Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-11 / 37. szám
14. oldal MAGYAR HÍRADÓ CSAK AZT ISMERJÜK, AMIT MAGUNK TAPASZTALTUNK Ina: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Néhány héttel ezelőtt meghalt legjobb barátnőm és hátramaradt férje teljesen összeroppanva mondta: ,,Az ilyen rettenetes csapást csak akkor bírjuk felfogni, ha magunk is átéltük. Mostanáig fogalmam sem volt róla, mit jelent, ha valaki elveszíti élete párját. Csak most tudom, amikor magam tapasztalom, mi az.” Magam is elismerem, hogy ez 1 mennyire igaz. Mielőtt forrón szeretett férjemet elveszítettem, sok gyászolót vigasztaltam, de fogalmam se volt arról, milyen irtózatosan fáj veszteségük. Sokszor gondolok arra, hogy az Ur Jézusnak azért kellett a földön annyit szenvednie, azért kellett annyi fájdalmat elviselnie, tapasztalnia az emberek kegyetlenségét, ridegségét és árulását, az ' igaztalan Ítéletet, majd a kivégzés legborzalmasabb nemét, a Keresztrefeszitést, hogy képes legyen a mi fájdalmunkat, keserűségünket, vesztességünket teljes •egészében megérteni, átérezni. így van ez a szenvedések minden terén. Aki sohase éhezett, nem tudja, mit jelent az, ha nem tud jóllakni, ha egy falat kenyér sem áll rendelkezésére. Mária Antoinette, amikor panaszolták neki, hogy az emberek jajgatnak egy falat kenyérért, ami nincs, csodálkozva, teljesen jóhiszeműen mondta: ,,Ha nincs kenyér, miért nem esznek kalácsot?” Az. elmúlt századok folyamán sokan botránkoztak meg ezen a kijelentésen, pedig ez nem a királynő kegyetlenségét vagy érzéketlenségét mutatta, inkább azt, hogy annyira el volt kényeztetve, annyira el volt látva mindennel, hogy fogalma sem volt arról, mit jelent nincstelennek lenni. Mikor elfogták és egy csizmadia házába hurcolták, életében először lépett egy szegény család otthonába. így van ez az alkoholistákkal is. Az A.A. jótékonycélu szervezet tagjai, akik éjjel-nappal azon munkálkodnak, hogy alkoholistáknak segítségére lehessenek, csaknem kivétel nélkül maguk is alkoholisták voltak valamikor. Csak igy tudják megérteni, mit szenved egy alkoholista és igy tudnak rajta segiteni. Nem ítélkeznek felette, mert maguk is osztoztak sorsában, inkább arra törekszenek, hogy véglegesen meggyógyítsák és visszavezessék az életbe. Az egyik televíziós program érdekes jelenetet mutatott be. Egy négygyermekes családanya, akinek Dohnányiné Zachar Ilona T HETI NAPTÁR OKTÓBER SKORPIÓ HAVA) 3 — Hétfő: Győző 4 — Kedd: Károly 5— Szerda: Imre 6 — Csütörtök: Loránd 7 — Péntek: Rezső 8 — Szombat: Gottfried 9 — Vasárnap: Tivadar már felnőtt lányai vannak, egy napon ráébred, hogy valami daganat van a mellében. Orvosi vizsgálat megállapítja, hogy a daganat rákos és azonnal el kell távolítani. Az asszony egészen megvadul fájdalmában és sikoltozva jelenti ki, hogy inkább meghal, semmint megcsonkítani hagyja magát. Leányai rábeszélésére végül is engedett, de a műtét után teljes idegösszeomlásba esik. Nem hajlandó a terápiái gyakorlatokat végezni, melyek lehetővé tennék, hogy lassanként használni tudja az operált oldalán levő karját, folyton sir és visszautasít minden látogatót, még saját leányait is, mert mint mondja, az ő tapasztalásuk semmit se jelent számára, hiszen ők nem tudhatják, mit jelent megcsonkítva lenni, mivel nem estek át ilyen operáción. Ekkor a család ahhoz a jótékonycélu szervezethez fordul, melynek tagjai maguk is átestek ezen a KORKÉP ZAJ, IZGALMAK ÉS SEKÉLY GONDOLKODÁS Már égett a ház, de,a felhőkarcoló tetején táncoló tömeg mit sem sejtett. A pokoli tűzből menekülni nem lehetett, mert alulról terjedt felfelé. Amikor a hir szájról-szájra járt, a mosolygó arcokra kiült a rémület. Menekülni! Ez volt az első gondolatuk. De hogyan? A lépcsőn nem lehetett, a felhőkarcoló tetejéről leugrani: halál. A három lift közül már csak egy működött. Az először a gyermekeket szállítja a lángokon át. Az emberek az ajtók felé rohannak, egymást fellökve, egymáson átgázolva. Megolvadnak a csövek, mindent elönt a viz. Az épület közelében helikopter lebeg, de nincs vállalkozó, illetve csak egy, aki a kötélbe kapaszkodva kilendült a mélység fölé. Az idegek pattanásig feszülnek. Meddig bírja? A viz egyre emelkedik. A lift visszajön, most a nők következnek. Idegtépő percek. A lift megint