Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-10 / 28. szám
8. oldal MAGYAR HÍRADÓ SZIKLAY ANDOR: MAGYAR * (Washington.) — Nagy kár, hogy nagy ”k” nincs az olaszban, egyik kedvenc nyelvemben. Létezik ott ugyan, nagyban és kicsinyben, de csak mint valami kisértet: lehet idézni (”akka”néven), de megfoghatatlan, nincs gyakorlati szerepe. A ”K” természetszerűleg áll közel hozzám, vezetéknevem jogerős amerikai változatának kezdőbetűiéként — de fontosabb okokból is. Foglalkozásbeli ideálom és egyidőben volt főnököm, George Kennan apjának nevében állt az élen: "K.Kent Kennan”-nál az* jelentette, hogy Kossuth. Épp ilyen meglepő a multszázadbeli kitűnő angol írónak, Jerome-nak a nevében is, ahol azt jelenti, hogy Klapka. Kossuth még ma is egy kicsit Apánk, mindig szívügyem volt; szerény mértékben legalább egyes magyarul nem ismert külföldi beszédeinek fordításával és „The Visitor Speaks” c. könyvemben egy fejezettel áldoztam neki. Klapka mindig érdekelt, de csak szerettem volna Írni róla, lehetőleg teljes biografát a bámulatos fiatalról, az elképesztő középkorúról és a megragadó öregről — a kápolnai, isaszegi, komáromi hőstől föl, a már török tábornokig s végül a kiegyezés utáni pesti képviselőig. Hallatlan életpálya; 1849-ben, maga mögött a félelmetes Schlick fölött aratott győzelmek sorával, hadügyminiszterséggel, az .egyedüli mindvégig sikeres ellenállással és kapituláció helyett „tisztes elvonulás”-sal, amikor az angol sajtó .„Hero of Heroes”-nak, Seward amerikai külügymi niszter pedig , Klapka the Incredible”-nek nevezte, még mindig csak 29 éves volt... és mig a Petőfi fantasztkus élete ugyanakkor három évvel fiatalabb korban már befejeződött. Klapka szakadatlan tevékenysége még további 43 éven át folyt: csak 1892-ben halt meg. Meg kellene azt Írni még mindig, angolul és magyarul. kiérdemlendő legalább annak a talán nyolc embernek a háláját, aki megvásárolná. Ott aztán azt az ismeretlen lábnyomát is lerajzolhatnánk, amely Seward-nak köszönhető. Lincoln külügyminisztere utasította McClellan generálist 1861-ben, hogy hívja meg Klapkát az északi hadsereg vezérkarába. A válasz feltételes volt; Komárom hősének nagy és sikeres gyakorlata volt feltételek kiszabásában... de ezúttal túl messze ment el. Nem kevesebbre tartott igényt, mint százezer dolláros ”bonus”-ra, évi 25,000 dolláros fizetésre, a dollárnak a maihoz viszonyított többszörös értékében, és végül arra, hogy McClellan alatt vezérkari főnök legyen rövid ideig, amely után McClellan helyét venné át az északi hadsereg fővezéri szerepében. Válasz Washingtonból: mély csönd. Van azonban itt valami más is. Régi jegyzetek paksamétáiban egy kapkodva nyilván valamilyen sürgetés nyomása alatt készített összefoglaló fekszik előttem, magyar és angol nyelvű rövidítésekkel, félbehagyott megjegyzésekkel, tetején ezzel:( "Klapka. Constantinople, kb.1853, Galata. van-e ott St.Benoit templom, Horváth püspök Genfben — any formal Mems. publd.?” Jóég tudja, mit akartam ezzel azokban a mellékes órákban, amelyeket hivatalos napimunkám után efféle exotikus célokra fordítottam. A szöveg azonban ugy-ahogy megvan s nagyjából igv rendezhető: Konstantinápolyba érkezett és egy penzióban koszt-kvártélyra csatlakozott