Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-11 / 37. szám
V ia1 __________________________________________________ MAGYAR HÍRADÓ MÓRICZ JÁNOS ÉS AZ INKÁK KINCSE Irta: VASVÁRY ÖDÖN Némi elfogultsággal fogok hozzá a következők megírásához. Ennek oka az, hogyha mindaz, amiről irok, idővel kétségtelnül beigazolódik, akkor a minden idők legnagyobb és legfontosabb archeológiái felfedezésének ténye kapcsolódik a címben irt magyar ember nevéhez. Ez a felfedezés fontosságban messze felül fogja múlni az eddigi legnagyobb fontosságú ilyen felfedezést, Schliemann trójai ásatásait. Arról lesz szó, hqgy egy Móricz János nevű magyar, argentínai állampolgár, hivatásos régiségkutató, Ecuador középamerikai államban megtalálta az ősrégi inkák földalatti barlangjait és az ott elrejtett tömérdek kincset. Ennek a felfedezésnek nagysága, minden fantáziát felülmúl. A felfedezett barlangok és alagutak nem száz, de ezer mérföldre ágaznak el Ecuador, Peru és a szomszédos államok területe alatt és ami bennük van, mind sértetlenül maradt fenn. Erről a példátlan esetrő ir a német Erich von Daeniken régiségkutató, akinek harmadik könyve, a „The gold of the Gods” 1972-ben jelent meg németül és 1973-ben angolul, a New York i Putnam végkiadásában. A kezeim között levő példány, amiből mindezt tudom, a könyv negyedik kiadásából való. Daeniken nevét, esetleg munkálkodását is valószínűleg többen ismerik az olvasók közül. Előző két könyvében azokkal az állítólagos, más csillagokról jött lényekkel foglalkozik, akik a beláthatatlan messzségű múltban meglátogatták földünket, akiknek utódai a mai sokat emlegetett UFO repülőgépek. A tudományos világ természetesen nem hajlandó a német kutató megállapításait elfogadni, de az a tény, hogy könyvei most már több mint millió példányban forognak közkézen az egész világon, arra mutat, hogy a dolog iránt nagyon sokan érdeklődnek és komolyan veszik Daeniken megállapításait. Én nem olvastam a két előző könyvet, de a harmadikat igen, mert magyar ember kapcsolódik bele. A könyv első fejezetének 45 oldalát szenteli Daeniken a nagy felfedezésnek, benne egy csomó — köztük színes — illusztrációval, amelyek az ő saját fényképfelvételei, amiket a felfedezett barlangokban és alagutakban Móricz és egy barátja társaságában készitett. A történet meglehetősen messzire nyúlik vissza. Móricz, aki hivatásos régiségkutató, egy negyvenes éveiben levő, meglehetősen zárkózott, kevésszavu ember, akinek egy spanyol nyelven irt könyve az európai népek amerikai eredetéről („El origen americano de pueblos europeos”) 1968-ban jelent meg. Az ecuadori nagy felfedezésre 1965 júniusában véletlenül bukkant. A dolgot mint óvatos kutató, három esztendeig titokban tartotta. 1968-ban irt Velasco Ibarra köztársasági elnökhöz egy levelet, amelyben kihallgatást kér. A levélben elmondja, hogy Ecuador köztársaság területe alatt. Morona-Santiago kerületben nagy kulturális és történelmi fontosságú felfedezést tett. A talált tárgyak többsége olyan nagy fémlapokból áll, amelyeken ismeretlen írásjelek, valószínűleg egy ismeretlen, rég eltűnt civilizáció történetét mondják el. Ezek a lapok valóságos könyvtárat tesznek ki (egy későbbi megjegyzés szerint két vagy háromezer ilyen lap van. V.