Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-04 / 36. szám
14. oldal MAGYAR HÍRADÓ Csak egyszer tesszük meg ezt az utat Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR íLONA Egy televíziós drámában megható jelenetnek voltam tanúja, mely olyan mély benyomást tett rám, hogy megmaradt emlékezetemben. Egy Laurie nevű jó családból származó leány, aki tehetséges Írónő és szép karriert futnatna be, gyermekkora óta kétségbeesetten irigykedik és féltékenykedik Leslie nevű nővérére. Leslie ugyanis félszeg, félénk gyermek volt és egy cseppet sem bízott önmagában. Ezért szülei kétszeres gondot fordítottak rá és elhalmozták szeretetükkel, amire a szerencsétlen gyermeknek nagy szüksége volt. Mivel zenéhez volt tehetsége, arra képezték ki és Leslie hires zongoraművésznő lett. s De Laurie, aki mindig féltékenykedett rá és áskálódott ellene, csapdát állított fel, elkaparintva tőle a férfit, akit szeret. Erre a boldogtalan Leslie idegöszszeomlásba esett és New Yorkban, ahol nem ismerték, egy bolondok házába zárták. Mivel nevét nem mondta meg, senki se tudta, hogy kicsoda és csak csoda folytán tudták meg kilétét, hogy aztán hirt adjanak róla szüleinek, akik rohanva siettek, hogy elvigyék őt haza, ahol lassanként magához tért és kigyógyult. A fiatalember voltaképpen mindig Leslie-t szerette, csak ideig-óráig engedett Laurie csábításának és minden erejét arra szentelte, hogy Leslie-t megbékítse. Nemsokára feleségül veszi és nagyon boldogok. Leslie tovább folytatja koncertezését, nagy sikerrel, Laurie pedig, aki mindezt irigyelte, könyvet ir, melyben pellengérre állítja nővérét, részletesen feltárva, hogyan zavarodott mrg és került elmegyógyintézetbe. Leslie férje valahogy rájön, hogy Laurie ilyen könyvbe kezdett és elkobozza tőle a kéziratot, majd tűzbe veti. Laurienek azonban megmarad egy példánya és azon titokban, szorgalmasan dolgozik i tovább, hogy pénzt keressen és legkevésbé sem aggódik azon, hogy nővérét tönkreteheti vele. Még az se tántorítja el ettől a cselekedetétől, hogy nővére kiváltságosán jó állást szerez neki a zenekarnál, mely szép jövedelemhez juttatja. Mikor azonban a repülőtéren az indulásra vár, hogy New Yorkba repüljön, lelkiismeretfurdalásai támadnak. Ebben az állapotban talál rá régi ismerőse, egy fiatalember, aki Krisztusnak szentelte az életét. Éles tekintetével azonnal felfedezi, hogy Laurie HETI NAPTÁR SZEPTEMBER (SZŰZ HAVA) 8 — Hétfő: Mária 9 — Kedd: Ádám 10 — Szerda: Erik 11 — Csütörtök: Teodóra 12 — Péntek: Guidó k 13 — Szombat: Ludovika 11 44 — Vasárnap: Szeréna r~r .-ifiru-U-valami rosszban töri a fejét, és anélkül, hogy faggatná vagy tanácsokat osztogatna, csak ennyit mond neki: „Emlékezzél, hogy csak egyszer járod meg ezt az utat. Életedben csak egyszer adatik meg, hogy ezt az utat megtehesd.” Majd figyelmezteti, hogy éppen azért ragadja meg az alkalmat és legyen kedves, szívélyes, jóindulátu. Ne tápláljon haragot vagy gyűlöletet, mert az visszahat őreá. Legyen elnéző és megbocsátó, mert később sohase teheti többé jóvá azt, amit most elmulasztott. Noha ez a bölcs tanács a szivünkhöz szól és nem ismételhetjük elégszer, el kell ismernünk, hogy nem olyan eredeti. Valamikoréit Angliában 1778-tól 1855- ig egy Stephen Grellet nevű bölcs férfi, aki a következő tanácsot hagyta hátra az utókorra: „Számomra elfogadott tény, hogy ezt az utat csak most, egyszer teszem meg; ezért megcselekszem mindazt a jót, amire csak képes vagyok; annyi jóindulatot kedvességet tanúsítok embertársaim iránt, amennyi csak lehetséges, most amikor alkalmam van rá. Semmi se tartson vissza tőle és semmi se késztessen arra, hogy ezt a kötelezettségemet elhanyagoljam, mert többé soha sem fogom ugyanezt az utat megtenni...” Grellet nemcsak mint keresztény nyilatkozott, de mint nemeslelkű, jó ember. Viszont Krisztus ugyanezt hirdette már kétezer évyel ezelőtt, ha mindenki az Ö elvei szerint élne, mennyire más lehetne most ez a világ! ELMÉLKEDÉS SIRHALMOK KÖZÖTT Kisiskolás koromban rendszeresen jártam a helybeli, falusi temetőt. A temetési szertartás