Czetz tábornokhoz (akinek leszármazottai ma is élnek Argentínában), gróf Karacsayhoz és egy öreg francia emigránshoz, aki már vagy 30 éve élt ott. Ez utóbbi tette föl a kérdést egy napon: vájjon tudnak-e a magyar urak valamit arról az osztrák, vagy magyar hercegnőről, akinek a koporsóját vagy 15 évvel előbb a galatai St.Benoit templom kriptájában kiásták? Átépítésnél, a főoltár lebontásánál, akadtak egy kőlapra a földben, az alatt mélyen feküdt a koporsó s benne ”egy elég épségben maradt női tetem dús pompájú, hercegnői köpenyben”. Görögök, majd örmények követelték maguknak a ’’valamely szent tetemét”, de végül is az visszakerült a helyére, megint oltár emelkedik fölötte és maga a kőlap a templom A TÖRTÉNELEM LAPJAIRÓL JUGOSZLÁVIA EMLÉKEZIK Ebben a hónapban Jugoszlávia megemlékezik egy történelmi jelentőségű elv ünnepélyes deklarálásának 20-dik évfordulójáról. Az elv, amelyet egy héttel később a felek okmányba foglaltak és amely “a Belgrádi Deklaráció“ néven ismert, szerződésbe foglalja "az egymás iránti kölcsönös tiszteletet, a belügyekbe való be-nem-avatkozást sem gazdasági, sem politikai, sem ideológiai okból kifolyóan, minthogy az, hogy miképpen szervezi meg az állam belső ügyeit, társadalmi rendszerét és a szocialista fejlődésnek milyen útját választja-kizárólagosan az egyes országokra tartozik“. A deklarációt, amelyet egy esztendővel később kiegészített egy hasonlóan kategó-. rikus moszkvai deklaráció is, Hruscsov Belgrádba való zarándoklása előzte meg. Ennek a vezeklésnek 20-ik évfordulójára emlékeznek most Jugoszláviában, előzményeire, következményeire és a belőlük levonható tanulságokra. Hruscsov 1955 május 26-án Bulganyin, a Szovjetunió akkori miniszterelnöke, valamint Mikoján, Sepilov és Gromiko társaságában érkezett meg Belgrádba. A belgrádi repülőtéren Hruscsov ünnepélyesen a következőket mondotta: “Mi a magunk részéről a leghatározottabban elkülönítjük magunkat attól a provokációs tevékenységtől, amelyet a jugoszláv-szovjet viszonylatokban a nép most leleplezett ellenségei, Berija, Abakumov és a többiek folytattak. Behatóan tanulmányoztuk mindazt, amire a Jugoszlávia vezetői elleni súlyos vádjaikat és rágalmaikat alapították. A tények ismeretében világos, hogy mindezeket a vádakat a nép ellenségei fabrikálták, az imperializmus gyűlöletes ügynökei, akik álnok módon befurakodtak pártunk soraiba.“ Szenzációs szavak voltak ezek, és a szovjet kommunista párt első titkárának szájából valóban vezeklés-számba mentek, ha egybevetjük azzal, hogy 1949 áprilisában a Kominform lapja, a “Tartós Békéért, Népi Demokráciáért“ azt irta, hogy Tito és' kollégái átálltak az imperializmus táborába, 1949 júniusában Jugoszlávia vezetőit „az imperializmus rohamcsapatá"-nak nevezte, majd ugyanannak az évnek novemberében budapesti ülésezése után a Kominform olyan határozatot hozott, amelynek már a cime igy hangzott: „Jugoszlávia kommunista pártja kémek és gyilkosok kezére jutott”. Ekkor azonban — 20 esztendővel ezelőtt Belgrádban a szovjet főtitkár merőben másként Ítélte meg a jugoszláviai kommunista pártott és annak vezetőjét, Titót. Azt lehetne hinni, hogy Hruscsov és küldöttségének prominens tagjai ezzel a tökéletesen megváltozott magatartással