leereszkedik, belefut a lángtengerbe, a láncok elszakadnak s elszabadul a pokol. A pokoli toronyház, amely a technika csodája volt, irtózatos robajjal omlik össze. Emberek, bútorok, kő, vas, beton, tűz. viz halálsikoly. Egy ingó falrészen férfi függ, kezével egy másikat tart. — Lélegzetet-visszafojtva hallgattuk kollégánk beszámolóját, aki a film (Towering Inferno) tartalmát mesélte, a pokoli toronyház katasztrófáját. — És amikor már azt hittem több borzalom nem jöhet, akkor még elképzelhetetlenebb szörnyűség jött. Nyitott szájjal bámultam — mesélte —, mellettem egy mexikói nyugodtan forgatta szájában a rágógumit, közömbös arccal nézte a filmet. Látszólag nem izgatta. — Borzalmas lehetett — mondjuk —, mert mi is egyetlen testtartásban hallgattuk elbeszélését. — Mi volt a cime? — A pokoli, ördögi torony. A film készítőinek összbevételét 400 millió dollárra becsülik. A hírek szerint a filmnek olyan sikere volt, hogy máris uj műtéten és mint az A.A. tagjai, hívásra házhoz jönnek, hogy segítsenek, vigasztaljanak, jól tudva, hogy ezt a műtétet nagyon sok esetben idegrohamok kisérik. így egy hölgy lép be a kórházi szobába, aki történetesen valamikor barátnője volt a beteg asszonynak. Elegánsan van öltözve, nagyon csinos, csupa mosoly és derű, mintha napsugarat hozna magával a vigasztalan sötétségbe. Kezében egy csomagót szorongat, melyben mindenféle eszköz van, amit ilyen esetben használni tud a beteg. Többek között egy labda, melyet nyomogatnia kell, hogy a keze megerősödjön. A szerencsétlen beteg most is ellenséges, keserű, meghalni kíván, de akkor a látogató elkezd beszélni. Természetesen, kedvesen, nyugodtan mondja el, hogy ő is sokat szenvedett, amikor tiz. évvel ezelőtt ugyanezen a műtéten átesett. Ez meglepi a beteget, hiszen ezalatt az idő alatt annyiszor találkoztak, bridz.sez.tek együtt és ő észre sem vette, hogy barátnője igy meg lett csonkítva. Most már kezd felfigyelni mindarra, amit az. illető mond neki, amivel biztatja. Még keserű, de az életkedve lassanként kezd visszatérni. A látogató kéri. hogy hivassa őt, valahányszor szüksége van rá. Eltávozása után a beteg asszony nagy kínnal nyúl ki az egyik tárgy felé. melyet látogatója kicsomagolva az. ágyon hagyott és noha ez nagy fájdalommal jár, legalább már felébredt az. érdeklődése. super-produkció készül, amely izgalmasabb és szenzációban az előbbit is felülmúlja. .. .Amikor születtem már ismerték a néma filmet. ' A hangos film megjelenése komoly haladást jelentett. Aztán jött a beszélő film, a színes film, amely az infrahang segítségével lehetővé teszi, hogy a nézők maguk is átéljék a legnagyobb borzalmakat. Fejlődés ez? Lehetne rajta gondolkodni. Mindenki a békére vágyik, azért dolgozik, hogy a háború borzalma soha vissza ne jöhessen. Arra neveli gyermekeit, hogy szeressék és tartsák meg a békét. A külsőt és a belsőt. Mert egyik sem tökéletes egymás nélkül. És mégis, lépten-nyomon azt kell látni, hogy a ma embere sokszor nem tud nyugalomban, békében élni. Keresi, hajszolja az izgalmakat. Színházban, moziban, utcán, városokban, egész életében nem a békét, a nyugalmat, hanem az izgalmakat keresi. Manapság az emberek olyan könyveket olvasnak, amelyek rövidek és röviden Íródnak, minél egyszerűbben, hogy ne kelljen utána gondolkodni. Az újságokat átlapozzák, ha nincs benne izgalmat kínáló cikk. Szinte kényszerítik az újságírókat, hogy ne az elgondolkodtató, hanem az izgalmas riportok után fussanak. Szeretik a szenzációs hátborzongató, megbotránkoztató dolgokat. A pillanat-történések világából eltűnnek a maradandó dolgok, az összetartó erők: a közösségek, a kölcsönös bizalom, a régi szokások, szertartások. Az életkorok elmosódnak, összeolvadnak, egymásba futnak, az emberek az ifjúság megőrzésére mindent elkövetnek, hogy érzéstelenítsék a fájdalmat, nyugtassák a félelmet, a szorongást, elkendőzzék az öregséget és kikerüljék a halált. Ha korunk legszembetűnőbb vonásait kellene meghatározni, talán azt mondanám: a csend teljes kiküszöbölése. A nagy zajban nem tudunk barátságot kötni, nem tudunk egymással csendben elbeszélgetni, nem tudunk Istenhez szólni és már-már elfelejtünk önmagunkkal is beszélgetni. Az érintkezésünk hasonlit egy-egy utazási kapcsolathoz. Találkozunk és elvá(Folyt, a IS. oldalon)
