Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-11 / 37. szám
8. oldal MAGYAR HÍRADÓ HOGYAN LEHETÜNK MILLIOMOSOK? Irta: VAJDA ALBERT Van egy elterjedt tévhit, amely szerint, ha valaki nyugatra emigrált, nyomban milliomos lett belőle. Sohsem fogom elfelejteni azt a napot, amikor 1956 őszén Bécsbe érkeztem és véletlenül összefutottam osztálytársammal, Lajossal. Ő már régi emigráns volt, 1945-ben hagyta el Magyarországot, azóta se hallottam róla. Nagyon megörültünk egymásnak, ami ritka tünet, ha régi és uj, vagyis befutott és segítségre szoruló ■ emigráns kerül össze. Lajos átölelt, bevitt az elegáns Hotel Sacher éttermébe, rendelt mindenféle földi jót és kezembe nyomott 5000 Schillinget, ami akkor nagy pénz volt. — Öregem — mondtam meghatottan —, ezt sosem fogom neked elfelejteni. Mondd, hol élsz? — New Yorkban — felelte Lajos —, most átjöttem pár hétre Bécsbe, olyan sok magyar jön ki, gondoltam, hátha tudok segiten néhánynak. — Mivel foglalkozol? — kérdeztem. Barátom nagyon szerényen igy válaszolt: — Milliomos vagyok. — Ne viccelj! — mondtam, mert alig három nap-NÖI SAROK Aki vészit, nyer Nem szeretem az éveik száma felett sopánkodó nőket. Nem tudom sajnálni az elvirágzó szépasszonyokat, akiknek más szomorúságuk nincs, mint a festék alatt őszülő hajuk, a műszempillák árnyékában ráncosodó szemük, a sokszoros gyöngy között is gyűrődni látszó nyakuk. Mikor felvetettem, hogy megírnám a születésnajaikon zokogó, sirógörcsöt kapó nőket, azt, hogy miért szégyelljük korunkat, egy kolléganőm megjegyezte: — Hogy miért szégyelljük? Tiz év múlva megtudod te is. — Lehet. Csak, hogy már én sem vagyok az a kimondott primőr. Talán ezért is jutott eszembe ezen eltűnődni. Hogyan is állunk korunkkal? Úgy kezdjük, hogy kilenc évesen öregitjük magunkat és tízre taksáljuk a semminek mondható kilencet. így megy egészen harmincig. Itt elkezdünk fiatalodni. Harmincöt táján leszünk huszonhat évesek, negyvennél meg holtbiztos, hogy harminckettőre e - sünk vissza. Innen kezdődően, meg rohanvást haladunk rükvercbe, nyolv-tiz év meg sem sem kottyan. Egyszer egy bírósági tárgyaláson megkérdezték egyik nőtársunktól, hogy hány éves? — Egy pillanat türelmet kérek — válaszolta — mindjárt kiszámolom. Harminchatnál ugyanis megálltam. Itt meg ugye mégis csak az igazat illik mondani. Ekkor tűnődtem el. Miért kellett azt az öt-hat évet letagadnia? Mint megtudtam, esti egyetemen munka mellett szerzett diplomát, két gyermeket szült, szép otthont teremtett, kitűnően dolgozik. Hát miért hall ezekből letagadni akár egy hónapot is! Az, hogy őszül a hajunk, hogy kicsit ráncosodik a szemünk, elfátyoloz olyan pozitívumokat, mint a munka, a család, az otthonteremtés csodája? Hát még mindig fontosabb a külsőnk, mint éveink tartalma? I ja távoztam Magyarországról és emiatt addig nem találkoztam milliomosokkal. — Nem viccelek — mondta Lajos —, valóban milliomos vagyok. — És hogy csináltad? — tettem fel az egyetlen logikus kérdést. — Hát nézd — mondta erre ő és rágyújtott egy illatos szivarra —, a kezdet bizony nagyon nehéz volt. Amikor 1945 végén végre kijutottam Amerikába, egyetlen vasam sem volt. Cipőpucoló lettem. Látástólvakulásig dolgoztam, gyűjtöttem a centeket, mondhatom, az első évek nagyon keservesek voltak. De azután három év múlva vettem egy cipő-standot és rá két évre még egyet, mert akkor már a nagyobbik fiam is dolgozott. Nem volt könnyű, de összeharapott fogakkal takarékoskodtunk és újabb két év múlva, amikor a másik fiam is felnőtt, ő már egy harmadik standon dolgozott. — Ez igen! — kiáltottam fel lelkesen. — Hiába, aki nyugaton keményen dolgozik, ez a cipőpucolásból is milliomos lesz. — Egy frászt! — mondta népiesen Lajos. — Két évvel ezelőtt meghalt Kaliforniában egy nagybátyám és rámhagyott másfél millió dollárt... Értékünk nemcsak a fiatalságunk. Mércénk az az általános emberi, amihez hozzájutni jogunk, kedvünk, akaratunk, lehetőségünk van. Érték a műveltségünk, tanultságunk, munkánk, társadalmi szerepünk. Dolgozunk, adunk, teszünk valamit! Ne a szépség múlandósága felett érzett keserűség, de a megszerzett érték legyen útmutatónk! „Aki vészit, nyer” — írja Sartre. Illyés Gyula a „Kháron ladikján” cimű könyvében a gondolatot igy folytatja: ,,El-elkap engem is csaknem valami önhittség: mennyi mindenhez is jutottam, mennyit szereztem, nyertem, hódítottam, szellemiekben, amióta vesztek, vesztek...” Mennyi mindent nyerünk fiatalságunk hullása közben! Ezt tegyük életünk mérlegének serpenyőjébe éveink számával szemben! Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk az egyensúlyt! Erőss Ágota Az arab nők fátylát borítanak a múltra (Folyt, a 6. oldalról) ugyan feleségül, a leány azonban a New York-i Hunter egyetemen szerezte diplomáját és később ugyancsak New Yorkban, az American Express egyik irodájában dolgozott. Ami az arábiai élet legfelsőbb hierarchiájában történik, ugyanaz megy végbe a társadalom közép és alsó rétegeiben is, a nők többé nem elégszenek meg azzal, hogy kizárólag az élettárs szerepét és feladatát töltsék be, önállóságra, saját erejük által elérhető eredményekre törekszenek. Van azonban egy döntő különbség, amely az arab nők felszabadulásának folyamatát merőben megkülönbözteti az erópai, sőt az amerikai nők emancipációjától. Attól ugyanis, hogy az arab nő fokozatosan megtalálja szerepét a társadalomban, nem fordul szembe a férfivel,-nem tekinti ellenfelének, nem nevezi „soviniszta disznónak”, továbbra is hitvese és élettársa akar maradni, azáltal tehát, hogy elnyeri függetlenségét, nem szegényiteni, de gazdagítani akarja életét. Sőt, még féijhezmenés előtt sem tartják feltétlenül szükségesnek, hogy elszakadjanak családjuktól: az arab országok nagyvárosaiban, mint például Beirutban, Bagdadban, Kairlban és Damaszkuszban a fiatal és már önálló munkakörben dolgozó lányok a szülői háznál maradnak mindaddig, amig férjhez nem mennek. Az, hogy saját lakásukba költözzenek és ott hajadonként afféle „legényéletet” éljenek, ismeretlen dolog. De az, hogy a szülői házban élnek, nem feltétlenül korlátozó körülmény. „Ha egyszer egy leány már felnőtt” — mondja egy fiatal marokkói lány — „szülei ugyanúgy kezelik, mint szellemileg és életmódjában felnőtt személyt. Ha a szüleimnek kifogásuk volna a férfi ellen, akivel időről időre találkozom, még mindig szabadnak érezném magam ahhoz, hogy meghívjam otthonunkba.” A fátyol eldobásával együtt az úgynevezett „előre megtervezett” házasságok korszaka is végétért. Egy-két nemzedékkel ezelőtt az arab lány még nem ahhoz a férfihez ment feleségül, akit szeretett, de akit a családja kijelölt számára. Ma már erről szó sincs: a lány saját választottjához megy feleségül, választottja azonban rendszerint olyan, hogy annak személye összeegyeztethető a családi követelményekkel is. Képzettségén, ízlésén, igényeinél alacsonyabb színvonalon álló férfival nem köt háasságot, de még ismeretséget sem. összegezve tehát úgy tűnik, hogy az arab nő bölcsebben, higgadtabban és valamelyest Ízlésesebben nyeri el függetlenségét, mint nők — tisztelet a kivételnek — a világ más tájain. Sem irodalomban, sem magántársalgásban nem buijánzanak az érzékiséggel összefüggő kérdések. Mintha az araboknak erre egyáltalában nem volna szükségük. Ne felejtsük el, hogy „Ezeregy éj meséi” arábiai eredetűek, a szexualitás olcsó férműveit, erotikus hatásokra vadászó regényeket vagy filmeket a Közel-Kelet a legmélyebb megvetéssel és elutasítással kezeli. A házasság azonban még mindig szent ügy és életre szóló fogadalom. A férjhez menő leánytól mind saját, mind választottja családja és természetesen elsősorban ifjú félje elválja, hogy — érintettlen legyen. Hogy azután a ami vadonatúj közel-keleti körülmények, az arab nők uj függetlenségének hajnalán még ma is változatlanul teljesül ez az óhaj — az titok. Titok főként a külvilág számára. Az arab félj ma már — ebben a várakozásában csalódva — nem csinál botrányt. Vállat von és valószínűleg arra gondol: — Borítsunk reá fátylat. VÁNDOR PÉTER A budavári templom két arca Nagyboldogasszony napján eszembe jutott plébánosunk, Fábián János kanonok beszéde, amely tavaly augusztus 15-én hangzott el, s amelyben kifejtette, mennyire nem helyes a Mátyás templom elnevezése, és tulajdonképpen honnan ered. Tudjuk, hogy a templomot Szent István alapította. Hol volt még akkor Mátyás király! Miért nevezzük mégis Mátyás templomnak? Ez az elnevezés Mátyás király idejéből származik. Mátyás király rendkívül szerette az akkor még sokkal kisebb, de nemes vonalú román templomot. Itt kondult meg először a világon a déli harangszó a nándorfehérvári győzelem emlékére. A gazdag, kulturált Európának akkor legkiválóbb renaissance királya rengeteg pénzt áldozott kedves templomára. 40 papja volt, sok szentmisét mondtak benne, lüktetett a templomban a hitélet. Mátyás csodás miseruhákkal, kelyhekkel, monstranciákkal, kincsekkel halmozta el és ezért a Mátyásért rajongó magyar nép „Mátyás templomának” nevezte el. A templomot újjáépítő Schulek és társai se hangsúlyozták ki igazi elnevezését. Maiadt továbbra Mátyás templom, ami sok félreértést okoz ma is az óriási idegenforgalom korában. (Folyt, a 13. oldalon)« Vajda Albert