boldoggá •f.i^íícHfi^iípszlÁY^^gt^ávolyól s^^g^noegyik oldalfalában látható. Az osztrák követség eleinte érdeklődni látszott: olyasmit mondtak, hogy valami osztrák főumő feküdhet ott. De azután az ügy elszunnyadt; most már nyilván örök álomban nyugszik az is... Klapka azonban mindjárt be akart avatkozni és legalábbis a kőlapot akarta látni. Ki is vonultak a templomhoz. A kőlapot vastag vész fedte. Másnap nekiálltak, felszerelve, hogy levakarják a meszet. Nem ment könnyen. Lassan bontakoztak ki a vésett betűk: ”Hic requiescit... Domina Helena Zerinia...” II. Rákóczi Ferenc anyja, Thököli Imre fejedelem felesége, Zrínyi Ilona, nyugodott a kriptában, 1703 február 18-ától. (Folyt, a 12. oldalon) vic-Tempo, a ma már visszavonult jugoszláv vezető politikus „Lendületben a forradalom” cimű könyvében megírja, hogy Tito és munkatársai egyáltalában nem hatódtak meg Hruscsov Állítólagos vezeklésétől. Az első összetűzésre már megérkezésük napján sor került. Hruscsov megismételte a repülőtéren elmondott vádjait Berija és Abakumov ellen, anélkül, hogy szóval is említette volna: mi történik a jövőben, ‘ ha a jugoszláv kommunisták továbbra sem hajlandók '■ fenntartás nélkül követni a szovjet utat? Vukmanovic ezzel a kérdéssel fordult Hruscsov- : hoz: “Hruscsov elvtárs, nem egészen világos 1 számomra, miként magyarázható a pártjaink közötti konfliktus mindössze azzal, hogy Berija volt az, aki megrágalmazta országunkat. Föltéve azt, hogy Berija csakugyan igazat mondott, és mi valóban Bucharin eszméit tettük magunkévá, a vidéki régiók fejlesztésédre — ebben az esetben jogos volna az (Folyt, a 12. oldalon) írnnn.. ........................................................................i Moszkva nyilvánosan az erősödő kelet-nyugati kapcsolatok mellett száll síkra, de a szovjet emberek életéből lassan eltűnik a liberalizálódás utolsó nyoma is. Sztálin neve újból előkelő helyre került az évek óta tartó semmibevétel után, és a titkosrendőrség élénkülő tevékenységet fejt ki az ország területén. Áprilisban a Nemzetközi Amnesztiabizottság tagjainak házában kutatást tartottak, és a szervezet két tisztjét a titkosrendőrség letartóztatta. Ezt megelőzően a szervezet viszonylag szabadon működhetett. A túlnyomó többségben katolikusok lakta Litvániában terrort alkalmaznak a konfirmált gyermekek szüleivel szemben és a ’’Litván Katolikus Egyház Krónikája cimű“ irat készítői és szétosztói ellen. A krónika legutóbbi száma az Egyesült Államokba is eljutott. Ebben ez található: A hívők a börtönökben rothadnak, mert imakönyveket és vallásos iratokat készítettek. A titkosrendőrség tisztjei terrorizálják a szemináristákat és hallgatókat, akik beismerik vallásosságukat.“ Az Észt Demokratikus Mozgalom részéről folyamodvány érkezett az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárához. A kérelem szövegében négy neves észt vezetőnek a letartóztatásáról is szó van. Ezek a vezetők azért kerültek a titkosrendőrség karmai közé,mert gyakorolni merték alkotmányos jogaikat. Amikor az orosz titkosrendőrség erősödő tevékenysége az emberi szabadságjogok még súlyosabb megtiprásához vezet, nagyon nehéz elképzelni, hogy a Nyugattal való détente hangoztatása reális alapokon trtfiXüi s i>s ff
