Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-04 / 36. szám
16. oldal MAGYAR HIBAD0 ' * • -• MAGYAR VIDÉK Dinnyeszezon Somogy megyében KÖRÖSHEGY, Siófoki járás — Augusztus hó... — Mielőtt fölvágnánk egy kívánatosán repedő, ikrás-hűvős görögdinnyét, amelynek már az illata is oltja a szomjúságot az augusztusi fülledtségben, nézzünk szét a dinnyés mezei háza táján. Somogybán, közel a Balatonhoz, Kőröshegy és Kereki között poétikus völgy húzódik. A mélyedés egyik kiemelkedő pontján — látnia kell a gazdának az érlelődő termést a tolvajok miatt —1 rögtönzött tanya. Házikó farostlemezből, körülötte szegfű, petúnia. Kutya is persze, kosztjáért hatásosan mutogatja szemfogait. Hátrább szellős ól, három gyönyörű süldővel. A csinos lakóházacska mellett balról földfedelű, tágas kunyhó konyhának, kamrának. Jobbról szárnyék az autónak. Van itt palackos gáztűzhely, akkumulátorról működő mini-televizió. Jöhetne ide bármilyen szigorú tisztiorvos, csak jeles bizonyitványt állíthatna ki a tanya tisztaságáról. Józsefék, mint hevesi dinnyések? Éppúgy, mint Csány többi vándorló földművelője, oda telepítenek ideiglenes tanyát, ahol igényt tartanak szorgalmukra, és ők is megtalálják a számításukat. E két, feltétel mellé jó humusz és még jobb időjárás szükségeltetik. Akkor aztán mesebelien szép a szüret. A Pócs házaspárnak ez a huszonharmadik nyara a dinnyeföldön. Hiába születtek bele ebbe az életformába, számukra a házassággal kezdődött minden. Nem mondják, de valamennyi szavukban benne van: csak a boldog esztendőket érdemes számolni. Nem bánom, nevezzenek érzelgősnek: én is boldog voltam, amig a tanyájukon időztem. Ezekből az emberekből hiányzik a rángó idegesség. nem szokásuk a türelmetlenség, a csip-csup panaszok kesergő kiteregetése. A gondjukról is mosolyogva beszélnek. S közben cseppet sem idealisták. Tudnak úgy számolni, mint a bank, rezdüléseiben is figyelik a pénzérték barométerét, miként a meteorológiai barométert, amely ideiglenes hajlékuk egyik fő tartozéka a házikó falán, a családi fényképek között. Rájuk nem érvényes a közmondás, hogy aki dicsekszik, annak adni kell, aki sir, attól pedig el kell venni. Se nem sírnak, se nem panaszkodnak. Tárgyszerű nyíltsággal beszélnek szerencséjükről éppúgy, mint a kudarcokról. S hogyan beszélnek! Olyan karcsú, hajlékony magyarsággal, oly láttató szókinccsel, hogy Móricz Zsigmond lázasan jegyzetelné tele pötömnyi ceruzacsonkjával hires kaucsuk kézelőjét, ha hallaná őket. Nem általálban a csányi dinnyésekről mondom mindezt, hanem Pócs Józsefről és a feleségéről. Ifjú házasokként Jászberény határában kezdték az önálló életet. Itt született két kislányuk is. Tizenöt nyár után Nagykőrösön folytatták, innen Leninvárosba vándoroltak, majd Kőröshegy következett, ahol ez a második esztendejük. Rendes termelőszövetkezeti tagok, tizennégy holdas területet bíztak a kezükre. A jövedelem negyven százaléka őket illeti, a többi a szövetkezetét, s ezért a gépi talajművelésről is a közös gazdaság gondoskodik. Tavaly szerencse társult a szorgalomhoz. Több mint százezer 'forintot keresett a Pócs házaspár. Az idén viszont kevés ok maradt a bizakodásra, még jó. hogy számíthatnak az e világi gondviselőre, az Állami Biztositóra. Kenyerük-kalácsuk nagyobbik feléhez ezúttal igy jutnak