Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-14 / 33. szám
8. oldal MAGVAK IIIUAIMi KÉTSZÁZÉVES AMERIKAIAK Irta: MÁRER GYÖRGY A cikk címét azért fogalmaztam igy, mert bár igaz, hogy az önálló Amerika immár 200 éves, de vajon mennyi idős ,,amerikaiak” a lakói? így is feltehetném a kérdést: Hány fok az olvadási pontja egy bevándorlónak? Ezt a kohászati szakkifejezést pedig azért használom, mert Amerikáról azt szokás mondani, hogy a „népek olvasztó tégelye”. Ha a 200 év előtti népességi viszonyokat vizsgáljuk, vagyis azét az időpontét, amikor kimondták Amerika függetlenségét, megállapíthatjuk, hogy a lakosság túlnyomó többsége angol volt. A Függetlenségi háború tehát angolok lázadása volt angolok ellen. Azoknak az angoloknak a lázadása, akik adót fizettek, azok ellen az angolok ellen, akik az adót elvitték Angliába. Persze a Függetlenségi háborúnak nyilvánvalóan más nyomós okai is voltak, mondjuk „eszményibb” okai, de azért az „anyagias” szempont, ami annyira jellemezte 200 éven keresztül az amerikaiak életét és jellemzi (és megrontja) ma is, kétségtelenül döntő szerepet játszott az önálló Amerika megszületésében. Ezt bizonyítja az a negativ tény is, hogy az amerikai lázadás kibontakozása során, sőt a Függetlenségi harc idején is számosán akadtak olyan „amerikai” angolok, akik ellenezték az elszakadást, a függetlenséget. Ezek alkották az akkori vagyonos osztályt, szóval azokat, akik az „angol” angol „kizsákmányolás” idején, sőt talán éppen ennek segítségével, jól megtalálták számításaikat és azért elleneztek minden változást, ami esetleg bizonytalanná tehette jövőjüket. Ez a jövő azonban nem is bizonyult számukra olyan hátrányosnak, amint a kitűnő fekete földeken szép lassan kialakultak a hatalmas latifundiumok, a talajból felbukkantak az ott rejlő mérhetetlen kincsek: szén, olaj, vas, egyéb fémek, ennek nyomán fellendült egy gigászi ipar, amilyet még nem látott a világ, magával hozva a technika szédületes fejlődését, amely az emberi társadalmat kifordította sarkaiból. Mindennek nyomán azután az amerikai kereskedelem szinte verseny nélkül behálózta az egész földkerekséget és az amerikai tőke kiterjesztette hatalmát a legtávolibb vidékekre is. Az anyagi hatalom, amely ellen fellázadt és győzelmes háborút viselt a 200 év előtti Amerika, végül olyan amerikai hatalom lett, hogy az egy szép napon magát Amerikát is kikezdte. Azon a napon, amikor az amerikai asztronuták kezet fogtak az űrben az orosz kozmonautákkal és meghívták őket ebédre, hogy együtt fogyasszák tubusokban tárolt hamburgerjeiket és szintetikus brownijaikat, wisconsini farmerek százával ütötték agyon és földelték el borjaikat, a nem gazdaságos árlehetőség miatt, mitsem törődve azzal, hogy a világ nagy részében éhen vesznek a gyerekek százezrei, nem is beszélve azokról az amerikai munkanélküli milliókról, valamint olyan amerikai fiatalokról és aggokról, akik szívesen elfogadták volna az invitálást egy bécsi szeletre. Az említett farmereknek azonban az anyagi számítása mellett (ami persze szintén nem elhanyagolható tényezője a gazdálkodásnak) eszükbe sem jutottak nélkülöző embertársaik. De ne feledjük: Amerika 200 évvel ezelőtt az „egyéni szabadság” jegyében született meg és ennek a jegyében védi a csodálatos amerikai alkotmány polgárainak jogait, sokszor még a társadalom összességének és fennmaradásának veszélyére is. Egy külföldi barátom tette egyszer ezt az érdekes kijelentést: „Amerikában minden remek lenne, ha nem lenne olyan alkotmánya, mint a magasztos Constitution. Ebben mindig akad olyan pont, amely megakadályozza a társadalom védelmét az elvetemült és korrupt egyénekkel szemben.” Amerikában az egyén a fontos és annak szabadsága. Ezért olyan népszerű itt az egyéniség kibontására tájolt modern pszichiátria, mint sehol másutt a világon, s ezért van az, hogy amikor egy 5 éves kisgyerek Gustinus Ambrosi, a szobrász, költő, muzsikus és iró nemcsak abban egyezik Michelangelóval, hogy a reneszánsz embereként maga is sokféle Múzsának áldozott, hanem abban is, hogy elsősorban mint szobrász működött és ebben a művészeti ágban alkotott a legtöbbet, hanem abban is, hogy szintén magas kort ért meg: 83 éves volt, amikor most az egyik bécsi kórházban örökre lehunyta a szemét. Akárcsak a nagy olasz titán, Ambrosi is a márványt szerette legjobban, ezt a legsúlyosabb és legnehezebben megmunkálható anyagot. Márványból