Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)

1975-11-06 / 45. szám

12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ EMLÉKEZÉS Irta: PAPP VARGA ÉVA Halottak Napja. Óhazai ünnep, mert itt novem­ber 1-én ,,Halloween”-t tartanak. Álarcos, jelmezes és vidám tömeg rendez utcai parádét, amely teljesen ellentéte annak a könnyes, szomorú hangulatnak, amely az óhazában élőket elfogta ilyenkor. Emlékszem, ott „Mind­szentek” előestéjén csoportok, tö­megek indultak a temetők felé, hogy leróják a kegyeletes emlékezés virágát a halottak iránt, imával, élő virágokkal és gyertyák gyújtásával is a sírokon. Én is mentem olyankor a töb­­! bivel, pedig akkor még nem voltak iaz ottani temetőkben hozzátartozóim drága sirhal­­mai, csak néhány jóbarát, ismerősök és a „Nemzet iNagyjai”. Ezek síremlékeinél szoktam megállni és el­­; mélkedni az elmúláson: a Kossuth emlékműnél, a Deák Mauzóleumnál, azután Ady Endrét látogattam meg, imádságként idézve valamelyik örökszép versét, I majd Jászai Mari sírját kerestem fel és újra és újra olvastam sírkövén a feliratot: „Volt, amig élt...aki itt im, céljához ért...” A nagy tragika maga fogalmazta az egyszerű és bölcs mondást, amelyet utolsó kíván­sága alapján véstek a sírkövére. * Azóta nemcsak a világ, nemcsak az emberek vál­toztak, megváltoztak a temetők is. Annyi szörnyűség, annyi pusztítás dúl a világban, hogy azok következté­ben rengeteg az ismeretlen, gondozatlan si és aligha él valahol egy honfitársunk, akinek az óhazai temetők valamelyikében ne lenne egy-egy hozzátartozója. Engem olyan messzire sodort az élet, hogy csak gon­dolatban lehetek együtt azokkal, akik ezen a „szent estén” díszítik a sírokat és gyújtják a mécseseket. Ahogyan mindig szerettem ezt a kényelmes amerikai közlekedést, autót, luxusvonatot, repülőgé­pet, úgy ezen az estén inkább vágyom arra a zsúfolt villamosra ülni, amely a Rákóczi utón döcög végig a Kerepesi temető felé. Lelki szemeimmel is könnyezve látom azokat, akik tülekedve, koszorúkat cipelve igyekeznek feljutni egy-egy kocsira. Szinte hallom a tultömött villamosok csengőjét, amely a sok virág alatt úgy szól, mint a gyászposztós dob a katonateme­tésen. A novemberi párás köd már bizonyára ráborult a villamosok üvegablakaira, eltakarva a házakat, hogy ne gondolhassanak rá: ott bent is sok az élőhalott. Az emberek között, akik most a temetőbe igyekeznek, sok olyan is van, aki nem siratni megy, csak simi... nem is valakiért, csak a hely miatt.„mert ott végre kifelé törhet a könny, amely egész évben csak befelé patakzott... A tér és idő távlatából gondolatban felkerestem azt a kis felvidéki falusi temetőt is, ahol őszirózsák között dohszagú fekete szoknyák ráterülnek egy-egy | sirhalomra; ezek között nyugszik az édesapám. A sir ! körül mindig magas fű nőtt, körülvéve a virágokat. Az 'édesanyám siiját én sohasem láthattam, ő akkor | ment el, mikor a második világháború miatt mégcsak nem is tudathatták velem. Sejtettem, hogy ott lehet a közelben, mert mielőtt Amerikába jöttem, ő vitt el búcsúzni az édesapám sírjához. Mutatta a mellette álló sirkövet, amelyet abban az évben helyeztek oda: „Látod, édes jányom, ez lett volna az én helyem, de átengedtem Józsinak. Ö volt a kedvenc vöm és őtet elébb szólította magához az Úristen. Igaz, itt apátok VARGA ÉVA mellett igen jó helyem lett vóna, de én mindég is azoknak engedtem át a jobbat, akiket szerettem...” Akkor könnyes szemmel is mosolyogtam édes­anyám naivságán, hogy a temetőben is lehet jó hely. Azóta már tudom, hogy az én drága falusi anyám nem naiv volt, hanem bölcs... Csak ott van a jó hely és én hálát adok a Gondviselésnek, hogy ők akkor foglal­hatták el örökös otthonukat, mikor még a családiház­ból vitték ki őket a megmaradt családtagok, nem kellett látniuk a házuk pusztulását, a híreket hallani a világégésről... Halottak napjára az emlékezés virágát és imáját küldöm az óhazai sírokra, amelyekről igy ir a költő: „Soha ne járj olyan tájon, ahol egykor boldog voltál... nincs szomorúbb temető a láthatatlan sirhal­moknál...” A mi hazánkban nagyon sok a láthatatlan sirha­lom... azokra is küldöm a honleányi emlékezés egy-egy szál virágát és a kívánságot: Nyugodjanak békében! ÉLET ÉS TUDOMÁNY i A FÖLD „VESZÉLYES ■! KÖRZETEI” I. Öt évvel ezelőtt olyan esemény történt