hozzá. De honnan tudhatná előre a dinnyés kora tavasszal, hogy mi vár rá a későbbi hónapok során? Most is úgy indult, mint bármelyik esztendőben. Márciusban, amikor megérkeztek, takarosán hozzáláttak a melegágya teendőkhöz. Két embernek épp elég kivagdosni a palántaneveléshez szükséges nyolcvanezer gyepkockát. Az előcsiráztatott magból kibúvó palánták gondozása sem csupa kertészidill. Különösen nem volt az az idei tavaszon. Hideg idők jártak erre, csapkodott a havas eső, husvétra pedig egyszerűen visszajött a tél: arra ébredtek, hogy hó feküdt az egész dombos-völgyes tájon. Amikor meg távozott a rossz idő, megjelentek a rókák. A dinnyések nem szaladgálhatnak minduntalan élelem után, tartalékolni sem lehet hűtőszekrény híján, ezért szokás baromfit nevelni a tanya körül. így jutnak friss húshoz, friss tojáshoz. Meg pénzbeli mellékeshez. Pócsnénak is volt vagy száz tyúkja, csirkéje. Most egy sincs. Tehettek bármit, a rókák csavaros huncutsággal játszottak ki embert, kutyát, baromfit. Hiszen aki dinnyét jön termelni, az nem vigyázhat naphosszat a tyúkokra, van elég dolga látástól vakulásig a veteménnyel. Elzárni sem lehet a szárnyast, mert akkor attól pusztul. De ez sem használna, a róka járatot kapar magának a verem aljához, igy orozza el a magáét, mig a kutya a figyelmet elterelő „bűntársakkal” viaskodik. Négyesével vitték el a rókák a tyúkokat. Szakszerűen egymás mellé igazították a zsákmányt, egyszerre fogták át laposfogó-pofájukkal a négy nyakat, s úgy kunkorodtak gerincükkel a batyu közelébe, hogy egyetlen mozdulattal a hátukra lendíthették a terhet. Nem kellett ám nagy idő ehhez. Mire a gazda kapát ragadott, addigra már a bevehetetlen bozótos felé repültek a tyúkok — rókaháton. Ilyen izgalmak közepette ültették ki Pócs Józsefék azt a nyolcvanezer palántát mind a tizennégy holdra. Remek az idő, pompásan fejlődött a vetemény, szépen bekapálva az egész dinnyeföld — s ekkor, május 22-én délután fél négykor (soha rtem fogják elfelejteni) lámpát kellett gyújtani, úgy elsötétült a világ a fergetegtől. Nem tartott sokáig, alig húsz percig, de miután újra kivilágosodott az ég, lapáttal kellett elszórni a jeget az ajtó elől. Tiz holdjukon még föld is alig maradt, nemhogy palánta. A görögdinnye-ültetvényen száz palántából kilencvenet nyomorékká csépelt a jég. Csak háromholdnyi sárgadinnye élte túl épen az égszakadást a völgy ellenkező oldalán. így aztán Pócs Józsefnének is szezon marad a szezon. És ha nincsen dinnye vagontételben, hanem csak egyetlenegy van belőle, akkor is érdemes róla beszélni. Mert a dinnyés rajong a dinnyéért. Nemcsak ügy, mint veteményéért, hanem főképp úgy, mint gyümölcsért. Van halász, aki nem szereti a halat, akadhat hentes, aki undorodik a szalonnától, találni pálinkafőző mestert, aki soha meg nem kóstolja a párlatát, de olyan dinnyés még nem született Csányban, akinek ne futna össze a nyál a szájában ha csak hall is a dinnyéről. Haragszanak a kontár termelőkre. Pócs József azt mondja, megint kötelezővé kellene tenni a bélyegzőt, hadd valljon minden egyes görögdinnye termelője felellőségéről. Mert köztudomás szerint a görögdinnye a leginkább vitatott portékák közé tartozik. A kontár termelő azzal ront el mindent, hogy nem képes megállapítani, érett-e a termés. JDinnyeszezon lévén, szenteljünk