágát a halottak iránt, imával, élő virágokkal és gyertyák gyújtásával is a sírokon. Én is mentem olyankor a töb! bivel, pedig akkor még nem voltak iaz ottani temetőkben hozzátartozóim drága sirhalmai, csak néhány jóbarát, ismerősök és a „Nemzet iNagyjai”. Ezek síremlékeinél szoktam megállni és el; mélkedni az elmúláson: a Kossuth emlékműnél, a Deák Mauzóleumnál, azután Ady Endrét látogattam meg, imádságként idézve valamelyik örökszép versét, I majd Jászai Mari sírját kerestem fel és újra és újra olvastam sírkövén a feliratot: „Volt, amig élt...aki itt im, céljához ért...” A nagy tragika maga fogalmazta az egyszerű és bölcs mondást, amelyet utolsó kívánsága alapján véstek a sírkövére. * Azóta nemcsak a világ, nemcsak az emberek változtak, megváltoztak a temetők is. Annyi szörnyűség, annyi pusztítás dúl a világban, hogy azok következtében rengeteg az ismeretlen, gondozatlan si és aligha él valahol egy honfitársunk, akinek az óhazai temetők valamelyikében ne lenne egy-egy hozzátartozója. Engem olyan messzire sodort az élet, hogy csak gondolatban lehetek együtt azokkal, akik ezen a „szent estén” díszítik a sírokat és gyújtják a mécseseket. Ahogyan mindig szerettem ezt a kényelmes amerikai közlekedést, autót, luxusvonatot, repülőgépet, úgy ezen az estén inkább vágyom arra a zsúfolt villamosra ülni, amely a Rákóczi utón döcög végig a Kerepesi temető felé. Lelki szemeimmel is könnyezve látom azokat, akik tülekedve, koszorúkat cipelve igyekeznek feljutni egy-egy kocsira. Szinte hallom a tultömött villamosok csengőjét, amely a sok virág alatt úgy szól, mint a gyászposztós dob a katonatemetésen. A novemberi párás köd már bizonyára ráborult a villamosok üvegablakaira, eltakarva a házakat, hogy ne gondolhassanak rá: ott bent is sok az élőhalott. Az emberek között, akik most a temetőbe igyekeznek, sok olyan is van, aki nem siratni megy, csak simi... nem is valakiért, csak a hely miatt.„mert ott végre kifelé törhet a könny, amely egész évben csak befelé patakzott... A tér és idő távlatából gondolatban felkerestem azt a kis felvidéki falusi temetőt is, ahol őszirózsák között dohszagú fekete szoknyák ráterülnek egy-egy | sirhalomra; ezek között nyugszik az édesapám. A sir ! körül mindig magas fű nőtt, körülvéve a virágokat. Az 'édesanyám siiját én sohasem láthattam, ő akkor | ment el, mikor a második világháború miatt mégcsak nem is tudathatták velem. Sejtettem, hogy ott lehet a közelben, mert mielőtt Amerikába jöttem, ő vitt el búcsúzni az édesapám sírjához. Mutatta a mellette álló sirkövet, amelyet abban az évben helyeztek oda: „Látod, édes jányom, ez lett volna az én helyem, de átengedtem Józsinak. Ö volt a kedvenc vöm és őtet elébb szólította magához az Úristen. Igaz, itt apátok VARGA ÉVA mellett igen jó helyem lett vóna, de én mindég is azoknak engedtem át a jobbat, akiket szerettem...” Akkor könnyes szemmel is mosolyogtam édesanyám naivságán, hogy a temetőben is lehet jó hely. Azóta már tudom, hogy az én drága falusi anyám nem naiv volt, hanem bölcs... Csak ott van a jó hely és én hálát adok a Gondviselésnek, hogy ők akkor foglalhatták el örökös otthonukat, mikor még a családiházból vitték ki őket a megmaradt családtagok, nem kellett látniuk a házuk pusztulását, a híreket hallani a világégésről... Halottak napjára az emlékezés virágát és imáját küldöm az óhazai sírokra, amelyekről igy ir a költő: „Soha ne járj olyan tájon, ahol egykor boldog voltál... nincs szomorúbb temető a láthatatlan sirhalmoknál...” A mi hazánkban nagyon sok a láthatatlan sirhalom... azokra is küldöm a honleányi emlékezés egy-egy szál virágát és a kívánságot: Nyugodjanak békében! ÉLET ÉS TUDOMÁNY i A FÖLD „VESZÉLYES ■! KÖRZETEI” I. Öt évvel ezelőtt olyan esemény történt Miami repülőterén, amelyre a kutatóknak mindmáig nem sikerült kielégítő magyarázatot találniok. A National Airlines személyszállító repülőgépe, amely 127 utassal a fedélzeten északkeleti irányból már a repülőtéri irányítótorony