Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-06 / 45. szám
PÁRTOLÓ TAGOK Irta: MÁRER GYÖRGY 8 OLDAL_______________________MAGYAR HÍRADÓ Nem állíthatnám, hogy lelkes híve voltam Franco generalisszimusnak. Élénken emlékszem még, hogy jutott hatalomra. Hogy űzte el véres katonai puccsal és még véresebb polgárháborúban Spanyolország törvényes kormányát és hogyan alapította meg önkényuralmát, amellyel közel 40 év óta kormányozott. Négy évtized nem hosszú idő a történelem végtelen folyamatában, de arra elég lehet, hogy az indulatok csillapodjanak és a sebek lassanként behegedjenek. így történt Spanyolhonban is. A nép ebben a festői országban egyre inkább magára talált és a politikai gyűlölködés leginkább csak ott munkált tovább, ahol a régi tüzek hunyó parazsait újra és újra felszították. Hogy ez egyre-másra meg is történt, ez nem meglepő ,,modem”-nek mondott korunkban, amelyben felujultak a középkori vallásháborúk, a primitiv idők törzsi torzsalkodásai, a világromboló anarchizmus vérengző garázdálkodásai. Sőt, mindez a civilizáció fejlettebb eszközeinek igénybevételével. Spanyolországban semmiféle uj tényező nem működött közre, hogy ide is visszatéijen a gyűlölet és egyenetlenség légköre. Talán csak az általános világ: történelmi hangulat csapott át ide is, az az ösztönzés, jhogy ,,most már lehet!”. Erre az évezredes büszke sértődésben duzzogó baszkok, az évszázados izgágaságban ficánkoló katalánok és a külső ösztönzésekből élő elégedetlen egyegyszerre újra el kezdtek nyugtalankodni és másokat nyugtalanítani országukban. Spanyolországnak éppen úgy kötelező törvényei vannak, mint minden más országnak. Lehetnek ezek a törvények jók vagy rosszak, lehet ilyen országgal más államok kormányainak jóban vagy rosszban lenni, az a tény azonban, hogy ezek a más országok diplomáciai viszonyt tartottak fenn Spanyolországgal, azt bizonyította, hogy ezek az országok tudomásul vették és tiszteletben tartották a spanyol törvények érvényességét spanyol területen. Most azonban e téren hirtelen változás történt. Egész sereg állam visszahívta Spanyolországból a követeit, elsősorban nyugat-európai demokratikus államok, mégpedig tiltakozásként, mert az évtizedek óta érvényes spanyol törvények értelmében halálra Ítéltek és kivégeztek öt rendőrgyilkos lázadót. Legalább 20 rendőr megölése nyomta a lelkűket, rendőröké, akik nem is valamennyien fegyverrel a kézben haltak meg, hanem akiket lesből puskáztak le. A felháborodás világméreteket öltött. Óh, nem a rendőrgyilkolások, hanem a gyilkosok kivégzése .miatt. Világszerte tömegfelvonulásokat rendeztek Franco ellen, hivatalos jegyzékek száguldoztak Madrid felé, különféle gazdasági, pénzügyi és kulturális szerződések tárgyalásait szakították meg Spanyolországgal; nem maradt kétség aziránt, hogy a tüntetők, neheztelők, fenyegetőző nem a spanyol törvények barátai, hanem...hanem...a rendőrgyilkosoké. Azt ugyanis sohasem tapasztaltuk, hogy a ,,humanista" külvilág valaha is tiltakozott volna az ellen, hogy a baszkok vagy katalánok, katolikus és protestáns ulszteriek, belgiumi flmanadok és vallonok, libanoni keresztények és mozlimok vérfürdőket rendeznek. Nem nyilatkozott meg ilyen tiltakozás sem utcai felvonulásokban, sem fenyegető jegyzékváltásokban, sem egyéb elitélő vélemény-nyilvánításban. Ami valószínűvé teszi, hogy a „humanisták” inkább az utcai gyilkosokkal rokonszenveznek, mint a rendfentartó közegekkel. Nem az utóbbiakat pártolják, hanem az előbbieket. Majd azt mondtam, hogy a gyilkosok alakulatainak — pártoló tagjai. GYÁSZOS EMLÉK KUFSTEIN Egy nemzet történetének hétköznapjait dicső és gyászos események tagolják áttekinthető periódusokra. A mi történelmi tudatunkban Hunyadi Mátyás óta minden jel szerint több más és nagyobb hangsúlyt kap a gyásztér, mint a győzedelmes dicsőség. Pontosabban történelmünk dicső pillanataiból is túlságosan sok kötődik gyászterekhez. Ezért beszél a magyar irodalom évszázadok óta mindig hajdanvolt dicsőségről és közeli gyászterekről. A múltakra visszatekintve szeretjük hangsúlyozni, hogy nincs még egy nép, melyet annyi balsors ért, ennyi Mohács nem jutott senkinek. E borongásba hajó multszemlélet egyáltalán nem oktalan — talán csak az a nem is csekély korrekció hiányzik belőle, mely abból a mozzanatból fakadna, ha történelmi tudatmezőnkben több helyet szorítanánk más népek történelmi tudatának is. Ugyanis a legtöbb nép hasonlóképpen látja a maga múltját, és ezt a borongó, némelykor agresszív önsajnálatot ők éppoly indokoltnak érzik. Sikertelenségeire minden nemzet hamarosan megtalálja a megfelelő balsorsot, bárminek nevezzék, földrajzi helyzetnek, népek országutjának vagy árulásnak. Efféle önjózanitó gondolatokat morzsolgattam, amikor