Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-14 / 33. szám
10. oldal MAGYAR HÍRADÓ ÚJRA HISZÜNK A BOSZORKÁNYOKBAN? Irta: SIMA FERENC A mélyen vallásos bestseller -iró, Hal Lindsey az ,.Egy kivénhedt nagy csillag, a Föld” cimű uj, angolul eddig jóval kétmilliós példányszám felett megjelent és most a többi világnyelvre is fordításban levő, megdöbbentően izgalmaskönyvében azt jövendöli, hogy a nyugati világ a következő évtizedekben túlnyomóan magáévá teszi a boszorkányság hitét. Itt, Hamiltonban is volt a közelmúltban egy teljesen épeszűnek tűnt látogatóm, aki a családi Sima Ferenc életét teljesen kisiklasztó, megnevezett boszorkány hatalmának megtörésére kérte tanácsomat. A világ túlnyomó részében, beleértve a kulturállamok faluvilágát is, a boszorkányhitnek nem kell visszatérnie, mert ott van mindmáig, időtlen idők óta. A boszorkány szó a török „bosurkan” pontos megfelelője, ami ,, hosszan tó”-t jelent. A néphit úgy tartja: a boszorkányok hivatása, hogy bossszuságot, kárt, pusztulást hozzanak az emberiségre. Ezért a boszorkányokat a VII. századtól fogva üldözték Európában, egészen a XVIII. századig. Szent István törvénye türelmes volt: a boszorkánykodót első esetben csak böjtre ítélte, másodszor tüzes bélyeget üttetett rá, és csak harmadszor, tetten érve adta hóhérkézre. Németországban az egész említett időszak alatt, tehát több mint ezer éven át folytak a boszorkányperek, és a máglyahalálra Ítélt, magyarán az elevenen megsütött boszorkány húsából ettek is, úgy tartva, hogy aki boszorkányhust eszik, azt semmi baj nem érheti. (Csak ne nagyon nézzük le a pápuákat! Mert ime jó kétszáz éve még Nyugat-Európában is volt kannibabalizmus.) Magyarországon egészen más volt a helyzet. I. vagy Könyves Kálmán királyunk, a korát csaknem egy évezreddel megelőző bölcs uralkodó 1100-ban, az akkori szentévben hozta meg latinul a hires törvényét, amely magyarul szószerint igy hangzik: „Boszorkányokról, amelyek nincsenek, semmiféle ítélkezés ne legyen!” A boszorkányüldözés ellen az egész világon ez volt az első törvény, amit tanácsos figyelembe venniük azoknak, akik hátrább akaiják tenni a magyart a világ legműveltebb nemzeteinél. Kálmán király törvénye folytán Magyarországon a boszorkányüldözés egészen 1517-ig szünetelt. Az egyházi bíróság akkor bonckés alá vette bölcs királyunk törvényét és kisütötte, hogy az — szövegének világos értelme szerint — csak azokra a boszorkányokra vonatkozik, „amelyek nincsenek”. Tehát nem vonatkozik azokra a boszorkányokra is, amelyek — igenis vannak. Ennélfogva azok szabadon üldözhetők, máglyahalálra ítélhetők. (De Magyarországon azért sohasem ettek bcszorkánvhust!) Ez idő tájt egyébként a boszorkányok fogalmát már Európa-szerte összekeverték az eretnekekével, vagyis — a protestánsokéval, mert ez a reformáció kora, amely ellen a római katolikus egyház máglyával is küzdött. Klasszikus példája ennek a cseh reformátor, Húsz János elégetése pápai ítélettel, „ördöggel cimborálás” címén. Boszorkányok tehát férfiak is lehettek, ilyenformán téves némelyeknek az a hite, hogy a boszorkány: vén banya, hajlotthátu, rut öregasszony, orra csaknem a földig ér, szeme a vénségtől megmohosodott, borzas ősz haja feláll, mint a serte, nagy zöld fogait vicsorgatja, pofája rücskös, mint a darázsfészek, lakása pedig sötét erdőn elhagyott rom, vagy kunyhó! A mesék Vasorru Bábája ilyen, az én Írásom viszon-; a boszorkánykérdés valóságával foglalkozik. A néphit boszorkánya éppen nem mindig öregasszony, mint ahogy erre többszörösen rájöttem, amikor meg akartam írni a „Tiszatáji boszorkányok” cimű dokumentációs regényemet — a háború akadályozott meg benne —, tekintve, hogy a legtöbb boszorkányper Szeged—Szentes környékén zajlott le. A megyei és városi levéltárak megsárgult aktáinak böngészéseát során úgy találtam, hogy ezen a tájon éppen a nagyon szép lányokat és szép asszonyokat tartották boszorkányoknak, mert az ördögnek is van ám Ízlése, és a boszorkánnyá-válásnak előfeltétele, hogy az illető az ördög szeretője (ha férfi: az ördög cimborája) legyen. A kiszemelt szép nőért a szentesi néphit szerint az ördög eljön és elcsábítja, hetyke legény, előkelő ur-ÓHAZAI KÉPESLAP TOROSTÓBÓL SÁROSBA TARRA SÁROSPATAK, augusztus hó... Vakáció van, üresek a hires sárospataki