egy mozzanataként néhány társammal együtt kántáltunk a kántor mellett. Voltaképpen üzleti közreműködés volt ez, ámbár alighanem a legalacsonyabb szintű valamennyi üzleti közreműködés közül, ami a temetéssel kapcsolatban felmerülhet. Elmentünk a házhoz, ahol jó időben az udvaron, rossz időben egy kiürített belső helyiségben ravatalozták fel a holtat, s elénekeltünk néhány verset. Aztán énekszóval kisértük a menetet a templomba, onnan pedig a sir szájához. Esetleges volt a bérünk; a legnagyobb fizetségem emlékezetem szerint egy pengő volt, a legalacsonyabb: fél marék napraforgó. Akkoriban szerettem a temetéseket és a temetőket. Sajátos hangulatú és emelkedettségű volt a holtak eltakarítása; a szertartás tökéletesen illeszkedett az élők életéhez. Azóta is számos temetésen vettem részt, sajnos, többnyire lelkileg érintetten, érzelmileg lesújtottam És egyre kevéssé szeretem a temetéseket és a temetőket. S nemcsak azért, mert személyes fákdalmakat idéznek fel, hanem főként azért, mert sok esetben nem adnak méltó keretet a gyászérzések megnyilvánulásához. Azt hiszem, az a baj a gyászszertartásokkal, hogy nem tudjuk pontosan: mi az értelmük? Végső búcsú — de mitől? Egyházi hiedelem szerint csak a testet temetj c el, a lélek a mennybe száll. i A halálról és a temetési szertartásról kiala’ lt legrégibb idealista, meg pogány hitek lerakódás, is felfedezhetők temetői szokásainkban és ezek el’ erednek újabb korok ideológiai zűrzavaraival és x nnan kialakult, de főképpen kialakulatlan magat iskulturákkal. Ma is szép számmal vannak, akik a temtést r sztikus aktusként fogják fel, mások a ruhamegs i gatásos, jajveszékeléses fájdalom megmutatásár r óló alkalomnak tekintik, ismét mások anyagi helyz.v,f k és nagyvonalúságuk fitogtatásában akarnak xe - ;nygyőztesek lenni. Az őszinte fájdalom önfeg/G íező megnyilvánulásától a közönyös, esetleg plet "V éhes bámészkodásig a legkülönfélébb érzelmekkel magatartásokkal találkozhatunk a temetőkben, j ; kran nehéz eldönteni, vajon a temető a holtak críni s birodalma—, vagy az élők sajátos szórakozóhcí * i _ i Azt, hogy az emberek miképpen gondc G anak a halálról, a temetésről és miképpen visel! 1 < nek a temetőben — nem lehet közvetlen módon oályozni. A szomorú érzések, a megholtak irány ib m tanúsított, fájdalommal telitett magatartásé’. 3 legnagyobb tapintatot és tiszteletet követelő ma anügyek. i i A szertartások és a halottak temetői együttese, sirkertjeink egészének külső képe viszont 1 özügy, társadalmi ügy. Amennyire profánul hangzil is: a temető meghatározott tevékenység bonyolítására létesített üzem. Másrészt a temető, bár a hc.tak nyughelye, mégis az élő világnak, az élő tájnál és településnek szerves része, amelyet ebből köve* cezően idomítani, tervezni kell, hogy minél harmor ,'iusabban illeszkedjék az élő világba és minél szebb' a hordozza és hirdesse méltóságos rendeltetését. i i Az élők persze, igénylik, nogy kapcsolatban maradhassanak kedves halotta kkal. Igényt tartanak a díszes szertartásra, igényt tartanak a megvásárolt sírhelyre, hogy ott emlékezhessenek, búslakodhassanak, babrálgathassanak, .irkövet állíthassanak, virágokat, fákat ültethessenek és gondozhassanak. És mindez olyan igény, olyan jog, amihez lehetetlen és embertelen dolog lenne erőszakosan hozzányúlni. Barangolásaim során bő tapasztalást szereztem1 arról: milyen remek mintái léteznek már a szép temetőkerteknek, amelyekben a huszadik század égitestek között száguldóembere önmagához méltó, örök nyughelyei lelhet. Temetőinkben sétálgatva mindinkább erősödik bennem a vágy: vajha nemcsak életünkben, de halálunkban is másképpen élhetnénk ezután... Csák Gyula FÖLFELÉ Gyerünk! Várnak már a hegyek! Morcos-penészes kedvedet Űzesd a széllel messzire! Magasba tör a bükk, fenyő, Mert fenn tisztább a levegő, És madárdallal van tele. Alul s mögöttünk mind a por! Nézd, lenn a völgy hogy fuldokol, Ha nézne is, de nincs mire. Gyerünk és tárjad ki szived, Ott fenn a csúcson elhiszed, Hogy végtelenség fér bele! Tóth Attila Dohnányiné Zachar Ilona