hát figyelmet ennek a fontos tudnivalónak, Mikor érett a görögdinnye? Amikor cseng, mint az üveg, semmi esetre. Tompán buhog, mint a csizmaszár — mondja Pócs József. Ennyi elég a vevőnek, de nem ám a termelőnek. Ezer jele van annak, mikor szedhető a görögdinnye. Csak a legfontosabbak: amig nyers, addig fénylik a héja és lucskos a harmattól. Ha érett mélysötét szint és kékes hamvat kap, a harmat gyöngyként legurul róla. Hasa alján szép sárgára melegszik az a sápadt folt. A szár kissé megfonnyad, a kocsány leszárad. Hát igy valahogy. Miután kitanultuk a módját, vágjuk fel végre a görögdinnyét, ha egyszer dinnyeszezon van. Közben sokat beszélhetnénk még a dinnyések életmódjáról, a dinnyék és a dinnyetolvajok különböző fajtáikról, de lesz még augusztus, hagyjunk valamit a következő szezonra is. Mert Pócs Józsefék a rókák és a jégverés ellenére a következő esztendőben megint Kőröshegyre jönnek. Gerencsér Miklós KODÁLY KÖZTÁRSASÁG KECSKEMÉT — Kecskeméten fejeződött be a II. nemzetközi Kodály-szimpozion. A részt vevő 17 ország mintegy száz küldötte kifejezte azt az óhaját, hogy a Kodály Zoltán nevéhez fűződő zenepedagógia világméretű terjesztésére alakítsanak nemzetközi társaságot. Megfelelő előkészületek után erre a zeneszerző szülővárosában került sor. A nemzetközi szimpozion átalakult közgyűléssé, és megválasztotta a Nemzetközi Kodály Társaság elnökségét, felügyelő bizottságát. Elnökké az ausztráliai Deanna Hoermannt, tiszteletbeli elnökké pedig Kodály Zoltánnét választották. Az elnök munkáját két alelnök — dr. Vikár László, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének minkatársa és Erdei Péter, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intéze igazgatója — segíti. A társaság ügyvezető titkára dr. Eösze László, a Zeneműkiadó Vállalat irodalmi igazgatója lett. Elhatározták, hogy a jövőben kétévenként rendezik meg a nemzetközi Kodály-szimpoziont. A katolikus egyház és az állam BUDAPEST - A Katolikus Szó legutóbbi számában Dr. Weisz Ferenc prépost feltűnést keltő cikkben foglalkozott a dialógus kérdésével. Megállapítja, hogy a dialógusra való készséget már XXIII. János pápa kifejezte, s azt VI. Pál „Ecclesiam suam” kezdetű enciklikájában továbbfejlesztette, kiemelve, hogy az egyház „senkit sem zár ki eleve a vele folytatandó párbeszéd kezdeményezéséből”. A továbbiakban rámutat, hogy az egyház által kezdeményezett dialógus ma sok uj vonást mutat, s a legfőbb köztük, hogy megkezdésénél „mindig a legfőbb szempont legyen az emberiség közös érdekeinek szolgálata”. — A továbbiakban foglalkozik a dialógus magyar eredményeivel, s megállapítja, hogy „az 1950-ben megalakult katolikus papi békemozgalom sokat tett azért, hogy a katolikus egyháznak helye legyen az uj, népi társadalomban. Megalakulása után nemsokára a Magyar Püspöki Kar — realista alapon — megkezdte a tárgyalást államunk törvényes kormányával. A kapcsolatok megállapodások utján rendeződtek és gyümölcsöző tárgyalások folytak az Apostoli Szentszék és államunk kormánya között. A 25 éves katolikus papi békemozgalom számára a legszebb jubileumi ajándék, hogy olyan hazában ünnepelhetjük, amelyben az állam és az egyház viszonya jó és ez a jó viszony egyaránt szolgálja egyházunk, hazánk és népünk boldogulását.” Hirfesen lapukban!