Miami re­pülőterén, amelyre a kutatóknak mindmáig nem sike­rült kielégítő magyarázatot találniok. A National Air­lines személyszállító repülőgépe, amely 127 utassal a fedélzeten északkeleti irányból már a repülőtéri irá­nyítótorony ellenőrzése alatt közeledett a leszállópá­lyához, váratlanul eltűnt a radarkészülék képernyő­jéről. A gép személyzete rádióhivásokra sem válaszolt, tiz perccel később azonban minden ismét a normális mederben folyt. A radar pontosan jelezte a gép hely­zetét s a leszállást többé semmi sem zavarta. A szeren­csés megérkezés után a földi személyzet aggódó kérdé­sekkel ostromolta a legénység tagjait, a válaszok azonban meglepőek voltak: a gépbep tartózkodók ki­vétel nélkül határozottan állították — legjobb tudo­másuk szerint velük semmi rendkívüli nem történt! — Ember — magyarázta a torony egyik alkalma­zottja a pilótának —, de hiszen 10 percen át ti egész egyszerűen nem léteztetek... A BERMUDA HÁROMSZÖG Senki sem értette, mi történhetett, de az iga­zi meglepetés még hátravolt: a repülőgépen az órák egyöntetűen tiz perccel kevesebbet mutattak a való­ságos időnél. Ez azért is volt olyan meglepő, mert el­tűnése előtt 20 perccel a gép személyzete rádión egyez­tette az időt a toronnyal és akkor semmiféle eltérést nem tapasztaltak. Mindez abban a térségben történt, amelyben az elmúlt évtizedek során rejtélyes körülmények között már számos hajó és repülőgép tűnt el nyomtalanul. Tavaly már hirt adtunk a „Bermuda háromszög”-ben (az Atlanti-óceán nyugati részében, az Egyesült Álla­mok délkeleti partjai mentén, a Bermuda-szigetek, Florida és Puero Rico közti területen) tapasztalt ti­tokzatos jelenségekről. A katasztrófák számának nö­vekedésével rohamosan nőtt, sőt buijánzott a rejtély nyitját kereső hipotézisek száma. A jelenségek részle­tes leírásával, s a magyarázatukra felállított elméle­tekkel legátfogóbban Charles Berlitz amerikai iró fog­lalkozik A Bermuda háromszög című, immár 13 kia­dást megért könyvében. Az utóbbi évek egyik kiemel­kedő bestsellere nem tudományos-fantasztikus regény, sem katasztrófaregény, hanem szenvedélyes válaszkeresés arra a kérdésre: mi okozhatta több mint 100 hajó és repülőgép, több mint ezer ember nyomta­lan eltűnését ugyanabban a térségben? S bár a könyv­ben ismertetett feltevések közül még egy sem nyert tu­dományos alátámasztást, nem akaijuk olvasóinkat megfosztani e fantasztikus gondolati játékok érdekes­ségeitől. Az ősi Atlantisz legenda „modernizálásának” tö­rekvése érződik abból a teóriából, amely szerint a Ber­muda háromszög mélyén egy kristály nyugszik. Vala­mikor ez volt a mondabeli, elveszett civilizáció, az Atlantisz energiaforrása és ennek reaktivizálódó erői vonzzák a mélybe a repülőgépeket és hajókat. A gon­dolat Edgat Cayce-től származik, aki 1944-ben halt meg, de már évtizedekkel korábban, amikor még senkinek sem volt sejtelme a lézersugarakról, azt állí­totta: a régi Atlantisz lakói kristályokat alkalmaztak energiaforrásként; ezek később valószínűleg az óceán­ba süllyedtek el, s ma egy mélyedésben nyugszanak. Cayce szerint a szerencsétlenségek körzetében, mintegy másfél kilométerrel a tenger felszíne alatt ilyen, ismeretlen energiaforrás létezik, s ez még ma is befolyásolja a korszerű repülőgépek és hajók iránytűi­nek és elektronikai berendezéseinek működését. FÖLDÖN KÍVÜLI CIVILIZÁCIÓK KÜLDÖTTEI?... Egy másik elmélet szerint a katasztrófákat antigravitációs részecskék okozzák. Ralph Barker A levegő nagy titkai című könyvében felhívja a figyel­met arra, hogy a fizikai kutatások eredményei anti­gravitációs anyagrészecskék létezésére utalnak, ame­lyek nincsenek alávetve a nehézségi erő törvényeinek. Barker feltételezi, hogy ez az anyag a kozmoszból származik, néha a szárazföld mélyén, leggyakrabban azonban a tenger felszíne alatt halmozódik fel, ahol a nehézkedés és a mágneses vonzás törvényei nem úgy funkcionálnak, mint ahogyan azt megszoktuk. Talán a legfantasztikusabbnak azonban az a magyarázat tűnik, amely szerint földön kívüli civili­zációk küldöttei rabolják el tanulmányi célra a tenge­részeket és pilótákat. Az Egyesült Államokban a há­ború, pontosabb 1947 óta ezerszámra dolgoztak fel jelentéseket és folytattak vizsgálatokat az úgynevezett (Folyt, a 15^oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents