Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-10 / 28. szám
10. oldal MAGYAR HÍRADÓ BABONÁS HIEDELMEK Irta: SIMA FERENC Korunk népének tulnyomórésze babonás. A városi ember élelmes szipolyozókhoz fordul, akikkel kávézaccból, kártyákból olvastat ki magának jövendőt. New Yorkban már néhány „telefonjós” is működik, aki nem is látja ügyfeleit, hanem csak hirdet a lapokban és várja a money ordereket. Telefonon bonyolódik le minden. Az ügyfél, miután befizetett, felhívja a jövendőmondót és bemondja neki az elemzéshez kívánt adatait, na meg ami különösen nyomja a szivét. Másnap aztán a jós hívja vissza őt és — már mondja is a jövendőjét, a felvetett problémájában a követendő utat és annak eredményét. Amint hallom, az erre specializált iparág egészen jól jövedelmez. Az már egészen más lapra tartozik, hogy ezek a telefonbajósolások beteljesülnek-e. A jövendőmondót ez igazán nem érdekli, ő a pénzt előre bezsebelte és egyéb nem fontos. Virágzik a spiritizmus is, táncolnak az asztalok, kikopogják a kérdésekre a választ, a pohár, vagy a pénzdarab is vándorol a rátett ujjak alatt betűről-betűre a kockásán beábécézett papírlapon, hogy igy íródjék ki a megidézett szellem mondanivalója, — higyje aki akarja. Énmagam, mint már egyszer említettem, az okkultizmusból csak a kézelemzést, a grafológiát és a horoszkópot hiszem. Na meg azt, hogy ha levelet látok álmomban, akkor valóban levelet kapok, ha pedig sárbanjárást álmodok, megbetegszem. Mivel ezeket hiszem, — én is babonás vagyok, jóllehet azt vallom, hogy a négy levelű lóhere csak akkor jelent szerencsét, ha az ember szarvasmarhatenyésztő és igen olcsón be tud szerezni belőle egy vagonnal. Ha pedig hazulról elmenet valamiért vissza kell fordulnom, csak azért nem lesz szerencsém, mert emiatt lekésem a távolsági buszt, vagy a vonatot. A múltkoriban Írtam róla, hogy egy lélekbúvár bestseller-iró szerint a boszorkányhit világszerte ujjáéébredőben, elterebélyesedőben van, és legott hozzáfűztem, hogy a világ túlnyomó részében, beleértve a kulturállamok faluvilágát is, a boszorkányhitnek nem kell „visszatérnie”, mert el se ment, ott van mindmáig, időtlen idők óta. Utólag hozzá tehetem, hogy nem mentes ettől a kulturállamnak számitó óhazánk városi népe sem. Igaz ugyan, hogy a vidéki magyar városok nagyrésze, nyugati szemmel nézve, valójában nem más, mint faluóriás. Ezt értem például Kecskemétre is, ahol az egyszerű nép máig is igy hisz: Szent György napjára virradólag a boszorkányok lepedőket visznek ki a határba, ráteritik a vetésekre és maguk után húzzák, szüntelenül ezt mondogatva: Szedjük-szedjük mindennek a termését! „Amikor a lepedőik már csupa lucskosak a harmattól, akkor azoknak nedvét a magukkal hozott bögrékbe facsarják és azzal azután a maguk vetését hintik meg, e szavakkal: „Itt teremjen i mások termése is mind-mind!” És ettől bizony úgy is esz: a meglepedőzött vetés termése semmitérően siánnvá válik, a boszorkányoké pedig olyan dús lesz, imilyet emberi szem másutt sohse láthatott. Szintén Kecskeméten jegyeztem fel ezt is: Szent jyörgy napra virradó éjjelen a szőlőhegyen a »oszorká.iyok megfúrják a szőlőtőkét és boszorkánycsapot tesznek beléjük, aztán mindannyian, vagy háromezren a környékbeli boszorkányokkal, kiisszák igy a tőkékből a következő termés borának felét. Amikor ez megvan, egyikük belefuj a boszorkánykürtbe, mire háromezer ördög is legott odasereglik és azok a boszorkánycsapokon kiisszák az évi termés borának másik felét is. Majd táncra kerekednek a részeg ördögök a részeg boszorkányokkal, utána FURCSA HISTÓRIÁK Cimek9diplomák rendelésre ... Doktori és professzori címeket árusító bűnbandát lepleztek le a Német Szövetségi Köztársaságban — jelentik a nyugatnémet lapok. Ezek szerint egy „Anglican Free Church” fedőnév alatt működő banda magyar pénzben számítva mintegy 200,- 000-700,000 forintos összegért 600, ismert, tekintélyes nyugatnémet állampolgárnak szállított professzori, illetve doktori címeket. A tudományos és orvosi világ hamis címekkel ellátott „doktorai’ és „professzorai” között akad állítólag egy egyetemi klinika vezetője is. A majnafrankfurti rendőrség még nem tudta összeállítani a teljes listát, mivel az érintettek — érthetően — nem jelentkeztek a felhívásra. Az „Anglican Free Church” nemcsak pénzt követelt az „aspiránsoktól”, hanem a hitelesség kedvéért disszertációt is, igaz, hogy beérte néhány oldalnyi írással. Egyes jelöltek azonban szorgalmasabbak voltak, s talán ennek köszönhető, hogy a rendőrség néhány egészen komoly munkát is talált a banda vezéreinél, Werner Nestmannál és Karl F. Schwalmnál. A „disszertációk” benyújtásával egyidejűleg előleget kellett fizetni, majd némi várakozás után, a fennmaradt összeg kiegyenlítése után az ügyfelek megkapták címeiket: Sussex, Birmingham, Durham és Southampton egyetemeinek tökéletesen hamisított doktori, illetve professzori diplomáit, okmányait. Az ügyet vizsgáló ügyész szerint a kliensek jó része mit ,sem tudott arról, hogy a disszertációért kapott cim hamisítvány. Hogy az aspiránsok ne lépjenek közvetlen kapcsolatba az érintett egyetemekkel, minden levelezést „Dr.Friedrich Schwalm főtitkár” intézett. A nyugtalankodó várakozókat pedig a Londonban székelő „Dr. Röder” — Christian Pfaff 32 éves, büntetett előéletű hamisító nyugtatta meg. Az újdonsült doktorok és professzorok nem sokkal a címek „leszállítása” után még hivatalos levelet is kaptak a londoni nyugatnémet nagykövetségtől — természetesen hamisítványokat —, amelyben a követség közli, hogy a különféle címeket legális utón szerezték. „Anglican Free Church” figyelme arra is kiterjedt, hogy az újonnan elért tudományos rangfokozatok útleveleit bekérje, s uj — természetesen lopott dokumentumokra cserélje ki, amelyek már a doktori címet is tartalmazták. A banda két vezére a legjobb társaságokban forogva toborozta a jelentkezőket. Az ügy tragikus következménnyel is járt: amikor a rendőrség közölte egy idősebb úrral, hogy a mintegy 700 ezer forintért beszerzett professzori cime közönséges hamisítvány, az illető szívrohamot kapott, és másnap elhunyt.., Jabai azzal továbbhaj- Tavalv a/ én na J.i pedig a tőkék között nemperegve-kapálózva szilajul szeretkeznek ott egymással, mig csak rájuk nem hasad a hajnal. Akkor a boszorkánycsapokat kiszedik a tőkékből és a furott lyukra mindegyiken ráillesztik a héját, hogy ne is lássék meg ahelye, azzal huss, eltűnnek. Ahol ez a duhaj tivornya végbemegy, ott bizony nem adnak szinte semmi termést sem a tőkék, elmarad ott az őszi szüretelés. Ugyancsak Kecskeméten úgy tartják, hogy a forgószél az ördög lakodalma, amelyen párjával a boszorkánnyal táncol mindketten láthatatlanul. Mert a boszorkányok láthatatlanokká is tudnak válni, vagy akár fekete macska, kutya, ló alakját is fel tudják venni. Szülővárosomban Szentesen különösen a boszorkányok lóalakban történő megjelenéséről tudnak sokat. Sarkadi Nagy Miska bácsi mesélte nekem még diákkoromban: — 1869-ben, amikor még legény voltam, egyik délután egy kóbor lónak a nyakába pányvát vetettem és megfékeztem, akárhogy rugkapált is. Nem volt rajta patkó. Elvittem hát a kovácshoz és megpatkoltattam. Akkoriban én egy nagyon szép özvegyasszony lányának udvaroltam, mert úgy tartottam, hogy „nézd meg az anyját, vedd el a lányát!" Én bizony, mint vérmes legény, akiben túltengett a férfiuság, azt terveztem, hogy ha elveszem a lányát és ügyes leszek, megkaparintom az anyját is. Na, hát ahogy megpatkoltattam estefelé azt a pányvára kapott kóbor lovat, másnap reggel szalad az én szivemválasztottja az orvosért sirva, hogy „jaj Istenein, súlyos beteg az édesanyám! Valami rejtélyes módon megpatkolódott mindkét sarkán és mindkét tenyerén!” Csak akkor kaptam észbe, hogy én a leendő anyósomat patkottattam meg, lóalakban. Nem is vettem el azt a lányt, mert semmiként sem akartam, hogy boszorkánynak legyek a veje. Ki tudja mit tett volna velem. Azt tudtam, hogy a vélje egészen csonka-zörgéséig elszáradt. abba halt bele, és még az orvos se tudta megérteni, mitől járhatott úgy. Megbabonázta, persze...” Az előbbinek rokonváltozatával találkoztam az Ipoly szlovák oldalán fekvő, szinmagyar Helemba községben. Az ottani temetőben megmutattak nekem egy igen régi sirkövet, rajta patkóval. Ennek magyarázatául a szentesi történethez hasonlót kaptam. Az elfogott helembai ló megpatkolásával szintén kezénlábán megpatkolódva ebbe bizony bele is halt a szép Balog Terka, akit három ördög közös szeretőjének tudott az egész falu. Annyival szebb volt ugyanis mindenkinél a környéken, hogy a jógusztusu ördögök inkább megosztozkodtak egymással a Terka szerelmében. Állati alakokon kívül különféle tárgyak képét is fel tudják venni a boszorkányok a néphit szerint. A Szentes melletti Szegvár községnek 1797 évi krónikájából jegyeztem ki: „A boszorkány száguldó kerék képében elgázolta az itteni felvégen lakó, 47 éves Som Máté kurtanemest, és minden tagját, csontját összetörte. Akkor futott oda a fia, aki megragadta és a kovácshoz vitte azt a kereket, hogy vasalja meg. Másnap a falubeli szép úri nagysága, a jegyzőné halva volt: végtől-végig éppúgy megvasalva, mint a kerék. Úgy beszélik, hogy viszonzatlanul szerelmes volt Som Máté nemzetes urba, kinek titkos kedvese kívánt volna lenni.” Ez a cikkem már nem lehet hosszabb, de én bizony még nem fogytam ki a boszorkányhitről, boszorkányperekről készült feljegyzéseimből. Maradt máskorra is. c \k v '