néhány hete Innsbruckból Kufstein felé vitt az utam. Meg akartam őrizni tárgyilagosságom és kedélyem egyensulyállapotát. Nem szabad túlságosan megilletődnöm. Kufstein. Ez a szó minden alapfokú iskolát elvégzett magyar számára egyenlő a börtön fogalmával; a Habsburg-birodalom ellen fölkelő magyarok évszázados gyötrelmének szinonimája. Úgysem tudom kivonni magam a magyar vonatkozású genius loci hatása alól. De mérhetetlenül szeretném úgy megpillantani a várost, mintha semmit nem tudnék róla. Mondjuk, mint egy angol turista. Csak az első pillanatokban legalább. Hogy lássam, milyen ez a város gyásztértudat nélkül? Aztán jöhetnek a képzettársítások. Azután már jöhetnek a komor képek a múltból. Akkor talán vágjunk neki bédekker-stílusban. „Tirol fővárosából, Innsbruckból, a sebes Inn völgyében haladunk Kufstein felé...” Vajon a rabszekér, a Martinovics-összeesküvés után elitéit Kazinczy Ferenccel, ugyancsak erről közeledett a városhoz? E gondolatra mintha valami kényelmetlen lelkiismeretfurdalásféle szállt volna be mellénk a remek pályán suhanó kocsi ülésére. (Még ott sem vagy, és már nem tudod önmérsékletre fogni hazulról hozott képzeteidet?) Vissza bédekkerhez. „Mielőtt Kufsteinba érkeznénk, szemünkbe'tűnik a Kaisergebirge két vonulata, a Vad Császár és a Szelíd Császár...” Nyilvánvaló, hogy mindaz, ami annyi magyart ide juttatott — játszom a gondolattá — csakis a Vad Császár műve lehetett, a mindenkori Vad Császáré. A másik a Szelíd Császár, mindig a háttérbe szorult, soha nem került trónra. Ha trónra kerül, sok minden másképp... (Te szerencsétlen, ostorozom magamat az autópálya egy szépen iveit kanyaijában, már egy hegyről is ez jut eszedbe?) Inkább folytassuk. „Kufstein Tirol kapuja. Kellemes kiimája üdülőhellyé avatja a várost...” Igen, ide küldték „üdülni” a kényelmetleneket is, a Habsburgbirodalommal feleselőket. Például itt üdült Szentjóbi Szabó László, és addig kúrálták, mig meg nem halt. Gyógyíthatatlan fejéből ez a szépséges Kufstein sem tudta kimosni nyugtalanító eszméit. Sírjáról nem tud senki. Nyomtalan. „Kufstein tengerszint feletti magassága 504 méter, lakosainak száma 12.000. A város fölötti magaslaton az 1205-ben épült vár.” A várból kiemelkedik valami roppant széles, masszív torony. Meg sem kell néznem az útikalauzt, az olvasmányemlékek mélyéből nyomban előugrik, mint valami idomtalan, gonosz óriás: ez a Császár-torony! „I. Miksa császár építtette 1512-ben, vastag, 6—8 méteres falakkal, minden ostromot kiálló várnak. Börtön csak a XVII—XIX. században lett belőle.” Arra gondolok, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen börtönben ül az ember. Nem mindegy, hogy 6—8 méteres vagy 1 méteres falak veszik körül. Az emberi lépték még a börtönben is megnyugtató. Egy toronyban ülni, ilyen nem emberi léptékkel mért falak között, melyek egy dinoszaurusz fogvatartására is fölöslegesen vastagok: itt a megsemmisülés érzete elviselhetetlenné fokozódhat a fogolyban. A Császár-tornyot, mint kiderült, néhány hónapig nem látogathatják turisták. Magyar nyelvű tábla tudatja: restaurálják. Ez a magyar nyelvű tábla (Folyt, a 9. oldalon) S • Z • E • M • L • E !i «VBManaiBBaiaiBiBiMHaaMaaHiaiaiMiaiaaHiHaiBiBaiaiaiHaiaiaiaaií i A Watertgate ügyben nyomozó speciális ügyész hivatala nemrég foglalta össze és adta ki két és fél éves átfogó és alapos munkája eredményeit. Ez a jelentés nem tartalmaz uj bizonyító anyagokat, azonban ja-! vasiatokat tesz a Watergate esethez hasonló események elkerülésére. Talán a legfontosabb ezen javaslatok közül az, amely a „magas pozícióban levő kormányhivatalnokoknak a törvényt megszegő módon történő hatalommal való visszaélésével foglalkozik. A javaslat szerint valaki, aki az elnökségi kampány során az elnökjelölt szoros munkatársa, ne legyen az ország főügyésze. John N. Mitchell, Nixon főügyésze személyesen vett részt a Watergate ügy bizonyító anyaga elpalástolásában, minek előtte ő maga volt Nixon kampány-főnöke 1968-ban. Furcsa lenne törvénybe foglalni, hogy egy kampány-főnököt nem szabad főügyésszé megválasztani, de az írott szabály hiánya nem akadályozza meg remélhetőleg az eljövendő elnököket abban, hogy hasonló akcióktól tartózkodjanak. A jelentés szintén javasolja, hogy a CIA és valamennyi más hírszerzéssel és informácó titkos gyűjtésével foglalkozó szerv foglalja írásban, hogy mi tevékenységük célja, miért és mi célból gyűjtenek információt. Ami a Central Intelligence Agency kapcsolatokat illeti, a Watergate üggyel, William E. Colby CIA igazgató nemrég azt mondotta, hogy a CIA-nak lehetősége lett volna jóval megelőzni a botrányt, ha nyilvánosságra hozza arról gyűjtött információit, mielőtt a Watergate eset széles körben ismertté vált.
