Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-07 / 32. szám
10. oldal MACYAK HÍRADÓ OLVASÁS CSUKOTT KÖNYVBŐL Irta: SIMA FERENC A harmincas években, amikor még kezdő újságíró voltam Budapesten, felbukkant ott egy hindu világcsoda. Koda Bux, a röntgen-szemű ember, aki a szemnélküli látás adományával rendelkezett. "Különben nemcsak szemnélkül látáshoz ért. Kívánatra megeszik egy köteg szénát is. vagy élve eltemethetik, akár egész napra, — Írták a lapok. — Meg tudja állítani a szive dobogását, ha kell, mérget eszik, anélkül, hogy valamilyen baja lenne tőle. Képes arra is, hogy meztelen talpakkal végigsétáljon 3^3 Ferenc izzó parázstömegen, sértetlenül. Ö valósággal a nyolcadik világcsoda.” Sokan ugyan kételkedtek ezekben a rendkívüli képességeiben, de ugyanakkor kiváncsiak is voltak rá, legfőképpen a szemnélküli látására. Koda Bux hajlandónak mutatkozott egy orvoscsoport tudományos vizsgálatára is. Nagyhírű orvostudósok gyűltek erre össze, hogy vizsgálatnak vessék alá a hindu világcsoda fantasztikus képességeit. Az orvoscsoport vezetője aztán igy nyilatkozott a sajtónak a vizsgálátról: — Elérkezett a mutatvány ideje és ekkor egy probléma előtt álltunk: hogyan kötözzük be Koda Bux szemét úgy. hogy sehogysem élhessen a normális látóképességével? Mert rendes szembekötésnél nem lehet valakit teljesen megakadályozni abban, hogy az orra alatt le ne nézzen, akárhogyan kötözzék is be a szemeit. A látás megakadályozásához ilyenformán olyan drasztikus beavatkozásra van szükség, mint amilyen egy sebészeti műtét. Ezért elláttuk magunkat sebészeti kötszerekkel, tapasszal, vattával és egy speciális maszkkal, amelynek három rétege volt: két vastag szövetréteg, közte egy réteg vatta. — Koda Bux semmi mást nem hozott magával, csak egy csomó friss kovászt. Kérte, hogy előbb egy-egy adag kovászt rakjunk mindegyik szemére, úgy hogy az betöltse a szemgödrét. Effölé helyeztük a vattát, amelyet ragtapasszal erősítettünk meg. majd sebészi kötést alkalmaztunk, ráhelyeztük a speciális maszkot, amelyet szintén ragtapaszokkal erősítettünk fel. így Kuda Bux koponyája és arca teljesen be volt burkolva, csak orreimpái és a szája maradtak szabadon. A szembekötés alatt Koda Bux az asztal mellett ült a szeánsz-teremben, szemben a bizottsággal. Amikor készen voltunk a kötözéssel, egy könyvet kért. A könyves polchoz mentem és levettem egy könyvet, ami éppen a kezem ügyébe esett. Vaktában felnyitottam és az asztalra helyeztem, Koda Bux elé. Ujjamat az egyik bekezdésre tettem és kértem, olvassa azt hangosan. Azonnal olvasni kezdett, majdnem olyan gyorsan, mint aki szabad szemmel olvas. A habozásnak a legkisebb jelét sem mutatta. Más könyveket is eléje raktak, nagyobb és apróbb betűseket, és mindegyikből egyformán, folyékonyan olvasott. Nagyon keveset mondok, ha azt mondom, hogy meg voltunk rökönyödve. Már egyáltalán az is csodálatos lett volna ha. ennyire bekötözött szemű ember a tárgyak legdurvább körvonalait meglátja. Egy darabig azt hittük, hogy talán a kötés mégsem tökéletes. Ezért mégjobban leragtapaszoztuk a kötést. Az orreimpák és a száj most is szabadon maradtak. Az olvasás ugyanúgy sikerült, mint az első kísérletnél. Ekkor lefüggönyöztük a termet, felcsavartuk és megint lecsavartuk a villanyt. Kértük, közölje, hogy mikor világit és mikor nem világit a villany. Ez a kísérletünk is tökéletesen sikerült. — Elárulhatom, hogy az orreimpáit azért hagytuk szabadon, mert Koda Bux azt állította, hogy ő az orrcimpáival lát. És a kételkedésre azzal érvelt, igen logikusan, hogy aki a mutatványt trükknek tartja, hát utánozza, ha tudja! — Feltétlen bizonyítéka Kuda Bux "röntgen szemeinek” az volt, hogy egy dobozba bezárt és ki sem nyitott könyvből is tudott olvasni. — Állítása, hogy az "orrcimpáival lát,” fantasztikusnak tűnhet, de Jules Romains, — aki közismerten orvostudományt is tanult — a "Recehártyán kívüli látás” című könyvében hasonló elméletet állított fel. Romains is azt állítja, hogy az orreimpáikat szabadon kell hagyni, mert a vak, vagy bekötözött szemű egyének csak igy tudják a színeket megkülönböztetni. Azt állítja, hogy” az orr nyákhártyája érzékeny a fényre és a színkép különböző inü területeire. Ez a funkció élesen különbözik a szaglástól, ami az orr rendeltetése a NAPLÓJEGYZETEK Mexicói színfoltok MEXICO CITY, julius hó.... Hónapok óta kéregettem a mexikói vízumot, sürgettem végig Brazília nagy városaiban, Peruban — semmi válasz. Már ezt a csodát kihagyva, bánatosan máskép szerveztem meg az utamat — amikor Limában, az utolsó előtti napon mégis megkaptam a vízumot. Hamar újabb távirat, újra repülőjegy-átalakítás és gyerünk! Csodálatos dolog a repülés. Ez már megint sok ezer