iskolák, csak a tanítóképző egyik termében ülnek a padban tizenöt-tizenhat éves fiuk és lányok. Ülnek, könyökölnek az álmositó melegben, farmernadrágot viselnek, színes trikókat, hímzett blúzokat. Egy fiú a táblánál áll. Éppen azt Írja; "tegnap kirándultunk, esett az eső, de azért jól ereztük magunkat". A többiek füzetbe másolják ugyanezt a mondatot, egyeztetnek, sugdosnak, nevetnek. — Mi a baj? — kérdezi a tanár. — Péter s betű helyett z betűt irt. ÍRÓGÉP - GÉPÍRÓ Sok a helyesírási hiba, együtt javítja a csoport, hangosan ismételgetik, Ízlelgetik a szavakat. Aztán más feladat következik. — Mondjatok jelzőt arra, hogy valaki milyen vékony. — Partvisvékony...— vágja rá valaki. — Hajvékony... — igy a másik. — Mi a különbség Írógép és gépiró között? — Az Írógép masina, a gépiró, ami ir rajta... — Nem ami, hanem aki... — hangzik a helyesbítés. így múlik az óra. telik a negyvenöt perc, valaki ásít. valaki megnézi a karóráját, a diák nyáron is diák. s ebben a különleges iskolában sem tagadja meg önmagát. VISSZATÉRŐK Három hétig tanulnak ezek a trikós, farmernadrágos. az angol szavakat franciával és magyarral keverő fiuk és lányok itt a kollégium falai között. Torontóból érkeztek. Clevelandból, Brüsszelből és San Franciscóból. Magyar szülők külföldön született gyermekei: meg akarják tanulni vagy nem akaiják elfelejteni a magyar nyelvet. — Harmadszor rendezzük ezt a nyári tanfolyamot — mondják a tanács művelődésügyi osztályán —. mind többen érkeznek, s mind szívesebben jönnek. Van olyan tanuló, aki tavaly is féle képében közelítve hozzá heves udvarlással, máskor zöld ruhában mint vadász, téve neki a szépet és csábitó ígéreteivel rábírja, hogy adja neki testét-lelkét. A boszorkányperek aktái szerint a szép nő csak későn veszi észre a kilógó ló-, vagy ludlábáról, hogy szeretője maga az ördög, sőt gyakran sohasem jön rá erre, mert a daliás ördög mindig csak az éj sötétjében oson be a szép lány, vagy szép asszony mellé az ágyba. Veszedelmes dolog hát nagyon szépnek lenni. Arról, hogy mifelénk szép nők voltak a boszorkányok, az egyik hires szentesi nóta két sora is tanúskodik, mondván: „Engemet is megrontott egy boszorkány, mégpedig egy szép szentesi barna lány.” A szép nőt, miután az a csábításnak — igéretekengedve testét-lelkét neki adta, az ördög testileg is megbélyegzi, odaütve bélyegét a szeméremteste tájéra. Akit boszorkánypörbe fogtak, azon, csupaszra levetkőztetve ezt a jelet keresték az ítélkező bírák gondos aprólékossággal, és bizony ördögi bélyegként elég volt azon a bizonyos táján a testnek akár egy lencsényi anyajegy is, hogy diadalmasan rámondják: megvan! Ez az! Itt az ördög jegye! Máglyára hát vele! (Folyt, a 14. oldalon) itt járt. A magyar nyelven kívül magyarságismeretet tanulnak, néprajzot, történelmet, népi táncokat, népdalokat. Együtt sportolnak, kirándulnak, esténként pedig eszpresszóban, utcákon barátkoznak a pataki fiatalokkal. A fiatalok betódulnak a szobába, leülnek, váiják a kérdéseket. — Esti Hírlap — bólint ismerősen az egyik és sorolja, hány magyar újságot olvas Torontóban, meg könyveket is, Jókait, Móriczot, Fekete Istvánt. Sztodola Miklós ezúttal a húgát is magával hozta Magyarországra, ő másodszor jött. KI MIÉRT JÖN — Tavaly a szüléink adták az útiköltséget, az idén mi kerestük meg. Gimnáziumba járok, festőművésznek készülök. — Mi tetszik itt a legjobban? — A barátkozás. Levelezések kezdődnek ezekből a látogatásokból barátságok kötődnek. — Miért tanulnak magyarul? A Clevelandban élő Holczer Kevin mondja a választ: — Nagyapámmal szeretnék beszélgetni... hetvenhat éves... — Mi volt az első mondat, amelyet megtanult? — Éhes vagyok... Mesélnek magukról, szüléikről. — Otthon magyarul beszélünk, de angolul is... igaz, anyám alig tud angolul, neki nehéz... — Mi Torontóban magyar egyesületbe járunk, magyar családokkal jövünk össze és valószínűleg magyar fiú lesz a féljem... — Én népi táncos vagyok, van egy kis csoportunk... — Engem a nagyanyám kezdett magyarra tanítani... Komoly arcú, orvosnak készülő lány: — Az embernek meg kell ismernie a haza történelmét, irodalmát... És minduntalan visszatér a szó: barátkozás. Három hét múlva elbúcsúznak. Azzal, hogy viszontlátásra. Ha sétálni mennek, a pataki utca visszhangzik vidámságuktól. Bende Ibolya