Ö.). A törvény szerint ő a tulajdonosa ennek a felfedezett készletnek, állami ellenőrzés alatt. (A könyv közli a birtoklást igazoló hivatalos irat képét, amely 1969 julius 21-én kelt, Guayaquil-ben.) Kéri az elnököt, hogy nevezzen ki egy tudományos bizottságot, amelynek Móricz megmutatja a felfedezés helyét és az eddig felfedezett tárgyakat. Levelének semmi eredménye sem lett. Az elnök túlságosan el volt foglalva, úgy hogy Móriczot csak a következő esztendőben fogadhatta volna. Móricz azonban nem volt hajlandó addig várni. Daeniken hallott a dologról és megpróbált kapcsolatba lépni Móriczcal, ami azonban nehezen ment. Végre, 1972 március 4-én személyesen találkoztak. Móriczból úgy kell kihúzni a szavakat, de végre is a iró izgatott kérdéseire válaszolni kezdett. Elkezdte mondani, hogy mi mindent talált, amire az iró azt válaszolta. hogy nem tudja elhinni a mondottakat. Pedig minden úgy van, amint a felfedező mondja — jelentette ki Móricz ügyvédje, aki jelen volt a találkozáson —, én mindezt magam is láttam, a saját szememmel. AZ ESEMÉNYEK NYOMÁN Az arab nők fátylát borítanak a múltra Amíg a nemzetközi közvélemény figyelme az olajban gazdag közel-keleti királyságoknak azokra a férfiúira irányul, akik a világ olaj-diplomáciáját irányítják, figyelmen kívül maradtak a közel-keleti aszszonyok, akiknek sorsa és egyénisége legalább olyan érdekes átalakuláson megy keresztül ezekben az esztendőkben, mint a férfiaké. Hogyan találják meg életük uj útjait az arábiai asszonyok? A nők emancipációjának nem is csak szellője, de valóságos szélvihara száguld végig ezekben az években, hónapokban Arábia húsz prszága felett, Marokkótól Irakig és a viharos átalakulás erdményeképpen létrejött az uj arab nő, aki talán izgalmasabb, érdekesebb és sok tekintetben vonzóbb, mint asszonytársai a világ többi régióiban. Az arab nő átalakulása természetesen nem güggetlen az olaj értékének hihetetlen megnövekedésétől és minattól, a mi a Közel-Kelet uj gazdaságával öszszefügg. A gazdasági fellendülés uj munkaalkalmat kreált és készen találta a nőket arra, hogy éljenek ezekkel az alkalmakkal. Az önálló teljesítménnyel együtt jár a szabadság uj hullámverése is — az arab nő századok után eldobja fátylát. Ez a fátyol emberemlékezet óta jelképe volt az arab nő alárendelt helyzetének annak ellenére, hogy a fátyolvisélést nem az arab férfi találta fel és rendelte el asszonya számára. A IX. században az arisztokrata spanyol hölgyek fátyolozták le arcukat és minthogy az arabok leigázták és megszállva tartóik Spanyolországot, átvették a fátyolviselés hagyományát. Azt, hogy a szokás mennyire nem arab eredetű bizonyítja, hogy a beduin törzsek asszonyai sohasem hordtak fátylat és együtt vágtattak lovaikon a sivatagokban férjeik oldalán. Jóllehet, az arab nők fátylat hordtak és sokan máig is hordanak, mindez sohasem akadályozta meg őket abban, hogy hassanak a férfiakra. Egy iraki asszony nyugati félje, aki nemrég tért vissza Európába a Közel-Keletről, mondotta: „A legkihivóbb asszonyok akiket valaha láttam — fátylat hordanak”. Az az utazó, aki a közel-keleti országokat járja, a réginek és az újnak sajátos keveredésével találkozik lépten-nyomon. A konzervatív iszlám-országokban, mint például Szaud-Arábiában, a látogató sűrűn lát hagyományosan lefátyolozott asszonyokat, akik Vasváry Ödön Móricz felajánlotta az írónak, hogy elviszi a felfedezés színhelyére. El is mentek hárman: Móricz, Daeniken és az utóbbinak egy Seiner nevű barátja. 24 óra hosszat döcögtek a primitiv ecuadori utakon, amikor célhoz értek. (A könyv közli a hely térképét is, illetve egy igen nagy háromszögletű területét, amelyen belül valahol van a nagy felfedezés helye. A terület elellenséges indiánok lakják, akikkel azonban Móricz barátságos viszonyban van, s akik a lelet felkutatásában is segítenek neki.) A bejárat egy széle lyuk, amelybe körülbelül 250 lábnyi mélységre kötélen ereszkedtek alá. Onnan még két másik lefelé való utat tettek meg, szintén körülbelül 250 lábnyi mélységben. A földalatti alagutak ott kezdenek szétágazni: a barlang falai simák, kétségkívül nem természetes eredetűek és sokhelyütt fényesek, mintha valami mázzal volnának bevonva. Daeniken kétségei kezdtek eloszlani. Móricz kijelentette, hogy az onnan szétágazó alagutak több száz méternyire nyúlnak Ecuador és Peru alatt, nemsokára egy óriási barlangba értek, amelyben egy _____________(Folyt, a 7. oldalon)______________ hosszú, redőkbe omló barna köntöst viselnek, járás közben még lábfejük sem villan elő. Ez azonban megtévesztő lehet. Amikor a meggyilkolt szaud-arábiai király, Faizal lánya nyolc udvarhölgyével együtt az amerikai Bostonba érkezett évi egészségügyi vizsgálatára, a hölgyek valamennyien hagyományosan öltözködtek. Fátyol az arcuk előtt és földig érő köntösök. De akinek módjában állott közelebbről szemügyre venni őket, az felfedezhette, hogy a fátyol mögött egzotikus szemfesték és a legdrágább kozmetikai cikkek varázsolták bőrüket harmatossá, a köntösök alatt pedig Valentino, Dior és Saint Laurent vagyonokat érő modelljeit viselték. Az arab nők emancipációs törekvéseit a férfiak nemcsak jóváhagyják, de támogatják is. Kuwait trónörökösének, Szálén al-Sabah felesége mint férjének titkárnője dolgozik Washingtonban. Egy másik kuwaiti hercegnőnek divatszalonja van Kuwaitban, amelynek minden kiszolgálólánya tökéletesen beszél franciául és amelynek tükrös-oszlopos próbatermeiben arab hölgyek a legújabb francia divatkreációkat próbálják. Ez azonban csak néhány kiragadott példa, amelyet hasonló esetek hosszú sorával lehetne folytatni. Jordánia királya, Húszéin palesztinai lányt vett (Folyt, a 8. oldalon) I S • Z • E • M • L • E í ................................................... A 65 éves vagy ennél idősebb emberek közel sem olyan magányos, beteg emberek, mint ahogy a fiatalabbak ezt képzelik. A Harris közvéleménykutatás alapján ehhez a következtetéshez jutottak. A megkérdezett időseknek csak 7 százaléka panaszkodott amiatt, hogy szükségtelennek érzik magukat; 12 százalékuk nagyon magányosnak tekintette magát és csak 21 százalékuknak volt hiányos egészségi állapota. A nagy többségük úgy érzi, hogy benne van az élet sodrásában és sok tennivalója van. Amerika tiszteli a fiatalságot, de ugyanakkor csökkentett értékeléssel van az idős férfiak és nők iránt. Minden más társadalomban nagyobb megbecsülésben részesülnek az idősek. Értékelik őket érett itélőkészségük, bölcsességük és bőséges tapasztalataik alapján. A művészetek vagy a hirközlő szervek ritkán fejtenek ki pozitív képet az idősekről. A Harris-közvéleménykutatás fontos lépést mutatott az öregek helyzetének helyes megítélése irányában. Jó tudni azt, hogy az idősek először emberek és csak másodlagosan öregek.