faragta legtöbb művét; ezenkívül a bronzot kedvelte. Most, hogy tragikus körülmények között elhunyt, nem kevesebb mint körülbelül 200 műve maradt utána, s köztük 600 szoborportré, úgy szólván az egész elmúlt fél évszázad minden jelentősebb alakjának képmása . Elsősorban persze, minthogy Ausztriában élt, osztrák politikusok és művészek mellszobrai; egy valóságos nemzeti Pantheont lehetne veiül megtölteni, ha ugyan akarná valaki. A nemzetközi világban is neve volt: számos nagy kitüntetést nyert el műveivel, számos megbízatást kapott különböző feladatok megoldására, igy legutóbb vele csináltatták meg az eisenstadti (Kismarton) Haydn-emlékmű főalakját, s alighanem ez a jól sikerült munkája fogja nevét sok-sok éven keresztül fenntartani. Gustinus Ambrosi magyar származású volt. Kismartonban született még akkor, amikor Burgenland még nem létezett, hanem Ausztriának ez a legkeletibb része Magyarországhoz tartozott. Ambrosi Gusztávnak hívták, családja valószínűleg azokkal az olasz kőfaragókkal érkezhetett az országba, akik a török hódoltság előtt szinte elárasztották az országot, hogy Zsigmond, vagy Mátyás udvarában találjanak munkát mint szobrászok, kőfaragók, csempekészitők, kályhások. Amikor Trianon az országnak ezt a részét Ausztriának Ítélte oda, a fiatal Ambrosi is osztrák állampolgár lett. Édesapja k.u.k. katonatiszt volt, s szerette volna, ha tehetséges fia szintén katonai pályára megy, de annak nem volt ilyesmihez kedve, magyar és olasz őseitől nagy tehetséget örökölt és szobrászként akart működni. Nem volt könnyű élete. Úgynevezett nehéz termémegöli 4 éves kistestvérét, ezt szinte már megakadályozni sem szabad, mert a modem nevelés elvei szerint „nem szabad gátolni egy zsenge gyermek egyéniségének szabad kifejlődését.” De hát ezeket talán nem is lehet mind felróni a Függetlenségi háborúban győztes amerikai angoloknak. Az elmúlt 200 év már régen elmosta Amerika kezdeti jellegét. Az olvasztó tégelybe egyre hullottak más nációk is: írek, németek, hollandok, skandinávok, olaszok, lengyelek, oroszok, magyarok, s egyéb közép- és kelet-európai bevándorlók, azután ázsiaik, afrikaiak, nem is beszélve a már előbb rabszolgaként behurcolt négerekről és a legutóbbi időkben egyre tömegesebben beáramló latin-amerikaiakról. Ezek egy része valóban bele is olvadt az amerikai közös szellembe, ami persze sok minden tényezőtől függött. Elsősorban attól, hogy milyen mértékben siszete volt, szerette a vitát, a polemizálást és kereste az alkalmat az ilyenekre. Sok-sok hírlapi vitatkozás, sőt bírói eljárás is fűződik nevéhez, mert a vita hevében nem nagyon válogatta meg a kifejezéseit. Jellemző, hogy mennyire a polémia embere volt: halála után az egyik bécsi lap a következő címmel adta tudtul halálát: „Vége a polémiának...” (Folyt, a 13. oldalon) S • Z • E • M • L • E [ India miniszterelnöke, Indira Gandhi a szolgai parlament jóváhagyásával gyakorolja a rendkívüli hatalmat, másszóval abszolút diktátor és lassan az emberi szabadság utolsó nyomát is kiirtja a „független” Indiában. A parlamenti életet, törvényhozást felfüggesztette. A parlament tagjai még csak kérdést sem intézhetnek a kormány tagjaihoz. Esetleges igazságügyi vonalon való felelőségrevonást is megelőzött Gandhi asszony azáltal, hogy megtiltotta a bíróságoknak, hogy a rendkívüli intézkedéseket bírálhassák. A sajtót ugyancsak teljesen elnémította a legszigorúbb uj cenzúra rendeletek életbeléptetésével. Több külföldi sajtótudósitót kiutasítottak Indiából. A maradéknak meg kellett ígérni, hogy önkéntes cenzúrának vetik alá híreiket, de igy is ott lebeg felettük is a kiutasítás Damoklész kardja. Az állandóan növekvő politikai letartóztatottak nevéhez legutóbb hozzá kellett adni India legismertebb lapkiadójának egyikét és nyolc, sok-sok éve az emberi szabadságjogok legnagyobb tiszteletben tartott harcosát. Egytől-egyik idősebb államférfiak voltak. India példája sajnos nem egyedülálló abban a sorban, melyben országok, melyek demokráciában próbáltak élni, végül is vagy jobb, vagy baloldali egyeduralkodási szisztémába csúsztak át. Ami azonban igazán tragikus Indiában, hogy a földgolyó legnagyobb demokráciája szűnt meg létezni, amivel a demokrácia hívei még nagyobb kisebbségben maradtak. Indira Gandhi bizony szégyent hoz jelenlegi irányvonalai! édesapja, Jawaharlal Nehru nevére. (Folyt, a 9. oldalon) A„MAGYAR MICHELANGELO ” HALÁLA Irta: KLAMÁR GYULA