kilométeres ut: az óramutatót három órával kell visszatekerni. Bolivárban még világosban szálltunk le, a végtelen zöld erdőkben fantasztikusan kanyargó folyón, és szétfutó óriás mocsáron átívelő hosszú hídon túl. fehértetejű város kicsi renpülőterén. Ott az addig majdem üres gépünk megtelt tarkaruhás majdnem csupa fekete bőrű utassal. Itt más közlekedési eszköz ilyen hosszú utakra igazán nincs. Rengeteg csomagot cipelnek. (Itt is csak 20 kilót lehet feladni, méregdrága túlsúly fizetése helyett kézben visznek, amennyit csak lehet, és tömködik, fejük fölé, lábuk alá, ahova elfér.) Simán szállunk a fekete égben a narancsvörös horizont felé. Legalább olyan bizalommal, mintha autón gurulnánk ezen a végtelen, néha göröngyös síkságon. Kellemesen érzem magam, örülünk Mexikónak. S talán Panamát látom már a sötétben? Hosszú, nagyon hosszú, apró fényes pontokból kirakott város. Panamában át kell szállni. Milyen kár, hogy a sötétben nem láthatók belőle semmit, csak érzem, szenvedem a nehéz, párás forroságát. Panama államnak másfél millió lakosa van — Panama városban lakik ennek harmadrésze. A nagy és kis számok örök vetélkedése. Késő este végre megérkeztem Mexikó Citybe. Ez a kilencmilliós város közönséges turistát csinált belőlem, ültem taxiban és autóbuszon, de legtöbbet, voltak napok mikor öt-hat órát gyalogoltam, pedig csak a város szivében. Remek széles lombos-szobros sugárutak osztják lélegzés mellett. Az a szerep, amit az orr nyálkahártyája játszik, a következő kérdés felvetésére vezet bennünket: vajon a recehártyán kívüli látás ismeretlen szerve a test egy meghatározott részében van-e elhelyezve? Egy helyre van-e összpontosítva, vagy szét van-e osztva a test különböző részein? Kuda Bux azt állította, hogy az ő esetében ez az ismeretlen szerv az orrában lakozik. — Romains egyébként abból indult ki, hogy az alvajárók behunyt szemmel is kitűnően tudnak tájékozódni. Azt gondolva, hogy hasonló képességeket másokban is ki lehet fejleszteni: háborús vakokkal kisérletezett és sok érdekes sikert ért el. Egyszerű tárgyakat üveg alá tett és egy idő után a vak katonák képesek lettek arra, hogy ujjaikkal kövessék az üvegben a tárgyak körvonalait és ennek alapján meg is nevezzék ezeket a tárgyakat. — Mindezeknek ismeretében végtére is nem volt tudományos alapunk kétségbevonni, hogy Koda Bux valóban lát az orrcimpáival, sőt becsukott könyvből is olvasta tökéletesebben lát azokkal, mint más halandó a szemeivel. A budapesti orvosbizottság más alkalommal megvizsgálta Koda Bux izzó parázstömegen járó képességét is. Az érdekességekben bővelkedő beszámolásra erről azonban már a Világnak egy későbbi számában kerül sor. megtalálható darabokra Mexikóvárost. Mindenik kerületben egyfélék az utcanevek. Például én a világvárosok között a London utcában laktam. Van kerület nagy tudósokról, másik hires reformátorokról, vagy amerikai szabadságharcosokról, vagy dél-amerikai országokról, vagy mexikói hősökről, vagy nagy költőkről, festőkről történelmi eseményekről elnevezve. Az utcanevekből kultúrtörténetet lehet tanulni — mint a régi oltárokról, a „Biblia pauperum” kt veiből szentek szép meséit. A nagy sugárutak, különösen a Paseo de la Reforma, nagyon szépek. Ez az első város ahol természetesen hatnak az óriási, egymás mellett sorakozó szép tornyok. Fehér márványbu kolatu cikcakkos homlokzatú, húszemeletes ház például, mindenik lapjában egy sor aranykeretű ablak, mint felakasztott lánc. Vagy fekete üvegdobozok aluminiumráccsal; kicsit ijesztő, mint a ravatal. Nagy legömbölyített utcasarkok, mint Párizsban, csak háromszor olyan magasak a káprázatos bankpaloták. Itt éppen úgy bámultam, mint a gyönyörű Rio de Janeiróban, milyen sok pénzt költenek a pénzőrző házakra. És itt is láttam fegyverrel bélelt páncéltornyokat a mesés bankcsarnokok belsejében. A gazdag belváros és elegáns uj világ körül s mögött pedig tarka rendetlenségben, zsúfoltan, piszkos, öreg utcákban nyüzsög a rengeteg, majdnem mind a kilencmillió ember. Ha elfáradtam, nagy templomokban pihentem. A katedrárilsban, amely óriás és pompás, arany oltárokkal és mesés szószékekkel díszes. Hatalmas márvány oszlopkötegeit, aranyozott fadíszeit, égigérő festményeit elegáns turistanők fényképezték — mialatt a mellék-kápolnák közül háromban is miséztek az antik brokátruhás papok. Vagy pihentem Mexikóváros legnagyobb terének palotasorában, a bíróság emeleti árkádjának márványpadján izgatott pereskedők és bölcselkedő ügyvédek között... De Mexikó legújabb, legnagyobb büszkesége, valóságos világcsoda, az óriási és nagyszerű Nemzeti Antropológiai Muzeum, mely lombos ligetben, a nagydarab fekete kőből faragott behemót (Folyt, a 11. oldalon)