ellenőrzése alatt közeledett a leszállópályához, váratlanul eltűnt a radarkészülék képernyőjéről. A gép személyzete rádióhivásokra sem válaszolt, tiz perccel később azonban minden ismét a normális mederben folyt. A radar pontosan jelezte a gép helyzetét s a leszállást többé semmi sem zavarta. A szerencsés megérkezés után a földi személyzet aggódó kérdésekkel ostromolta a legénység tagjait, a válaszok azonban meglepőek voltak: a gépbep tartózkodók kivétel nélkül határozottan állították — legjobb tudomásuk szerint velük semmi rendkívüli nem történt! — Ember — magyarázta a torony egyik alkalmazottja a pilótának —, de hiszen 10 percen át ti egész egyszerűen nem léteztetek... A BERMUDA HÁROMSZÖG Senki sem értette, mi történhetett, de az igazi meglepetés még hátravolt: a repülőgépen az órák egyöntetűen tiz perccel kevesebbet mutattak a valóságos időnél. Ez azért is volt olyan meglepő, mert eltűnése előtt 20 perccel a gép személyzete rádión egyeztette az időt a toronnyal és akkor semmiféle eltérést nem tapasztaltak. Mindez abban a térségben történt, amelyben az elmúlt évtizedek során rejtélyes körülmények között már számos hajó és repülőgép tűnt el nyomtalanul. Tavaly már hirt adtunk a „Bermuda háromszög”-ben (az Atlanti-óceán nyugati részében, az Egyesült Államok délkeleti partjai mentén, a Bermuda-szigetek, Florida és Puero Rico közti területen) tapasztalt titokzatos jelenségekről. A katasztrófák számának növekedésével rohamosan nőtt, sőt buijánzott a rejtély nyitját kereső hipotézisek száma. A jelenségek részletes leírásával, s a magyarázatukra felállított elméletekkel legátfogóbban Charles Berlitz amerikai iró foglalkozik A Bermuda háromszög című, immár 13 kiadást megért könyvében. Az utóbbi évek egyik kiemelkedő bestsellere nem tudományos-fantasztikus regény, sem katasztrófaregény, hanem szenvedélyes válaszkeresés arra a kérdésre: mi okozhatta több mint 100 hajó és repülőgép, több mint ezer ember nyomtalan eltűnését ugyanabban a térségben? S bár a könyvben ismertetett feltevések közül még egy sem nyert tudományos alátámasztást, nem akaijuk olvasóinkat megfosztani e fantasztikus gondolati játékok érdekességeitől. Az ősi Atlantisz legenda „modernizálásának” törekvése érződik abból a teóriából, amely szerint a Bermuda háromszög mélyén egy kristály nyugszik. Valamikor ez volt a mondabeli, elveszett civilizáció, az Atlantisz energiaforrása és ennek reaktivizálódó erői vonzzák a mélybe a repülőgépeket és hajókat. A gondolat Edgat Cayce-től származik, aki 1944-ben halt meg, de már évtizedekkel korábban, amikor még senkinek sem volt sejtelme a lézersugarakról, azt állította: a régi Atlantisz lakói kristályokat alkalmaztak energiaforrásként; ezek később valószínűleg az óceánba süllyedtek el, s ma egy mélyedésben nyugszanak. Cayce szerint a szerencsétlenségek körzetében, mintegy másfél kilométerrel a tenger felszíne alatt ilyen, ismeretlen energiaforrás létezik, s ez még ma is befolyásolja a korszerű repülőgépek és hajók iránytűinek és elektronikai berendezéseinek működését. FÖLDÖN KÍVÜLI CIVILIZÁCIÓK KÜLDÖTTEI?... Egy másik elmélet szerint a katasztrófákat antigravitációs részecskék okozzák. Ralph Barker A levegő nagy titkai című könyvében felhívja a figyelmet arra, hogy a fizikai kutatások eredményei antigravitációs anyagrészecskék létezésére utalnak, amelyek nincsenek alávetve a nehézségi erő törvényeinek. Barker feltételezi, hogy ez az anyag a kozmoszból származik, néha a szárazföld mélyén, leggyakrabban azonban a tenger felszíne alatt halmozódik fel, ahol a nehézkedés és a mágneses vonzás törvényei nem úgy funkcionálnak, mint ahogyan azt megszoktuk. Talán a legfantasztikusabbnak azonban az a magyarázat tűnik, amely szerint földön kívüli civilizációk küldöttei rabolják el tanulmányi célra a tengerészeket és pilótákat. Az Egyesült Államokban a háború, pontosabb 1947 óta ezerszámra dolgoztak fel jelentéseket és folytattak vizsgálatokat az úgynevezett (Folyt, a 15^oldalon)
